Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-02 / 9. szám
X. érfolyam. Nagykároly, MM8. március 2, 9-ik sráni. w w Északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAK - A NAGYKÁROLY! KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egétz érre .. \. .. .. 12 koronaFélévre ....................................... .. 6 „ Negyedévre .................. .. .. 3 „ Ta nítóknak egész évre..........................10 „ Fő szerkesztő: DR. VETZÁK EDE. BESJEIENIK MINtiEl SS0SBATOH. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ------'iv ilt'ér sora 1 K 20 fillér. Mi lesz a népkerttel? Még hideg van és a nyájas olvasó fázik, a szerkesztő is fázik, kivéve ezt a félórát, midőn rettentően izzad, mert cikket kell Írnia. Kölcsönösen megállapodunk azonban abban, hogy hideg van. Hideg az „ábrándosán suttogó szellő“, hideg a lég, kopaszak a fák, mert még mindig foglyai a kemény télnek. De hála Istennek már március elején járunk s így a jóidőnek nemsokára már hivatalból is megkellene érkeznie. Legalább is ezt várjuk .egy jól nevelt évszaktól, aki tudja, hogy mi a kötelessége. Téli barlangjából előcsalogatni a napot, hogy sugározzon egy kis meleg fényt erre a sötét világra. Aztán föléled a fii, meg a fa, az égboltja kékül, minden feltámad, még a szerelem is, ami szintén évszakok szerint változik. Ámde a sokféle jóval egyetemben feltámad a por is. Ez a drága és kedves jószág, ami után annyira áhítoznak és amiben annyira bővelkednek Nagykároly nemes lakói. Aztán eljönnek a tikkasztó, meleg napok, amidőn a nyájas olvasó félre vágja a kalapját, mondván: Tyhü, de kutya meleg van! És eljönnek a nyári esték, forró délutánok, eltikkadnak az emberek, gyermekek, mert nincs egy árnyékos hely, egy pormentes rész, ahová behúzódhatna a váios lakossága. Már több Ízben felvetettük az eszméjét annak, hogy Nagykároly városának egy népkertre égető szüksége van. Olyan dolog az, mit egy kulturváros nem nélkülözhet, hiszen már az ókori babyloniai és római népek minden városban létesítettek egy-egy népkertet. Kutattunk az emlékezetünkben, de nem voltunk képesek még egy várost találni ilyen árván, — népkert nélkül! Nagykároly városa amúgy is „porfészek“, ahol reggeltől estig száraz hadi kosztot és port nyelünk. Fejletlen gyermekeink is ezt teszik és ezt eszik. Azok a fejletlen gyermekek, kiknek jó levegőre lenne szükségük, hogy testben és lélekben megerősödve majdan szembeszállhassanak az élet küzdelmeivel. Kellene egy hely, ahová kiküldhetnénk őket s ahol naponként 1—2 órát mi is eltölthetnénk a fuiiasztó irodai levegő után. Aztán ne méltóztassék elfeledni, hogy hála istennek már a háború alkonyán vagyunk! Nemsokára elpihennek a fegyverek, megnémulnak az ágyuk s megérkeznek ami várva-várt fiaink, hogy a véres, sáros katonaruhát felcseréljék a munkászubbonnyal. De azt se’ feledjük el, hogy ezek a katonák magukkal hozzák a tél hidegétől szerzett betegségüket. Köhögni fognak ezek az emberek, mert nem takarta testüket meleg gúnya, puha dunyha, selyemvánkos. Ezeknek az embereknek pihenésre, üdülésre és mindenek előtt jó levegőre lesz szükségük, hogy testük régi üdeségét, frisseségét visszanyerhessék. Nagykároly városa ugyan gyönyörű üdülőhellyel fog szolgálni ezeknek a katonáknak. Homokfürdő, az lesz, port azt lehet lesz nyelni és sírokat lehet lesz ásni, mert ilyen körülmények között bizony sokan elfognak hervadni, mert a beteg tüdő nem nagyon fér össze a poros levegővel. Nyáron a népkert hiánya miatt pang a társadalmi élet is. Ugyan kinek lenne kedve sétálni, elbeszélgetni térdig érő porban. Ha népkert létesittetnék, ez a helyzet is megváltozna, családok ösz- szejöhetnének, a jó levegőjű s portól mentes helyen. Legfeljebb az anya»»> ■- Az asszony, ** * • Irta : Margitay Imre. Csereyné kényelmesen hátradőlt a hintaszékében és a menyezetet bámulta. Azt a sok tarka figurát, amit valami bolondos pictor rajzolt oda, hogy a fiatal asszonynak ne kelljen a csupasz falakat bámulnia. És eszébe jutott, hogy az egész szobája ostoba és utálatos. A szőnyegeknek különös, ronda színe volt, a függönyök mintha megfakultak volna hét év alatt. Elgondolkozott és sirni szeretett volna, átkozni önmagát, hogy ezt csak most vette észre, ezt a nincstelen, csúnya világot ami itt körülveszi, ezt az üres és semmit mondó fényt, amely feketébb, mint az árnyék. Felállott és kinyitotta az ablakot. Lent zsongott, nyüzsgött a hatalmas Váci-utca. Asz szonyok szaladtak, tarka selyemruhákban. Az életnek ezerféle változatos képe tarkállott előtte, ott, a déli corsón. Összerázkódott és betette az ablakot. Ismét leült és olvasni kezdte Zólának egy regényét, de néhány perc múlva idegesen csapta le a könyvet. Ostobaság! Minden ostabaság a világon! Jött a férje, Szépen megfogta a kezét és megakarta csókolni. Erigyj, hagyj . . . erigyj . . . A férj csodálkozva tekintett rá. Hajnalka . . . drágám ... de Istenem igazán ... no mi baj? Az asszony hátravetette szép barna fejét. Semmi . . . erigyj . . . fáradt vagyok... De a férfi ebbe nem nyugodott bele. A kabátja alól néhány szál orgonát húzott elő s megcirógatta vele az asszony kipirult arcát. Hajnalka". . . nézd virág . . . tavaszi virág . . . orgona. Az asszony indulatosan kikapta a kezéből és a szoba sarkába dobta. Nem kell, jaj, émelyit ... A férfi sem erőszakolta tovább. Asztalhoz ültek és szótlanul végig ették az ebédet. Ebéd után a férfi felállott és udvariasan meghajtotta magát. Viszontlátásra, ha jobb kedve lesz. Az asszony hallgatott. Hagyta elmenni búcsú nélkül, csók nélkül, most először hat esztendő alatt. És amidőn a férj csendesen betette az ajtót, azt gondolta az asszony, hogy hosszú évek után most volt elősször igazságos önmagához. Most 'vette észre, hogy valami fáj a belsejében. Végigtapogatta testét és a szive fölött érzett fájdalmat. És ez a fájdalom volt az a minden asz- szonyhoz egyszer megérkező kin, amire oly nehéz orvosságot találni. Nincs a teremtésben asszony, ki ezt ne érezte volna. Egyszer legalább, egy pillanatra, vagy hosszu-hosszu esztendőkre. Ez a nincstelenségre való ébredés pillanata, a lányos örömök és vágyak másodvirágzása. Ha olvasni kezd, csak a saját szomorú sorsáról mesélnek a betűk, ha a tükörbe néz, az arcát sápadtnak, a s- -^eit betegnek látja, minden csak ő róla suttog, i. ?szél, kiált. Ezeket gondolta Csereyné is midőn végig feküdt a ringó kanapén. Azt gondolta, hogy jó volna most valami szerelem féle. Nem ez a megszokott, hét éves szerelem, hanem egy rendkívüli, egy egészen más. Egy ölelés, amitől meghal az ember, egy találka, amely után tüzes kígyók tépik szét a testét. Eszébe jutott egy délután. Amikora ligetben együtt sétáltak az urával és egy bódéban látott egy hatalmas hindu férfit. Veres, rézbőrü volt arca és mázsás súlyokat dobált a kezeivel. Akkor undorodott tőle és most úgy kívánta ezt a hindut Ha idejönne, ha ide térdelné a kanapé elé, vörös arcát az ő fehér arcához dörzsölné, hatalmas, erős karjaival magához ölelné, hogy meghalna a lélegzete is, juj de jó lenne ez. Úgy vélte, hogy az életét is oda adná, ha egy pillanatot ennek az embernek a karjaiban tölthetne. De a hindu Isten tudja, hol jár már. Talán egy más világrészben dobálja a súlyokat. Más kell, ilyen, de más Sorra vette az udvarlóit. . Itt van a Pipi hadnagy. Szép fiú de szemtelen. Már az első találkozásnál bizalmasan szorongatta a kezét. Asszonyom, ha ön velem, hogy ugymond- jam, megszökne, képes lennék lemondani erről a fényes aranycsillagról; Adótiszt lennék valami kis falába. Szép pálya, mindig jelesen volt a mathematikából. Tetszik tudni nagyon szeretem a gazdaságot. Ott lehetne. A kis csirkéket, meg az apró borjut. Tyúkot, sokat, mert élekhalok az olasz rántottáért. így beszélt Pipi hadnagy és az asszony már az első alkalommal faképnél hagyta. Rahucsek is eszébe jutott, a nagyhaju zongora tanár. Ez se tetszett. Nagyon ábrándozó, pedig a szerelemben az erőszak a szép. Szinte maga előtt látta Rahucseket, amint szürke szemeit meresztgette és pedál helyett az ő lábát nyomogatta otromba cipőivel. Tovább kutatott. Egyszer, a Sugárék házibálján látott egy férfit. Kabaynak hívták és a központi járásbiróságnál tárgyalta a bűn-
