Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-02 / 22. szám
2-ik oldal. 22-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK ségének bizalmát, szeretetét megköszönjem. Ez a szeretet és ragaszkodásodéit erőt annak az eléréséhez, hogy a megye társadalmi életéből kiküszöbölhessek minden zavaró kérdést és visszás állapotot, melyek károsan hátráltatták volna a vármegye erejének kifejtését. Hogy ez mennyire sikerült, azt nem tudom, de a két törvényhatóság életében semmi olyan esmény nem adta elő magát, melyre mindenkor nem a legjobb emlékkel gondolhatnék vissza. Fájdalommal kell azonban konstatálnom, hogy az utóbbi években a vármegye gazdasági életére nézve fontosabb alkotások létrehozhatók nem voltak. De ha figyelembe vesszük az utóbbi évek jelenségeit, a beállott pénzkrizist, gazdasági válságot és a bekövetkezett háborút, én azt hiszem, abszolválva erezhetem magamat és hálát adok az Istennek, hogy szerény tehetségem szerint meg tudtam birkózni a felmerült nehézségekkel. Hálás birámnak ismerem a vármegye közönségét, mely tetteimet el fogja birálni. Mélységes hálámat és köszönetemet fejezem ki a vármegye közönsége és a vármegyei tisztikar iránt, mely odaadó buzgalmával lehetővé tette, hogy a felmerült nehézségeket mindenkor le tudtuk győzni. Legyen szabad e helyről utoljára figyelmeztetni a tekintetes törvényhatósági bizottságot szent és hazafias kötelességeink teljesítésére. Áldozatokat kell hoznunk, mert enéikül eredménytelenek maradnak e sokat szenvedett nemzet véráldozatai. A hatodik nemzeti hadikölcsön támogatása, az árvák és rokkantak gyámoliíása mind oly kötelességek, melyek alól senki sem vonhatja ki magát. Én meg vagyok győződve, hogy Szatmárvárrnegye közönsége meg is teszi hazafias kötelességeit. Mikor eltávozom e helyről, csak az okoz keserűséget, hogy nem vehetem ki úgy a részemet a vármegye javáért folytatott munkából Nnint eddig. De bárki legyen utódom, meg vagyok győződve, hogy azzal az odaadással fogja betölteni hivatását, amilyennel én. A minden oldalról nagy tetszéssel fogadott beszéd végeztével alig csendesült el a zajos tetszésnyilvánítás, Szuhányi Ferenc képviselő, bizottsági tag emelkedett szólásra: Méltóztassanak megengedni, hogy a főispán ur búcsúszavaira a vármegye közönségének köszönetét én tolmác Hiassam. Előre is elnézést kérek, ha nem tudom megtalálni a helyes szavakat, de magam is a búcsú meghatottsága alatt állok. Nehéz nekünk búcsút venni azon férfiútól, aki hét évi kormányzása alatt pártatlansága és konciliáns modora révén az egész vármegye osztatlan szeretetét megnyerte. Emellett azonban kiemelendő, hogy azon politikának, melynek képviselőjévé szegődött, íántoritliatalan híve volt. Most, amikor a politika forgandó- sága következtében távozni kényszerül, nem mulaszthatjuk el Öméltóságát tántoríthatatlan szeretetünkröl biztosítani, mellyel tovább kísérjük magánéletében is. A közgyűlés érzelmeit kifejező beszéd után dr. Falussy Árpád ny. főispán, bizottsági tag emelkedett szólásra. Nem akart — ugy- mond — a mai közgyűlés keretében mondani búcsút a főispánnak, # mert az a férfi, aki hét év óta áli a vármegyei közügyek élén, akit mindnyájan szerettünk, tiszteltünk és becsültünk, azt hittem, hogy ez a férfi nem egy közgyűlésen, hanem az Ő tiszteletére összehívott rendkívüli közgyűlésen fog tőlünk búcsút venni. Búcsúja alkalmából ki kell jelentenem, hogy mi, ellenzékiek is a legnagyobb tisztelettel és szeretettel veszünk búcsút tol. Elismerésünket és hálánkat fejezzük ki az Ő igazságos és tapintatos működéséért. Fentartom abbeli reményemet, hogy majd annak idején ünnepélyesebb formák közt búcsúzhatunk el tőle. Ha a főispáni székből visszavonul is, de közöttünk marad és mindenkor szeretetünk fogja ót körülvenni. (Zajos és hosszantartó éljenzés.) Csaba Adorján főispán megenilékszik még a szatmári 12. honvéd gyalogezrednek az olasz harctéren tanúsított vitéz magatartásáról és hősiességéről, amelyet a hivatalos jelentés is kiemelt. Indítványozza, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvileg emlékezzék meg a vármegye házi ezredének dicsőségéről, egyben táviratilag adjon kifejezést az ezred parancsnoksága előtt a vármegye csodálatának és hódolatának. Megemlékszik továbbá a Gyöngyös városát ért katasztrófáról s indítványára a közgyűlés táviratban fejezi ki részvétét a leégett város polgármestere előtt, a lakosság felsegélyezésére pedigíJGOO koronát-szavazott meg. Szatmárvárrnegye állásfoglalása a választójog! kérdésben. A közgyűlés ezután áttért Heves vármegye átiratának tárgyalására, amelyet Heves a miniszterelnök iránti bizalom n /ilvánitás ügyében hozott. Az állandó választmány a következő javaslattal terjesztette be Hevesvármegye indítványát. — Bár Hevesvármegye átiratának a gróf Tisza István volt miniszterelnök személye és kormányzata iránt kifejezett bizalom nyilvánítása a kormánynak időközben bekövetkezett visszalépése folytán a törvényhatóság részéről való csatlakozás tekintetében időutánivá vált, minthogy ezen kormányválságot a választójog kiterjesztése körül felmerült ellentétek idézték eh'i, Szatmárvárrnegye törvényhatósága a nemzet közvéleménye iránt tartozó kötelességének tartja megragadni az alkalmat arra, hogy ezen magyar nemzeti szempontból nagy fontosságú és jelentőségű kérdésben álláspontját kifejezze és kijelentse, hog, a magyar nemzet állami egységének és az Ausztriával törvényesen szabályozott kapcsolatnak és ezzel az egész monarchia erejének biztosítása okából Magyar- országra nézve az általános választójognak a magyar faj Supremáeiája érdekében szükséges védelmi korlátok nélkül való beh >zataiát egyenesen végzetesnek teüinii és különösen kiemelni kívánja azt, hogy bármiké en alkottassák is meg a választójog reformja, a magyar állam létérdekéből — a szerzett jogok sérelme nélkül — a választójog a magyarul irni, olvasni tudáshoz köttessék. Szuhányi Ferenc a felirati javaslatot azzal akarja megpótolni, hogy mondja ki a megye, hogy a választójogot a Tisza által kidolgozott tervezeten tűi kiteijeszteni nem helyesli, Tisza működése iránt pedig elismerését fejezi ki. A felszólalás körül nagy vihar keletkezett. N. Szabó Antal kéri felóivastatni előzőleg beséglet. Nemcsak a bakák, de tiszttársaink is kénytelenek voit .k a száraz levél és teafii elfüstölésével kielégíteni dohányzó szenvedélyüket. Nem volt viz, az összegyűjtött hó és esőié alkotta az ivó és főzővizet. Lassan eljött az est is, az éj hidegre fordult. Erősen havazott s a tábor ott aludt a hó tetején, álmodva szebbet, jobbat. Dec. 1 -re virradtunk. Zlj. parancsnokunk a még körül nem zárt részen igyekezett vaia ■ kivel érintkezést keresni. A jobbszárny szabad volt még, a 16. h. ezred 'dacolt óit az orosz förgeteggel, a henger azonban elnyomta mellőlünk őket is. Most már igazán magunkra maradtunk. E-őnk, élelmünk, lőszerünk fogyott, a segitség nem érkezett mi bíztunk magunkban s a Mindenhatóban. Egy-egy nap évhosszunak tűnt fel az elmúlásban. A bajhoz nagyobb is járult. Nem volt elég szenvedés, mit az ellenséges tüzérség mért reánk, hanem a 39. hadosztály ágyúi is hathatósan puhítottak. Ők a laruntát idegen kézben gondolták már, pedig szilárdan birtokunkban volt. Minden igyekezetünk, hogy jelekkel, világitó rakétával adjuk tudtukra eredménytelennek bizonyult. Csak lőttek-lőttek kis megszakítással állandóan. Két tűz között valánk most, saját csapatunk is ellenségünk. Visszavonulásra gondolni nem lehetett, parancs volt kitartani, azonkívül ut nem vezetett, S a maroknyi csapat teljesítette feladatát. Dacolt az ellen támadásával, vállvetve a 2 ágyúval étien, szomjan. Minden tartalék annyira leapadt, hogy legjobb esetben még egy nap s akkor már nincs értéke a puskának. Nem lesz töltény, a fölmentés nem érkezik. Két szárnyunkon kívül már jó benyomódott a front s hátulról várhattunk újabb támadást. Iszonyat el is képzelni a helyzetet, amiben voltunk. Talán a sors akarta igy ? Jöjjön aminek jönnie kell, ez hatott át valamennyiünket. S a muszka jött. Az orosz vezérkar dec. 2-án újabb támadásra küldte kissé megpihent csapatát a Mt. Carunta ellen. Ezúttal'a jobb szárnyon próbáit a mélyen tagozott vonal, mihez csakhamar alkalmazkodott az egész arcvonalunk előtti tér is. Az ágyuszó helyébe fegyverzaj lépett. Izztak a csövek a jó kezekben, forrt a viz a géppuskában, tüzes lett az ágyú kémény a kartács tiiz miatt. A helyzet komolysága acéllá .teremtette a karokat, a bárány süvegesek nem bírtak velünk. Soraik megdőltek rendületlen kitartásunkban. Mindamellett helyzetünk válságos lett. Töltény fejenként alig haladta meg a 80-at, az ütegnek is fogytán volt muníciója. Ekkor zlj. parancsnokunk kompiy lépésre határozta el magát. Észrevétlenül megszakítani az érintkezést az ellenséggel s az est beálltával egyetlen egéruton visszavonulni a Sólyomtárra. Meg is történt mindjárt az intézkedés; az első zöld rakéta kilövése után a jobb szárny csöndesen visszahúzódik, mihez csatlakozik a következő rész is Azonban alig éltük át az előbbit, uj erőpróba következett. A pillanatra megpihenni látszó szibériai gárda élőiét vezényelt. Most már mindenki csak a szégyenletes fogságra gondolt, azonban győzni segített lélekjelenlétünk s a Magasban lakó. Utolsó lőszerünk is oda van, csak már egy gyönge támadás s akkor veszve vagyunk . . . Nem jöttek. A nap is hanyatlóban volt már, esteledett. Mindenki feszülten nézett a jövő elé. Kinos szórakozás után jött ei az esti 6 óra, midőn egy zöld fény világítja meg az elő terepet . . . A jobbszárny kúszik hátrafelé a lejtőn, utána a többi szakasz a meghatározott rendben . . . Előbb még elbúcsúzunk 2 bajtársunktól, a kis ágyuktól . . . összetörve gurultak a mélységbe. Nem lehetett elszállítani hős védelmezőnket. A szél fújt, a fáradt csapat vonul-vonul a vak sötétségben, csöndes minden. A Mt. Clarunta havas fenyőfái „Isten Hozzád“-ot intenek felénk a messze világitó tábortüzek irányítónk s a maroknyi nép lassan halad a cél felé. Nehéz az ut a sziklás erdőségben, de sietős. Az orosz 3-án reggelre újabb támadást tervezett, de egyúttal hátbatámadást. A leleményesség, a vezéri sakkhuzás . azonban megmentett bennünket, de csak egy órai késedelem a visszavonulással akkor ma kitudja hol vagyunk? A végzet másként intézkedett s mire megvirradt a 39. h. hadosztály várt bennünket minden jóval. Szép napsütéses idő volt, a Mt. Clarunta oly regényesen magaslott ki a hegyku- pokból, mint cserjékből a sugár nyárfa. Köny- nyes szemmel tekintettünk rája s gondoltunk elesett és ott hagyott hőseinkre; idegen ült most ott győzedelmi tort. ‘ A 11/12. npfl. zlj. e bruvaros viselkedését hadseregparancs emelte ki nálamnál szebben jobban s e dicséret mellett a zászlóalj nagyon sok emberének mellén ott függ a sokféle érem e felírással: „Der Tapferkeit“. S most később valahányszor a Claruntára gondolok, eszembe jut hadosztály parancsnokunknak az esemény utáni szemléje alkalmával föltett kérdése: „Kik voltak a Claruntán?“
