Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-10 / 10. szám

2-ik oldal.

ÉSZAKKELÉI ÚJSÁG ÉS NAGYKÁROLY ÉS ÉKÉRMELL.

10-ik szám.

ségi adók, fogyasztási adók, vámok beszedésével van biztosítva és ha látjuk azt, hogy az ily jövedelmi források előteremtésére ismét különféle adók behozatala van tervbe véve, önkéntelenül azon kell gondolkoznunk, ha már egyszer nem lesz mit megadóztatni, akkor vájjon miféle bevételi forrásokat fogunk teremteni, amelyek a város fejlődésével fokozatos kiadásokat fedezni lesznek képesek? Erre azt a sabión szerinti választ kapjuk, hogy a város jövedelmeit fokozni kell. Szerintem a jövedelmi források megteremtését nem uj adók és a polgárság terheinek emelésével kell előteremteni, hanem a városnak magának kell létesíteni olyan vállalatokat, amelyek a polgárságnak olcsó produktumaikkal kedvezményeket szolgáltatnak, de amellett a városi pénztár javára bőséges haszonrészesedést nyújtanak.

Első ilyen vállalatnak kellene létesíteni a fehértói halgazdaságot és min- minden olyan törekvést, amely odairányulna, hogy a város ezen kincses kamrájának hasznát és gyümölcsét mások akarják elhalászni, meg kellene akadályozni, de nem a régi közigazgatási rend szerint kellene eljárnunk, hogy nem adjuk oda, mert nekünk többet ér és ismét pihen az ügy évekig, hanem vegyük a fehértói halgazdaság ügyét napirendre és készítsük elő azt úgy, hogy a halastó megépítését lehetőleg még ez évben kezdjük meg.“

Nagyon megszívlelendő igazságok vannak e sorokban, melyek egy széles látókörű, hivatása magaslatán álló városi tisztviselő gazdag tapasztalataiból szűrődtek le. Látszik, hogy a halogatás, a tett elől való kitérés, amit ő jól ismer, az ottani városi életet is jellemzi, de

mint a modern kor kezdeményező embere szembe száll ezzel az őstunyasággal és kérlelhetetlenül szorgalmazza a kezdést. Csakis ilyen kezdeményező erővel lehet közügyeket dűlőre vinni. Várjuk, még mindég várjuk a kezdeményezést szeszfőzdénk ügyében is, mert ha megindítják a lavinát, nő az magától tovább.

I somogyi határozat.

A háború folyamán eladásra kerülő vagy bérbeadó minden földbirtokra az államnak, a községeknek, a hitelszövetkezeteknek s a volt úrbéres gazdaközöpscgnek elővételi jogot kell biztosirani. Ez a lényege Somogyvarmegye közgyűlési határozatának, amelyet gróf Széchenyi Aladár nagybirtokos indítványára nem régen hozott és hozzájárulás végett minden törvényhatóságnak megküldött.

Sokkal fontosabb ez a vármegyei határozat, hogysem szó nélkül elmehetnénk mellette. Abban a jövendő Magyarországról van szó; reakciója az a keresztény magyarságnak az uj pénzhatalmasságok fenyegető terjeszkedésével szemben a földbirtokszerzés terén. Meg akarja akadályozni, hogy az elárvult, vagy egyéb okok miatt eladásra kerülő kis és nagybirtokok olyan idegen merkantil és bankkörök kezébe jussanak, amelyek a háború mérhetetlen szenvedéseiből és véráldozataikól úgy vették ki busá^ részüket, hogy azokat csengő pénzzé változtatták s igy összehafmozott milliókkal most a magyar földet akaiják hatalmukba keríteni.

Ehhez a földhöz azoknak van joguk, akik azt megvédelmezték minden ellenséggel szemben, akik künn vérzenek most is a frontokon, nem pedig azoknak, akik posztó- és bakkancs- csalásukkal a fronton harcolók erejét, élelmiszeruzsorájukkal pedig a frontmögött dolgozók ellenállását gyengítették.

A magyar földet a magyar földműves nép számára kell megmenteni s aki ebben a munkában közreműködik, az a jövendő Magyarország erős megalapozásához hordja a téglát. A Magyar Gazdaszövetség legutóbbi közgyűlésén tüntető lelkesedéssel csatlakozott Somogymegye határozatához. Elvárjuk, hogy az ország északkeleti vármegyéi egyöntetűen magukévá tegyék azt; hiszen az idegen elemek térfoglalása épen nálunk érezhető a legerősebben.

Érdeklődéssel várjuk azt is, hogy radikális népboldogitóink vájjon most is olyan buzgalommal fogják-e támogatni a földéhes paraszt igényeinek kielégítését, amikor véletlenül nem hitbizományi és holtkézi birtokokról van szó, hanem a bankárok és uj honpolgárok kiszemelt prédájáról. “

HÍREK.

Kitüntetések. Dr. Cukor Istvánt, a 60. közös gyalogezred tartalékos ezredorvosát, — ki most egy fővárosi katonai kórházban teljesít szolgálatot — Ő Felsége a király „az ellenséggel szemben kitűnő és önfeláldozó szolgálatáért“ legfelső dicsérő elismerésben részesítette. Ez dr. Cukor Istvánnak már az ötödik kitüntetése. — Weinberger Imre lüzérliadnagy az ellenséggel szemben való vitéz magatartása elismeréséül a másodosztályú német vaskeresztet kapta.

Szávay utóda a kamaránál. A debre- receni Kereskedelmi és Iparkamara a f. hó 1-én tartott közgyűlésében a kamara eddigi érdemes helyettes titkárát, Radó Dezső dr. titkárává, segédtitkárrá pedig Julov Viktor dr. fogalmazót választotta meg.

Gyászeset. Sági Ármin betétszerkesztő telekkönyvézető —‘ ki egyidőben a helybeli járásbíróságnál a tkvi betéteket szerkesztette — február hó 21-én 47 éves korában Győrött

— Szeretlek én most is. De látod, úgy szeretném, ha rajtad is egy olyan huszármente feszülne.

— Elég. szakította félbe durván a fiú. — Most már'elég. Tehát nem én kellek neked, hanem a szép huszár egyenruha. Jó voltam eddig ugye? Unalomból szórakoztál velem s most eldobsz, mint egy kihasznált tárgyat magadtól, jól van, elmegyek hát én is. Nem te érted. Hahaha . . . Nem! — Ezt te nem érdemied. Elmegyek azérí, hogy csak lássad: Rózsa Gyuri is lehet még valami'. Visszasírsz még, vissza még — ne félj — te csalfa lány, hej, de már akkor . . .

Itt elakadt a hangja. Visszanyomta szavát és kirohant az udvarból. A leány meg csak állott. Megkövültén, merev szoborszerüséggel. Most ébredt csak éles tudatára hitvány cselekedetének. Megrezdíilt, belerengett a lelke. Hiszen szerette szivéből ezt a legényt s csak játékból incselkedett vele. Utánaszaladt, de későn. Gyurit már elnyelte a közeledő éj sötétje s válasznélkül, tompán elveszett a távolba könnyes, hívogató hangja.

Bánta már a tettét. De hiába. Leánysága tiltotta, hogy éjnek idején átmenjen hozzájuk. Letérdelni elébe. Bocsánatot kérni s megmondani neki, hogy ne menjen, maradjon, hiszen ő ezt nem akarta.

így tért nyugalomra Galambos Örzsike ezen az estén. Sokáig zokogott, éjfélig is el- szepegett szegény. Végül is azzal nyugtatta meg magát, hogy a Gyuri nem mehet el, hiszen nem tudja itt hagyni öreg, beteg édes anyját.

Amikor felébredt, már uj nap fény lett a kékelő égen s derűt mosolygóit át az ablakon.

Hamar öltözködött. Magára kapta pamutkendőjét s izgatottan sieíett át a Rózsáék udvarára. . ,

— Vájjon mi történi? — égette lelkét a kérdés. Ajtóstul rohant a szobába, hol az öreg Rózsanéni ült viaszsárga arccal kezében egy hitvány kis papirost fezorongatva.

— Elment? —í kérdezte Örzse elfakult ajakkal. És a feleletet leolvasta Rőzsánéni kinbakékült arcáról, ó

Azután nézte, erősen nézte azt a beteg öregasszonyt, akinek a fiát ő verte el a háztól. Érezte a lelkiismeretnek mardosását. Isszonyuan megmarkolta valami a szivét s csak úgy odar bukott a szegény beteg nő lábaihoz.

Órákig is eltarthatott ez a szoborszerü helyzet.

Magdolna szavával szakadt fel a lánynak bűnbánó sírása s ebmegcsukló hangja élesen tejedt szét a kicsi szobában. Rózsanéni meg csak nézte a zokogó leányt. Szive megesett szegényen. Nem tudott a bűnéről semmit. Azt hitte, hogy ártatlan szerelme sir a zokogásban. Meghatotta, meg is vigasztalta a leánynak könnyező részvéte, mert csak annak vélte . . . Szeretettel karolta át. Felemelte a földről. Anyai csókot lehelt tiszta homlokára s vigasztalan suttogta:

— Csendesedj, leányom. Majd csak jóra válik megint minden. Visszajön még Gyuri, vissza segíti az Isten ... Ne sirj jó leányom, hiszen nem tehetünk róla ... —

— Még hangosabban búgott fel erre a leány busult zokogása ... És a szegény öregasszony még most se’ tudta, hogy a bánat keserű könnye ömlik az ölébe ... —

Teltek-multak a napok. Hetek és hónapok . . . Gyuri már a harctérre került.

Vigasztaló leveleket irt haza édes jó anyjának.

„— nincsen semmi bajunk . . .“ Pedig ott rágódott gyenge mellében a kezdődő betegség.

Örzsiről nem is kérdezősködött. Nem akart tudni felőle. De az öregasszony levelébe mindig sűrűbben kerültek be ilyetén mondatok : „Az Örzsi tiszteltet. Valóságos angyal . . .“ — Volt is benne valami Nem múlt el nap Csipkefalván, hogy a leány át ne szaladt volna Rózsaasszonyhoz. Segített neki. Mosott, főzött, takarított . . . Este pedig leült a kis székre, az öregasszony lábához és elbeszélgettek . . . mesélgeítek a hőslelkü katona fiúról . . .

Tavaszra azonban megváltozott minden. Hazakerült a Gyuri. Nem önszántából. Muszájból. Hazaküldte a jó ezredorvos. Meglátta rajta a kezdődő betegséget Nem akarta engedni, hogy tönkremenjen egy szép emberi élet, ha lehet még rajta menteni. Elküldte hát Gyurit a kórházba gyógykezelés végett. Akarva, nem akarva, a fiának mennie kellett. Négy egész hónapot töltött a -kórházban. A telet egészen és a tavasznak elejét. Mikor pedig már a virágos május vonta fénybe- Csipkefalva határát,- hazakerült gyengén, de kigyógyulva. A jóielkü ezredorvos ur hazabocsátotta végleg. Tudta, hogy egy újabb lövészároki élet megint csak letörné, talán meg is ölné a szükmellü fiú- dolgos, becsületes életét. *

Volt nagy öröm a háznál, amikor megér-