Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2018-01-16 / 1. szám

KULTÚRA Nézd meg utoljára! 40 év tapasztalattal, a 2001-es Év Múzeuma- és a 2003-as az Év Európai Múzeuma-díjjal a háta mögött a Duna Múzeum periódusváltás előtt áll. Az intézmény azzal kezdte a 2018-as évet, hogy rövid, ámbár velős sajtóanyagában közölte a nagyvilággal, hogy Víz - Idő című állandó kiállítása március végén bezár, hogy átalakítás után „2019-re átadja helyét egy modern, 21. századi léptékű, látványos, új tárlatnak”. Az fent idézett közlemény arról is beszámol, hogy az átalakítás alatt a Duna Múzeum Látványtára és múzeumpedagógiai foglalkoztatója zavartalanul tovább működik, így a város egyik legprogresszívebb múzeuma és képzőművészeti kiállítóhelye ugyanúgy fogadja tovább a vendégeket, miként eddig. A periódusváltás előtti időszak különleges tehát a múzeum és az ide látogatók számára, így a hely nyitvatartása is ehhez igazodik: az intézmény a korábbi években megszokottól eltérően január hónapban nyitva lesz. A „Nézd meg utoljára!” -mottó alapján a téli nyitvatartási rendben 10-16 óráig lehet még megtekinteni a Víz - Idő állandó kiállítást, kedden szünnap van. A gyerekeknek és felnőtteknek, vagyis családoknak, óvodai, iskolai osztályoknak, közösségeknek egyaránt ajánlott tárlaton számos látványos rész teszi emlékezetessé a látogatást. így például megtekinthető az Aquamobil, a számos játékra lehetőséget adó vizes terepasztal, vagy az ősidőkben használt zsilipeket, vízzel hajtott szerkezeteket bemutató rész. Az Esztergom egyik legizgalmasabb, legintenzívebb közművelődési,közkulturálisrendszerétkínálókiállítóhelye, a Duna Múzeum, számtalan információval, látványos multimédia elemekkel várja a www.dunamuzeum.hu oldalon az érdeklődőket. Egységre törekvő egyházak Esztergomban is A korábbitól eltérő kezdéssel és főpapi alkalommal válik egyedivé az idei ökumenikus imahét Esztergomban. Az országos rendtől valamelyest eltérően nem vasárnaptól vasárnapig, hanem szerdától szerdáig tart a hétnapos alkalomsorozat. Az évek óta tartó hagyományban a római katolikus, görög katolikus, a református és az evangélikus egyház gyülekezetei látogatnak el egymás templomába, hogy ott a papjaik, lelkészeik vendégszolgálatával erősítsék az ökumenét. Az ökumené, azaz a keresztények egységre törekvése a 2017-es reformáció 500. évfordulói jubileumán tovább erősödött. Az ökumenikus folyamatokat megélő, mai keresztény, keresztyén egyházak tulajdonképpen az első egyetemes zsinatokon meghozott hittételek elfogadása szerint kívánnak most is egymáshoz közeledni. Mint egy helyen erről olvashatunk: „Az ökumenizmus lényege a különféle keresztény felekezetek, egymás hitnézetei különbségeinek ellenére tanúsított tolerancia, a felekezeti különbségek helyett a közös pontok, alapvető hitnézeti egyezőségek hangsúlyozása. Közösség vállalás, az együttműködés keresése.” Idén Esztergomban január 17-én, szerdán indul az Ökumenikus imahét, amikor is az esztergom- kertvárosi templomban Pokriva László plébános szolgál majd igehirdetéssel. 18-án, csütörtökön a Belvárosi plébánián Takács Gusztáv görög katolikus paróchus prédikál. 19-én, pénteken a Kerektemplomban Harmai Gábor plébános magyarázza a Szentírást a misén. 20-án, szombaton Kiss-Maly László plébános a Simor János utcai evangélikus templomban szolgál majd a szószéken. 21-én, vasárnap Szerencsés Zsolt tb. kanonok, plébános a Bazilikában hirdeti az igét. 22-én, hétfőn a Kerek-templomban Ágoston Csaba református lelkész fog prédikálni. 23-án, kedden a Szentgyörgymezői templomban Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkipásztor áll majd a szószéken. Az ökumenikus hét fő eseménye - a korábbiaktól eltérően - az utolsó napon lesz, január 24-én, szerdán, amikor is a Petőfi Sándor utcai református templomba várják Esztergom Krisztus­követőit. Az alkalmon Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita, Steinbach József református püspök és Szemerei János evangélikus püspök fog igehirdetéssel szolgálni. A hét minden istentisztelete egységesen 18 órakor kezdődik. 31 17.

Next

/
Thumbnails
Contents