Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2018-08-01 / 8. szám
KULTÚRA GRAFIKÁKON MEGELEVENEDŐ BIBLIA A 20. SZÁZADI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET EGYIK LEGIZGALMASABB ÉLETMŰVE ALKOTÓJÁT, SZÁMTÓ PIROSKÁT ISMERHETJÜK MEG BIBLIAI ILLUSZTRÁCIÓK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁVAL MOST ESZTERGOMBAN. A KERESZTÉNY MÚZEUM FÖLDSZINTI GALÉRIÁJÁBAN HELYET KAPOTT KIÁLLÍTÁSON A SZENTÍRÁS LEGTÖBBET IDÉZETT Ó- ÉS ÚJSZÖVETSÉGI JELENETEI LÁTHATÓK. »A Bibliai illusztrációk című kiállításról egy rövid, de annál érdekesebb bejegyzés olvasható a Keresztény Múzeum honlapján. Eszerint a centenáriuma küszöbén álló intézmény, „az alapító Simor János prímás szándékának megfelelően a múzeum anyagának gyarapítására és gazdagítására" Szántó Piroska grafikusművész 36 alkotását adta át az intézménynek Lékai László püspök, apostoli kormányzó. Az 1975. augusztus 19-én kelt levélben a mecénás főpásztor püspök azt is kérte, hogy a grafikákat vegyék leltárba és rendezzenek belőle kiállítást. Az egyházi megrendelésre készült Szántó Piroska grafikák 1978-ban továbbiakkal bővültek, majd 1986-ban vált teljessé a kollekció. Ekkor kiállítás is nyílt a Bibliai illusztrációkból, a most látható több, mint hetven alkotás ugyanennek a 32 évvel ezelőtti tárlatnak az anyaga. A kollekció később könyv alakban is megjelent, melybe a reprodukciókat Mudrák Attila fotográfus készítette. A Bibliai illusztrációkkal Szántó Piroska (1913 - 1998) egyszerre mesél a legkisebbnek és egyszerre magyaráz a felnőtteknek. A Kossuth-díjas magyar festő, grafikus pályája egyik fontos karakterét láthatjuk most itt Esztergomban. Az alkotó ugyanis már munkássága első kiemelkedő éveiben, az 50-es és 60-as években nem csupán egy vagy néhány változatban dolgozott fel témákat, hanem tendenciózusan készített azokból sorozatokat. Maga a Biblia önmagában is egy gigantikus méretű sorozat, Szántó Piroska pedig ezzel a most Esztergomban bemutatott grafika-kollekciójával egy tetemes mennyiségű képpel gazdagította a keresztény vizuális kultúrát. A galéria két termében az ószövetség és az újszövetségjói ismert epizódjai, jelenetei láthatók. A kompozíciók egységes stílusban készültek, azokat így akár egy „képes Biblia" lapjain is el lehet képzelni. Erre azért is gondolhatunk, hiszen az alkotó az 50-es évektől kezdve számos szépirodalmi kötethez készített illusztrációt, így többek között Radnóti, Krúdy, Kipling, Shakespeare és Villon köteteihez, illetve mesekönyvekhez. A kiállítás év végéig várja a látogatókat a Keresztény Múzeumban. JÁTSZIK AZ OLVASÓ! AZÉRT A KVÍZ AZ ÚR KEPREBUSZ Ebben ajátékban olvasóinknak meg kell adni, hogy mely ismert esztergomi helyszínen készült az adott fotó. A sorsoláson kihúzott szerencsés nyertes a Pizza Casa Luigi ételkuponját kapja. A válaszokat augusztus 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@ esztergom.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség postacímére. | ELŐZŐ SZÁMUNK HELYES MEGFEJTÉSEI: Azért a kvíz az úr 1. Gyügyi Ödön 2. A várhegyen 3. Víziváros BABITS MIHÁLY KÖNYVESBOLT Könyv, játék, CD, blu-ray, DVD Ebben a játékunkban, az Esztergom Magazin előző számában megjelent cikkek részleteiről szólnak a kérdések: 1. Hányadik volt az idei Sobeski-emléktúra? 2. Milyen díjat alapított az Esztergomi Várszínház? 3. Hány éves idén a kertbarátkor? A nyertes sorsolással azon játékosok közül kerül ki, akik a fenti három kérdésre helyesen válaszoltak. A nyertes az esztergomi Babits Mihály Könyvesbolt 1500 forintos könyvutalványát kapja. Képrébusz 1. Egykori Labor-MIMfutballpálya Az „Azért a kvíz az úr” játékban a szerencse Nagy Tímea megfejtőnek kedvezett. A „Képrébusz" játékban Miszler Mónika olvasónk számára volt kegyes Fortuna. A nyerteseknek gratulálunk! Nyereményüket munkaidőben a Városháza portáján vehetik át. 2018, AUGUSZTUS www.esztergom.hu 21