Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-12 / 2. szám
2-ik szám északkeleti újság Nagykároly es ermellek. 3-ik oldal. Ezen rendelet foganatosithatása céljából a vármegye alispánja a fejqnótát 15 dekáról! 12 dekára szállította le. A gazdasági cselédekre' vonatkozólag pedig előterjesztést tett a minisztériumba az eddigi fejqóta meghagyása érdekében azért, mert nehezebb munkával fog- lkozván, több tápanyagra van szükségük. E tárgy körül nagy vita fejlődött, mely- l en résztvettek : Dr. Falussy Árpád, Dr. Böször ényi Emil, Tóth Móric, Jármy Béla és Tichy Gyula gazdasági felügyelő. A , ármegyei főorvos jelentése következet- ezután. A jelentés szerint a vármegye közegészségi állapota kielégítőnek mondható. Csupán légzőszervi bántalmak voltak gyakoriak. A pénzügyigazgató jelentette, miszerint a múlt évben vármegyénkben 665,905 K folyt be egyenes adókban. A járásbíróságok mellett levő börtönök megvizsgálására a bizottság kiküldötte : Fehér- gyarmatra Jármy Bélát, Erdődre Dr. Böszörményi Emilt, Mátészalkára Jármy Andort, a Nagybánya és Nagysomkutihoz Bodnár Györgyöt, Szinér- váraljára pedig Tóth M ricot. Az albizottságok a következőleg alakullak meg: Fegyelmi választmány : báró Kende Zsig- mond, dr. Falussy Árpád, Plachy Gyula, Bodnár György rendes tagok. Madarassy Dezső, Holéczy Gyula póttagok. Árvaügyi felebbviteli küldöttség: N. Szabó Antal, Tóth Mór rendes tagok. Dr. Vetzák Ede póttag. Gazdasági albizottság: N. Szabó Antal Gáspár Pál, Osztadál Jenő, Ajtay J; nos. Pótadó elleni felszólamlási küldöttség, Madarassy Dezső-, Tóth Mór, Luby Béla, dr. Vetzák Ede. L, . ■ Adóügyi bizottságid Dr. Bal ussy Árpád,, Tóth Mór, Jármy Andor, drl Böszörményi Emil rendes tagok. Luby Béla, dr. Jármy Béla póttagok. Tanítói nyugdijügyi bizottság: Madarassy Dezső, Tóth Mór. 1 ' ' ■■■ - ; HÍREK. A Hadi Árvaháznak városunkban való felállithatása céljából a helybeli „Vöröskereszt-Egylet“ gyüjtőiveket bocsáj- tott Hi. A fáradságot nem ismerő vezetőség megtette a maga kötelességét. Most Nagykároly város és a vidék közönségén van a sor, hogy a háború vérzivatarába fűlt hősök hátrahagyott gyermekeinek meleg s obát, rózsás jövőt és megélhetést biztosítson. Hisszük, hogy nem fogunk csalatkozni. A cél olyan nemes, olyan magasztos, hogy senkinek sem szabad magát kivonni az adakozásból. Életet teremtünk, egy fiatal uj nemzedék tisztességes neveltetését biztosítjuk. Gondoljunk a közelmúltra, a haldoktó hősök ezreire, kiknek utolsó sóhajuk haza szállott, ide mi hozzánk. És ez a haldokló, utolsó sóhaj a hazáért meghaló apának kérelme az élőkhöz, hogy oltalom alá vegye, gondozza, istápolja a háborúnak szerencsétlen kicsi árváit. Hiszen, ha az asszony elveszíti férjét, bánatos lélekkel bár, de munkához foghat s gyenge erejével megszerezheti magának a mindennapi kenyeret. S az Idő a legjobb doktor a bánatra. Szépen-csendesen gyenge fátyollal vonja be a múltat. Ezen a fátyolén eleinte át-át törnek a könnyek, de később sűrűsödik, erősödik, mígnem az élet kicsalja tőle az első mosolyt. De a gyermekek, ezek a fiatal, gyenge óhajtott többtermelés ügyét és a változott gazdasági viszonyokkal szemben követendő eljárások ismertetését lesznek hivatva szolgálni. A méhészeti előadások a méhészet iránt érdeklődőknek fognak hasznos útmutatással szolgálni. A legközelebbi vasárnap f. 13-iki előadások pnogrammja a következő: 1) Megnyitó beszéd, tartja: Tichy Gyula. 2) A talajmivelés szerepe a többtermelésoen. Előadja Matuska István 3) A méhészét ismertetése és a „Tiszántúli Méhészegylet“ 1917. évi működése, előadja Dósa István. Az előadásokra felhívjuk különösen a gazdálkodók és méhészet iránt érden- lődők figyelmét. A későbbi előadások prog- rammját közölni fogjuk. Pintér—Parlagi színházi estélye Amint előre látható volt zsúfolt ház fogja honorálni Pintérék f. hó 16 és 17-iki vendég szereplését, legalább arra vall az a körülmény, hogy a jegyek javarésze már elővételen elkelt. Éit- hető ez a nagy érdeklődés, mert a kitűnő programúi a legszebb és legtartalmasabb újdonságoktól tarkállik és bőven gondoskodik arról, hog/ a közönségnek egy pillanatra sem legyen alkalma az unatkozásra. Ez estén lesz alkalma Parlagi Kornéliának Budapest legnagyobb slágereit elénekelni, mig Pintér a jókedvről gondoskodik Beregivel karöltve. Marosi Adél sok oldalú temperamentuma a drámai szavalatokon kívül egy pár groteszk cseléd nótát is énekel kosztümben. A két könnycsepp. Wassilika. Uj milliomosok. A kártyás. Schlesinger bácsi. Egytől-egyik biztosítják a sikert, amelyről bőven fog gondoskodni a művészek egyénisége és jóhirneve. A rendkívül érdekes est annyival inkább is megérdemli a pártolást, mert hiszen a bruttó jövedelem egy tekintélyes része katonai jótékonycélra fordit- ta'ik. Külön aktrakc.ója az esetnek, hogy a kabaré programmon kjvül még egv briliáns vígjáték is színre kerül a vás non Harrison és Barisson címen, melyben a két főszerepet nem kisebb komikusok játszik, mint Gyárfás Dezső brillíáns orfeum müvesz és Rátkay Márton a Király. Színház ünnepelt kedvence. Tea-estély. V tfös.kére&áünk f. hó 13-án vasárnap a poig. Jigisk. tornatermében d. u. 5 órai kezdettel tea-estélyt rendez, melyen mérsékelt árón hideg ételeket és jó italokat fog árusítani a hadi árváim/ javára. A'tea-es télyeket már nem kéri a közönség pártolásába ajánlanunk, oly kellemes és csaknem egyedüli szórakozása azna a város fiatalságának és itt állomásozó tiszti karnak, hogy a legteljesebb siker bizonyos. Elszámolás a katonák karácsonyára indított gyűjtésről, A varosunkban ápolt katonák karácsonyi megvendégelé: re városunk közönségének soraiban inuitoft gyűjtés eredménye a'következő: Az Ol áregyesiileí,gyűjtését D\ É'H: [miérté ivén 105, Ki tál Hóna ivén 7110, Pap.5 Ró-sika iveit 40, Pe.z Ilonka ivén |2:9-I0, S.oloutáj'T Anna ivén 72 33 K, ösz- I Spesen 5 17 K 58 f. Az egyesület gyűjtése: | S/.emére lion .a ivén 10-43, Pápp Béla ivén j í2. Beíey M«.git ivén 40, Hetey Irén ivén ! 20 0, László Nővérek ivén 45 90, Fldnann í Böske ivén 3 1, Mánclv Margit ívén 2, Lutz Bö;-ke i t’ll I' , Tani* Ei.e.ike iv n 3"50, Key-zl Ida. .vAii 33 10, F i\ '» Anna ivén 1210, Péter j-Böske ivén !i 59, Várhelyi Margit ivén 18 50, j Fa ni weiter Bő- e ivén 2)2 g Locasné 10-70, jCsepreghy Mar ü ivén 10; Rencz M. és Kirí Ha T. ivén 15 K ö s.esen : 313 K 54 f. A gyűjtő hölgyek fogadják ezúton is a fiókegylet köszönetét. Hősi halál. A helybeli Vöröskereszí- i Egylet kórházában ápolt katonák közül a hét j folyamán két katona halt el harctéren szerzett j tüdőbajban : Proiok Gligor borsai lak :s 85-i. j és- Orvos Vencel tápióbicskei lakos 68-ik gye, közkatona. Felülfizeíés k. A Vöröskereszt-Egylet december 31-én rendezett tea estélyén felülfizetni szives k vol ak : Darabán: András 4, dr , Sfernbe g Z titán 5, N. N. 2, Lebovi s Sándor I S/aniszló 20, X. Y. 6, Schumacher József Csa- náios 4, Kovács György 14, Farkas József 2, Simonka Endre, 2, N. N. 5, dr. Cukor Lajos 20, Kaufmann Jenő 2, Hetey Gyula Genes 2, Vajda József 4, Huszthy Zoltán 10, ,N. N. 1, Bandur 2, Sedlmayer József 2, Matolcsy Zoltán ■ 2, dr. Tóth Zoltán 12, Pucser Károly 6, Sze- ;ijjjpvics Géza Dégenfeld-tanya 10, Matuska I j hajtások, kik az életet még nem ismerik, kiket gvenge szellő sem ért azelőtt, hogyan állítatnának meg az élet rettentő viharában, támasz és oltalmazó nélkül. És ennek az oltahnazőnak a nagy társadalomnak kell lennie. Annak, kiért árva lett a gyermek, özvegy lett az asszony! Mikor a városunkban felállítandó „Hadi Árvaház“ céljaira meginditjuk a nagy gyűjtést, ezen szavakkal bocsájtjuk útnak a gyüjtőiveket. Kihez gyüjtőiv nem érkezik, az szíveskedjék lapunk kiadó1, ivataiaba beküldeni, hol adományát is hirlapilag nyugtázzuk. Kinevezés. Á király Kiss Elemér, a debieceni ítélőtáblához berendelt bírósági jegyzőt, a nagyváradi kir. tprvéuyszékhez bíróvá nevezte ki. Kinevezés, A? igazságügyminiszter dr. Kovás Ödön. szatmárnémeti járásbirósági jegy- zőtjelenlegi alkalmazása helyén való meghagyása mellett, a IX-ik fizetési osztályba sorozott jegyzővé nevezte ki. Kitüntetés, ifj. Gaál Kálmán a 12 honvéd gyalog ezred hadnagy a Sigmund-Laudissal lett kitüntetve. Iskolai hir. A vallás, és közoktatásügyi miniszter, a 6565-1918 számú rendeletével, a téli szünidőt az állami polgári fiúiskolákban február 4-éig meghosszabbította. Jótékony adomány. Debreceni Istvánná és dr. Schönpflug Bélané a Népkonyha céljai ira 25—25 koronát adományoztak, mely adományért hálás köszönetét fejezi ki: a Nő- egylet elnöksége. Anyakönyvi adatok. A nagykárolyi m. kir. állami anyakönyvi hivatal anyakönyvi bejegyzései szerint az 1917-ik évben a szülöttek s ám a: 236, a házasságkötések száma : 70 és a meghaltak száma 351. : Egyházi hir. A nagy-károlyi református tg/házközség választó közönsége ehó 6 án tartott tisztjuitó gyűlésén közigazgatási gondnokká : Kovács György egyházttgpt. választotta meg | egyhangúlag 3-évi időtartamra. Temető gondnok lett Nagy Antal szintén 3 évi időtartamra. Egyhangúlag presbiterekké választattak 12 évre Debreceni lst\án polgármester. Gáspár Pál, árv. elnök. Kovács Lajos, Komáromy István. jVida Sándor, Soös Zsigmondi 8 évi idotarta- ; lomra Kovács József. Póttagokul behivattak 1) Keresztszeghv István 2) ifj. Csőkör Ferenc, 3) Szabó Pál 4) Tóth Pál. Koszorumegváltás. Gyulay Jánosnj úrnő szeretett nagybátyja: Boredy György e'hunyta alkalmából koszorumegváltás cimén 10 koronát adományozott a „Hadi-Árvaház“ alapja számára. Helyreigazítás. Múlt héti számunkban leközölt „Dok.torráavatás a király gyűrűjével“ c. hírünkbe némi fogalmazási hiba csúszott be, miért is, félreértés elkerülése végett leközöljük a „Budape ti Közlöny“ 298-ik számának e tárgyra vonatkozó részét: „Vallás és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére megengedem, hogy a budapesti tudó- mán- egyetemen az 1916—17. tanévre szólólag kivét les kegyelemből ezudal hárman és pedig: dr. Harasztosi Király Ferenc és űr. Vágó János az áilamtudományok, Árvá falvi Nagy Islván pedig a jogtudományok doktorává sub auspiciis Regis felavattassanak és egyúttal vallás- és közoktatásügyi miniszteremet felhatalmazom, hogy ezen ünnepélyes felavatást alkalmával Nevemben közbenjárjon. A jelölteknek ezen alkalomból átnyújtandó jelvénygyürü tekintetében főkama- rásomat egyidejűleg utasitorn. Hadszíntér, 1917. évi november hó 25-én. Károly s. k. Gróf Apponyi Albert s. k Gazdasági és méhészeti előadások Nagykárolyban. Az országos többternieiési bizottság megbízásából f. hó 13-átöl kezdve hat egymásután következő va árnapon, az állami elemi iskolákban, d u. 3 órai kezdettel, Tichy Gyula gazdasági felügyelő és Matuska István gazdasági népiskolai igazgató közreműködésével gazdasági előadások fo nak tartatni. Ezen előadásokhoz csatlakozni fognak a „Tiszántúli Méhészegylet" előadójának, Dósa Istvánnak a méhészeti előadásai'is. A gazdasági előadások főleg a háború folyamán annyira'