Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-19 / 20. szám
2-ik oldal. 20-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMEL.LÉK Nemcsak a hadikölcsön sikere körül vár nagy szerep a vagyonosokra. Mindenesetre ez a legelsőrendü hazafias kötelesség, amivdl azonban még korántsem tettünk meg minden tőlünk telhetőt. Ezzel csak kölcsönözünk az ^áila nnak, de terheiből magunkra semmitsem vállalunk. Még azzal sem törődünk, hogy a kamatokat honnan fizeti nekünk. De ott van a rokkantak, árvák g.yámoíitása, sebesültek, betegek ápolása. Olyan terhek ezek, miket teljesen nem bízhatunk az államra. Ne várjuk az adókivetést, a végrehajtót, hanem adjunk önként, amig meg lehet az a lelki örömünk és elégtételünk, hogy önként adunk, hogy adakozunk. (s-s.) A jubiláló Madarassy István. • Egy közbecsülésnek és szeretetnek középpontjában álló nevet irtunk fel cikkünk elejére. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, mikor 10 éves fQszolgabjrói működésének évfordulójánál róla Írhatunk. A jubilánsoknak kijáró cikkektől merőben eltér a mienk. Csak igazat kell Írnunk s a sablonos köszöntők szép szavakba burkolt tarmatlansága helyett való tényeket sorakoztatunk. Madarassy István mint vármegyénk aljegyzője választatott meg a nagykárolyi járás főszolgabiiájává, az akkori májusi vármegyei közgyűlésen. . Szaktudásánál csak munkakedve, nemes ambíciója volt nagyobb, hogy elfoglalt uj állását minél eredményesebben töltse, be. Hogy ez emberfeletti mértékben sikerült, arról fiz év munkássága tanúskodik. Nehéz, ,viszony,Qk i kö?ött foglalta el uj hivatalát. Más irányzat , képviselője volt, mint az előző rezsim. Kitartó, nehéz munkával elvei szerint változtatta a viszonyokat. Rövid idő alatt az ő tisztult felfogása szerint igazodott az egész járás közigazgatási életé. Éréllyel, de mindenkor a legmelegebb szivvel úgy vezette a járás ügyeit, hogy ma annak lakossága nem csak hivatalos ügyeiben, hanem a közélet minden mozgalmában vezérének ismeri. Mint hivatalnok páratlan munkabírásával és szorgalmával magasan fölötte áll minden kívánalomnak. Irodájában elsőnek jelenik meg és utolsóként távozik. Sokszor a késő esti órákban is egyedül dolgozik, hogy amit a hivatal személyzete, mint kötelességén túl esőt már el nem végez, ő a maga munkájával befejezze. Csakis ilyen rendkívüli munkabírással és ambícióval lehetett a járás közigazgatását oly mintaszerűen gyorssá és jóvá tenni, mint amilyen az ő működése alatt lett. Irodája nemcsak a szakadatlan munkának színhelye, hanem itt ismerjük meg őt, mint a legmelegebb szivü embert is. Minden panaszt meghallgat és a legjobb akararulag orvosol. A szegényeknek, gyárnol nélkül állóknak segítője, tanácsadója. Hathatós pártfogásban részesít minden jótékony mozgalmat. Különösen sok és nagyjelentőségű alkalom kínálkozott e szép erényeinek gyakorlására a háború alatt. Támogatása révén nagy eredményüek voltak a Vórös- Kereszt Egylet vidéki gyűjtései is, de ezeken kívül felsorolhatatianok az ő háborús jótékonyságai. Különösen nagy jelentőségű az ő háború alatti közigazgatási működése. Azon kevesek közé tartozik, akik a nagy megpróbáltatások alatt méltóknak bizonyultak helyükön. Hozzáférhetetlen, puritán jelleme olyan exponensévé tette a köz érdekeinek, akin megtört minden egyéni érvényesülés szándéka. Tiszta kézzel és tiszta ítélettel döntött az eléje kerülő felmentési ügyekben. A mezőgazdaság érdekeit össze tudta egyeztetni a haza mindenek előtt való érdekeivel. A községek élelmezési ügyeit oly rendezetté tette, hogy ma a járás községéi úgy élelemmel, mint fűszerekkel a szükségletnek megfelelően el vannak látva. Hivatalában minden alárendeltje a tisztelet és szeretett erős háláival fűződik hozzá. Atyai jóindulatát megérzi úgy az aki vele együtt éli át a dolgos évek sorait, mint az, aki egy rövid alkalommal vette igénybe jóságát. Tisztelet és szeretet veszi körül Madarassy István főszolgabírónkat a járás egész közönsége részéről. Ennek a rendkívüli ragaszkodásnak és elismerésnek kifej zésére erőtlen megnyilvánulás egy újságcikk Maga a nagyközönség kér magának alkalmat egy nagyszabású ünneplés keretében, hogy érzelmeit kifejezhesse. Ennek az ünneplésnek a jubiláns óhajára ezidőszerint el kell maradnia, de háború után feltétlenül megkell történni, hogy egy ideális tisztviselő elnyelhesse a kifogástalan munka legjobban eső, legértékesebb jutalmát, a közelismerését Képviselőtestületi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete f. hó 13-án rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a képviselőtestületi tagok nagyon szép számban jelentek meg. Választásról volt szó, innen magyarázható a nagy érdeklődés. Debreczeni István kir. tan. polgármester1 üdvözli a megjelenteket, a gyűlést megnyitja s jelenti, hogy ezen közgyűlés egyik fontos tárgya a helyettesítés utján betöltendő állásokra való választás Minthogy az alispánhelyettes más elfoglaltsága miatt nem elnökölhetett, e tiszttel a polgármestert bízta meg, aki jegyzőkönyvhite- lesitőkül s egyúttal a választásnál bizalmi férfiakul felkérte Albanézi Mihály, Fézer János, Juhász Imre, Kaufmann Adolf és Lővy Jónás képviselőtestületi tagokat. A kijelölő bizottságba a képviselőtestület megválasztja Lukácsovits János és Stromájer Ferenc képviselőtestületi tagokat, elnök pedig kinevezte dr. Adler Adolf és Braneczky József képviselőtestületi tagokat. A szavazatszedő küldöttségbe az elnöklő polgármester kinevezte dr. Antal Istvánt elnökké, tagjaivá Marián Farenc és Pénzéi Mihály képviselőtestületi, tagokat. Ezután a polgármester felfüggesztette a gyűlést, hogy a kijelölő bizottság feladatában eljárjon. Nemsokára a polgár- mester újból megnyitván a gyűlést, jelenti, hogy a kijelölő bizottság az efső osztályú jegyző állásra Preisz Miklós másodosztályú jegyzőt, a rendőrlakapitányi állásra dr. Tóth Ernő tartalékos hadnagy ügyvédjelöltet, a másodosztályú aljegyzői állásra Csenged Imre réknél voltam. Megfogott a fény, a pompa. Itt csillogott minden. Házukon, a bútoraikon, bársony, puha foteljeiken a nagy urak fénye, gazdasága ült. Sokat beszélgettem a lányukkal — Etával is. Szép, karcsú, magas, nagyvilági lány volt. Hódításra termett. Sokat tanult, utazott Tudott fecsegni mindenről. Kedvesen, lebilincselően, fölényesen. Mennyire más volt ő, mint Mariska. Nem különbözhetik jobban egy piros, fejlett pünkösdi rózsa az erdők ölén szerénykedő gyöngyvirágtól, mint ők ketten. Meg láttam rajta a milliomos világ ragyogását, kezdtem nem szeretni az egyszerűt. Csengő, tudatosan hajlított hangja bolond nagyravágyást gyújtott a szivemben. Eszembe jutott Goethe Friderikája — nem voltak egymáshoz illők — s elfelejtkeztem Mariskáról. Égy gyönyörű .tavasz estén együtt sétáltunk Etával. Sejtelmesen susogott az este. Titkot meséltek a parki, fák levelei s danolt rajtuk az esti szél. Eta különösen szép volt akkor este. Úgy járt kelt a virágágyak közt kígyózó, homokos utón, mint az idők legszebb virága, koronája. A fordulónál hirtelen megállt. Letépett egy lecsüngő gesztenyefa levelet. Szórakozottan tépdeste s nemtörődve kérdezte: — Hallotta, hogy hazajön Mariska? — Megrezzentem. Lelkiismeretem felnyögött. — Nem hallottam. — Idegesen kapta fel a fejét. Látszott, hogy ráerőszakolt volt csak a nem-törődöjmség. Igazán nem hallotta? —— Igazán nem. — Valami belső bánatot nyomtam el a lelkemben. — Pedig magának tudnia kellene, hiszen. ... — Minden szava gyújtott és gúnyosan vágott. Sértett a gyanúsítása. Meg akartam mutatni, hogy azért se tudom, nem akarom tudni, hogy Mariska jön. Hidegen válaszoltam : — Nem tudom, miért mondja, hogy értesülnöm kellett Volna egy lány jöveteléről. Tudomásom szerint nem állunk oly közel egymáshoz, hogy ejzt megéreztem volna, más meg nem mondta. — Hazudtam. Igenis, mi közel állottunk egymáshoz, csak én akartam távolivá tenni közelségünket, hogy ennek a másik lánynak — Etának — közelségét nyerjem meg. — Hát nem jegyese Mariska? — Belső tűz lobogott fel a leány szemében. — Nem — feleltem határozottan. Elindultam' a hazugság utján. Nem volt erőm visz- szatérni. Pedig sütött, mart a lelkiismeretem. Eta odament a virágágyhoz. Letépett egy tüzespiros primulát. Nekem adta. Arcán megelégedés trónolt, szemében biztatás sugárzott... Csakugyan eljött Mariska. És én nem mentem hozzájuk. Befogott a Kollerék világa. Hozzájuk vonzott ^ hamis fény, pompa, az Etuska két szép ^zemepárja . . . Pedig tudtam, hogy az nem szerelem, mely hozzájuk fűzött. Csak bódulat’ vo|t. Egy szürke ember ittassága, aki cselekszik öntudatlanul. A leány sem szeretett. Legalább is nem igazán; csak úgy leányosan, futó szeszéllyel . . . Elfogott, mint kis gyermek a^himes lepkét. Játszott velem. Gyönyörködött megadásomon, vergődésemben. Forró szenvedélye egyszer-egyszer kiöntött, rámhullotÉ,, felgyújtott engéVn is; máskor meg jéghideg jtázönnyel üllt mellettem s rám se ügyelve bámult a semmibe. \ Egy ilyen alkalommal történt aztán valami. A varróasztalánál iiit s csak akkor szólt, ha kérdeztem valamit. Bosszantott már nagyon a dolog s meg is mondtam neki: — Eta, én igazán nem értem magát. Miért kínoz itt néma hallgatásával? Terhére vagyok? Ha igen, hát elmegyek . . . ! — Fel sem nézett hímzéséről, csak félvállról felelt. — Felőlem mehet ha akar. — Végigrezgett rajtam a szégyenosztor vágása. Felugrottam. — Köszönöm, Eta — köszönöm. — Kalapom után nyúltam. Jéghidegen, büszkén lökte felém : — Ni, hogy aprehendál . . .! Hahaha. ..! Ne szinészkedjék barátom! Hiszen tudom, hogy nem azért megy el, mert én nem beszélek, hanem . . . — Fenyegetően durván léptem elébe, — Hanem . • . ? — Zavarba jött. Egy pillanatig dacosan a szemembe nézett. Felvetette a fejét s letompi- tott hangon suttogta: — Mariskáért! — Igen, ő érette megy el. Tudja jól, hogy itt csolnokáznak a kertek alatt. Azt is tudja, hogy Rónis Feri hajtja a csónakot és titokszerüen borul feléjük a parti füzes lehajló ága ... Ez bántja magát, azért megy el és nem azért, mert én riem beszélek. Hahaha . . , nem azért . . .! — Megkövültén álltam s ő még tovább beszélt. — Menjen már! Nem hallja az evezőjük csobogását ? Nem érzi a közelségét . . . ? Itt vannak a park alatt. Menjen! Odavágyik . . . Tudom . , . a régi ... —
