Esztergom, 2015 (1. évfolyam, 1-9. szám)

2015-05-11 / 2. szám

A Rendőrség egy abszurd komédia A két éve megalakult Szép Kapu Irodalmi Színpad (SzKISz) az Esztergomi Klubszínpad tagságából is verbuváló­dott. A közösséget Szilágyi Ferenc rendező vezeti, aki házi íróként is dolgozik a társulatnál. A SzKISz ars poetica-ja: bemutatni a magyar sorsot, úgy ahogy az irodalom tankönyvekből nem tudni azt. Az Esztergomban működő Szép Kapu Irodalmi Szín­pad 2013. október 28-án jött létre. A királyvárosi társu­lat tagsága fiatalemberekből, 20 és 30 év közötti egykori főiskolások, egyetemisták közül került ki. A SzKISz az egyetemes magyar művészet legnagyobbjairól készült színdarabokat tűz műsorára. Ahogy Szilágyi Ferenc rendező fogalmazta: „cél a magyar sors bemutatása, a hivatalos irodalom tankönyvek tartalmán túli ismeret révén”. A feladat tehát egyrészt összetett, másrészt nem feltétlenül a könnyed szórakoztatást célozza. Ebben a szel­lemben készült korábban a társulat a „Ki lehet zseni?” című misztérium játéka. A Szilágyi Ferenc által írt nyolcszereplős dráma Csontváry Kosztka Tivadar festő életéről szólt és a vízivárosi Kaleidoszkóp Házban mutatták be nagy sikerrel. Az irodalmi színpad eddig összeállított másik munkája a József Attiláról szóló dráma, ennek premierje később lesz. A társulat jelenleg Slawomir Mrozek, lengyel drámaíró Rendőrség című 1958-ben írt művét viszi színre. A négyfős abszurd komédia próbái az esztergomi Művelődési Házban zajlanak, az együttes úgy tervezi, hogy a premier május 22- én lesz. Szilágyi Ferenc rendező a próbák, előkészületek kapcsán elmondta, hogy Mrozek egy korai művét bizonyos szinten aktualizált tartalommal mutatja be a Szép Kapu Irodalmi Színpad. A Mrozektől megszokott erede­tiben is abszurd és maróan gúnyos komédiáját a mai magyar közélet néha szintén abszurditásba hajló viszonyaira igazít­va láthatja majd a publikum. A SzKISz aktivitására jellemző, hogy a májusi Mrozek- premier után sem tartanak pihenőt, hanem máris készül­nek a következő előadásra, mely a Fénycsapda címet viseli és Ady Endre misztikus alkotói világába enged betekintést. A Rendőrség című darabot május 22-én 19 órai kezdettel láthatja a közönség a Művelődési Házban. Azért a Kvíz az úr Játszik az olvasó! Ebben a játékunkban, az Esztergom Magazin előző számában lévő kulturális rovatbéli cikkek részleteiről szólnak a kérdések: 1. Mely irodalmi nagyság szellemi örökösének mondják Csoóri Sándort? 2. Mely horgászegyesületet alapította, irányította Füvessi József? 3. Mi volt a Nagyfalusi Tibor által vezetett városi könyvtár neve? A válaszokat május 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@esztergom.hu e-mailcímre vagy a szerkesztőség postacímére. A nyertes sorsolás­sal azon játékosok közül kerül ki, akik a fenti három kérdésre helyesen válaszoltak. A nyertes az esztergomi Babits Mihály Könyves­bolt 1500 forintos könyvutalványát kapja. Rockrébusz Az esztergomi és környékbeli könnyűzenei élet mintegy fél évszázados története kínálkozik ezen kvíz-rovatunk alapjának. Ügy tapasztaljuk, hogy a helyi rock- és popsztárok kellően foglalkoztatják az itteni közvéleményt ahhoz, hogy olvasóink bizton tudják a zenészekkel kapcsolatos kérdésekre a válaszokat. 1. Hogy hívják az egykori Kamikaze együttes esztergomi tagját, aki ma már szólóban népszerű rapsztár? 2. Milyen műfajban jeleskedett az egykori Westergom zenekar? 3. Mely rocklegenda dalait interpretálja a Borsörmester együttes? A válaszokat május 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@esztergom.hu e-mailcímre vagy a szerkesztőség postacímére. A nyertes sorsolás­sal azon játékosok közül kerül ki, akik a fenti három kérdésre helyesen válaszoltak. A nyertes a Sportalsó rock klub páros belépőjét kapja. Előző számunka helyes megfejtései: Azért a kvíz az úr Rockrébusz 1. Esztergomban a vár lovagtermében található a Szent Korona másolata 1. Varga Miklós a helyi illetőségű Grog együttesben kezdte pályafutását 2. Szent Istvánt Esztergomban koronázták meg 2. Molothow Liget-nek hívták Esztergom 14 éve indult legendás rock klubját 3. Utoljára IV. Károly viselte a Szent Koronát 3. Szegő Csaba esztergomi jazzmuzsikus (főként) szaxofonon és klarinéton játszik Előző számunk nyertesei: Az „Azért a kvíz az úr” játékban a szerencse Sallayné Keszlár Piroska megfejtőnek kedvezett. A „Rockrébusz” játékban Bartáné Barcsik Mária olvasónk számára volt kegyes Fortuna. A nyerteseknek gratulálunk! Nyereményüket munkaidőben a Városháza portáján vehetik át.

Next

/
Thumbnails
Contents