Esztergom, 2017 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2017-02-15 / 2. szám
Nem zár be a Strandkert Pontatlan, a lakosság megtévesztésére alkalmas hír jelent meg az egyik esztergomi internetes portálon, amely azt állította, hogy bezár a Strandkert. Ez azonban nem igaz: A Strandkert továbbra is üzemel majd az eddigi gyakorlatnak megfelelően. A történet előzménye, hogy 2017. január 19-i ülésén Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy nem kívánja a Szent István Strandfürdő területén lévő Strandbüfé működésére szolgáló ingatlanrészt újabb öt évre bérbe adni, tekintettel arra, hogy a „Városok városa program A) Belváros revitalizációja”, valamint a modern belváros közös fejlesztésének koncepcióterve érinti. A jelenlegi bérlő - akinek 2017. március 18-án jár le a bérleti szerződése - már 2015-ben jelezte, hogy a hosszútávú bérlemény reményében beruházást kíván eszközölni, ami nemcsak sürgős állagmegóvást, de komoly fejlesztéseket és profil bővítést is tartalmaz. Mint mindig az Önkormányzat most is korrekt módon kívánt eljárni, figyelembe véve a bérlő érdekeit is. Ezért nem áll módjában meghatározott, hosszútávú, 5 éves szerződést kötni. Ellenben örömmel tájékoztata az önkormányzat a lakosságot, megcáfolva ezzel a hír valótlanságát, hogy a városfejlesztési célok figyelembe vételével, szándékában áll a rövid távú üzemeltetés. Cél, hogy a strand látogatóit és a Kis-Duna sétány felől betérő vendégeket egyaránt kiszolgálhassa a Strandkert. Jövőre kezdődhet az MO-s folytatása Téma volt az MO-s kibővítése a január 12-i Kormányinfón, melyen Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy uniós forrásból akarja a projektet megvalósítani a kormány, mely még az idén lezárná a nyugati szektor nyomvonali vitáit, és kiválasztaná a kivitelezőt. Kitért rá, hogy ezt követően jövőre elkezdődhetne az építkezés, amely tervek szerint 2022-ben fejeződne be. A projekt pedig a 10-es és 11-es főút közötti szakasz építésével indulna. Az MO-s kivitelezésének jelentős költségei lesznek, a budai hegyek alatt ugyanis több helyen kilométeres alagutakat kell kialakítani a gyorsforgalmi útnak, valamint viaduktok is épülhetnek majd Biatorbágy és Budakalász között. Ismét van jegyzője Esztergomnak Január 16-tól ismét van jegyzője Esztergomnak. Az állást dr. Endre Szabolcs, Romanek Etelka polgármester eddigi kabinetfőnöke tölti be. Útszóró sót biztosít Esztergom A város tucatnyi pontjára helyezett ki útszóró-sót tartalmazó ládákat az önkormányzat annak érdekében, hogy a magáningatlanok előtti járdák kötelező síkosság-mentesítéséről gondoskodni tudjanak az ingatlantulajdonosok. Január 19-től, csütörtöktől Szentgyörgymezőn a Klapka téren, a Bánomi lakótelep, a kutyafuttató mellett, a Budai Nagy Antal utca és Schleiffer utca találkozásánál, a Béke téri Hőtáv épületénél, a Magvető szobornál, a Budai lakótelepen az egykori grundnál, a Petőfi Sándor utcában a kórház előtt, Aranyhegyen az Irinyi úti ABC-nél, a Bástya parkolóban, illetve a munkaügyi hivatal közelében található útszoró-sós tároló. Esztergom önkormányzati rendelete szerint az ingatlantulajdonosoknak vagy -használóknak maguknak kell elvégezni az ingatlanuk előtti járdaszakasz hó- és síkosságmentesítését. Szombaton ingyenesen lehet parkolni Több parkoló is kikerült a fizetős övezetből Esztergomban - erről döntött a képviselő-testület az idei első ülésen. A képviselők egyhangúan fogadták el a parkolási rendelet módosítását, ennek megfelelően a Prímás Pince előtti rész, a Hotel Esztergom előtti terület, a Medicor parkoló és a Balassa iskola előtti terület is kikerül a fizetős parkolási övezetből, a Főapát közben viszont mostantól fizetni kell a parkolásért. Tavaly év végén a városvezetés a parkolási rend több pontját is módosította. Szombaton például ingyenes lett. A változások január 4-én léptek életbe. Megújult a Posta ügyfélfogadási rendszere „Húzz-egy-sorszámot”-rendszerrel megújult a Posta ügyfélfogadási rendszere a Széchenyi téren. Az új szisztéma célja, hogy jelentősen csökkenjen a várakozás. Megszűnt az üvegablakos kommunikáció, az üvegfal helyett egy speciális nyíláson keresztül tudják az ügyfelek elmondani kéréseiket. Megszűnt az egyik Tesco-járat Február elsejétől több áruházának buszjáratát is megszüntette a Tesco. Az üzletlánc az esztergomi két ingyenes járat közül is törölt egyet. A buszjárat Párkány irányába szűnt meg, ugyanakkor a Pilismaróti Vám irányába a továbbiakban is közlekedik. Megújult a Szegényházi Kápolna AM Befejeződött a Boldog Ceferino Roma Misszió által működtetett esztergomi, úgynevezett Szegényházi Kápolna belső felújítása. Az épület az 1700-as években épült fogadalmi templomként, az akkor pusztító pestisjárvány miatt. A 19. század első felében barokk stílusban újult meg a mellette lévő egykori kórház, illetve szegényházzal egy homlokzatot alkotó épület. Jelenleg az egyház roma missziójának kápolnájaként működik. A kis templom belseje egy EMMI pályázatán nyert összegnek és a Baumit Kft. 1,3 millió forintos hozzájárulásának köszönhetően újult meg. Kisiklott az egyik esztergomi vonat Egy váltón siklott ki január 18-án Esztergomban egy személyvonat. A