Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-01-16 / 1. szám
SPORT Az FC Firka nyerte a spori legendás vezetőjéről elnevezett kupát Minden évben a két ünnep között rendezi meg a Pézsa Tibor Sportcsarnok az intézmény egykori legendás vezetőjéről elnevezett Rozi Kupát, felnőtt kispályás focicsapatok számára. Idén a felhívásra 10 csapat nevezett be, melyeket a szervezők 2X5-ÖS csoportba sorsoltak. Az „A” csoportot az FC FIRKA nyerte meg a lelkes SÖRIMÁDÓK előtt, így ez a két csapat jutott be a keresztbejátszásba. A „B” csoportban nagy meglepetés született, hiszen a rendszeresen jól szereplő, többszörös győztes LÚSÖSZ kiesett, nem jutott tovább. Innen a FUTBALLTANSZÉK és a KESZTÖLC gárdája került a rájátszásba. Az első keresztbejátszásban a főleg futsaljátékosok alkotta FC FIRKA magabiztosan nyert a megyei játékosokból álló KESZTÖLC ellen. A másik ágon is meglehetősen sima győzelem született a FUTTBALTANSZÉK javára a SÖRIMÁDÓK ellenében. A csalódott csapatok csatájában a Kesztölc 3-1 arányban diadalmaskodott a Sörimádók ellen és méltán szerezte meg a 3. helyet. A döntő nagyon izgalmasnak ígérkezett és nem is csalódtak a nézők. Az elején meglépett két góllal az FC FIRKA, de a FUTBALLTANSZÉK szívós, kérlelhetetlen játékának köszönhetően egyenlített. Nem is változott az eredmény a végéig, így jöhettek a büntetők, melyet a FIRKA lőtt jobban, és nyerte meg a kupát. Természetesen a FUTBALLTANSZÉKNEK sincs semmi szégyellnivalója a második hely miatt. A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező bemutatta néhai Rozgonyi Miklós életútját, munkásságát. Kiemelte, hogy még mindig csak 71 éves lenne az egykori sportvezető, akit nagyon fiatalon ragadott el a gyilkos kór, 15 évvel ezelőtt. A főszervező felelevenített több legendás rendezvényt a csarnok életéből, ami ROZI nevéhez fűződik, hozzátette, hogy nagyon sokat kell dolgozni a mai munkatársaknak ahhoz, hogy méltó utódai legyenek az egykori vezetőnek. A díjakat Somogyi Mihály, Rozgonyi Miklós egykori munkatársa és Pál György jelenlegi igazgató adták át. Az Esztergomi Sakk Club az 5. helyen az NB II-ben Az újonc városi sakkcsapatunk a Tatabányai Turult fogadta az NB Il-es sakkbajnokságban december 17-én a Szentgyörgymezői Olvasókörben. Szabó Márton Mihályék tartalékosán álltak fel, de az esztergomi sakkiskolások megint bizonyították rendkívüli tehetségüket. A két kötelező ifjúsági játékos helyett öt (!) ült az asztalokhoz, akik 5-4,5 pontot szereztek! Esztergomi SC-Turul SE Tatabánya 8,5-3,5 Győztek: Szabó Márton Mihály, Horváth Márió, Szűcs Vladimir, Szabó Lajos, Kovács Géza, Szabó Mátyás Pál, Fekete László, Marosvári Gergő. Döntetlenül: Pétervári Szabolcs végzett. Esztergomi Sakk Club ifijei húzzák a csapatunkat, a sakkiskolás játékosok meccsről-meccsre szállítják a pontokat, miközben erősödnek. Szabó Márton Mihály az 1. táblán 5-3,5 pontot szerzett eddig, Szabó Mátyás Pál 5-4, Pétervári Szabolcs 5-4, Fekete László 4-3, Marosvári Gergő 3-2. Jó pozícióban állnak sakkozóink a bajnokságban, január 28-án a negyedik Zsámbék vendégei lesznek, majd február 18-án a nyolcadik helyen álló törökbálinti sakkozók érkeznek Esztergomba. Rozgonyi Miklós (1946-2002) 1946. november 13-án született Dorogon, ahol megismerkedett a labdarúgás alapjaival. 1961-ben ifjúsági válogatott. 1968- ban Debrecenbe igazol, majd 1971-ben a Tatabánya játékosa az NBI-ben. Közben elvégzi a TF sportszervező szakát. Aktív játékos pályafutását Esztergomban fejezi be 1980-ban. 1983- tól vezette a Városi Sportcsarnokot Esztergomban, hihetetlen sok rendezvény fűződik a nevéhez. 8 11 i V '’.íÁ-Tv 7 21.