Esztergom, 2015 (1. évfolyam, 1-9. szám)

2015-04-08 / 1. szám

fIL Helyén az új Mindszenty-szobor Február 16-án délelőtt helyére emelték Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobrát a Sötétkapunál. Az alkotást május 2-án avatja fel Esztergom. Meszes Balázs a szobor helyére emelésekor elmondta, a várost a ferences gimnázium egy Oroszországban dolgozó ko­rábbi tanulójának közvetítésével kereste meg az alapítvány, hogy a magyar-orosz kapcsolatok elmélyí­tése érdekében szobrot állíthasson a főpapnak. Az ülő alakot ábrázoló alko­tás Vlagyimir Szurovcev orosz szobrászművész műve. A szobrot az esztergomi Bazilika közelében, a Sötétkapu mellett állították fel, ahol 1956-ban a békés tüntetők közé lövettek. Az ünnepélyes avatóra május 2-án kerül sor. Az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány Esztergomban a Csalamádé temetőt is felújít­ja, ahol orosz, szerb, román és magyar katonák is nyugszanak, és emlékművet állítanak az első világháborúban Esztergom­nál, Kenyérmezőn és környékén elesettek tiszteletére. Az alapítvány támogatott továbbá egy első világháborús emlékmű állítást Tokodon is, ahol több száz orosz katona halt meg kolerajárványban. Az emlékművet Putyin elnök budapesti látogatása idején adták át. Beindult a szelektív hulladékgyűjtés Elindult a szelektív hulladékgyűjtés Esztergomban is. A szolgáltató havonta egyszer szállítja el az átlátszó zsákokban gyűjtött fém, műanyag és papír szemetet. Január elsejétől törvény írja elő a kötelező szelek­tív hulladékgyűjtést, melynek egy átállási időszakot követően márciustól már Esztergom is eleget tesz. Az elkülönített gyűjtést a közszolgáltató VERTIKAL Nonprofit Zrt. szervezi meg és bonyolítja le, Eszter­gom önkormányzata a közszolgáltatótól kapott lebo­nyolítási rend alapján a tartalmi kereteket önkor­mányzati rendeletben állapítja meg. A város lakótelepi részein továbbra is a szelektív gyűjtőszigetes megoldást használhatják a lakástu­lajdonosok. A családi házas övezetekben azonban a szolgáltató havonta egyszer külön zsákokba gyűjtve szállítja el a műanyag és fém, illetve papír hulladéko­kat. Az üvegeket azonban továbbra is csak a már meglévő szelektív hulladékgyűjtő-szigetek konténeres gyűjtőpontjaiba lehet kidobni. A házhoz menő gyűjtés rendszerében a műanyag, fém és papír hulladékot a ház elől, egy a közszolgáltató által megküldött tájékoztatási anyagban megadott gyűjtési napon, átlátszó zsákban szállítják el. A kommunális hulladék gyűjtése változatlanul marad, az eddig meg­szokott napokon és a megszokott módon. A szolgáltatás nem jár plusz költséggel, a szelektív gyűjtéshez pedig bármilyen áttetsző zsák felhasznál­ható. A szolgáltatónak azonban joga van megtagadni a hulladék elszállítását abban az esetben, ha a gyűjtés nem a megfelelő módon történik és a zsákokba például szennyezett vagy kommunális hulladék is került. Ez esetben a szolgáltató levélben figyelmezteti az ingatlan tulajdonosát a szelektív szemétszállítás rendjének betartására.

Next

/
Thumbnails
Contents