Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-30 / 26. szám

IX. évíolvam.

Nagykárolv, HM 7. junius 30.

26-ik szám.

Északkeleti újság

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE.

aióíizeíésí árak:

Egész évre ..................................... 8 koronaFe

lévre ...................................................4

Ne

gyedévre ...................................... z

Ta

nítóknak egész évre.................................5

Főszerkesztő : DR. VETZAK EDE. HEGÍELFTílü Wfsása SSőSBáTSH.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1YKÁR3LY, SZÉCHENY1-UTCZA 20. SZÁM.

tKÖLCSEY-NYOMDA* R.-T. NAGYKÁROLY.)

—- Hirdetések ugyanott vétetnek fel. =———

Nvilttcr sora 6J fillér.

Á város gondoskodjék

idejében az ellátatlan nagyközönség éielmiszersziikségleíeiről és tüzelőjéről. Most, a nyár derekán vetjük fel e kérdést, mert a halogatás végzetes lehet a mai viszonyok között.

Nem akarunk vészjeieket adni, de annyit tuljás nélkül mondhatunk, hogy az idei év újabb megpróbáltatásoknak vet alá bennünket. Természetszerűleg következik, hogy a háború harmadik és negyedik esztendejében az eddigi hiányok csak fokozódni fognak minden tekintetben Ezenfelül az idei gyenge termés- kilátások, a még jobban lecsökkent munkaerő és állathiány nagy mértékben fogják a helyzetet súlyosbítani.

A feltárt, de amúgy is mindenki ki által felismert, sőt némileg túlzott nehézségek ne csüggesszenek el bennünket. Azért mégis ki fogjuk huzni a következő évet is; Kihúzzuk, mert ki kell huznunk. Úgy fogunk megélni, ahogy lehet, de megfogunk élni abból a kevésből is, ami meglesz a számunkra.

Ennek az elhatározásnak nem állhat útjában semmiféle akadály. Ha a legnagyobbat, a „nincsen“-t legyőztük, emberi gyarlóságokkal megbirkózunk.

Ma pedig azokkal a háborús jelenségekkel keli főképen küzdenünk. Mert az a kevés ami van illetve lesz, az emberek gyarló gonoszsága által lesz még nehezebben hozzáférhető. Az árdrágítók és ármejtegetők sokfejii sárkányával *keli ma a legsúlyosabb harcokat vívnunk.

Hogy kevés minden ami a közfogyasztás tárgya, az bizonyos. De ha megfelelő szigorításokat alkalmazunk azok közvetítésében és felhasználásában, fedezhetjük a szükségleteket. Fő dolog, hogy az ártrágitók nemzetölő, hóhérmunkáját lehetetlenné tegyük és a készletek igazságos, egyenletes szétosztását biztosítsuk. Ha mindenki pontosan megkapja a reá eső részt, az ő józanságától függ annak a további felhasználása. Ha kevésnek is tűnik fel a fejkvóta, takarékossággal be lehet hozni a hiányzó részt.

Az egyik leggyiiiöletesebb feje a sárkánynak az elrejtegetőké. A megrémültek, önzők biztosítani akarják magukat olcsón a háború egész tartamára, összevásárolnak hónapokra való készleteket és amellett állandóan szereznek hozzá újabbakat, hogy minél jobban el legyenek látva, amig másoknak éppen azért nem jut, mert nem annyit szerez

be a közönség nagy ^sze, amennyi a fogyasztásának fedezésére elég, hanem jóval többet. A túlzott előregondoskodás miatt a kérésiét jóval nagyobb a produkciónál, ami különösen nehézzé teszi a szegényebb néposztályok létfentartását.

E téren vár nagy feladat a városokra. A nagy tömegek tűrhető ellátása elsőrendű háborús érdek, mert az elkeseredett hangulat demokratizáló hatása közismert. Hogy bizakodó • hangulattal mehessünk neki a télnek, szükséges látnunk a város legmesszebbmenő gondoskodását, hogy necsak azok bírják ki a megélhetést, akik előre gondoskodnak magukról felhalmozott készleteikkel, hanem az erre képtelen szegényebb közönség is.

Képviselőtestületi közgyűlés.

Városunk képviselőtestülete junius hó 24-én rendkívüli közgyűlést tartott közepes érdeklődés mellett.

Debreczeni István kir. tanácsos polgár- mester üdvözli a megjelent képviselőtestületi tagokat és a gyűlést megnyitja.

Az első pontban a képviselőtestület fölhatalmazta a tanácsot, hogy a város 200,000 K függő kölcsönét bármelyik helybeli pénzÚtközben.

Irta: Lengyel Gyuri.

A váróteremben.

Alkonyodik. Az állomás villanykörtéi ki- gyulnak. A váróterem ablakain átverődő erős fény pászmájában fényíik a vizes aszfalt. A tavaszi eső csendesen permetezve bulldogéi.

A váróterem sarkában összehuzódva négy asszony beszélget. Fa Jánosné viszi a szót;

— Hosszú lesz az éjszaka asszonyok. Éjfél után indul a kassai vonat.

— Hogy is került úgy a János sora, hogy neki is el kellett menni? — érdeklődik Kelemen Péterné.

— Kevés volt a kenés biztosan — szól közbe Torma Gergelyné.

— Huncutság volt a jegyzőségbe, azért lett igy — sóhajt Kovács Jánosné.

— Nem a — int Fa Jánosné. — A gyerekbe, a Jánosba van la hiba.

— Az én' keresztfiamba! Nem lehet a! — kételkedik Torma Gergelyné.

Fa Jánosné megigazítja a fején a fekete kendőt. Lesimitja térdén a sötétkék karton szoknya ráncát s miközben teleszalad a szeme könnyel, csendesen mondja:

— A Jánosba van a huncutság. Azért marsol most Kassán . . . pedig jobb sora volna itthon . , . Úgy volt az. hogy mikor a Jánost vizitálták, oszt bekaparintották, mindjárt elmentem a jegyzőhöz. Azt mondta a jegyző:

— Ne féljen Fa Jánosné, a János gyerek haza jön, ötven hold földön kell a munkás.

— De sokáig járta a kérvény a minisztert. Azt mondtam a szolgának — tégy fel egy

zsák búzát. Az öreg Sándor, a szolga megkérdezte :

— Minek az az egy zsák búza ?

— Mondtam, hogy nehezen jön a János kérvénye.

— Csekélyteleti — mondta az öreg. — Ha kenés, hát legyék kenés. En ugyan nem disztelenkedek oda a jegyzőhöz egy zsák buzival.

— Megegyesültünk azután* négy zsákba. Elvittem a jegyzőhöz. Hát csak gondoljátok meg, elvette a jegyző a búzát, de kifizetett érte. Az öreg Sándor mindjárt mondta:

— Kevesli a tintáskörmíi! Igaz is, hogy többet is ér a/én kis gazdám.

— Magam is elszomorkodíam, hogy a pénzt a markomba olvasta. Odasugtam a jegyzőnek: — Tekintetes uram. Értem én a szót . . . Egy anyakocát . . . vagy egy kis üsző- tinót. Azt mondta rá a jegyző:

— A nem kell. A búza kellett, éppen hozatni akartam. Tegye el az árát.

Az öreg Sándor szomorúan rakta föl az istrángot. Nem is köszönt a jegyzőnek, hogy kihajtott az udvarából. Ahogy kiértünk a kapun, köfczévágott a lovaknak s rájuk kiáltott:

— No most már gyi kesely, gyi pejkó! Katona a kisgazdátok. Megkámpult a jegyző!

— Hát nem is igen volt tökéletes esze

— szólt közbe Torma Gergelyné.

— Annak volt, de a Jánosnak nem volt, szomorkodik Fa Jánosné.

— Persze nem lett a fölmentésből semmi?

— érdeklődik Kovács Jánosné.

— Lett a! Fölmentették a Jánost — bólint Fa Jánosné.

— Hát akkor, hogy van most Kassán ?

— kérdezősködik Torma Gergelyné.

— Hát úgy volt, hogy amikor lejött a kérvén, szomoru lett a János igen. Még a krumplilángos se igen Ízlelt neki. Mindig lógatta a fejét. Egyszer aztán, mikor vacsorál- tunk, azt mondta :

— Édesanyám! A Sándor bácsi tud minden külső munkát.

— Hogyne tudna, tizennyolc esztendeje lakik nálunk — mondtam.

—* Az árpa alá beszántottam. Ugar kevés van. Majd csak meglesznek va’ahogy ... Én elmegyek — mondta János.

Hova a fenébe mennél ? — mérgeskedtem.

— Katonának — mondta János.

— Ellenkeztem, veszekedtem, kiabáltam, szidtam, de nem ért semmit. Azt mondta, ha nem eresztem elszökik. Kérleltem szép szóval és árrése hallgatott. Azt mondta:

— Hát édesanyám azt akarja, hogy falu csúfja legyek? Sz’ha itthon maradok, lányt se kapok. A valamirevaló legények mind oda vannak. Ha majd haza jönnek, azt mondanák nekem : itthon ültél a kemence mellett, arrébb öcskös!

— Igaz, ha lány volnék, nekem se kellene az olyan legény, aki még katona se volt

— szólt közbe Kovács Jánosné.

— így ment el a János. Már három hónapja Kassán van. Azért megyek én most hozzá

— sóhajt Fa Jánosné.

— Nekem a fiam is, az uram is ott van

— szomorkodik Torma Gergelyné.

— Az én fiam is — segit szomorkodni Kovács Jánosné.

— Istenem csak már vége volna! De eltart ez még kitudja meddig — sopánkodik Kelemen Péterné.