Északkeleti Ujság, 1916 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-27 / 22. szám

22-ik szám.

3-ik oldal.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK.

Sokszor az önfejű, akaratos vagy erőltetett pályaválasztás az oka az elégedetlenségnek. Hány elégedetlen hivatalnokból lett volna kiváló kereskedő, de nem lett, nem lehetett, mert jobban eltöltötte elméjét a kényelmes, fejtörés, lótás-futás, gondnélküli jövőre irányult vágyakozása, mintsem ráért volna arra gondolni, hogy tulajdonképpen mik is az ö képességei, mire is volna neki hajlandósága. Hány kereskedőből lett volna nagyszerű tisztviselő s a tudományos pályán hivatását nemesen betöltő ember, ha megadatott volna az alkalom, szellemi értékeinek teljes kifejtésére. Hány papból lett volna jó gazdálkodó vagy más pályán működő, ha esetleg szülei nem erőltetik a hivatásnélküliség dacára erre a pályára s viszont hány földművelőből vagy kézművesből lett volna Krisztus szive szerinti lelkipásztor, de nem lett, nem lehetett, mert szükség volt reá odahaza a gazdaság körül, a műhelyben s erőnek erejével ragadták ki kezéből a könyvet, no mert paraszti ésszel igy okoskodtak, igy több hasznát vesszük, no meg minek az egyszerű embernek a tudomány, mely csak arra jó, hogy az elégedett embert elégedetlenné varázsolja.

A társadalom bizony sokszor nyújt meggondolatlanul segédkezet az elégedetlenség terjesztésére, mert nem annyira a jövővel törődik, hanem mindig csak a mosttal, a jelennel! Igyekszik jól elhelyezni a család reménységét, büszkeségét s amikor a reménység odáig jut, hogy becsületesen kellene betöltenie hivatását, mikor elérte célját s beleült hivatalába, a munkát csupán robotnak, kényszernek tekinti. Csak az töltheti be hivatását, hivatalát, pályáját szeretettel, akiben kialakult, kijegecesedett az erkölcsi felfogás: híven teljesitni a rábízott munkát, becsületesen végezni kötelmeinket. A kö- lesség teljesítésére való nevelés az első és legfontosabb a jelen időkben, de egyben legjobb orvosság az emberi elégedetlenség kiirtására, mert sajnos, azt tapasztaljuk, hogy nőttön növekszik az elégedetlenség saját sorsunkkal, hogy ijesztő módon megcsappant az ifjúság munkaszeretete. Ha továbbra is ugyanaz a léha felfogás érvényesül az ifjúságnál a jövőben, mint manapság, hogy t. i. munka nélkül, fáradozás nélkül, tanulás nélkül is lehet prosperálni, osztályról-osztályra feljebb csúszni az iskolában, hogy egy évnyi munka helyett néhány hét alatt is beleszoritható a kevés tekervényü agyvelejű koponyákba a sok tudnivaló, mikor azt látják, hogy Zsolt az ő esti leveleivel s az újságok és egyéb magukat az ifjúság jóakaróinak feltüntető társadalmi mótorok az iskola elleni agitáció- jukkal mindig készen vannak támogatásukra még a legméltánytalanabb dolgokban is, úgy szomorú jövőre van kilátásunk. Majd akkor, ha az ily külső emlőkön nevelt elemek az iskolából kikerülnek s nem fogják vagy nem tudják majd betölteni becsülettel az elhaltak helyét, akkor, ha a nemzet felvirágoztatására alkalmatlan, akaratlan, tehetetlen tömeget kap a társadalom, a Haza, szemforgatással, pilátusi kézmosogatással ne az iskolát okolják. Mert amikor a társadalom az iskola munkáját gátolja azzal, hogy a jelenben ugyanazt követeli az érdemtelen ifjak részére, amit csak a kifogástalan és szorgalmas tanulók érdemelnek meg, amikor előre óhajtja megjutalmaztatni az ifjúságot a később végzendő munkáért, mert ezzel állítólag azok a később végzendő munkára serkentetnek s nagyobb energiával fogják végezni az uj munkát, amikor az iskola Ítéletét nem egy esetben könnyen izgalomba jövő elemek az iskola elleni haragjukban igazságtalannak minősitik, mikor az iskola munkáját, ami az iskolában folyik azt lelketlenségnek meg nem tudom én minek minősitik dühükben, akkor az ifjúságban hamar gyökeret ver az a tudat, hogy az „alma mater“ nem az ő javát akarja. Az ifjúság gyerekes gondolkozásában azt tartja jó barátjának aki semmit se követel tőle, aki mindent megenged neki, aki felszabadítja őt s engedi, hogy tetszése szerint éljen, ellenségének persze azt, aki szorítja a köteles- ségteljesitésére. Később komoly férfikorban

máskép fog gondolkozni, de hiúságában röstelli bevallani a Pálforduiást.

Értsük meg midnyájan, hogy mi azt akarjuk, hogy az ifjúság boldoguljon, csakhogy amig a társadalom célt tévesztve túl-liberális felfogásával, gyermekistenitésből indul ki, addig az iskola puritán gondolkozással, a célt mindig szeme előtt tartva, a munka értékeléséből s a gyermekszeretetből indul ki. Gondolkozzunk felette, melyik a helyesebb felfogás, illetve a kettő közül melyik a helyes és helytelen nézet? Akik tul-liberális felfogásukat akarják az iskolára oktrojálni, azok majd annak idején is, midőn maguk közé fogadják az ő eszméikkel telitett ifjúságot, ítéljék meg ugyanoly liberális felfogással majd azt az ifjúságot, mely vagy nem képes, vagy nem tudja és nem akarja majd úgy betölteni hivatását amint azt hivatali kötelmei kívánják. Ne csodálkozzanak akkor majd azon, ha azt fogják ezen elégedetlenek a a liberális fülekbe trombitálni, hogy azért a hitvány éhbérért nem lehet elég keveset dolgozni az államnak, megyének, városnak, társulatoknak, cégeknek. Akit a társadalom hozzászoktatott kis korában, hogy potyára juttatott diplomához, az az életben is azt fogja követelni a társadalomtól, hogy most is oly csekély vagy semmi munkára adja ki a drága fizetést. Az igy nevelt ifjúból felserdült ember nem munkája ellenértékének fogja tekinteni a fizetést, hanem a társadalom köteles adójának, amivel tartozik neki a társadalom.

Most kell az erkölcsi érzést nevelni, most kell munkaszeretetre szólítani az ifjúságot. A műhely az iskola, de ha az iskola munkáját lerontani igyekeznek az emberek, úgy hiábavaló a mi fáradozásunk. Azt mondom, hogy aki nincs velünk, az nem épit, hanem rombol. Most másként Ítél a társadalom, mert még vajmi csekély köze a gyermekhez, de később, mikor már felnövekedve az ő köreit zavarja s a társadalomtól agyonvetettnek kinyílik a szeme s dédelgetője ellen fordul, akkor ismét másként ítél, mert terhére van, mert nem veheti hasznát, mert céljainak nem felel meg.

A második háborús tanév végén panaszkodom, mert tapasztaltuk, hogy ifjúság munkakedve, mankaszeretete rohamosan fogyott. Gyermekeim ismertek engem, jól tudjátok, hogyha kidukál nektek az elismerés, én vagyok az első, aki megdicsér titeket. Dicsérem is jótékonyság- tokát, a szigorúan nem iskolai teendőkben, zenében, énekben buzgóságtokat, de ugyanakkor a szigorúan vett iskolai kötelmek teljesítésében mutatkozó lanyhaságtok miatt itt a mamák és papák előtt megintelek benneteket. Ami az én szivemen fekszik, azt nyíltan kimondom, a dolgot nem szépdgetem. Mi munkaszerető, munkálkodni tudó és akaró ifjakat akarunk nevelni, mi azt akarjuk, hogy szellemi, lelki, akarati értékeitek harmonikusan fejlődjenek. Higyjétek, hogy a szülők minden reménysége ti vagytok s ők csak akkor fognak igazán örülni, ha látják, hogy beváltjátok a hozzátok fűzött reményeket. De higyjétek meg, hogyha azokat a reménybimbókat az élet tavaszi fagyai lefagyasztják, vagy az élet nyarai a reményvirágokat elperzselik, akkor azok az áldott jó mamák sok-sok csipkés zsebkendőt fognak telesirni, akkor azok az értetek oly sokat fáradozó papák sokszor fognak komoran ülni az asztalhoz, sokszor nem fog nekik izleni az ebéd és vacsora, sokszor fognak fájó, kesergő szívvel reátok panaszkodni. Ha ti gyermekeim igazán szeretitek szüléiteket s minket csak egy pirinyót, de magatokat kellően Krisztus parancsa szerint, akkor arra fogtok törekedni, hogy kiérdemeljétek a dicséretet. Ha más nem tud munkaszeretetre buzdítani, instigálni benneteket, legalább arra gondoljatok, hogy a gyöngédsziv'ü ember nem okoz keserű perceket annak, aki őt szereti, aki az ő javát akarja. Mivel fizetitek vissza azt a sok jót, mit szülőitektől nyertek ? Egyetlen eggyel, a jóságtokkal. Ez alá foglalom én fiaim a jó magaviseletét, a szorgalmas tanulást, buzgó vallásosságot, melyeknek dokumentumai a bizonyítványok. Higyjétek meg, a bizonyítvány nemcsak annak fokmérője, hogy ki hogyan használta fel Istentől nyert tehetségét, képességeit, hanem annak is, mennyire szereti szüleit. Jól jegyezzéteket meg, hogy bűnös az, aki szellemi, szivbéli, akarati erőit nem fejleszti s képességeit nem irányítja jóra. Itt a legfőbb jó a magunk jövendő bol- dogulhatása az erkölcsi törvények keretén belül, ezzel jár mindenesetre a Haza boldogulása is. Ne csak egy irányban csiszolgassátok a halhatatlan lélek értékes, három csoportba sorolt értékes erőit, hanem minden irányban, hogy azok ragyogó lelki briliánsokká legyenek. Ezekkel az ékkövekkel ajándékozzátok meg anyukát és apukát, ezek az ékkövek maradandóbbak minden földi ékességnél, ezek megmaradnak a tulvirágra is, ezeknek a szülők mindennél jobban örvendenek, de őrölünk mi is, mert szófogadással az iskolamiihelyben segítségünkkel szereztétek meg a szikrázó, mélytüzü lelki briliánsokat. És most, amidőn zárom az 1915—16. iskolai évet, kérve kérek mindenkit kedves fiaim, hogy az utravalóul adott, buzdításként elhangzott szavaimat egy mondatba foglalva őrizzétek meg szivetekben egész földi élteteken által. Ez az egy mondat: Csak a be- becsületes munkálkodás hozza meg a szív békéjét, a lélek nemes derűjét, az emberek megbecsülését és szeretetét, ez a becsületes munka ad szárnyakat a léleknek az emelkedésre, a röpülésre, föl az égig, a_ magasságig, a csillagokig, a jó Istenhez! Ő legyen veletek most és mindenkor, Ő segítsen rajtatok. Fiuk, jó vakáciát!

Szatmármegye törvényhatósági közgyűlése.

F. hó 25-én d. e. 10 órakor tartotta a szatmármegye törvényhatósági bizottsága rendes közgyűlését a megyeház nagytermében.

Csaba Adorján főispán üdvözli a megjelent tagokat s a gyűlést megnyitja a következő tartalmas beszéd kíséretében:

22-ik hónapja, hogy a magyar nemzet fennmaradásáért gigászi harcot folytat nagyszámú ellenségével. A békés múltban látszólag elpuhultak az izmaink, nem ismertük a lemondást és most zúgolódás nélkül mondunk le minden kincsünkről, minden örömünkről, csakhogy az ország integitása, szabadsága csorbát ne szenvedjen. A háború nagy nevelő, amely felkelti a szunnyadó erőket, tehetségeket s ezek most a magyar nevet a földkerekség egyik részén félelmetessé, a másik részén pedig tiszteltté teszik. A háború vége még beláthatlan, de én úgy érzem, hogy a felénk tornyosuló, egünk kékjét eltakaró fellegekből egy szerény sugár csillan elő. Hiszem rendületlenül, hogy ez fogja eloszlatni a sötét, vihart, villámot méhében hordozó felhőhet. Nemzetünk áldozat- készségével, hatalmával még az ellenség csodálatát is kivivta magának. Szegények voltuuk és vagyunk, de van-e nemzet, amely anyagiakban és vérben nagyobb áldozatokat hozott volna, mint mi ? Áldozatkészségünk most negyedszer fokozott módon nyilvánul meg. Szent a hitem, sziklaszilárd a meggyőződésem, hogy látva fiaink törhetetlen energiáját, az a napsugár nem áprilisi napfény, hanem a nyár melege, amely eloszlatja a fellegeket. Reményünk való- sággá válik s nemzetünk szebb és boldogabb napokat fog érni. Adja az Isten minél előbb !

Hatalmas tapsvihar követte a főispán lelkes, gyújtó és költői szavait, amelyek elhangzása után a közgyűlés áttért a napirendre s azt a legnagyobb rendben végig is tárgyalta.

Az első számnál, az alispáni jelentésnél történt több hozzászólás. Az alispáni jelentés beszámol a közutak romlásáról, mert a kőbányák, robbantó szer hiányában követ nem adnak. Több ut állami építés alatt van, de az építés alig halad. Az egészségügy kifogástalannak volna mondható, ha a hólyagos himlő

Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üditő ásványvíz.

Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs.

Tekintettel a járványos időre, ezen víznek egy asztalnál sem szabad hiányoznia. : V

Kapható mindenütt i