Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-07 / 27. szám
i, ÉSZAKKELETI ÚJSÁG ÉS NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. 27-ik szám. A hol a zene iránti érzék és szeretet ily arányban van kifejlődve, ahol a tehetséges növendékek egész seregét állítják ki a tanárok, a hol máris százával jelentkeznek a növendékek oktatásra, ott nagyobb kulturális feladat €gy zeneiskola létesítése, sem hogy azt továbbra is magánosokra kellene bízni s ilyen körülmények között nagyobb áldozatok nélkül is meg • teremthető és fentartható egy városi iskola, hogy a közönség rétegeinek olcsón lehetővé tegye az iskolaszerű zenetanulást. Hiszen ma már kétségtelen, hogy az általános műveltség kiegészítő részét képezi a szakszerű zenei kiképzés s csak a hatóságnak áll módjában saját iskolájában olcsó tandijakkal, különböző kedvezményekkel, tandíjmentességgel, ösztöndíjjal stb. általánosítani a zenetanulást és lehetővé tenni az arra érdemes esetleg szegény- sorsú és tehetséges növendékek oktatását és kiképzését is. Fontos kulturális feladatot teljesítene tehát Nagykároly városa, ha a három művésznő bevonásával megszervezné és esetleg már a következő tanévben megnyitná iskoláját, melynek nézetem szerint nagyobb akadályok nem állnának útjában s mely iskola tanerői révén a zenei világban bizonyára jelentős pozíciót vívna ki magának. Áttérve a vizsgahangversenyen szerepelt növendékekre, az első részben szerepeltek közül meg kell dicsérnem Weinberger Ellát, Róth Ágnest, Csipkés Magda és Illés Lilit. A többiek is elég jól állották meg helyöket. A második rész közreműködői közül különösen Stern Jolán, Oláh József, Szilágyi Aladár, Matolcsy Vilma, Csernus Irma, Balika Sándor stb. szereplése emelendő ki, akik igen élvezetes előadással és precíz, jól fejlett technikával játszották el müsorszámaikat. _ A műsoron szerepeltek közül legtehetségesebbeknek Mangu Lili és Csepreghy Margit bizonyultak. Mangu Lili tehetségét nem kell külön felfedeznem, hisz ő ezidén az Orsz. Zeneakadémián tett első magánvizsgálata alkalmával is jelesen állotta meg helyét. Tényleg a legszebb reményekre jogosít fel a végtelen bájos és kedves megjelenésű művésznő játéka, ki máris Wagner Liszt: Spimerlied és Liszt de rossignoljának művészi lendületű és technikailag is kifogástalan előadásával brillírozott. Úgyszintén Csepreghy Margit egyenletes technikája és érett felfogású játéka minden dicséretet megérdemel. Ő is nagy tetszést aratott. Mangu Lili és Csepreghy Margit büszkesége lenne az uj nagykárolyi iskolának, annyi bizonyos ! Bendiner Nándor. HÍREK. Meghívó. Nagykároly r. t. város képviselőtestületét 1917. év julius hó 8 napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly 1917. junius 3. Deb- reczeni István polgármester. Tárgysorozat: 1. M. kir. belügyminiszter ur 64400—1917. III. sz. körrendeleté a városi közigazgatási alkalmazottak ruhabeszerzési segélyének engedélyezése táigyában. 2. Tóth Sándor városi írnok kérelme részére kivételes családi pótlék engedélyesése iránt. 3. Előterjesztés a városi közellátás ügyében a tanács illetve polgármester mellé szakértő bizottság szervezése tárgyában. 4. Dr. Adler Adolf képviselőtestületi tag indítványa Apponyi Albert grófnak, . városunk díszpolgárának vallás és közoktatásügyi miniszterré újból való kineveztetése alkalmából üdvözlése iránt. 5. Debreczeni István polgármester bejelentése 14 napi szábadságra távozása tárgyában. Póttárgysorozat: A városi villamosmü alkalmazottainak kérelme ruhabeszerzési segély iránt. Felmentés. A király Luxemburgban múlt hó 14-én kelt legfelsőbb elhatározásával Csaba Adorjánt, vármegyénk és Szatmár szab. kir. város főispánját ebbeli állásától felmentette és tekintettel a jelenlegi rendkívüli háborús viszonyokra megengedte, hogy a főispáni teendőket addig ellása, mig utódját kinevezik, illetőleg amig a főispáni teendőkről másként intézkednek. Bankett Fehérgyarmaton. Mint értesülünk a jövő hét szombatjára nagy bankett megtartását tervezik a főszolgabírói állásából távozó főispán tisztelői és barátai, melyen a vármegyéből és a szomszéd vármegyékből is mintegy 350 személy megjelenését várják. Hir szerint a bucsubanketten Csaba Adorján és Domahidy Elemér volt főispánok is meg fognak jelenni és a vármegyei központi tisztikar élén Ilosvay Aladár alispán is részt vesz a banketten, melyre máris megindultak az előkészületek/; Képviselőválasztás lesz a közel jövőben városunkban. Gróf Károlyi József a kerület jelenlegi képviselőjét Féjérvármegye főispánjává nevezte ki a király és emiatt mandátumáról lemond. Utódjául dr. Falussy Árpád ny. főispánt emlegetik, akit nemcsak a választó polgárság óhajt jelöltnek, hanem az összes kormányt támogató pártok is. Az időközi választásokon a pártközi megállapodások folytán csak az a párt állíthat fel jelöltet, amelyhez az eddigi képviselő tartozott, a nagykárolyi kerületben tehát a munkapárt előreláthatólag jelöltet nem állít, igy a Falussy Árpád megválasztása biztosra vehető. Dr. Falussy Árpád képviselőnek nagyon alkalmas ember. Agilitás^ és értékes összeköttetése révén sokat tehet a mi kerületünknek. Főispánsága alatt és azóta is mindig heiyén volt, amidőn Nagykároly város érdekét meg kellett védeni. Eddig is nagyon sokat tett a város érdekében. Elég a sok közül kiragadnunk azt a szeretetet, amidőn a pénzügyigazgatóságot át akarták Szatmárra helyezni. A szatmáriak aknamunkáját nagyrészt Falussy Árpád akadályozta meg a gróf Károlyi család támogatásával. Szabadságon. Dr. Vámos Albin aljárás- biró, a hagyatéki és telekkönyvi ügyek előadója f. hó 2-án kezdelte meg négy heti időtartamra terjedő szabadságát. Miniszteri elismerés A in. kir. pénzügyminiszter a hadi kölcsönjegyzések sikeres előmozdítása körül kifejtett eredményes közreműködésükért okiratilag fejezte ki köszönetét Vetzák Ede és Moskovits Menyhért vezérigazgatóknak, valamint Schönfeld Lázár főrabbinak. Kinevezés. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter Holéczy Gyula kir. főmérnököt műszaki tanácsossá kinevezte. Előléptetés. Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató Komáromy József helybeli pü. fővigyázót szemlésszé léptette elő. Matura. Opitz Sárika és Lalika, Opitz László pénzügyőri főbiztos leányai a zilahi főgimnáziumban az érettségi vizsgálatot jó eredménnyel letették. Tanulmányaikat tovább folytatják. Opitz Sárika az orvosi, Lalika pedig a tanári pájyára megy. Ajánlat. A helybeli Takarékpénztár Egyesület Nagykároly város 200,000 koronás függő kölcsöne konvertálása céljából hasonösszegü kölcsönt szintén 4Vr% kamatozás mellett ajánlotta fel a tanácsnak. Gyászeset. F. hó 7-én délelőtt jobblétre szenderiilt Rokk István csanálosi lakos életének 67-ik évében. Halálával kiterjedt rokonságot borított gyászba. Gyermekein: István, György, József, Mária, Apollonia és Gizellán kivü! siratja a városunkban lakó Rokk család, amiután a nagymajtényi Rokk família és más távolabbi nagykörű rokonság. A megboldogult temetése f. hó 8-án d. u. 5 órakor lesz Csa- náloson. Nyugodjék békében ! Hadi kölcsönjegyzés. A nagykárolyi magyar "kin csendőr szárnyparancsnokság a hadikölcsönök jegyzése körül működése körletén belül a legnagyobb elismerésre méltó tevékenységet fejtette ki. A szárnyparancsnokság a Nagykároly—Erdővidéki Takarékpénztár R.-T. mint hivatalos aláírási hely közreműködésével 75.000 korona hadikölcsön jegyzést gyűjtött Össze. A gyűjtések szervezése és sikere érdekében Lózsa Jenő m. kir. csendőrszázados szárnyparancsnok és Forgách Elemér valamint Somogyi Mihály m. kir. csendőrszázados urak a legnagyobb buzgalommal és lelkiismeretességgel jártak és személyes példával is odahatottak, hogy a jegyzés eredménye minél nagyobb legyen. Gyászeset. Kemény Emil pénzügyi s. titkár népfölkelő főhadnagy a harctéren szerzett súlyos betegsége következtében a napokban Budapesten 39-éves korában elhunyt. Á megboldogult iránt városunkban is nagy részvét nyilvánult meg. Éveken át itt lakott és tevékeny részt vett a társadalmi életben. A darabont korszakban főispáni titkár volt, emiatt sok támadásban volt része. A család a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak legmélyebb fájdalommal tudatjuk a felejthetetlen drága jó férjnek, illetőleg fiúnak, apának és rokonnok Kemény Emil m. kir. pénzügyi segedtitkár, tartalékos honvéd főhadnagynak f. hó 30-án este 8 órakor, a harctéren szerzett súlyos betegség és hosszas szenvedés után, életének 39-ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogultnak földi maradványai f. évi julius hó 3- án d. u. 5 órakor fognak a farkasréti temető halottasházában a róm. kath. egyház szertartása szerint be§zenteltetni és ugyanazon temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat Veszprémben, f. évi julius hó 5-én reggel 8 órakor fog a Ferenc- rendiek templomában áz egek Urának bemutat- tatni. Budapest, 1917. julius hó 2-án. Áldás és béke lengjen drága porai felett! Kemény Emilné szül. Perl Éva neje. Kemény Péterke gyermek. Kemény Alajos és neje szül. Végh Emilia szülői. Kemény Alajos honvéd százados és Borbély Ferencné szül. Kemény Gizella testvérei. Borbély Ferenc honvéd őrnagy és Kemény Alajosné szül. Keserű Anna sógora és sógornője. Julius hó 8-án — vasárnap délután — csak Reök Béla gyógyszertára lesz nyitva s az egész jövő héten csak ez teljesít éjjeli szolgálatot. A Hősök Emlékére újabban felülfizetett: Bartos Mihály 20 K, id. Matolcsy Sándor 20 K, ifj. Mihálka József 10 K. A junius 23-iki Kerti Ünnep jövedelmének Vs -ad része U79-72 K, úgy hogy a mai napon a Közgazdasági Bankban a betétálladék 163022 K. A felülfize- tőknek ezúton mondok hálás köszönetét. Ft lül- fizetést bármikor köszönettel fogadunk és hir- lapilag nyugtázunk. A felülfizetések vagy hozzám vagy a Közgazdasági Bankba küldendők a cél megjelölésével. Nagykároly, 1917. julius 4- én. Braneczky József, kegyesrendi tanár, a Bizottság előadója. Iskolai hir. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy tekintettel a beállott könyv hiányra, az áll. polgári fiúiskolában a magyar nyelvtan, számtan, mértan, mértani rajz és ének-könyvek beszerzése a következő tanévben mellőzhető. Az ügyvédi díjszabás. A helybeli járásbíróság bírói kara méltányolva a háború okozta drágaságot és a helybeli ügyvédi kár nehéz helyzetét, az ügyvédi díjszabásban eddig megállapított díjtételeket folyó hó első napjától kezdve huszonöt százalékkal emelte. Elszámolás a junius 23-iki kerti ünnepről. Felülfizettek: Jurcsek Béla, dr. rákod Füiöp Sándor (Kővárremete) 50—50 K, Kovács Sámuel (Börvely) 30 K, Berger Ármin, Löfler Béla, Péchy László 20—20 K, Garzó Imre, N. N., Pollatsek főhadnagy 17—17 _ K, dr. Adler Adolf, Berger Endre (Mátészalka)*, Berger Jenő, Berger Miklós, Boér Endre (Mezőpetri), Debreczeni István, Fitos Ferenc (Vállaj), Hadnagy Ignác, id. Matolcsy Sándor, Matuska István, ifj. Mihálka József, Moskovits Menyhért, Kardos Aurél, Kardos Mihály, Kaszovitz Ferencné, Kerekes Ödön, Kiss Ignác, Lévay Béla, Orosz Lajos, Reissmann nővérek (Nántü), Rónai István, Simái Aladár, Strohmájer Ferenc, Strasser állatorvos, Szabó Kálmán, Szűcs Jó- zsefné, dr. Tóth Bálintné, Vida Lajos, Vida Lajos tábori lelkész, Zoványi József 10—10 K, dr. Sternberg Zoltán 8 K. Friedenthal hadnagy, Gulácsy Tibor, Hetey Gyula, Kovács György, Mesch Viktor főhadnagy, Mihályi százados, Uhlarik főhadnagy 7—7 K, Demidor Ignác, Pucser Károly, Serly Jenő, Weber Tibor 6—6 K, Csernus József, Hadfy hadnagy, Lindenbaum, Markovits Dániel, Radimeczky Géza, özv. Roóz Samuné, Szilágyi István, Szőke Sándor 5—5 K,