Északkeleti Ujság, 1916 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-02 / 36. szám
2-ik oldal. 36-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. megalakult a Fogyasztási Szövetkezei. Örömmel jelentjük, hogy a közvetítő kereskedelem túlkapásainak ellensúlyozására, az elsőrendű élelmicikkek beszerezhetésének megkönnyítésére Nagykárolyban is megalakult a fogyasztási szövetkezet. Az alakulás körülményeiről részletes tudósításunk a következő: Vasárnap d. u. 4 órakor a városháza nagytermében tartotta meg alakuló _ ülését a „Nagykárolyi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.“ Az alakuló közgyűlésen a város polgárai, különösen pedig a tisztviselői osztály igen szép számban jelent meg, bizonyságául annak, hogy a szövetkezet megalakulását célszerűnek, működését hasznosnak, áldásosnak tartják. A közgyűlést Gaál József a „Hangya“ Szatmár- és Szilágy megyei fiókjának főnöke nyitotta meg s tartalmas beszédében kifejtette, hogy dacára annak, miszerint háború van és nincs annyi áru rendelkezésre, mint békeidőben, nem okvetlenül szükséges drága és rossz árut vásárolni; akarni kell csupán s a mai viszonyoknak megfelelő árban ugyan és a korlátokhoz mérten, de lehet árut kapni. Ne hallgasson a közönség — úgymond — azokra, kik csak azért igyekeznek gáncsot vetni a szövetkezeti eszmének, mert nem ők kezdeményezték annak létesítését s mert az irigység beszél belőlük, ne hallgassanak a iesipuskásokra; nem akar Ígéretet tenni, hogy mindenféle árut olcsóbban és jobban fog tudni beszerezni a szövetkezetnél, de aki szivén hordja családja és városa érdekeit, lépjen be a szövetkezetbe! Ne gondolja senki, hogy elvész az az összeg, amit a szövetkezetbe befektet, mert az a tőke meghozza az 5 százalékos kamatot, csak összetartsanak a tagok és a szövetkezetnél vásároljanak. Egyes kereskedők a szövetkezet működése megkezdésekor azt fogják mondani, hogy most már olcsóbban adják az árut, de miért nem adták eddig, inig nem volt a szövetkezet konkurenciája ? És ha akkor olcsóbb árulást akarnak, azt bizonyára csak addig tennék, inig a konkurencia ismét megszűnnék. Válasszon a közgyűlés az igazgatóságba és felügyelő-bizottságba olyan tagokat, kik köztiszíességben élnek és kikről bizton tudni lehet, hogy nem fogják a szövetkezetét megkárosítani. Utasítsa az igazgatóságot, hogy: ügynökökkel ne álljon szóba, tőlük nevásároljon,! vásároljon a Hangyától, amely évi 460 millió forgalmat csinál. A Hangyának a vidékre van szüksége. Ha minden árut ott szerzi be a j szövetkezet, — kivéve az oly cikket, melyeket! maga a vidék produkál és itt vásárolható — ha szükségletének 70 százalékát a Hangyánál szerzi meg, akkor a Hangya díjtalanul végzi az egész ellenőrzést, ha azonban szükséglete egy részét másutt szerzi be a szövetkezet, akkor a különbözeti összeg 1 százalékát tartozik a Hangyának ellenőrzési költség címen megtéríteni. Égy rossz szokása a vidéknek — úgymond — a hitelben! vásárlás; ezt ki kell küszöbölni. A szövetkezet csak készpénzért vásároljon és csak készpénzért árusítson. Szomorú tapasztalatok vannak arról, hogy a nagymérvű hitelezés tönkreteszi a szövetkezetét, mert ha kihitelezi az árut, a szövetkezet hitelt nem kap, tehát a forgalomnak meg kel! akadni. A közgyűlés vezetésére a megjelentek Scnébli Károly pénzügyi titkárt kérte fel, aki megköszönte a személye iránt megnyilvánult bizalmat s kifejtette, hogy a fogyasztási szövetkezet megalakulásának eszméje a tisztviselői karból indult ki, mert ez az osztály legjobban érezte egyes kereskedők önző és kapzsi eljárását. Ä fogyasztási szövetkezet nem akar támadni senkit, mert nem egyéb, mint a fogyasztók szövetkezése azon célból, hogy minél olcsóbban jussanak a fogyasztási cikkekhez. Üdvözli a megjelenteket cs annak megállapítása után, hogy a mai közgyűlés a lapokban és dobszó utján kellőleg meghirdetteteít és hogy a mai napig a bemutatott 10 darab aláírási ivén 310 egyén által 650 üzletrész jegyeztetett, de két iv még nem érkezett vissza, végül annak megállapítása után, hogy a mai közgyűlésen 340 iizlétrész képviseletében 85 tag jelent meg, a közgyűlést megnyitódnak nyilvánítja, a jegyzőkönyv vezetésére Oláh Józzef adóhivatali főtisztet, annak hitelesítésére pedig Néma Gusztáv városi főjegyzőt és Lukács Mihály ipariskolai igazgató-tanítót kéri fel. Ezután felolvastatott az alapszabáiyíervezet s annak egyhangúlag történt elfogadása után megválasztattak 3 évi időtartamra az igazgatóság tagjaivá: Braneczky József, Demidor Ignác, Fézer János, Gál József, Kerekes Zsigmond, Komódy Lajos, Marián Ferenc, Schnébli Károly és Tichy Gyula. — 1 évi időtartamra a felügyelő-bizottság tagjaivá: Dr. Adler Adolf, Barthos Mihály, Csipkés Károly, Filep Imre, Lochmájer Márton, fMarchis Romulus és Patek Béla. — 2 évi időtartamra lett még 36 .választmányi tag megválasztva. Iít említjük meg, hogy a szövetkezet tagjai sorába belépni óhajtók üzletrészt jegyezhetnek: dr. Falussy Alajos, Filep Imre, Lukovits Endre, Oláh József, Szolomájer Gusztáv és Tóth Ferenc szövetkezeti tagoknál. Egy üzletrész : 20 korona. Emlékek. Dr. Biró Sándor és Hegedűs Jenő, ugye mindenki ismeri őket ? Kellemes külsejű, végtelen előzékeny, leányarcu fiú mindakettő. Ott jártak iskolába Nagykárolyban, én egy osztállyal lejebb jártam. A gimnáziális tárgyakban nem voltunk éppen az utolsók, de a tornatanár ur határozott kijelentése szerint: Hegedűs és Biró a legügyetlenebb tornázói voltak, akik hosszú tornatanári praxisa alatt hozzá kerültek, én pedig ha vézna tagjaimmal a hadsereghez kerülnék valahogyan, mint absolut fegyelmezetlen ember, aligha kerülném el a főbelövetést. A három „ügyetlenek“ ilyen nem épen biztató vélemény után megindultunk az életnek. Megbirkóztunk vele. Sokáig nem voltunk együtt mindhárman, inig a hábor i összehozott bennünket. T. város mellett voltunk kiképzőtisztek. Hosszabb harctéri szolgálat után lesznek a tisztek kiképzőkké, egyrészt, hogy a legénységet harctéri tapasztalatok alapján továbbképezzék, másrészt, hogy a frontról távolabb pihenjenek. A legcsöndesebb, a legelőzékenyebb két tiszt volt Biró és Hegedűs zászlós. Szerették a tiszttársai és imádták a legényei. A zsidó korcsmáros leányait úgy ostromoltuk, akár a németek Verdunt. Diszkrécióm tiltja, hogy eláruljam az ostrom eredményét. Egy este amikor már-már utrakészek voltunk be a front felé, kicseréltük hozzátartozóink címét. „Kitudja mit hoz a jövő“ ? Aki életben marad, közölje a másik sorsát a hozzátartozóikkal. Megszorítottuk egymás kezét és indultunk be a tiizvonalba uj csatákra. A zsidó korcsmáros leányai kendőkkel integettek, ki tudja kinek? Biró és Hegedűs is sz. Ténykedtek, pedig talán nekik szólt a zsebkendő lengetés. A Biró és Hegedűs a tüzvonalban egy zászlóaljhoz kerültek, én egy másikhoz nyertem beosztást. Megint ritkán találkoztunk. Úgy Julius elején 3-ikán, 4-ikén, nagy örömömre betoppan a földalatti palotámba Biró és Hegedűs. Mint tartalékban lévő század az ő vezetésük alatt hozzánk jöttek dolgozni esíétől- reggelig, mig a nap feljötte nem akadályozza a visszaindulást. A nap feljötíe csak a békés embereknél jelenti a munka kezdetét, háborúban az sokszor a végét jelenti. Egész éjjel künn voltunk a szabadban, bámultuk azt a pokoli kivilágítást, amit tőlünk délre, a gyönyörű I. város mellett rendeztek a muszkák és a mieink is. Ágyuvillanások, rakétafény, fényszóró vészjóslóan sejtették, az orosz offenziváf. Mi akkor még csak nézői voltunk a borzalmas játéknak. Néha egy-egy erősebb zugás gyönge morajként eljut hozzánk is, hurrát kiált valamelyik fél. Vájjon melyik? Ezen az estén sokat beszéltünk, otthoniakról, károlyiakról, leányokról. Valami nyomott két szorítani. Én olyan hősiesen viselkedtem, hogy a trónörökös magához hivatott, megdicsért. Erre már Istók fölpattant és energikusan közbevágott. — A trónörökös velünk vót, az nem pa- rolázhatott kenddel. A két harcsabajusz megrándult. Serbán összeráncolta homlokát, mint a ki nem jól emlékszik. — Hát veletek, na. Nem is a trónörököst akartam mondani, hanem József királyi herceget. Szóval József király herceg. De Istók, mint aki fölfedezte a rést, kemény fejjel tovább ellenkedett. — József királyi herceg is velünk vót! — A iná nem ! — De igen! — Hát veletek vót, jó! Bánomisén. Akárki vót, de úgy vót . . . Ne fecsegj váltig a szavamba, beszilj te is, ha tapasztaltál! Istók hallgatott, eltelve magában mohó, haragos indulattal. A korcsmában egy kis mozgás keletkezett, a mely azonban hamarosan megszűnt a nagy érdeklődések miatt.a Serbán egyre hangosabban beszélt, nyakas, ingerlő dacolással. — Aszmondom, hogy egy nagyrangu tábornok, valami hercegféle lehetett, nagyon megdicsért és száz pengőt nyomott a markomba. Ezt valahogy megtudták a muszkák, hát összeesküdtek ellenem, hogy elfognak. Körülvettek, száznál többen vótak, mégis keresztülvágtam magamat és elinaltam. Három napig bujdostam akkor egyedül, csak káposzta torzsán éltem és a halottak alatt háltam. Istók nem nyugodhatott bele. Félig italosán lomhán pöfékelve, foghegyről,\ a füsttel együtt eresztette ki a szót. — Hallomásbul mondja kend. A harcsabajuszu, mintha nem is hallotta volna ezt a megjegyzést. — Útközben egy lovas tatárra! vót tanal- kozásom. Egyszerre fogtuk egymásra puskánkat. Az én lövésem tanált, az övé is, de a golyó visszaugrott a blúzom gombjárul. — Istók, most már hangosabban, ismételte. Hallomásbul beszéli kend! Egy szava se igaz! Serbán fölegyenesedett: — Nem-i ? . . . Istók, Istók, aszondom, vigyázz a szádra ! Istók fölugrott: — De kend is vigyázzon! Ha igazat mondott, hun a kitüntetés, hun a csillag? — Hát a tiéd hun van? — Most kendrül beszilünk. — Coki, részeg disznó ! — Kend hazug szájhős. — Gyere ide, majd megmutatom. . . — Jöjjön ide kend ha mer! Egy sörösüveg suhant el Istók feje fölött. A kancsi kezében a szurony villogott. A korcsma fenekestül fölfordult, a mint ilyenkor történni szokott. Az asszonyok sivalkodva menekültek a fiatalság két pártra oszlott és dühösen ordítozott. Öklök, székek botok, üvegek emelkedtek a levegőbe. A verekedésből azonban nem lett semmi, mert Náci, a korcsmáros, a fenekedök közé állt és harsány szóval korholta őket: — Emberek kendtek ? Magyar emberek ? Egymást akarják ölni, nem az ellenséget? A ki verekedni merészel azt még ma a csendőrökkel kisértetem el a harctérre. Nem szégyelik magukat ? Kend Serbán és kend Istók, ha rögtön ki nem békülnek' holnap megjelentem a katonai parancsnokságnak, hogy mire használják föl a szabadságot. Ez hatott. A szenvedelmek csillapultak, a lármázok elcsöndesedtek és a két öreg csont is csakhamar megbékélt. Zárás után együtt távoztak. Az utón Istók igy szólt: — Serbán bá, bocsásson meg nekem. Könnyíteni akarok a lelkiismeretemen. Megsértettem kendet, de szánom-bánom és megvallom, hogy én nem is vótam harctéren soha. Fogolytábornál szolgálok elejitül. A harcsabajuszu megelégedetten dörmögte. — Azért is tudsz te olyan keveset! Én se vótam kint sehun, mivelhogy verter vagyok egy rezervspitájba . . ,
