Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-15 / 11. szám
CIVIL Esztergomi Mindszenty városa, így emlékezett 1956-ra Október 26-án közösen emlékezett Esztergom a hatvan évvel ezelőtti esztergomi eseményekre. A városvezetés, a szervezetek és a megemlékezők több helyszínen is tisztelegtek a hősök előtt a forradalom és szabadságharc esztergomi tragédiájának napján. Esztergom Önkormányzata az 1956-os Emlékévhez kapcsolódóan jubileumi programsorozatot szervezett. A Városháza előtti koszorúzást követően a ferences gimnázium diákjai elevenítették fel a téren történteket, a vörös csillag leverését a városházáról, és a tragikus véget ért autóbusz utazást a Sötétkapuhoz. Oda, ahol fegyvertelen esztergomiak adták vérüket a magyar szabadságért. A Sötétkapunál rengetegen együtt emlékeztek 1956. október 26-ra, a forradalom és szabadságharc esztergomi tragédiájának napjára. Máig nyílt seb, hiszen ’56 sokak számára nem a történelem, hanem a jelen, a közelmúlt, amelynek részesei voltak. Azon a hatvan évvel ezelőtti októberi napon, amikor egy pillanatra úgy tűnt, csak egy karnyújtásnyira van a szabadság. Azon a napon, amikor a békés változásban hívő, fegyvertelen emberek reményei egy szemvillantás alatt szertefoszlottak. A tragédia egyik túlélője, így emlékezett arra a napra: „Jókora tömeg sétált felfelé az úton, a Sötétkapu előtti téren is sok-sok ember volt. Űtközben észleltük, hogy a Széchenyi téren a busz tetején lévő csomagtartóra is többen felmásztak. Bent a buszban senkinél sem láttam fegyvert, csupa lelkes, felcsigázott ifjú volt, igaz forradalmi hangulatban... Bementünk az alagútba és amint kifelé haladtunk, láttuk a velünk szembemeredő tankágyú csövét. Kifakadt belőlem a szó: „Emberek, ennek nem lesz jó vége!” Abban a pillanatban az első emeletről megszólalt a golyószóró, a golyók a busz tetején csattogtak, majd a szélvédő felső részét lőtték szitává... Eldördült az ágyú! ... A lövés nyomán a busz oldalán hatalmas nyílás keletkezett. Később azon a nyíláson át menekültek ki az emberek. A tankágyú eldördülése után - hátranézve a füstös, büdös levegőn át - láttam, hogy többen meghaltak. Fent a hálós csomagtartóban is testmaradványokat láttam. Valaki kiabálta, hogy fehér zászlót, fehér zászlót! Rajtam fehér ing volt, levetettem. A mellettem álló kikapta a kezemből, felemelte és kilépett vele a jobb első ajtón. Abban a pillanatban lőttek is rá golyószóróval. Minden menekülőre, aki kilépett a buszból, lőttek...” Romanek Etelka polgármester szerint mindenki, aki gyertyát gyújtott ’56 mártírjaiért, máig lelkében hordozza a forradalom nyílt sebét, azt a gyomorszorító, a szemekbe könnyet csaló érzést, amelynek emlékét őriznünk kell. „Emlékeznünk kell a szabadságért elhunytakért, és emlékeznünk kell azért, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg ilyen tragédia. Nekünk, ma élőknek a feladatunk, hogy ezeket az emlékeket megőrizzük és átadjuk gyermekeinknek, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai örök példát mutassanak Magyarországnak. Olyan példát, amely a szabadságba vetett hitről szól, hiszen a szabadság az, amely nélkül nem beszélhetünk önálló országról, anélkül nincs önálló, sorsáról maga döntő nemzet. 1956 forradalma a szabadság forradalma volt, az áldozatok vértanúsága pedig nem volt hiábavaló: a szabad Magyarország megalakulását csakkésleltetni tudták, megakadályozni nem. Magyarországon, és különösen Esztergomban 1956 forradalmára emlékezve Mindszenty
