Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-07 / 36. szám

X. évfolyam.

Nagykároly, 1818. szeptember 7.

3S4k sxém.

\y

északkeleti ujsaq

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE,

Elóftcetési árak:

teg«í>x évre ........................................... 12 korona-1

Pótérre ..........................................................6 „

Nagyedévre ........................................... 3

Tanítóknak egész érre

...................................1® ,

Fé

^erkwwtó : DR. VETZÁK EDE. 1EÍHSLEIIX RI5IMS SgOMATCfi.

Szerkesztőség ás iáadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 28. SZÁM.

(„KÖLC9EY-NYSAMJA* R.-T. NAGYKÁROLY.)

Hirdetések ugyanott Tétetnek fel. ;..Nv

iltíér sera 1 K 2D fillér.

Bécsei Ede

most tölti be életének ötvenedik évfordulóját, 25 éve, hogy első miséjét mondta, most 10 éve, hogy a mi lelki pásztorunk.

Szép találkozása az évszámoknak, melyeknek mindegyike egy-egy jelentős határidő az emberi élet útvonalán. Érdemes e helyen megállani és egy visz- szapillantást tenni a fáradtsággal, becsülettel megtett útra. Ezt a nagy jelentőségű alkalmat méltó keretek között tette ünnepléssé Nagykároly város és a róm. kath. hitközség közönsége, mikor f. hó 1-én jubileumot tartott az ünnepelt tiszteletére.

Récsei Ede 10 éves plébánoskodása, melyet teljes egészében, nálunk töltött el, telve van alkotásokkal, maradandó emlékekkel. Hivatás-szerüen munkálja állandóan egyháza javát, segíti elő városa érdekeit. A rája bízott nyájat valóban pásztori gondosággal őrizi, a kezére adott javakkal hűen sáfárkodik.

Agilitását, fáradhatatlan jóra törekvését több alkotása dicséri. Az egyház megterhelése nélkül villanyvilágítással látja el a templomot. Évekig gyűjtötte hozzá az ezreseket, inig végre fényárba úszott a díszes templom, melynek művészies díszítése, tisztántartása állandó

gondját képezi. A jelenlegi zengőszavu uj orgonát is ő szerezte s nagyban emeli vele az isteni tisztelet nagy áhitatossá- gát. A hitélet mélyítésére mindenkor egyik legfőbb gondja volt a plébánia alá tartozó szent helyek rendben való tartása. A Szent-háromság kápolnát, melyet éveken át használni nem lehetett s beoni- lással fenyegetett, rendbehozatta. Felépítette a zárdakápolnát, mely az áhitatos hívők egyik legsűrűbben felkeresett imahelye lett. Restauráltatta mind a két temető kápolnáját, melyeket halottak napján, keresztjáró napokon buzgón keresünk fel.

Az egyházi élet terén kifejtett látható működésével egyenlőrangu a hitélet terén kifejtett munkássága is. Erős kézzel, erős lélekkel vezeti az egyház ügyeit, irányítja egyházközsége hitéletét.

Buzgó lelki pásztorkodása mellett nem feledkezik meg a nagyobb nyilvánosság előtt való szereplésről sem. Élénken részt vesz városunk kulturális és gazdasági életében. Tagja a városi képviselő testületnek és a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, A városi Dalegyesületnek elnöke. Tevékeny részt vesz az Oltáregyesület és Legény-egylet

életében. A Polgári Olvasókörnek sok éven át volt tevékeny vezetője.

Récsei Edét mint kötelességtudó, fáradhatatlan, lelkes embert ismerte és szerette meg a hívők serege és az egész város közönsége. Az itt eltöltött 10 évet a haladás és fejlődés jegyében élte át vele az egyházközség, mely szeretettel, ragaszkodással hálálja meg az ő önzetlen munkáját s. további hosszú működésére Isten áldását kéri.

* *

*

A jubileumról részletes jelentésünk a következő:

Szombat este a városi dalárda, amelynek az ünnepelt elnöke, Vitek Károly karmester vezetése mellett dalban üdvözölte a jubilánst, aki a szép megemlékezést meleg szavakban köszönte meg.

A tulajdonképeni ünnep másnap, azaz szeptember elsején 9 órakor kezdődött a templomban, ahol a házfőnök-plébános Szent- györgyi Jordán Károly manuduktorsága, rendtársai, a szomszédos plébánosok aszisziálása mellett eziistmiséjét mondta el Te Deummal kapcsolatban. A szentmise alatt a kóruson Vitek Károly zenetanár vezetése mellett kidolgozott előadásban Fünrei C dur miséjét adták elő. Offertoriumra Ticsenszky Lajosáé szólót énekelt Péchy László hegedűszólója és Vitek

BncsozásIrta: Kocsis László.

Rongyos papirszeletet tartott kezében. Elmélázva rábámult. Az elmosódott betűk szemei előtt karikáztak.

— Még ez is . . . hát ez is megvan ? Ilyen semmiség! Milyen bolondos volt, milyen naiv, hogy megőrizte, mint a drága kincset!

Óvatosan kisimította a gyűrődéseket. Finom ujjaival megsimogatta, mintha becézni akarta volna.

— Ez is menjen, csak menjen, hadd lássa, igy őriztem emlékét, lelke vonásait, a betűit, a gondolatait, a szelíd szavait, mondatai muzsikáját . . .

Össze akarta hajtogatni. De valamit gondolt. Elkezdte betűzni. Szeme elé tartotta, maga a világosságnak háttal fordult.

— Várjuk, Zsófia, az esti koncertre. Jöjjön át a parókiára — olvasta csendesen. — Betanuljuk Chopin G-moll balladáját. Tegnap hoztam a városból. Úgy örülök neki, hogy megtaláltam. Egyszer már átjátszottam. Milyen •zomoru muzsika. Minden akkordjában fájó könnyezés, messzi-vágyás, régi reménytelenség zokog. Olyan szép és olyan szomorú.

Csak nézte a gyűrött papírdarabot. Mintha megszépült volna. Mintha arany futotla volna be. Érezte, hogy ajkára méla mosoly telepszik. Szemefénye kigyullad. Arca sápadt ságát elűzte az öröm rózsaszíne.

Csillogó tekintete a dátumon akadt meg.

— Gyertyaszentelő ünnepe . . .

Minden eszébe viilant. A múlt messze

maradt szépsége. Az esték öröme. Hegedűk szenvedélytelen sírása. Szőke, fiatal arc komolysága egy hegedűre hajolva. Az öreg pap hármóniumának lágy zengése. A tágas falusi paróchia ebédlőjének fehérsége.

Semmi harag nem motoszkált szivében. Inkább a boldogság visszatérésének hangulata ejtette rabul. A múlt, mely tiszta volt, szép volt, tclehintve a finomságok gyengéd érzésével. Ami fájt neki, inkább csak sóhaj volt. A sóhaj pedig fáj durván. A sóhaj csak sajog, csak zseng, mint a hangtalan szó.

Szeme szögletében kiverődött könnyet most gyöngynek érezte. Nem égetett, nem volt keserű, nem sötétítette be a szomorúság nehéz függönyével.

— Ezt is tőle tanultam — eszmélt rá boldogan. Mindent tőle tanultam. Az életet is. Az élni tudást is. A szomorúság szeretést is. A csendet is. A magány monoton áriájának sokszínűségét. Pöttön lelki örömeket. Szavakat, miit elringatnak. Azóta tudom a könnyek kis patakját kristályvíznek nézni, melyben megfürdetem a szomorú napok fénytelen gondját. Hogy nincs dac, nincs gőg, nincs lázongás az élettel szemben, neki köszönhetem. Az 6 szelídsége volt a tanítómesterem. Az ő szótlansága a kalauzom. Azóta tudom, hogy nincs más boldogság, mint a béke. Minden harc hiúság, ami nem a békés szomorúságért történik.

Megfordult. A papírdarab még mindig kezében ringatózott. A zsalukon átszökő napfény éles csikókat rajzolt rá. Arcát is beragyogta. Egy vékony fénysáv fekete szemöldöke fölé lopózott. Olyan volt, mintha erős, bizó homlokát hófehér szalaggal kötötte volna át.

Közel lépett a törpe bordódiványhoz. Lekuporodott melléje. Félig ráborult, mint őszi virág a sárguló sirhalomra.

Egy rakás papír hevert előtte. Levélfélék. A kezében levőt is közéjük ejtette.

Újra felállt. Filigrám Íróasztalához indult. Közben szemsugara a szemközti falra tévedt. Nyúlánk alakja megtorpant. Hosszú, fehér ujjá- vai megsimitotta homlokát. Mozdulata elárulta, hogy valami hirtelen eszébe jutott. Nem is tétovázott. Megkerülte Íróasztalát. Egyenesen a fal felé tartott. Jobb kezével a falon függő mandolinja után nyúlt. Leemelte. A megmozdított hangszer pihegó, panaszos remegéssel sirt föl. A tétovázó hangfodrok mintha megijesztették volna. Ijedt rebbenéssel önkéntelenül magához szorította a szerszámot. Ujjait a hurokra illesztette. Mintha játszani akart volna. Feje picit előre billent. Jobb válla megrándult.

Mégse játszott. Mikor ujjai lesiklottak a hurokról, csendes, megtört ütemutan zengés támadt nyomában. Hasonlított a csonkig égett gyertya utolsó lobbanó lángjához.

Ekkor eszmélt föl, hogy mit is akar a mandolinnal.

— A kék selyem szalag ... ezt is ő ajándékozta:

A csokorba kötött szalagot már bontogatta is. Könnyen ment. Gyönge ránditás s kezében pihent a hosszú, kígyózó kék szalag.

Szépen összesodorta. Hengeresre. S odadobta a díványon heverő írásokra.

Szomorúan nézett utána, mint kisgyerek az elsiabadult piros léggömb után.

(Folyt, köv.)