Északkeleti Ujság, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1918-08-10 / 32. szám

X. évfeiy&iK.

Nagykároly, IS!8. augusztus SO.

32-ik

¥

Északkeleti újság

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

POLfTÍKAl ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLY! KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE.

ííidítestéEi ár«bi£. •

ftgész évre

Félévre ......................

Ne

gyedévre

Tanítóknak egész évre ..

Föszarlteszto : DR. VETZÁK EDE.

fiLá* *.1 &-í,-i zlfc s * i 'síií.

1 Szericeszíóség és kiadóhivatal :

NA a V KÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM.

(„KÖLCSBY-NYOMDA“ R.-T. MAOYKAE®LY.)

= Hirsiatéiek ugyanott vétetnek f®(. .....;:iNy

itttér s«ra 1 K 20 fillér.

Szégyeljék magukat

az osztrák testvérek, akik a kis magyar rokonokat hagyományos gyűlöletük hü~ •vösségévei, hogy ne mondjuk ellenséges érzületével fogadták. Hogy mi történt, mi nem, azt nem kutatjuk, az újságok megírták, hogy a fogadtatás és elhelyezés nehézkes, barátságtalan volt, de a plefy- kálók hírei túlzottak. Ezzel azonban nem akarjuk elsimítani a dolgot, sőt igenis leszögezzük, hogy az osztrák szövetségesek még a mai megpróbáltatások idején is, mikor a magyarság annyi jelét adja önzetlen bajtársi hűségének, barátságtalanok, sőt ellenségesek hozzánk. Jellemző, hogy ezt az érzésüket álszármaztalják a kicsinyekre is, akik vendégül, egy királyi gondolatnak megvalósítására mentek hozzájuk.

Amikor a magyar gyerekek szégyen- ' útjáról hoztak híreket a lapok, ugyanakkor indult meg az osztrák gyerekek serege is Magyarország belsejébe. Hosszú külön vonatok vágtak neki a nagy útnak s ezrével hozták hozzánk a háború nélkülözéseit kétszeresen érző kis osztrákokat egy kis felüdülésre, erőgyűjtésre. Tudtuk már akkor, hogy a mi kis véreinket milyen hűvös szél fogadta \á tengerparton, ahova pedig nem is magukat kienni mentek, csak egy kis derűs napsütés alá, tengert látni, passziózni és főleg a csere látszatáéit, hogy iaián ne kelljen feszélyezve érezniük magukat az osztrák vendégeknek amiatt, hogy ők most ami kosztoseink. Tudta egész Magyarország közönsége, hogy milyen fogadtatásban részesültek a kis tengert iátő magyarok és mégis a beözönlő kis osztrákoknak diadal ütjük volt mináftmk.

Úgy tettünk mint a vendéglátó szegény ember, aki hájtatájának minden értékét bemutatja a vendégnek, aki úgy tálal, hogy meglássák, hogy telik. Kánaánnak mutattuk Magyarországot, pedig nagyon szegények vagyunk mi is. Nálunk sem ritka már az az ember, aki hétszámra csak látja a kenyeret és bizonyos, hogy a télen még több ilyen lesz. Kiosztottuk bőkezűen a sok-sok ezer tányér párolgó gulyás levest és negyedkiió fehér kenyeret, .mintha itt az dukálna a munkásgyerekeknek, holott sok százézer család ■ hétszámra, hónapszámra ném hozat a székből egy font húst sem.

Nem sajnáljuk, váljék egészségükre. De talán az nem lenne jó, ha azt hinnék, hogy mi állandóan úgy élünk, ahogy

Hogy Mait jól as éhes ember.

Irta: R. Harding Davis.

Ifjabb Van Bibber, a közismert milliárdos egyik estén eltért szokásos életrendjétől és felkereste az alsó városnegyedet. Szokatlan megjelenését a lármás vásári üzletvilágban ügyvédjének felszólítása okozta, aki néhány fontos okmányt kívánt vele aláíratni. Már elmúlt öt éve, hogy ifjabb Van Bibber a Washington Square határát túl nem lépte, kivéve, amikor nagyritkán a magas vasúton utazott. Amint tehát most a City Hall Square-en áthaladt, olyan élénk érdeklődéssel nézett fel az óriási felhőkarcolókra és le, az utcákon nyüzsgő tömegre, akár egy most érkezett kivándorló.

Mondhatjuk, hogy élvezte ezt a szokatlan állapotot és amidőn ügyvédjénél dolgát elvégezte, olyan hanyag elegánciával próbált végigsétálni a Broadwayn, mint ahogy az ötödik Avanuen tenni szokta.

De az emberek folyton lökdösték és majd- hogy elütötte a rengeteg sok teherkocsi és amint egy-egy mellékutcába akart menekülni, olyan lázas sietséggel rohant el mellette néhány fiatalember ismerőse és akkora meglepetést mutatott a jelenlétén, hogy ifjabb Van Bibbert egyszerre igen kényelmetlen érzés fogta el és rögtön el is határozta, hogy visszasiet a klubja megszokott előkelő csendes légkörébe.

— Halló! Van Bibber — kiáltott rá egyik ismerőse — mi hoz téged ide! Eltévedtél talán?

— Körülbelül igy van, azt hiszem — felelt Van Bibber — és ha útbaigazítani lennél szives, merrefelé juthatok el leghamarabb a civilizációba ismét, nagyon leköteleznél vele.

— Ülj fel Park Place sarkán a magas

vasútra — szólt hátratekintve a jó ismerős, majd sietve továbbrohant.

Az «iőkelő városnegyed lakosa nem volt ugyan vele tisztában, merre is fekszik Park Piacé, de azért letért a Brvadwayröl és a magas vasút vonalat követve, a Vesey-utcának tartott. Ott, az utcasarkon történt, hogy egy züllött, piszkos, vizenyős szemű alak útját állta és néhány cent alamizsnát kért tőle, hogy ennivalót vehessen. Gyalog jöttem Chicagóból — mondta sz alak — és egy falatot se ettem, van jó huszonnégy órája.

Van Bibber olyan ijedten húzódott vissza tőle, mintha halálos nyavalya lappangana a rongyos ruhájában és anélkül, hogy háiálkodá- sát bevárta volna, egy negyed dollárt adott neki.

— Szegény ördög ! — sajnálkozott a milliárdos — ha elképzelem, hogy egész nap talpon volt éhesen!

De akárhogy igyekezett is, el nem tudott képzelni ilyen állapotot, úgy hogy jószivü ger- jedelmében elhatározta, hogy visszafordul, felkutatja a nyomorultat és több pénzt ad neki. Van Bibber fogalmai egy ebédet illetően kissé túlzottak voltak. Nem ismerte azokat a helyeket, ahol negyed dollárért teljes ebédet, beleértve sültet, tésztát és főzeléket, kapható. Ö úgy tudta, hogy egy negyed dollár borravalónak is alig elég, de semmiesetre sem annyi, hogy abból meg lehessen ebédelni! Nem akadt rá emberére rögtön és amint végre ráakadt, amaz nem vette őt észre. Van Bibber megfigyelte, hogy három másik úri embert is megállított, kettő ezek közül adott is pénzt neki és végül újra a millár- dos felé közeledett a piszkos alak és újra belefogott siránkozó hangon előadott történetébe. Kétségtelen, hogy nem ismerte fel Van Bibbert, aki, miután újra egy negyed dollárt adott

őket ellátjuk. Ezzel még tápot adunk a gyűlöletnek, látva a mi bőségünket, mikor ők nyomorognak. Jó volna ha tudnák, hogy magunktól adjuk oda a jobb falatokat, hogy azt a nélkülözést, amit ők természetszerűleg jobban éreznek mint mi, enyhítsük azzal a párheti nyaralással, amire hozzánk jöttek.

Így fizet a magyar ember. Zászlós menetek, főispánok, katonabandák vonultak ki az osztrák gyermekek érkező vonata elé és meleg részvéttel adtunk hajlékot a kis vándoroknak, mig fájt a szivünk, hogy a mieinknek idegenek közt barátságtalan arcokat kellett látni, szeretett helyett szeretetlenséget találni. Károly király gyermeknyaraltatási nálunk elérte a célját. Megmutattuk magunkat ismét. A jó viszony kedvéért kenyérrel dobtuk vissza azt, aki minket kővel dobott. Hisszük, hogy a mi mostani kis vendégeink nem fogják ezt nekünk elfelejteni.

3 szobás lakás mellékhelyiségekkel november t-ére bérbe kerestetik.

Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit.

neki, tovább ment, úgy vélte, most már lesz az emberének elég pénze, hogy ha egy ebédet nem is, de reggelit megfizethessen.

Amint most visszafordult, egészen megza- varodotí és utóbb rájött, hogy eltévesztette az útirányt. Éppen ott találta magát, ahonnét elindult volt és fürkészve nézett körül, hogy a magas vasút állomását meglelje, midőn újra a rongyos alak móst már ismerős hangja szólította.

Midőn Van Bibber feléje fordult, a csavargó megszeppent. Nem volt benne biztos, nem-e kéregetett már etíői az úriembertől. Van Bibbernek azonban hirtelen egy jó ötlete támadt és ismét a zsebébe nyúlt, hogy megtévessze az alakot.

— Huszonnégy óra óta semmitsem evett! Szent Isten, minő rettenetes 1 —Kiáltott résztvevőén a milliárdos. — Hát nincs magának pénze ?

— Nincs egy centem se — nyőszörgött az alak — majd elájulok az éhségtől, Sir. Segítsen rajtam. Nem szoktam én koldulni, nem pénz kell nekem, csak egy kis meleg étel. Éhen halok, Sir!

— Jó — mondta Van Bibber hirtelen — ha maga csupán enni kíván, jöjjön be ide velem, adatok magának reggelit. — De a toprongyos ember félrehuzódott tőle és siránkozva tiltakozott, hogy olyan finom helyre be sem eresztenek egy olyan szegény nyomorultat, mint ő.

— De igen, beeresztik — mondta határozott hangon a milliárdos, mialatt a vendéglő ajtaján kifüggesztett árjegyzéket tanulmányozta. — Ez itt egy igen olcsó vendéglő, ugylátom. Csak menjen be — tette utána és a hangjában volt valami, ami arra késztette a züllött alakot,