Esztergom, 2017 (3. évfolyam, 1-12. szám)

2017-01-13 / 1. szám

CIVIL A programban résztvevőknek köszönhetően valósult meg részben a közterületek síkosságmentesítése, Esztergom utcáinak napi takarítása, zöldterületek részbeni karbantartása. Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének feladatait is ellátja az önkormányzat. Ennek keretén belül történt meg a központi háziorvosi ügyelet ellátásának megoldása, amely új helyre, a Vaszary Kolos Kórház 12. épületébe költözhetett. Az önkormányzat kitüntetési rendelete alapján ebben az időszakban a következő adományozások történtek: Esztergom Díszpolgára címet kapott: Prof. Dr. Prokopp Mária (III. 15.), Gadányi Jenő posztumusz (X.23.); Pro Űrbe Esztergom kitüntetést kapott: Simon Tibor (III.15.), Halmai Vilmos atya (V.19.) és Hunyadi Zoltán (X.23.); Korányi József-díj „Esztergom sportjáért” kitüntetést kapott: Cserhalmi László (IV. 11.). Az önkormányzat szervezte és bonyolította le a nemzeti ünnepeink esztergomi hivatalos rendezvényeit: március 15., október 6. és az 1956-os forradalom 60. évfordulójának rendezvénysorozatát, 2016-ban első alkalommal a Nagyboldogasszony-napokat. Ennek protokolláris szempontból kiemelkedő rendezvényeként a Debreceni Virágkarnevál 50. jubileum évében Esztergomból, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek bíborosi áldását követően indult útjára a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi Debrecenbe. Az önkormányzat 2016-ban 25 rendezvényszervező részére összesen 90 millió forint támogatást adott, ebből az Esztergomi Várszínház és a Bazilika előtti nagy produkciókra összesen 40 millió forintot. Ezen túlmenően többek között az önkormányzat támogatásával valósult meg a Comedium Corso, az ízek, Korok, Hangulatok, a Borhíd, a Szenttamási napok, a Kaleidoszkóp Hegy Fesztivál, a rögbi központban az Esztergomi Fesztiválsziget, a II. Kézműves Sörfesztivál a Széchenyi téren, az I. Főtéri Pálinkafesztivál, a Sonkaszegő Fesztivál, a Liszt Hét, a Babits emlékév programjai és az adventi rendezvénysorozat a Széchenyi téren. Mindezek felett további 43 kulturális intézmény, szervezet programjait támogatta Esztergom Város Önkormányzata további összesen 25.000.000 forinttal. Szintén kiemelt jelentőségű volt a Finn-Magyar Testvértelepülési Konferencia, amelyen félszáz finn és magyar település képviselője vett részt, továbbá a Becket Szent Tamás ereklyéivel megtartott megemlékezéseken való részvétel Nagy-Britanniában, melynek fő rendezvényére testvérvárosunkban, Canterbury-ben került sor. Több delegációt fogadott tavaly Esztergom, illetve vettek részt esztergomiak a testvértelepülések rendezvényein Gnieznoban, Bambergben. Utóbbi városban 2016 során 3 esztergomi egyetemista kéthetes gyakorlaton, 1 fő pedig a nyári egyetemen vehetett részt. 2016 tavaszán - a 2015-ös és azt megelőző évek hatékony előkészítő munkáinak köszönhetően - az Önkormányzat a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében több pályázat is benyújtásra került: Szociális Intézményi Központ kialakítása a Baross G. u. 3. sz. alatt; hivatásforgalmú kerékpárút építése a Belváros és az Ipari Park között; a Palatinus-tó fejlesztése; a Dobó Katalin Gimnázium komplex energetikai megújítása; városi piac kialakítása Esztergomban. E pályázatok összességében egy milliárd forintnyi támogatási forrás megszerzését célozzák meg. A fent megnevezett TOP programban jelentős támogatást (550 millió forintot) nyert a „Zöld séta Esztergomban” című pályázat. A projekt célja Esztergom belvárosában lévő zöldterületek megújítása és új közösségi színterek létrehozása. A pályázat kiemelten koncentrál a meglévő zöldfelületek megtartására és új zöldfelületek kialakítására (kihasználva a Belváros, a Kis-Duna és a Prímás-sziget nyújtotta adottságokat), valamint a Széchenyi tér 14. szám alatti ingatlan közösségi célú hasznosítására. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal (főpályázó) pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a helyi foglalkoztatási együttműködés (Foglalkoztatási paktum) támogatására. A projekt 215.500.000 Ft támogatást nyert, amelyből Esztergom, mint a pályázat konzorciumi tagja 2.225.000 Ft támogatásban részesült. Az Önkormányzat határon átnyúló pályázatokban is részt vesz. Ilyen az INTERREG V/A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Program, melynek keretében a következő pályázatok kerültek benyújtásra: kerékpárút építése Esztergom és Esztergom-Kertváros között; közbringa rendszer kiépítése Esztergom és Párkány városokban; Korona Turisztikai Központ kialakítása (a volt ÉDÁSZ székház épületének földszinti és pince szintjén turisztikai, kulturális közösségi tér létrehozása); bioszféra rezervátum együttműködés - zöld hulladék hasznosítási program. A négy projekt összességében több, mint 3,3 millió euró (közel 1 milliárd forint) támogatás elnyerését célozza meg. A nagy pályázatokon túl több kisebben is részt vettünk. A Közép- és Kelet-európai Közalapítvány 2 millió forinttal támogatta a Hősök terén található első világháborús emlékmű megújítását. A műemlék felújítása közel 10 millió forintba került, és a FRANBAU Kft. szakértő munkájának köszönhetően az emlékmű ma már eredeti szépségében tekinthető meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Sportpark pályázatán Önkormányzatunk egy komplett sportparkot nyert el, melynek telepítésére ebben az évben kerül sor. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents