Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-15 / 11. szám
PROGRAMOK Elindult az egy éven át tartó Reformáció 500 ünnepsorozat Félévezred távolságából üzen a ma emberének, öt kontinensen élőknek, európainak, magyaroknak a Luther Márton által 1517-ben elindított reformáció. Az egyház megújulását természetesen Esztergomban is megünnepelték, mégpedig azon az október 31-ei napon, amikor az egykori katolikus szerzetes kiszögezte a wittenbergi várkapura azóta híressé vált 95 tételét. Az 500. évforduló jó alkalom volt a római katolikusok számára is, hogy békejobbot nyújtsanak a protestánsoknak, Ferenc pápa részt vett a Svédországban tartott évadnyitó rendezvényen. Az evangélikus (azaz lutheránus) és a református (azaz kálvinista) protestáns egyházak minden évben október 31-én ünnepük, hogy 1517-ben Luther Márton 95 pontja kihelyezésével elindította az egyház reformációját. Túl a fél évezredes hitvitákon, harcokon, a 21. századi keresztyén egyházak immár nem egymástól függetlenül, hanem egy közösségben, úgynevezett ökumenében tartanak évente több alkalommal együttes istentiszteleteket, konferenciákat, programokat. Esztergomban is évek óta tartó hagyománnyá vált a rendszer, hogy a januárban kezdődő böjti időszakban a négy történelmi keresztény egyház imahéten látogat el egymás templomaiban, hogy ott együtt énekeljen, imádkozzon Istenhez, illetve egymás papjainak prédikációját hallgassa. Az idei október 31 -e helyi, országos és világszinten is kiemelt nap volt, hiszen minden szinten egy közösségbe gyűltek össze a különböző felekezetek a reformáció 500. évfordulójáról szóló, egy éven át tartó rendezvénysorozatot ünneplők. Esztergomban a reformátusok és az evangélikus október 31-én meglátogatták egymás templomát. Délelőtt 10 órakor Ágoston Csaba református lelkész az evangélikus templomban prédikált, este 6 órakor Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész állt a református templom szószékére. Ez utóbbi helyen mindkét felekezetbeliek részvételével közös úrvacsorái közösséget tartottak. A reformáció 500. évfordulója kapcsán megtartott esztergomi istentiszteleteken a prédikátorok Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének 10. fejezete alapján hirdették Isten igéjét, illetve megemlítették, hogy I. Ferenc pápa a reformáció napján, október 31-én részt vett a svédországi Lund városban tartott évadnyitó istentiszteleten. Ezzel a gesztussal közel ötszáz év megkövült állapotát törték meg a római katolikus és evangélikus egyház vezetői, akik immár újra együtt miséztek, imádkoztak. A lundi székesegyházban tartott ökumenikus alkalom végén közös nyilatkozatot írt alá Ferenc pápa, a Katolikus Egyház vezetője és Munib Younan püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke. A nyilatkozat központi gondolata, hogy a reformáció ötszázadik évfordulójának kezdőünnepségén mindkét - korábban egymással szembenálló - egyházfél kinyilvánította, hogy közösen akarnak az egy élő Istenhez, Jézus Krisztushoz ragaszkodni és imádkozni. Október 31-én a kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottsággal együttműködve minden protestáns vallási közösséggel bíró településen tartottak a félévezredes jubileumról szóló istentiszteletet, rendezvényt. A most indult és egy éven át tartó országos programsorozatról két honlapon is tájékozódhatnak az érdeklődők. A reformáció 500. évfordulójáról szóló magyarországi programokról, vonatkozásokról a reformacio500.hu és a reformacio2017.hu honlapokon lehet bővebben tájékozódni. Polgármesteri és képviselői fogadóórák Romanek Etelka polgármester minden hónap második szerdáján 13 és 16 óra között tartja fogadóóráját a Városházán. (Előzetes bejelentkezés szükséges a 33/542-005-ös telefonszámon.) Bánhidy László alpolgármester minden hónap első hétfőjén 16 és 17 óra közt a Városházán. Dr. Alberti Péter képviselő december 7-én 15 és 16 óra közt a Városházán tart fogadóórát. Eck András minden hónap első hétfőjén 13 és 14 óra között a Városházán. Erős Gábor minden hónap első hétfőjén 16:30 és 17:30 közt az Olvasókörben. Meszes Balázs minden hónap első szerdáján 16 és 17 óra között a Városházán. Sasvári Viktor minden hónap első hétfőjén 16:30 és 17:30 között a Városházán. Dr. Szerencsés Gergely minden hónap utolsó szerdáján 16 és 17 óra között a Városházán. Sztojka Lajos minden hónap utolsó szerdáján 16 és 17 óra közt a kertvárosi részönkormányzat székhelyén a Damjanich u. 53-ban. Tordainé Vida Katalin minden hónap utolsó szerdáján 16 és 17 óra között a Városházán. Tóth Tamás minden hónap utolsó szerdáján 16 és 17 óra között a kertvárosi részönkormányzat székhelyén a Damjanich u. 53-ban. Juhász István minden hónap első hétfőjén 18 és 19 óra között a Városházán. Stámusz Andrea minden hónap első szerdáján 16 és 17 óra között a Városházán. Előzetes bejelentkezés a 70/445-4697-es telefonszámon. Vígh László minden hónap utolsó csütörtökén 17 és 18 óra között a Városházán Nyíri Attila legközelebb december 5-én 15:30 és 16:30 között tart fogadóórát a Városházán.