Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-23 / 8. szám
2-ik oldal. északkeleti újság Nagykároly es érmellék 8-ik szára. rosszul esik tehát a lelkűnknek, hogy egész életünket a pótadók;ál v^ló rettegésben, jobban mondva a pótadók jegyében éljük le. f Ez a pótadó. magától nem fog csökkenni. Ellenkezőleg,? mindig dusabb és dusabb iesz. Tenni kel! valami;, mert ezen csak úgy lehet segíteni. Egy olyan dolgot keil létesítenünk, mely ár koppint a „pótadó“ fejére, hogy azonnal törpévé válik! Eszmét már nem aéun-k! adtunk már eleget. Régebbi számaink az eszmék halmazata, tessék elővenni azokat egy- egy félórára. kt 5-ik gy. ezred alfenma. Ma még háború tombol körülöttünk, ma még borús az ég és a ielki sötétség uralkodik a földön. Ma még a szomorú gondok és bánatos emlékezések napjait éljük és csak a holnapra gondolunk, hogy nem-e leszünk árvákká, özvegyekké, legkedvesebbtől meg- fosztottá! Ily körülmények közölt nem csoda, ha nem fordítunk gondot arra, hogy emlékünk maradjon ebből a korból, midőn a világ gonosz fúriái feltámadtak, hogy saját vérébe fojtsák dieső nemzetünket. Ma még erre nem gondolunk, mert még a köb nyék letörlésére sincs időnk, mert nem tudjuk, nem-e a magunk könnyeit kell felszántanunk. Ha a messze idegen országból visszajön a régen várt kedves, pár napi szabadságra, örömteljes, kigyulí arccal hallgatjuk ádáz csaták félelmes történetét. Büszkeség dagasztja keblünket, hogy a mi vérünk is összefolyt sok százezer honfi vérével, hogv a mi testünk is ki volt téve a szaggató golyó célpontjának, tépő gránát pokoli erejének. Aztán elfeledjük ezt a történetet. Újabbakat haliunk, félelmetesebbet, rettenetesebbet. Memóriánk nem képes megőrizni a hallott dolgok ezreit, a feladás ködébe vész az és ha az utolsó sort hozza a posta, már csak arra emlékezünk, hogy egyszer volt, hol nem voit, egy daliás fiú. Vannak azonban emberek, kiknek hivatásuk és kötelességük, hogy históriát jegyezzenek. A mai kor gazdag anyaggal szolgál a a történelemnek. A világ könyvtára sok-sok kötettel bővült e háborús négy esztendő alatt. A kaionák sem akarnak hátra maradni I Kardjukkal történelmet csináltak véres, harci mezőkön s most a harcok alkonyán tollal akarják ezeket leírni a szelíd, fehér papirmezőn. Nemes és örvendetes eszmét vetett fel a szatmári 5-ik gy. ezred Tudjátok-e nyájas olvasók, hogy ki volt a szatmári „ötös“ ? Oivastátok-e a harci jelentések dicsérő sorait, olvastátok-e a veszteségi lista szomorú adatát ? Ott voltatok-e telketekkel, mikor a Kárpátok hó mezőin ráfagyott didergő keze a hideg Mánlicherré. Kövefféték-é- lelketekkel, mikor mindent elseperve átrohant a zugó Isonzón, hogy halált vigyen Itália fiainak ? Ugye, hogy ott voltatok Ti isi? Ott kellett lennetek, meri hiszen szivetek vére, lelketek testvérlel ke, apáitok és gyermekeitek vitték az 5-ik gyalogezred harci zászlaját! Erre a számtalan hőstettre, glóriás névre rate* ritjük-e feledés fátyolát. Átadhatjuk-e a múlandóságnak ezt a kort, eltemethetjük annak már egyszer eltemetett embereit. A testük földben pihen, de lelkűknek élni keil I És élni kell mindazoknak, kik ebben a küzdelemben részt vettek. Az emlékezés bengáli tiizát kell felgyújtani, hogy fényeskedjék, mint a mindenható, örök világosság. Az 5-ik gyalogezred pótzászióaija elhatározta, hogy „Hadialbumban“ örökíti meg a hősök nevét és teiíeit. Mindenki hivatott ide, kinek hozzátartozója ebben a dicső ezredben küzdött, vérzett, vagy hősiesen elhullott. Felkérjük olvasóinkat, hogy az 5-ig gy. ezredben szolgált hozzátartozóik fényképét, élettörténetét közöljék ezen ezred Hadialbum szerkesztő bizottságával Nem szabad innen senkinek sem kimaradnia, mert a küzdelemben egyformák lettek az emberek, egyformán szenvedtek, <egyföldre hullatták vérüket, egyért, együtt háltak. A megörökités nemes eszméjének sikere céljából feltétlenül szükséges, hogy minél több adat álljon a szerkesztőség rendelkezésére. Ne sajnálja tehát senki sem a- fáradságot, mert egy későbbi kornak dolgozik, amelyre ez az albnm buzdító, lelkesítő és felemelő hatással lesz. . -A* x Ha pedig az ezred az előfizetési felhívást kiboc^ájtja, fogadja mindenki áldozatkész, tiszta őrömmel. Csoport. A csoport tagjainak Í9mét örvendetes hírrel szolgálhatunk. A népruházati bizottság többféle fszövött és kötött árut bocsájtott a csoport rendelkezésére, mely az előjegyzések felterjesztése után a legrövidebb idő alatt le fog küldetni- Ezen áruk mindmegannyi hasznos és néikülözhetetien dolgok, amelyek egyrészt ma már csak aiig-aiig kaphatók, másrészt pedig a vevő csak horribilis áron juthat hozzá, Ezen dolgok ára mérsékelt és igy mi szegény közalkalmazottak boldogoknak fogjuk nevezhetni magunkat. Ezen áruka következők: férfi kötött mellény, női lélekmeíegitő, férvi szvetter, férfi szövött és kötött mellény, női harisnya, férfi lábtyii (fuszekli), lábszárvédő, érmelegitő, patent gyermekharisnya, castor 1 ujjas keztyü, kötött sapka. Hogy pedig a csoport vezetősége a rendelés mennyiségére biztos számadattal bírjon, a hivatal főnökökhöz körlevelet intézett, amely- ban felkéretnek, hogy a vezetésük alatt álló hivatalnokok szükségletét Írják össze. Akik ilyen összeírásból kimaradtak, vagy jelenleg hivatalukban nincseni.ek, pld nyugdíjasok, özvegyek, az ily közalkalmazottak szükségletüket a csoport helyiségében a délutáni órákban f- hó 25-től kezdödöleg uejdent- heíik. A bejelentési határidő egy hét, melynek letelte után előjegyzések nem fogadhatnak el. Értesiíteínek továbbá az igén t. tagok, hogy február hó 25-től március 2-ig terjedő héten d. u. 2—6-ig kiosztásra kerül: burgonya, torma, cukor, mosószappan, pipereszappan, dió, mák, só, cacaó, bors, paprika, thea, citrompótlói fahéj, köménymag, mogyoró, stoppölópamut, lengyel gwnjba, seprű, cipőhagyöm. Ezzel tisztán én rendelkezem Anna Pavlqvna ! Egy kis lugas előtt állottak. Vadszőlővel volt befuttatva. Az asszony kézenfogva behúzta a férfit. Goremkyn, értse meg, hallgassa meg . . . kérjen bocsánatot ! Nem ! Az asszony hátravétette szép fejét. Miért nem ? Nem érdemiem én azt meg Goremkyn ? Nem! Az asszony szemébe fényes könnyek jelentek meg. Még akkor sem Goremkyn, ha erre szépen megkérem magát és azt mondom, hogy feledjük el az egész esetet. A férfi visszahökkenf. Soha sem látta ily érzéssel és indulattal beszélni Anna Pavlovnát. A lelkén egy különös sejtelem futott végig s egy pillanatig lehajtott fejjel állott az asszony előtt. Miért bánt engem Anna Pavlovna ? Az asszony lassan a hadnagy keze után nyúlt, erősen, hosszasan megszorította, majd nagy érzéssel a szivéhez vonta. Sajnálom magát Goremkyn ! Most sajnáltam meg az imént, amikor az igazat megmondta nekem. Pedig látja, én szegényebb vagyok, mint Ön, Goremkyn hadnagy. Amig táncoltam, addig nem voltam szegény, a zene, a tánc, a színház gazdaggá tették a lelkemet, félingerel- ték a véremet. Volt egy diák, épen úgy nézett ki, mint maga. Ilyen nagy fekete szemei voltak. A szája is ilyen vágyakozó, buja, piros volt. Ez órák hosszáig térdelt előttem. Volt egy «ejem papucsom, agyoncsókolta. A fejemet a ! keblére rántotta és összeharapd'áíia «'nyakamat.' Ijaj, de jó volt ez Goremkyn! A nagy szerelem volt! A csúnya, de mégis szép-szeretem. Maga is igy szereti Daisyí ? A hadnagynak felcsillant a szeme. Igy, épen igy! Az asszony úgy tett, mintha az utóbbi szavakat nem hallotta volna. Hosszasan, bánatosán elgondolkozott. Azt a diákot Iván Sztradeszkynek hívták és leugrott a negyedik emeletről, mikor meghallotta, hogy a herceg lakásán voltam. Elmentem a kórházba. Ott volt leteriive egy piszkos, rongyos lepedővel. Nagy, fekete szemeit még a halálban is olyan _ bánatosan, szerelmesen meresztette reárn. És azok a szemek annyi sok mindent beszéltek nekem, olt a hullaházban. Úgy fájt, úgy égetett, annak a két meghalt szemnek a tekintete. A hercegnő szavai csendes, siró zokogásba haliak. De felsóhajtott a hadnagy is. Szegény Iván Sztradenszky I És azóta sokszor láttam ezt a két szemet. A nászéjszakámon úgy tetszett, mintha a szobám menyezetén keresztül bámult volna reám. S azóta mindég kisért. Ezt láttam a tenger vizében, ezt látom a levegőben, ezt látom az égen csillagok helyett és magánál is ott látom az Iván Sztradenszky szemét Indulatosan megragadta a hadnagyot. Mondd Goremkyn, nem te vagy-e Iván Sztradenszky ? A hadnagy ideges lett. Azt hitte, hogy Anna Povlovna megőrült. Az asszony lassan megnyugodott. Az arca visszanyerte eredeti szép színét és szőke fejét közelebb tette a Gnremkyn arcához. G íremkyn kérem! Parancsára fenség! Legyen szives és öleljen meg engem! A hadnagy pihegeíí. Ezt nem sejtette. Arcán az örömrőzsái uyilottak. Fenség . . . Anna Povlovna ! És Anna Povlovna ölelte meg a hadnagyot. Nem . . . nem, az Iván S. tradenszky szemét nem engedem Daisynek. Soha ! Mondd, hogy soha ! És nagy érzéssel, szépen átölelték egymást. A hadnagy szerelmesen az aszzony szájára tapasztotta ajkát. Sohasem reméltem, Anna Povlovna! Szeretlek Goremkyn ! Csend lett. Az asszony békességesen tűrte, hogy a hadnagy csókokkal borítsa fehér nyakát, nem siköltött, mikor fogait inélyesz- tette fehér húsába és boldogan örömmel látta, hogy Goremkyn csendesen leülteti a ringó kanapéra, eléje térdel s könyeiben füröszti, csókjaival borítja az Anna Povlovna rózsaszínű selyemcipeilőjét.
