Északkeleti Ujság, 1919 (11. évfolyam, 1-13. szám)

1919-03-08 / 10. szám

4-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK 10-ik szám. Értesítés. Tisztelettel értesítem a város és vidékének nagyérdemű közönségét, valamint régi és eziránt érdeklődő uj fegbetegeimet, hogy fogorvosi rendelőmmel kapcsolatban fog- technikai laboratoriamot rendeztem be, mely­ben mindennemű fogpótlások, úgymint ezekre vonatkozó javítások, rövid idő alatt elkészül­hetnek. A fogtechnikai munkák elkészítésére Runyai Sándor szatmári fogtechnikus urat si­került munkatársul megnyernem. Rendelő órák hétköznapokon délelőtt 8—12, délután 3—6 óráig. Dr. Brugós Gyula, fogorvos, Jókai-u. 6. Kiütéses tífusz. Szatmáron több hazatért oroszországi hadi fogoly kiütéses tífuszban megbetegedett. Miheztartás végett a veszedelmes betegségről közöljük a következőket. A kiütéses tífusz, vagy más néven a foltos láz lappangási ideje 7—21 nap. Előjelei: étvágytalanság, nátha, fejfájás, szédülés, nagy szomjúság, magas láz. Rendszerint az első hét végén, gyakran már a betegség negyedik-ötödik napján nagyszámú vörös folt támad a test külömböző részein. A betegség a második hét végén szokott megfordulni. Mikép lehet elkerülni a bajt? Kétségtelenül meg van állapítva, hogy ezt a betegséget egyik emberről a másikra a ruhatetü csípése oltja át. A tetü a kiütéses tífuszban szenvedő vérével fertőződik. A fer­tőzött tetüben levő méreg átmegy a petékre, illetőleg a serkékre és igy az ebből kibújó fiatal tetü is terjeszti a bajt. így állván a dolog, a védekezés módja is adva van. Fokozott gondot kell fordítani az egyéni és köztiszta­ságra. Vigyázni kell, hogy gyakran átvizsgáljuk ruházatunkat, hogy az esetleg odakerült ruha- tetüt megsemmisíthessük. Különösen nagy gondot fordítsunk erre akkor, amikor moziban, színházban váltunk s ha tömeges összejöve­telen vettünk részt. Ha ezt megtenni e! nem mulasztjuk, nem kell attól félnünk, hogy ezt a veszedelmes bajt megkapjuk. Minden községben legyen orvos. A belügyminiszter utasította a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy a háború folytán orvos nélkül maradt községekben azonnal gondos- kodjának az orvosi álüsok betöltéséről, mert a miniszternek az az óhaja, hogy egyetlen köz­ség se maradjon orvos nélkül. Családirtó rablógyilkos körözése. Múlt hó 24-én a hajnali órákban az ujfehértói ha­tárban Mosolygó Jánost, feleségét és 3 gyer­mekét eddig ismeretlen tettesek legyilkolták és kirabolták. Belügyminiszter urnák f. hó 2-án telefonon adott 1054-Res.—1919. sz. rendelete szerint a rablógyilkosság tetteseinek kézrekeritöje vagy az, aki a tettesek nyomára vezet, 4000 korona jutalomban részesül. Postaforgalom Horvátországgal. A régi Horvátország területére megnyílt a posta- forgalom. Fölvesznek ajánlott levelet, utalványt és csomagot. Pénzt 500 kor.-ig lehet küldeni. Csomagot tgy és ugyanazon feladó naponkint csak egy darabot küldhet. Minden küldemény­nél a külföldre érvényes díjtételek fizetendők. Boszniával is megindult a forgalom csak pénzt nem lehet küldeni. Ez a megállapodás egye­lőre 3 hónapra érvényes. Muszáj nevetni! „Újvári telefonál“ a cime annak a legújabb kétoldalú tréfás hang­lemeznek, melyet Újvári Károly adott elő. Ezen a hanglemezen a kitűnő komikus felülmúlta önmagát, olyant nyújtott, amely e lemezhez fűzött óriási várakozást teljes mértékben iga­zolja, szóval a legjobb hanglemez-produkciót, A lemez pénzért nem kapható, csupán 6t drb. lejátszott öreg lemezért szállítja Wágner „Hang­szerkirály“ Buda; oi, József körút 15. A szerkesztésért felelős Dr. Vetzák Ede főszerkesztő. leggyorsabban elmulasztja a Dr. Flesch-félé eredeti, törvényesenvédett „SKABOFORM KENŐCS Nincs szaga, nem piszkit. Mindig eredeti pecsétes Dr. Flesch-félét kér­jünk. Próbatégely 4 K, nagy té­gely 6 K, családi tégely 15 korona. Nagykároly és vidéke részére főrak­tár : Kleiner Dezső „Magyar Király“ gyógyszertárában, Nagykárolyban. Vételnél a „SKABOFOBM' védjegyre ügyeljünk Hallói Halló! Kinek van használt Régi vagy törött hanglemezeket, mig az anyaghiány tart, legmagasabb áron veszünk vagy cserélünk W A Q N E országszerte elismert elsőrendű magyar hangszer és beszélőgépek nagyáruháza Budapest, József-körut 15. Fiók: IX., Ráday-utca 18. Beszélőgépek 200 koronától 1500 koronáig. Fényképes dalszöveges lemez- és hangszerárjegyzék ingyen ! 'I * * 9 1 $ ft ft •fa £ 'a ß* »V ÍA «* «t•*<* »** tó «*»íi»Ja »?* »*» JA *** »*« íí-- •£» V? %* **« «» Vi V* «V •** d í *£« éo Ví A w 4? ft ft f ih »;» A w •?* «*» fcftftftft 1 Kölcsey-nyomda részvénytársaság NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCA 20. TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET. Alapittatott: 1906. Telefon sz. 58. Alapittatott: 1906. Ajánlkozik mindennemű könyvnyomdái munkák gyors és izlesteljes kivitelére, jutányos árak mellett. KÉSZÍT: hírlapokat, tudományos müveket, folyóiratokat, imakönyveket, Falragaszok, hirdetmények, műsorok, körözvények, étlapok, borcimkék, névjegyek, eljegyzési és esketési értesítők, báli meghívók, táncrendek, halotti jelentések s minden könyvnyomdái utón előállítható munkák bármily színben elvállaltalak­ftft&ftg: * * ft # * A A ,V», Kőnyomdai és dombor-mü munkát elkészítésre elvállal. —— Beküldött kéziratok után költségvetéssel szívesen szolgálunk. ft & & 1 Nyomatott a „Kölcsey-nyomda* Részvénytársaságnál Nagykárolyban. <5

Next

/
Thumbnails
Contents