Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-28 / 17. szám

IX. évfolyam.

Nagykároly, HP7. április 28.

17-ik szám.

Északkeleti

NAGYKÁROLY ES ERMELLEK

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLY! KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE..

ülófizetési árai:

Egész evre

Felévre ................................

Ne

gyedévre ......................

Ta

nítóknak 'egesz évre

ä korona- 4 ..

Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE.

5EBIELENIK IIIND23 SZOFÍBATOH.

Szerkesztőség és kiadólnvatal:

NA iYKÁR )LY. SZÉCHENYI-UTCZÁ 20. SZÁM.

(„KÖLCSEY-NYOMDA" R.-T. NAGYKÁROLYA-----— Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ~.....

.vilt

:er sora 6.1 fillér.

fárosi fUs^eriizlet

fejállifásáról n ár több szót vesztegettünk lapunk hasábjain. EJr..nyu agitációnk- nak újabb lökést adott az a körülmény, hogy a közelmúltban városunk gondoskodásából kitűnő dániai vajhoz és sajthoz tu.oltunk. Egyedejüieg a töobi megszokott élelmiszer mellett borsót is kaptunk.

Magától vetődik fel a kérdés, miéri nem szerez be eladás végeit a varos egyéb élelmiszereket is? Sőt nemcsak az é elmiszerek, hanem a háztartásban nélkülözhetetlen .egyéb cikkek, gyufa, petróleum, seprű stb. is élénk keresletnek örvendenének a közönség körében.. Ezek mind olyan cikkek, amiknek beszerzése kockázatot nem jelent, a nagy- közönségnek előnyére szolgál, a városnak pedig a viszonteiadás jövedelmet jelent.

Ugyanis 'az a rendszer, hogy a város a beszerzett anyagot kereskedőknek kiosztja, ha a nagyközönség szempontjából kifogás alá ne i eshetik is, épen magára a városra nézve hátrányos. Nem vagyunk ugyan beavatva az egyezségbe, sőt ha tudnók is, kulisszatitkot nem illene elárulni, de gondoljuk, hogy a

kereskedők nem szívességből bajlódnak az áru kiárusi ásávaí és a blokkok beszedésévei. A város bizonyára elfogadható hasznot biztosit- a viszonteladó kereskedőknek, ami ál a: önként mond le olyan nyertse,,rá , amit könnyen megszerezhetne a maga számára.

Igaz, hogy ennek ,a haszonnak egy részét • a keze.es: kö.tjség, a kiárusító személyzet Esetése iávemész.tené, de az elért eredmény a íorgUom nagysága szerint tekmréL es \ q. na. Hogy pedig forgalom volna, az bizonyos. Égy régebbi cikkünkből ismerteti ük a szatmári hatósági üzletek has.in ,t. Ez a haszon havon:a ezrekre rúg. Ugyanúgy, megkereshetné ezt a pénzt Nagykároly városa is.

Hogy pedig a kezelési költség mily csekély lenne, azt Immár el hihetjük, ha meggondoljuk, hogy a város ha egyebet nem, csak a vajat és. sajtot méreti is ki házilag, mint az; mosf-és.,tette, nap nap után egy v. rosi tisztviselőt v m el a maga értékesebb munkakörétől, akinek ha a hivat;, noki fizetését a vajból elért nyereség terhére írnok, azt bizonyára fejemésztené. így azonban a város bizonyos önámitásban leledzik; fizeti egy hivatalnokát, aki „ingyen“ árulja a vajat, de nagyon természetes, eközben nem dolgozik.

Ez olyan szívesség a várostól, amilyet a közönség nem is kívánhat. Túlzóit gavalléria a varostól, hogy a kö- jzönség részére beszerzett árut haszon (nélkül adja el. Ehelyett jobban szeretnők azt-látni, hogy a város egy jóforgaimu üzletet tart fent, amelyben a hivatalnoki fizetésnél jóvai olcsóbb munkaerővel, bolti lányokkal és orosz foglyokkal nagy tömegű árut tisztességes haszon- mellett múltat. Egy ilyen bolt már megbirna egy szakszerig ügyes vezetőt is, aki aztán gondoskodna az áruk akadálytalan beszerzéséről és az üzlet lelkiismeretes, eredményes működéséről. Helyiség van bőven. Akar a jelenlegi kiárusító helyiséget lehetne ideiglenesen, minél kevesebb fényűzéssel berendezni, akár egy nagyobb bezárt fűszeres boltot (ilyen is van a városon) kibérelni. Ezek a költségek, valamint a kiszolgáló személyzet fizetése bőven megtérülne a nyereségről, mely ezen felül szép bevételt biztositana a városnak.

Nem mi volnánk az elsők, akik hatósági boltot állítunk fel. Nagyon sok város tette jövedelmi forrásává a szükségleti cikkek árusítását. Ha nem is

Török igazságszolgáltatás.

Irta: Bálint Imre.

A török igazságszolgáltatásról beszélgettünk az öreg Sir Wiliammál. Éppen akkor volt Tahir bégnek, a szultán diszgráciába esett kegyencének végtárgyalása, amelyen én is jelen voltam. Tahir bég egv évtizeden át rettegésben tartotta egész Konstantinápolyi. A legveszedelmesebb kém volt és a legerőszakosabb ember. Ezreket juttatott börtönbe és száműzetésbe, minisztereket nyílt utcán agyonlőtt, a nagyvezér telkét lefoglalta és házat épi teteft rá magának, a házát bebutorozta angol bútorokkal és nem fizetett élte, asszonyokat és lányokat lopatott el és kereskedőket, bankokat zsarolt meg, de azért sohasem volt báníódára, mert a szultán azt hitte, hogy Ilii embere és a kémszolgálatait nagyra becsülte.

Végre azután a diplomáciai intervenciók egyre gyakoribbak és követelőbbek lettek és Tahir bég állása a Palotában is megingott. Akkoriban már Tahir bég annvira ragadtatta magát, hogy rendjeleket is osztogatott és ez volt a veszte, mert különös módon felségsértésért fogták perbe azon a címen, hogy a felség jogait bitorolta. Börtönbe is került, ahol rabtársai, akiknek nagy részét ő juttatta oda, mindjárt az első napon véresre verték.

Tahir bég még a végtárgyaláskor is azt hitte, hogy a szultán meg fogja menteni és fennhéjázóan, gőgösen beszélt a bírósággal, folyton a szultán kegyére hivatkozott, aki néki olyan nagy jótevője. Már a tárgyalás kezdete előtt ő ragadta magához a vezetést. Amint a bírák leültek, ő, a vádlott felállt és imát mondott a szultán egészségéért. Európai államban az ilyen el sem képzelhető, de a török bíró, ha megszakítaná vagy eltiltafná, hogy a gyülekezet a szultánért imádkozzék, akár rögtön helyet cserélhetne a vádlottal. Az egész bíróság felállt és imádkozott, amint a vádlott óhajtotta. Egy délelőtt folyamán háromszor kapott az elnök táviratot a Palotából újabb és újabb utasítással. Egész az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy leszámolnak-e Konstantinápoly szabacjrabíójával, vagy diadalmasan fog-e kikerülni a veszedelemből.

— A rendes török bíróságok itéLtei még hagvján, — szólt az öreg ur — mert e-ek a bíróságok mégis csak a francia törvényekhez hasonlatos joganyagot használnak. De a vidéken, ahol a kádi vagy a hodzsa bíráskodik, a legőrültebb, de néha nagyon humoros Ítéleteket hoznak.

— Valamelyik anatóliai aktban történt, ha igaz, — f lyíatta — hogy egy török paraszt egv jól hizlalt bárányt vágott hajrám estéjére. Elvitte a pékhez és nagyon a lelkére kötötte, hogy szépen süsse ki. Mialatt a bárány sült, éppen arra vetődött a kádi és a keletiesen, rizskásával és apró szőlővel és mandulával töltött bárány illata megütötte az orrát. Be is fordult egy szóra a pékhez.

— Ibrahim effendi, jó'l sül az a bárány ? Már tán kész is van ? No jó, küld haza a lakásomra.

— De, effendim, — szólt a pék — nem az enyém a bárány, hanem a Szaid effendié, aki már két hónap óta hizlalja.

— Hallottad-e, mit mondtam ?

— Igen, kádi bej, de azután mit mondjak én Szaidnak?

— Mondd neki, hogy a bárány elszaladt. Azután, ha akar, pereljen be.

Úgy is leit. Kis vártatva eljött Szaid a bárányért. Karján tartotta a kis fiát, mert a törököknél a férfi gondozza a gyermeket.

— Bizony, Szaid effendi, Allah csodát tett, a bárányod elszökött a nyársról.

— Az én bárányom, akit két hónap óta hizlalok, akit magam vágtam le és magam töltöttem meg illatos töltelékkel, elszökött? Csaló vagy te, Ibrahim, meg tolvaj is. Az apád is az volt, már a nagyapád is megcsalta a nagyapámat.

Szó szót ért, mig Szaid felkapott egv tüsköt és hozzá vágt a szerencsétlen pékhez. Ennek sem kellett több, nekiesett a dühöngő Szaidnak, a tüskök egymást váltották a levegőben s végre egy jókora dorong a kis fiú fejet érte.

Szaid kirohant az utcára és fellármázía a népet, hogy Ibrahim megölte a gyereket. A tor k nagyon szereti a gyermeket és az egész falu egy szempillantás alatt talpon ■ volt és kergette a boldogtalan péket, aki a mecsetbe menekült. A mecset menedékhely a töröknél, de azért a felbőszült nép még oda is követte s Ibrahim felkapaszkodott a minare tetejére. A nép utána s mikor már más menedék nem volt Ibrahim az amúgy is biztos halál elől leugrott a minaré tetejéről.

De a minaré tövében történetesen két tevehajcsár ült, akik békében fogyasztották a minaré sovány árnyékában a déli ebédjüket, egy jókora görögdinnyét. Ibrahim az egyik hajcsárra esett, aki, mint szentéletii emberhez illik, a mecset alján szótlanul lapult el és fel sem kelt.