Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-24 / 12. szám

IX. évfolyam.

Nagykároly, 1917. március 24.

12-ik szám.

ÉSZAKKELETI

NAGYKÁROLY ÉS Él

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési

Egész évre

árak:

8 koroi aäztö: DR. VETZÁK EDE.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY. SZÉCHENYl-UTCZA 20. SZÁM.

Félévre

..........................4 ‘

(„KÖLCSEY-NYOMDA“ U.-T. NAGYKÁROLY.)

Negyedévre Tanítóknak egész évre

= MECJBLE

SÍK TŰDÉN S30SBAT0H. =

\r Hirdetések uírmnott vétetnek fel.

viit' < >ra ti) Hlér.

Háborús gazdálkodás.

Azon napról-napra növekvő nehézségekről. melyekkel gazdáinknak a most dúló háború folytatása mellett meg kell küzdeni, már oly sokat beszéltek és írtak, hogy sokan e tárgyat úgyszólván kimeritetmek mondhatnák, bár ez annál bevésbbé fog bekövetkezni, minél tovább tart a' háború.

Tény az, hogy minden talpalattnyi művelhető területen termelni kell és pedig oly terményt, melynek előállításához a talaj és éghajlati viszonyok megfelelők. A vetőmag, munkáskéz síb. rendelkezésre állanak. Ez utóbbit azonban nem úgy kell magyarázni, hogy ha a gazda akadályokkal találja magát szemben, akkor már ezen termelési ágat mennyiségileg redukálja vagy — mi még rosszabb — arról lemond.

Ma, amikor az itthon levő gazdákra épp oly fontos hivatás vár, mint a fronton küzdőkre, nem szabad az első nehézségtől visszarettenni, nem szabad minden segítséget a hatóságtól várni — bár ha enélkül legjobb törekvéseink is meddők maradn ,k, — de leleményes- ségg i, fáradságot nem ismerő munkával, esetleg uj termelési ág bevezetésével

annak a munkásnép között való niegkedvelteíésével sok oly eredményt lehet elérni, mellyel nemcsak gazdasági bevételeinket emeljük, de a köznek is fontos szolgálatai teszünk, mert ma nem tudunk oly gazdasági nyersterményi elő. liitani, melynek feldolgozása a hadsereg ellátás szempontjából közömbös volna.

Ha n:ncs a kalászosok termelésére elegendő velőmagunk, te meljiink helyette mást, mi a jó kilátás reményével kecsegtet. A kisebb gazdaságokban, hol a munkáskéz h ánya még nem oly nagy mérvben éreztet káros hatását, mint a közép- és nagybiitokokn I, termeljünk pl. cikóriát, mely különösen ősszel megszántott, vagy mélyebb ré'egü Szamos, vagy Kraszna iszapo ta taiajakon a mai magas bev Itási . rak mellett nagy bevételt biztost t rm-őjének. Egy m sik i y termény pl. a len, mely a talaj iránt már kisebb igényű, amennyiben pedig férfi munkaerő ke.esebb kell a feldolgozásához, ennélfogva a középbirtokokra alkalmasabb, mert a mai szösz-árak mellett még a mostani nehéz munkás viszonyok között is ki lehet adni harmados megművelésre.

De van egy egész sorozata a kalászos terményeket pótló és jó eredménnyel termelhető gazdasági növényeknek, ezek felsorolása azonban nem célja e szűk keretek közé szorított cikknek, csupán arra mutatunk rá ismételten, hogy mindent be ke: 1 vetni s termelni azt, amit az adott körülmények között lehet.

Készül a léggyár.

Végre elérkeztünk ahhoz a fejezetiiez, mikor megvalósulás stádiumába lép a jéggyár ügye. Március hó 29-én d. e. 11 órakor a helybeli Takarékpénztár-E ,yesiilet helyiségeiben alakuló gyűlésre hivatalosak a „Nagykárolyi Jéggyár R.-t.“ részvényesei.

Ritka nagyjelentőségű alkalom városunk eseménytelen életében, mikor egy uj ipari és kereskedelmi fontosságú vállalat alapkövei rakódnak le. Nagyszerű pillanat, melyben örömmel és tiszteletid kell gondolnunk azokra, akik időt, fáradságot nem kiméivé végre célhoz juttatták e közéríekti.fontossággal biró ügyet.

Nem célunk e helyen ismételten feltárni a jéggyár fontosságát, hiszen^ eleget tették azt azok, akik szivükre vettek e rendezetlen életű város bajait és azok ellen tenni óhajtottak. Ezen akaratnak eredménye lett az, hogy végre az egészségügyi és ipari fontosságú jéggyár a megvalósulás stádiumába jutott.

Történetek.

L

Egy tisztáson történt. Két urfi kiálla,

Valami kis pletyka volt az oka reája.

Fegyver volt mindkét urfinak kezébe,

A fegyver eldördült s az egyik eldült:

A másik hazament vígan — fütyörészve.

*

Künn a tarión történt. Két legény volt résen, Kasza volt mindakét legénynek kezében.

— A szem összevillaní, hej nagy ok volt rája, A kasza is pendült és az egyik eldült:

Másik talpig vasba volt már- nemsokára.

II.

Szép kisasszony ül a hintaszékben,

Cigaretta s újság a kezében.

— Mit csináljon, szörnyű az unalma,

„Véres párbaj“, gyorsan át fut rajta.

*

Ez érdekes, nem is tudtam róla,

Milyen végzet szegény udvarlómra.

De meg is fogy udvarlóim száma:

— Rágyújt alvó cigarettájára.

III.

A tasnádi biróék leánya,

Jár szomorún, borulva mély gyászba.

Nem lel ő már vigaszt semmi szóba,

Csak vágyódik le a koporsóba.

*

Hull a levél, köd borul a tájra,

Most haldoklik a biróék lánya.

Bucsuképen halk sóhaja lebben:

Temessetek sírja mellé engem.

Dr. Merker Márton.

Csaló tanár nr leánya.

Irta: IiéSsr János.

Harmati Sándor gyöngye volt a főgimnáziumnak. Nemcsak azért, mert úgy' vált ki daliás termete a törpe társak seregéből, minta bércek fenyőszála, ha cserjés közt nyilai fel az égnek, hanem azért is, mivelhogy ő volt mindenha az osztály esze . . . lelke is. Rá is érdemesül! erre a megtisztelő névre. Úgy tudta szép sorjában az irodalom és a történelem ilyen, olyan korszakát, mimha éppenséggel általélte volna és felette vonult volna el a lassú fejlődések ezredéve . . . ! Csak a matematikához nem volt. soha nagy gusztusa. Azok a tangensek, kotangensek . . . szinusz . . . lo- g rithmus — megemészthetetlen szellemi gombócok voltak ő előtte. Mondogatta is eleget a jólelkü algebratanár ur:

— Na, emberfia se látott ilyet! Az algebrát nem szeretni . . . ? Ahol minden szabály oly szép, megkapó, megrázó,’ felemelő . . . Ahol az igazság fényes diadalt ült s ha valaki sötét fegyverével elleníámad, lánckövetkeztetése vas- szigorával hajtja szolgaságba a felfuvaikodott, rugdalózó elmét ... — Ezt nem szeretni, ezt nem tanulni . . .? Na, ez már hallatlan! Bűn, — egyenesen vétek az igazság-szeretet és szépérzék ellen . . .! —

De még ilyen lamentáciokra sem puhult meg a Harmati Sándor máskülönben olvadékony szive. Hiába no, nem erre termett, a’ már bizonyos ! Szelíd, békés, ábrándozó fiú volt világéletében. Keveset élt igazán; — többet az álomvilágban s még azt a kicsi valót is bevonta ábrándjai rózsaszínű köntösével. Nem is lehetett hát követelni tőle, hogy ilyen lélekkel örömet

találjon a matematika vaskorláttal elzárt, hideg világában.

Hanem szavalni . . . ? — Na hát ezt már akkurátusán tudott. Amikor ott állott a pódiumon délcegen, pezsgő alakjában büszkén; hátravetve dacosan, keményen szép szőkefürtös fejét s messzecsengő hangja lelkesen, mámorosán zúgta be az utolsó hallgató fülébe is:

— Rabok tovább nem leszünk . . .! — akkor csak nézni kellett. Szép arcára valami nagy, megfoghatatlan férfiasság ült . . . Álmo- doz szemében acélakarat, lelkes hév tüze csillámolt ... — És ekkor mindenki meg volt győződve, hogy ez a nagy, álmodozó fiú álmaiért, vágyaiért élni, tenni ... — meghalni is tud . . .

Még a zsémbelődő számtan tanár ur is elszégyenkezett a bajusza alatt:

— Ejha! Kányaverte . . .! Van szépség az algebrán kivül is . . . na! —

De ha mindenkor jól szavalt, ha kivívta társainak büszke tapsolását s a komoly tanárok helyeslő intését, — százszorosán úgy volt ez a múlt év márciusa 15. napján.

Ott volt az ünnepen szinte az egész város, hiszen most búcsúztak, köszöntek el büszkén a diákhonvédek. Harmati Sándor is katoná lett . . . Búcsúzik hát ő is . . . Társaitól, az iskolától . ? . mindenkitől . . . Egy kis saiki háztól, annak is egy zöldfüggönyös, piros ablakától . . .

A jó számtantanár urnák háza volt az . . . Rajta is az ablak. Teli sok . . . sok muskátlivirággal, de közöttük a legszebbel: Csató Gizus- kával . . . Nem a tanár urnák barna noteszére, nem is a jó öreg fekete szemére gondolt vágyón