Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-04-12 / 4. szám

HÍREK Újjászületett a Czuczor utca A Bajcsy-Zsilinszky Endre utcát a Kis-Duna sétánnyal több ponton is összekötő Czuczor Gergely utca felújítási munkálatai az utolsó fázisba értek. A rekonstrukció során egyebek között új burkolatot kapott a kanyargós kis utca, melynek felületét kisméretű macskakővel rakták ki. Az utcai egyedi megoldást is kapott a járművek, illetve a gyalogosok forgalma biztosítása érdekében: a haladósávokat stílusos öntöttvas oszlopokkal különítették el egymástól. Emellett a felújítás része volt, hogy a Czuczor Gergely utca felületi burkolatába külön vízelvezető-árkot építettek. 25 éves a Mindszenty A Mindszenty József Katolikus Általános Iskola idén ünnepli 25. tanévét. Az iskola közössége több rendezvénnyel is igyekezett emlékezetessé tenni ezt az évet. Januárban iskolatörténeti kiállítással idézték vissza a régi szép időket. Erre az alkalomra a Nickmann Valéria szülő által komponált latin nyelvű hálaadó misét mutatták be az iskola diákjai a városi szimfonikus zenekar kíséretével. Lassan közeledik a 25. tanév vége. Az ünnepségsorozat zárása május 7-én, szombaton 10 óra 30 perctől a Bazilikában az országos Mindszenty zarándoklaton való részvétellel, délben a régi kollégákkal közös ebéddel, délután 15 órától a Mindszenty Csarnokban egy gálaműsorral, illetve 17 órától öregdiák találkozóval zárul. Márciusi ifjak a Montághban A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola diákjai is megünnepelték az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc hőseit. A iskolában március 11-én adtak műsort a szakiskolás diákok. Emlékezés az elesett honvédekre Március 19-én koszorúzási emlékünnepséget tartott Esztergom vezetése az 1945. március 20-21-én, a Szamárhegy-környéki harcokban elesett magyar honvédek emlékére. Az emlékezők a Kis- és Nagy-Szamárhegy közötti völgy felső harmadánál található emlékhelynél találkoztak. Beszámoltak a polgárőrök Február 24-én a városháza nagytermében tartotta éves közgyűlését az Esztergomi Városi Polgárőr Egyesület (EVPE). Az eseményen a polgárőrök egyebek közt felvázolták az idei munkatervet és a tavalyi gazdasági működését. Az EVPE a tagdíjakból, támogatásokból álló bevételei és költségei, kiadásai összevetéséből kiderült, hogy az esztergomi polgárőrök tavaly mintegy 2,3 millió forintból gazdálkodtak. Az egyesület idei céljai között a várossal, az egyházzal, oktatási intézményekkel, a társ- és civilszervekkel való kapcsolatrendszer erősítését, az általuk tartott események polgárőri biztosítását, illetve a bűnmegelőzést nevezte meg. Az EVPE ugyancsak kiemelt fontosságúnak tartja idén egyebek között az egyesület állományának fiatalítását, valamint a balesetmentes közlekedés iskoláskorúak körében tartandó ismeretterj esztését. Magyar Érdemrend Lovagkeresztet kapott Bense Tamás Esztergom és környéke családjainak gyógyítását és a betegségek megelőzését több évtizeden át példás elhivatottsággal szolgáló, magas színvonalú orvosi munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozott a miniszterelnök előterjesztésére Völner Pál államtitkár, a térség országgyűlési képviselője az esztergomi orvosnak, Bense Tamásnak a közelmúltban. Visszajutatta az elvesztett pénztárcát Az esztergomi rendőröket március 18- án 14 óra 35 perckor értesítette egy 57 éves kertvárosi férfi, hogy Esztergom- Kertvárosban az általános iskola előtti útszakaszon egy pénztárcát talált. Elmondása szerint nehézkes mozgása miatt nem tudta a tulajdonos részére visszaadni az értékeket, ezért értesítette a járőröket. A rendőrök a talált tárgyat a férfitől átvételi elismervény ellenében átvették és a lakcímkártya adatai alapján a tárca tulajdonosát, lakcímén

Next

/
Thumbnails
Contents