Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-17 / 7. szám

iX. évfolyam.

Nagykároly, ’917. íearuár 17.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Egész évre

Előfizetési árak:

8 korona.

Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE.

Szerkesztőségi és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY. SZÉCHENY1-UTCZA 20. SZÁM.

Félévre- 4 ..

(„KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)

Negyedévre

2

í

: - Hirdetések ugyanott vétetnek felTanítóknál: eg

ész évre

......................

.. ü-r— JííESJELEHK MifiBER ÍÍZ03BAT0N.-------|

Nvilttér s

ora 00 rillér.

Ki legyen az alispán helyettese ?

Az egész megyére kiható kérdés ez, amely élénken foglalkoztatja a közvéleményt, mert a legméltóbb, a iegdere- kabb tisztviselőt kell bizalmunkkal megajándékoznunk.

A közvélemény egyöntetű Ítélete szerint dr. Péchy István, vármegyei főjegyző ez a köztiszteletben és közbecsft- íésben álló férfi, aki évek hosszú során át a megye érdekében kifejtett odaadó, kitartó munkájával, nemes jellemének egyszerűségével, gazdag lelkének melegével meghódította mindenegyes polgár- i társunk szivét és kiérdemelte mindenegyes ember teljes elismerését. A közvélemény ezen megdönthetien megnyilatkozását azért kell most Írásba is foglalnunk, mert hallomásunk szerint mások is pályáznak ezen állásra. Miről is van itt szó tulajdonképen?

Az alispán urat, a háborús körülmények sajnálatos és látszólag kedvezőtlen tömörülése folytán az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke, báró Kürthy állásától felfüggesztette s mig az elrendelt fegyelmi eljárás a felállított kérdésekre végleges választ nem ad, addig az alispán urat hivatalában helyettesíteni

í kell. Dr. Péchy István főjegyző nagy j körültekintéssel, biztos szakértelemmel I és nem lankadó munkakedvvel látja el ! az alispáni munkakört báró Kürthvnek | hivatalos beavatkozása óta, mert a me- : gye életének lüktetésében, irányításában percnyi szünet sem állhat be. A vár-1 megye változatos ügyeinek intézésében igy megvan a folytonosság zökkenés nélkül, mert legfeljebb dr. Péchy István főjegyző urnák szaporodott meg a munkája, hogy kettős hivatalát ellássa azzal a pontos- sággal, amelyet példának lehet felállítani. És ha valamelyik tisztviselő lelkiismeretes napszámosa az országnak, edzettkaru munkása a megyének, készséges barátja tiszttársainak, atyai tanácsadója az alája rendelteknek, úgy ez a tisztviselő Péchy István. A felszaporodott munka csak acélosabbá tette izmait, a nagyobb felelősséggel járó kötelességtudás egyenesebbé délceg alakját és kész áldozni még többet fen maradt , kevés szabad idejéből, csakhogy a megye szerkezetének kerekei pontosan járjanak.

Ily körülmények között nem is mertünk volna arra gondolni, hogy más pályázók, ha némileg rátermettek is, felvegyék derék főjegyzőnkkel a versenyt. Nem is mertünk arra gondolni, hogy a központban soha nem dolgozó ember, aki ott a kialakult munkaágazatokat csak távolról sem ismerheti, az alispán helyettesítésére vállalkozni bátor legyen.

ügy látszik ezen hitünkben csalódtunk, de még idejekorán.

F. hó 22-én lesz a vármegyei közgyűlés, amikor a törvényhatósági bizottsági tagok dönteni fognak afölött, hogy ki legyen alispánunk helyettese, addig, amig a vizsgálatot — bizton hisszük, örömünkre — be nem fejezik. Mi a teendőnk? — Hogy példával illusztráljuk: szomjasak vagyunk, halljuk a kristálytiszta forrásvíz csörgedezését, látjuk amint csobogva fut a kövecsek közt. . . és a szomszéd völgybe mennénk más forrást keresni, hogy szomjúságunkat eloltsuk? Épen nem, hanem megmutatjuk azoknak is, akik még nem ismerik, akik még nem ittak belőle, hiszen bő a forrás vize, az Isten adta nekünk, merítsen belőle ismerős és ismeretien. Ép igy vagyunk az előttünk álló választással. Dr. Péchy István jogosult ezen helyettesítés betöltésére, mert hiszen a törvény szerint is a főjegyző az alispán helyettese, továbbá itt él köztünk, halljuk mindenével szemben nyájas szavát, látjuk, érezzük lekötelező előzékenységét .. . miért keresnénk más embert? Sőt! Bemutatjuk azoknak is, akik talán eddig nem ismerték úgy mint mi, akik- i nek nem volt alkalmuk munkaszeretetét látni és szive melegét érezni.

Akinek támogatására egy Nemes- tóíhi Szabó lelkesen vállalkozik és meggyőződése egész súlyával követésre int,

A kis Pistukát megmentették...

Irta: Mester.

Asszonyok és leányok hangos beszélgetésben távoznak a gyermekeket megmentő — értekezletről.

— De aztán tegyük is meg ám, amit határoztunk. Alijuk is, amit vállaltunk . . .

— Hogyne, az Isten szerelméért . . .

— Mert nálunk — fájdalom — gyorsan lelkesülnek a szivek. Sok mindent fogadnak, határoznak.

— De legtöbbje, papiroson, a jegyzőkönyvben marad, ugy-e édes kis babukám — szólott egy éltesebb úrnő, kinek szép, fekete hajába már fehér selyemszálak fűződtek. Mi ketten fogunk járni a szegény gyermekes családokba. Ugy-e édes babukám . . . S megsimogatta a leánynak, Bárdos Babukának, (mint általán becézően nevezték) szép barn arcocskáját.

Babuka meg olyan boldogan mosolygott. Szép, kék szemében a jóság fénye rezgeti; lelke szinte már ott járt a szegény, elhagyatott gyermekek tűzhelyén ... És sz. Vincét látta maga előtt csodás vízióként. Aki karjain két elhagyatott, szegény gyermekkel járt-kelt apostolként s mondotta-mondogatta:

— Aki az ilyen elhagyatott gyermekeket szereti — Jézust szereti. Aki őket megmenti, a nemzetet menti mg.

A két urhölgy, az éltesebb, a jóságos, szelíd Keresztiné és Bárdos Babuka komolyan is vették a rájuk bízott feladatot. Másnap már útnak indultak — és keresték az árvákat, az elhagyott gyermekeket, akiknek apjuk talán a harcmezőn küzd. Vagy gondjaitól, szegénységtől, munkától gyötörve: nem tudja, adhat-e egy pohár tejet, vagy darab kenyeret gyermekének.

Mentek . . . mendegéltek és figyeltek. Igye keztek, hogy azután gyorsan intézkedhessenek.

— Még holnap édes Babukám, mondotta ! szemében könnyel az éltesebb úrasszony . . .

Gyorsan, mert ez az összeasszott csepp jószág már a kis kék koporsónak van szánva.

— Igen, kedves néni, magam fogom elhozni a tejet és kenyeret.

Mentek, mendegéltek tovább . . . tovább. Egy kis alacsony házba tértek be.

És kit látnak?

Egy magas, kopott ruhába öltözött asz- szonyt, anyát kis fiúcskával karján.

— Ni Teréz! . . .

— Hát megismert a kisasszony?

Volt okaa a szegény asszonynak kételkedni benne, hogy felismeri Babuka, akinek egykor ruhát varrt. Még mikor gyermek leány volt a kedves Babuka. Milyen szép varróleány volt. Most a régi szépségnek roncsa. A korán megvénülés jelei szinte lerittak arcáról. Elaszott . . .

— Hát hogy? kérdezte Babuka.

— Az ember a harctéren van. Mikor még itthon volt, akkor is, küzdöttünk. Mert az én férjem szeret ugyan dolgozni, de pénzét ritkán hozta haza. Mégis csak jutott nekünk is, ha vigyáztam reá. Most azonban igazán éhezünk és napröl-napra szenvedünk.

Az úrnő a beszéd alatt karjaiba vette a kis fiút. Már gőgicsélt. Gyönyörű gyermek lehetett nemrég. Kék szemekkel, magas homlokkal. Most láthatólag összeesett, összeaszot.

— Milyen gyermek volt ez a kis Pistuka, lelkem nagyságos asszonyom.

— Hiszem, mondotta Keresztiné — szomorúan.

— Hiszen nincs még levegője sem, hogy a táplálkozásról ne is szóljak, jegyezte meg Babuka. És mi hiába fogunk neki naponként tejet küldeni, ha sohasem viszi az éltető napfényre, levegőre .... ez a kis angyal elpusztul.

— Mit tegyek? lelkem kisasszonyom. Nekem dolgozni kell itthon, mert a nekünk juttatott hadisegélyből nem tudnék megélni. Én nem vihetem, nem hordozhatom . . .

— Látom, hogy van kis kocsijuk. Bele kell ültetni a kis fiút és elvinni ki a szabadba. Hiszen ennek a gyereknek levegőre van szüksége. Különben elpusztul.

— Nem telik pesztrára, szólott mogorván, csaknem kihivóan az anya, Pistuka anyja. Könnyű azoknak, akik cselédet tarthatnak.

Mély csendesség támadt a meglehetősen nehéz levegővel telt szobában. A hölgyek szinte megfagyva szegezték tekintetüket a földre,