Esztergom, 2016 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2016-09-13 / 9. szám

© 0 fr 9 f* 3?! CIVIL ismertetve elmondta, a bizottság az aszfaltburkolat kialakítását támogatta, azonban az ingyenességet nem, így külön szavazást kért a két javaslatról. A képviselők 11 igen és 1 nem szavazattal döntöttek arról, hogy szilárd burkolatot kapjon a terület. A testület tagjai közül a Bástya parkoló ingyenes területhasználatát Romanek Etelka polgármester mellett csak Bánhidy László, Meszes Balázs, Tordainé Vida Katalin és Tóth Tamás támogatták, a képviselők többsége viszont nem, így az aszfaltozást követően fizetős lesz a Bástya parkoló. Még sincs helye a piacnak egyelőre A képviselői javaslatra ismét napirendre tűzött piac-kérdésben a testület hatályon kívül helyezte a legutóbbi ülésen hozott döntését, azaz továbbra sem tudható, hol lesz a végleges helye a piacnak. A hivatal munkatársai a polgármesteri érvelést alátámasztva hangsúlyozták, hogy ez a döntés veszélyezteti azt a pályázati szereplést, amely 260 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosítana a piac kialakítására. A pályázat beadási határideje 2016. szeptember 15. Philipp Frigyes főépítész szintén aggályosnak nevezte a korábbi döntés hatályon kívül helyezését, valamint azt, hogy a pályázat benyújtásához szükséges szakmai anyagok a halasztást követően időben elkészíthetőek-e. A hivatal munkatársai megerősítették, hogy az ideiglenes piacra árusító pavilonokba költözők szinte kivétel nélkül a tömbösített végleges piactér kialakítását támogatják. A mostani döntés szerint a Simor János utca több helyszínéről is látványterv és költségbecslés készül, és a kérdés ismét a testület elé kerül, még a pályázati határidő, szeptember 15. előtt, azaz a hivatalnak két hete van a tervek és a pályázat elkészítésére. A testület ezt követően döntött arról, hogy az önkormányzat nem él elővásárlási jogával a Széchenyi tér 24-26. szám alatt található ingatlan esetében, valamint arról, hogy bérleti szerződést köt a „Mi kis falunk” című televízió­sorozatot forgató céggel. A vállalkozás telephelyet létesít Pilisszentléleken, a településrész iskoláját 55, a kultúrházat 10 napig használja a stáb, amely több helyszínen is forgat Esztergomban a következő két hónapban. SUZUKI KÖZLEKEDÉS­BIZTONSÁGI NAP Esztergom, Széchenyi tér 2016. szeptember 23. péntek délután Interaktív programok, utatók 14:00 - 18:00 óráig: elsősegély-nyújtás újraélesztés-szimuláció (szívmasszászs és lélegeztetés) aktív és passzív biztonsági i bemutatása használat közben ütközés-szimulátor biztonsági övvel alkohol- és drogprevenciós sarok közlekedésbiztonsági kvíz nyereményekkel 16:00 órától 16:45-ig valósághű baleset­szimuláció és mentőakció autóroncsokkal, mentő-, rendőr- és tűzoltóautóval Középiskolások a rendezvényen való aktív részvételért hivatalos igazolást kaphatnak „iskolai közösségi szolgálat” teljesítéséről! Fő támogató: Magyar SUZUKI Zrt. Együttműködő partnerek: Esztergom Város Önkormányzata Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófa-védelmi Igazgatóság Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Országos Mentőszolgálat Magyar Vöröskereszt ÉVES Way of Life!

Next

/
Thumbnails
Contents