Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-03 / 9. szám
IX. évfolyam. 9-ík szám. Nagykároly, 1917. március 3. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLY! KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ................................ Fé lévre .................. Negyedévre ...................... Ta nítóknak egész évre . 8 4 n .á koronaFőszerkesztő: DK. VETZÁK EDE. HEOIELESIX aüTOSTÍ S30J53&T0H. ===== Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)------— Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Aviittér sora 6>) íillér. lementő ... A magyar képviselőház a mull héten legalább részben lerótta adóját azok iránt, akik a haza védelmében hősi halált haltak messze az ország határán tu! és azokon innen. A hősök emlékén megörökítését törvénybe iktatta a képviselőház és ezzel olyan nemes cselekedetet követett ei, amely ezideig példátlanul áll a háború történetében. Sem a központi hatalmak parlamentjei, sem ellenségeink népképviseletei és állam hatóságai nem gondoltak ez ideig arra, hogy a hősök emlékét törvénybe iktassák. Nem azt tartjuk fontosnak, hogy ez az emlék csak egy márványtábla és hogy némelyek szerint ez kevés emlékezés hősi halottainkra, mert nem ez a lényeg. A tényben magában találjuk meg a fontosságát ennek a törvényjavaslatnak, abban a tényben, hogy a hősök emlékének megörökítésére törvényt, a törvény erejét tartották kormány férfi- aink legalkalmasabbnak. Hiszen maga Tisza István gróf miniszterelnök és Sándor János belügyminiszter is reflektálva az elhangzott felszólalásokra annak a nézetének adott kifejezést, hogy sok minden teendő van még a hősök és hősi halottak emlékével és ügyével kapcsolatban. Tudja nagyon jól mindenki, akár hatóság, akár hivatalos személyiség, akár magánember, vagy társadalmi egyesület, hogy minden, amit özvegyek, árvák, itthon maradottak érdekében teszünk, lulajdonképen a hősök emlékének megörökítése. Eddig azonban mindezek a dolgok, amik történlek, csak mint szabad társadalmi akciók eredményei születtek meg, vagy egyes ad hoc miniszteri rendelet eredményei voltak, most azonban a magyar parlament lefektette az alapját annak, hogy a hősök igazi emléke jótékony és jóléti intézmények szervezése, a rokkantellátás, az árvák és ötvegyek óriás: nagy országos épülete valóban elkészülhessen és a hősök emlékének táblája nem azért fog künn függni minden magyar falu községházának oldalán, hogy ezzel úgy érezze az állam és a társadalom, hogy lerótta minden kötelezettségét a hősökkel szemben, sőt ellenkezőleg, ez örök memento lesz, hogy a hősök és hősi halottak utódai, árvái, özvegyei még mindig itt vannak és a hazáért vesztették el egyetlen támogatójukat, létük fenntartóját. Kétségtelen, hogy a háborúra nézve is be fog válni az a régi jó mondás, hogy minden szenzáció három napig tart. A háború után két három héttel már az emberek alig fognak emlékezni arra, hogy volt háború, hogy voltak hősök, hogy elhulltak emberek és itt maradtak árvák, özvegyek és gyámoltalan emberek. Mire visszazökken minden a rendes kerékvágásba — adná. Isten minél eíőbb — akkorra az emberek agya is egyet fog fordulni. Ki fogja dobni magából a háborúhoz fűződő rossz emlékeket, sötét gondolatokat és helyét ei fogja foglalni a munkának, a megélhetésnek ezernyi terve és gondja. Erre az időre gondolt a kormány,, mikor a hősök emlékének megörökité- oiyan tervet fogadott el, olyan ötletet iktatott törvénybe, amely biztosítja azt, hogy évtizeden keresztül mementoként. ott fog allani az emberek szeme előtt,, a világ szeme előtt, mindenki előtt az az emléktábla, amely eszükbe fogja juttatni, hogy vannak, akik nem heverték ki a háborút azzal, hogy a békét megkötöttük, hanem vannak, akik mindenüket odavesztették a nagy öldöklésben. A hősük emléktáblájának mécse olyan szent lesz, mint az örökmécses és aki kétszer el fog tudni menni mellette, anélkül, hogy megnyissa szívét és zsebét a hősi halottak utódainak, harmadszor minden bizonnyal rá fog eszmélni a legszentebb kötelességre, a hazáért meghaltak itihonmaradoítainak támogatására, segítésére. B-------------------------------------------------------— Ad akozzunk a Vörös Kereszt Egylet nagykárolyi fiókjának. Bünbődés. Zugnak a felhők . Zengnek a felhők, rengve inog A hegyek orma, meg alja, Csattan a villám, lángol a fa, Hamvad töizsöke, galya. Áll a sötét felhő az egen Mint a veszély okozója: Áll komoran, de kezén a remény Hétszinü diszlobogója. Jő a tavasz s a régi gyökért Uj lét zöldje takarja. Hátha vagy egy-két évtizedig Semmi vihar se zavarja? Dr. Merker Márton. Paraszt-nóta. Irta : Jácint. Kiszakadt a reklím ujja ... — Üsse meg a kánya . . .! Hoccza ide kedves babám, Tégy egy fótot rája . . .! Add ide a pici szád is, Kapsz reá egy csókot . . . Nem csak egyet — Többet is kapsz ; Ha sokáig fódod. Iria: Léber Jánas. Meleg nyári nap köszöntött Csipkefalvára. A felkelő napnak biborsugarai elömlöttek a tájon s aranyszinbe öltöztették a lompos házakat. Már felkelt az élet. Az utcák során elhúzódó akácfákon csattogva daloltak a fecskék, de elhallgattak egy-egy házi veréb gyors rebbenésére. Mintha néznék, nem az ő fészkükbe szállt a rablómadár. Kékes színbe’ játszó bárányfelhők úsztak át az égen lassú méltósággal s folytonosan változtatva alánjukat bizar képeket rajzoltak a tiszt1 nyári égre. Mozgolódtak már a kis falucska lakosai is. Iparkodó munkás emberek, akik becsületes munkájukkal ráérdemesültek a dolgos „magyar paraszt“ névre. Rózsa Gyuri is talpon volt már. Ott forgolódott az istálló körül. Tett-vett szergalmasan. Készítette elő a nagy szekeret. Felkötötte rá a vendégoldal-rudat. Átvetette rajt’ a ménkünagy kötelet is. Hej, meleg nap lesz máma! Szénahordás. Bizony nem kis munka a’, főkép, hogyha meggondoljuk azt is, hogy a Gyuri csak öreg, beteges édes anyjával áll ki — és senki mással — akinek a kezébe pedig már csak jobban illenék az olvasó, mint a villa kemény fanyele. Elkészült már mindennel. Édesanyja — a jó öreg Rózsanéni — hívja is már. — Gyere fiam, Gyuri. Kész van a früstök! De ő mégis csak marad. Nagy, barna szeme szeretettel pihen meg a szemközti szomszéd csinos házán és úgy mormogja magának: — Ugyan mit csinál az Örzse, hogy nem néz ki ? Talán bizony lakodalom készül? Maga is mosolygott rá egyet s szemében boldog büszkeség fénye csapott fel. AAert hiszen tudta ő azt nagyon jól, hogy nem lesz addig lakodalom ott a másik házban, mig ő nem fókötőzi be az Örzse fejecskéjét. Tavaly ilyenkor még álmába sem gondolt arra, hogy ő valamikor párja lehet a Galambosék Örzsijének. Akkor még más verte ott a port. Szíiaj Sándor, a huszár. És neki vissza kellett húzódnia, mert bizony, mi tagadás benne = derék, jóravaló, talpig becsületes volt a Gyuri — de nem a legdelibb. Az arca még csak szép volt. Főleg a szeme. Azok a mély, nagy, barna szemek olyan szépen tudtak nézni; annyi édes vágyat, annyi enyhe melegséget rejtettek magukban, hogy bizony egyszer-más-
