Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-13 / 2. szám
2-ik oldal. 2-ik szám. ÉSZAKKELÉI ÚJSÁG ÉS NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK születésünk pillanatától halálunkig életünk minden mozzanatáról tudnak, ahol pénzbeli és vérbeli adónkat számon kérik, a városhoz. A privát kereskedés nem tudja kielégíteni az élet minimális igényeit sem. Eladó ma csak úgy van, ha előbb erővel elveszik attól, akinek sok van. Hol van az az idő, mikor a kereskedő fogta a vevőt? A városi elárusitás ma mentő akció, amivel nagy szükséget enyhíti A mai rendkívüli helyzet kötelességévé teszi a városok vezetőségének, hogy ne hanyagolják el ezt a mentési akciót. A nehéz beszerzési viszonyok ellenére is, a hatóságoknak van ma a letöbb kilátásuk áruk szerzésére. A minden vonalon keresztül vitt requirálás bizonyos jótevő hatalmat biztosított a kormánynak a legfőbb élelmi cikkek fölött, minél fogva azok igazságos és nem uzsoráskodó szétosztásával módjában van a polgárság élelmezését lehetővé tenni. Ilyenformán egyes cikkeknek a megszerzése csakis hivatalos utón lehetséges, amivel az uzsora és az ezzel járó készletelrejtés meglehetősen kizárható. Nem tudjuk eléggé hangsúlyoznunkí afeletti elismerésünket és örömünket, hogy városunk vezetősége nemcsak a fa, zsír, hús stb. legfőbb fogyasztási cikkekben szenvedett hiány megszüntetése érdekében, hanem a fűszerek beszerzése érdekében is közbelépett és szerzett a városi közönségnek. Ezt irtuk és ajánlottuk mi vezetőségünknek min-i den alKalommal, ha ilyenféle kérdés felvetődött, vagy más városok példáját megláttuk. Egyes helyeken (pl. Miskolcz,1 Nagyvárad, Nyíregyháza stb.) még cse- megeféléí, gyufát, gyümölcsöt is vásárolt j a város. Igaz, hogy nagyon sok utánajárással, a kiosztás igen sok időpazarlással jár. Elismerjük, hogy a város tisztviselői amúgy is nagyon sok háborús munkával vannak megterhelve, de épen azért, mert üzletről van szó, lehet ai városnak oly mérsékelt haszonra dől-: gozni, mely fedezi az ideiglenesen | alkalmazottak költségeit. Mindenki megfizetné örömmel azt a kis többletet, amiből annyi haszon kijönne, hogy a város külön arra a célra szolgáló egyéneket alkalmazhatna, akik a fogyasztási cikkeket hozzáértéssel kezelnék. A nap-nap után szomorúan tapasztalható jelenségek szerintünk arra inthetik a város vezetőségét, hogy a megkezdett tevékenységét minél szélesebb alapokra terjessze ki. Nincs ma olyan fogyasztási cikk, aminek a beszerzése ne járna súlyos nehézségekkel és igy ne lenne örvendetes bárkinek is, ha azokat a tisztességes városi közvetítés utján szerezhetné be. Nem mutatóban és ötletszerűen keresztülvitt alkalmi beszerzésekre, hanem állandó és tervszerű ellátásra van reá szorulva a város közönsége. A kereskedelem ma olyan elégtelennek és olyan lelketlennek bizonyul, hogy reá bízva az ellátás feladatát, egész biztosan éhenhalás lenne belőle. Föltétlenül szükséges, hogy mellette a hatóság nemcsak támogatóképen, hanem elsőrendű cselekvő tényezőként szerepeljen. A társadalom okos és igazán emberséges életrendje mutatkozik épen a mai rendkívüli időben, mikor a nehéz viszonyok a legreálisabb és a legcélszerűbb beosztásra kényszerítik a társadalmat. Ez pedig abban nyilvánul, hogy a kereslet és kínálat eloszlását, kiegyenlítődését nem szabad a véletlenszerű szabad kereskedelemre hagyni, amely önző alapon fogja fel szerepét, hanem szociális érzékkei, hatósági utón kel! elosztani az emberek között azt, ami van és ami nincs. Ami nincs, abban kötelességünk egyformán nélkülözni és ami van, abból jogunk van egyformán j részesedni. Oláh Béla zongora és cimbalom hangoló, — Fátyol József cimbalmosa — cimbalom tanítványokat jutányos ár mellett elfogad, esetleg házhoz is járna, :-:j Körtefa-utca, Korai burgonya termesztés a szőlőkben.'1 A burgonya a mostani időkben a búza után az első és legfontosabb táplálékunk. Ahol burgonya van, ott szükség nincs. Nem csoda tehát, ha manapság mindenkinek egyik főtörekvése, hogy magát és családját burgonyával ellássa. A korai burgonya pedig annyiban is fontos, mert akkortájban, amikorra az előállítható, a régi készletek már nagyon fogytán vannak és igy kétszeresen is kívánatos, hogy a korai burgonyából minél több álljon rendelkezésünkre. E lapban a korai burgonya termesztése már kimerítően volt ismertetve, amiért én nem annyira magáról a termesztésről kívánok írni, mint inkább a sok helyen és kivált a déli vidékeinken látható hiányos szőlőterületeinknek a burgonyával való jobb kihasználásáról. Az ilyen hézagos szőlő már nem hoz elegendő jövedelmet; ámde okos köztes kihasználással ezt a jövedelmet igen igen jelentékenyen fokozhatjuk. Evégböi ajánlom, hogy mihelyt tavasszal a szőlőt kitakartuk és az ültetés ideje elérkezett, rakjuk be a bakhátakat előre kicsirázott burgonyával. Sőt a mai viszonyok között nemcsak a hézagos szőlőkben ajánlom ezt, hanem valamennyi olyan szőlőben, melyben a tövek egy méter sor és tőtávoiságra állanak egymástól. Biztosíthatok róla bárkit, hogy a felhozható hátrányok mellett jóval több előny kínálkozik ezen eljárás folytán és ami a legfőbb: tetemesen több lesz a jövedelem. a nyereség. A köztes ültetés ugyan a szőlőben a szabad mozgást akadályozni fogja, de csak az első permetezésnél ds az első kötözésnél: már a későbbi munkák idejére kikerül a burgonya a földből (junius második felében) és ezentúl nem fogja akadályozni a további munkákat. Azért pedig, hogy az első munkáknál kissé útban volt és vigyázatra kötelezett: a*zsebünkbe .befolyt szép jövedelemmel bőven kárpótolt. *) Az Orsz. Magy Kert, Egy. hivatalos közlönyéből vess.ük át e cikket amit városunkban, hol sok a szőlősgazda nágyon is megszívlelhetnének. (Szerk.) asszonnyal, mert csak a megbékélt remélhet irgalmat . . . Lásd én magam is megbékültem már . . . ! Kiengesztelt bennünket a közös szenvedés . . . megpuhitotta, egymásba forrasztotta sziveinket a halálfélelem s az egyirányú, fájó hazavágyás . . . Béktilj meg fiacskám, bocsáss meg szivedből . . .!“ — igy irta az ura, az ő haragos ura ... aki még az elválásnál is azt mondta : — „Meg ne halljam, hogy kibékülsz vele . . .!“ — Felkereste tehát betegágyán is az asz- szonyt, de az durván, szívtelenül verte el magától. — „Nincs szükségem betegápolóra“ — szólt hozzá gőgösen — „Megvoltunk mi eddig is egymásnélkül s megleszek én ezután is maga nélkül . . — Szédülten támolygott ki Petőkné a szobából s nem tudom miért nem : ezért e, vagy másért ... ki sem mozdult többet a házból. Egyszer aztán mégis csak kijött. Szelíd arcán szomorúság borongott s jóságos, kék szemeiben meleg könny csillogott . . . Egyenesen Kárásznéhoz tartott. — „Már megint . . . ?“ — villant fel Kárászné sötét szemében a kérdés, de az egyszer még sem szólott semmit. Várta a fejleményeket. — „Levelet kaptam az uramtól . . .“ — kezdte remegő hangon Petőkné. — „Miközöm van hozzá . . .! ?“ — vágott szavába Kárászné s már ajkár) lebegett az újabb megszégyenítés, a kiutasítás hangja . . . — Csak annyi — „folytatta szelíden Petőkné, hogy irta az uram, a Pali, hogy a férje ura . . — itt elcsuklott a hangja s kicsordult a könnye a szeméből . . . Kárászné rosszat sejtett. Kiragadta a levelet Petőkné kezéből s pirosra gyűlt arccal, lázas sietséggel futotta végig a kuszáit sorokat . . . — „Meghalt . . .!“ — sikoltotía s ájul- tan vágódott végig a szoba padlóján. Petőkné segítségért kiáltott. Mindjárt jött is a szemköztről Cseri Andrásné asszonyom s ketten ágyba fektették az elalélt asszonyt. Hidegvizes ruhát rakott aztán Petőkné az asszony fejére, mellére s szerető részvéttel, meleg gyöngédséggel próbálgatta életre téríteni. — Cseriné meg csak hajtogatta egyre. — „Megmondtam no: van Isten az égben . . .“ s azzal eldöcögött szét vinni az újabb szomorú hirt. Petőkné meg csak élesztgette az ájultat . . . Lassan ment a dolog, de végre is sikerült, Kárászné felnyitotta nagy fekete szemét s íme abból már többé nem a dac és gőgösség lángja, hanem a lesújtott élet megtört fénye kandikált ki. Sokáig feküdt a megtört asszony. Lelki- megrázkódtatása súlyosan kihatott testére is. Ezalatt Petőkné ápolta. Főzött a siró gyermekeknek, mosott reájuk. Tisztán taóotta, nehogy azt mondják majd: Látszik, hogy beteg az anyjuk. S a beteg no nem utasította mír el. Megbüvölte őt az asszony angyali jósága, áldozatos szeretete. Eleinte még csak dúlt benne a régi ellenszenv, de lassankint elcsitult ez is . . . elsimultak leikén a gyűlöletnek vad hullámai. S amikor már annyira magához tért, hogy Petőkné karján kimehetett a zöldes udvarra, ahol már a meleg tavaszi nap kacagott a szemébe, hálásan rebegte. — „Maga egy angyal . . . Bocsásson meg a múltért és szeressen a jövőben is . . . nagyon . . . Szükségem van rá ...! — Petőknének az arcán kimondhatatlan boldogság ömlött el. Szelíd szeme imádattal kapcsolódott a kékelő égbe s diadalmas örömmel suttogta: — „Hála neked, Isten! Feloldódott a szív jege. Megbékített a közös szenvedés — !“ S úgy elsírt a két asszony békés fájdalmában . . .!
