Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-24 / 17. szám
2-Ik oidal. 17-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. A Németországi Kathoiikus Népszövetség munkája. A németországi kathoiikus népszövetség, a Volksverein Für Das Katholische Deutschland, a háború kitörése óta fokozott buzgalommal dolgozik a megváltozott viszonyok közt a német nép hitéleti, gazdasági és általános kulturális érdekei előmozdításán. Amint a háború kitörése után a közlekedési viszonyok nehézségei némileg javultak, a birodalom minden részében hazafias gyűléseket, konferenciákat rendezett, amelyeken a hatóság képviselői, a papság és a tanítóság rendszerint résztvettek. A gyűléseken a népszövetség kiküldöttei a világháború jelentőségét, a háborús jótékonyság kérdését s az ipari és mezőgazdasági munka akadálytalan folyásának a fontosságát fejtegették és különösen súlyt helyeztek arra, hogy a népet az élelmezés biztosításáról kioktassák. A háború korlátozta a népszövetséget rendes tevékenységének a kifejtésében és ezért a népszövetség annál nagyobb súlyt helyezett arra, hogy különböző háborús Írások terjesztésével felvilágosítsa, oktassa és bátorítsa a népet. Március végéig a népszövetség 1,500,000 tábori levelet, 910.000 hadilevelet és 300C0O egyéb időszerű kiadványt terjesztett a nép körében. A hadilevelek a városi és falusi népet a gazdasági életben való kitartás kötelességéről oktatták ki. A népszövetség által rendezett háborús előadások közül 9 füzetben is megjelent és ebből mintegy 33.000 forog a nép kezében. Ezekben az előadásokban arról van szó, miként folyt a legutóbbi évszázadokban a világpolitika, különösen pedig mi volt ellenségeink politikája; mi volt Németország szerepe cs jelentősége a világpolitikában, melyek azok -a gazdasági és kulturális javak, amelyekért küzdünk és végül két előadás a népélelmezés kérdéséről szólott. A hadi törvények és intézkedések népies ismertetése 10.000 példányban terjedt el. A mezőgazdasági, kézműves és kereskedői kérdéseknek a háborúhoz való viszonyáról szintén kiadott a szövetség egy-egy fiizelet. Az Arbeiter Wohl nevű szövetség háborús háztartási utasításait 123.000 példányban terjesztette a nép- szövetség. Ezenkívül hetenkint 350 laphoz el- küldötte a Sozialpolitische Korrespondenz cimü kiadványát, amelyben 5—6 cikk foglalkozott időszerű kérdésekkel. A népszövetségnek a háborúban való tevékenységét a hatóságok többször elismerően méltányolták. A porosz kereskedelmi miniszter különösen azért a felvilágosító tevékenységért adózott meleg elismeréssel a népszövetségnek, amelyet ez a népélelmezés biztosítása érdekében fejtett ki. A hadi levelek höl a hatóságok maguk terjesztettek több százezer példányt. A porosz belügyminisztérium a háborús háztartási utasításokból 50.000 példányt vett át. A porosz kultuszminisztérium pedig melegen ajánlotta az iskolai hatóságok figyelmébe azt a füzetet, amelyet a népszövetség a tanitó.r számára adott ki. Ebből a füzetből, amelynek a címe Wie erzieehf die Schuler die Jugena zum spar- zamen Brotverbrauch, eddig 13C00 példány fogyott el. A német kathoiikus népszövetség a háború kezdete óta folyvást arra törekedett, hogy a hadbavonultakkal megtartsa az összeköttetést és hogy kulturális és hitéleti szükségletüket kellőképen kielégítse. Ezért eddig öt tábori levelet adott ki számukra és a levelekből 1,500.000 példányt küldött a harctérre. Kiadott ezenkívül egy imakönyvet, Das Feldgebet Ein Andachts büchlein für unsere, Krieger címmel: Ebből 110.000 forog a harcosok kezében. A népszövetség saját tevékenységén kivül súlyt helyezett arra is, hogy erejéhez mérten segítségére siessen a t bbi kathoiikus szervezetnek is. Ezért nyomdáját és íróit rendelkezésére bocsájtotta a berlini Katholischer Caritasverbaud-nak, amely hetenként 90.000 példányban kiadja a Heimats- gruss cimü röpiratot, mely a harctéren és a kórházban levő katonáknak szól. A máltai lovagrend áldozatkészsége folytán a Caritasverband a népszövetség kiadásában megjelent Dimmler- féle Lukas-Evangélium-ból 180.000 példányt küldött a harctérre és a lazarettekbe. Valamennyi német szervezet közül a nép- szövetség az egyedüli, amely ilyen hatalmas arányban tudja a nép legszélesebb körében a győzelemakarást erősíteni, a kitartás és bátorságot fokozni s a lelki egyensúlyt megtartani. A német kathoiikus népszövetség mai eredményei mutatják, mily hasznos és szükséges volt eddigi tevékenysége. A 25 éves munka most termi legszebb gyümölcsét. Katonák dolgai. A mindig gyógyuló, mindig újakkal cserélődő sebesült katonák sorában fel-felbukkan néha egy-egy alak, kinek a meséje kikivánko- zík a közönség közé, valamilyen vonatkozásnál fogva, mellyel a város iránt vannak. Itt is károlyi fiukról van szó. Az anyakönyvi hivatal házassági hírei között olvasható: Kesszenheimer József házasságot kötött Wächter Annával. A szürke sorok közt nem is sejtheti, az olvasó, hogy milyen kis regény van elrejtve. És hál’ Istennek jóindulatú regény, mely a régi, kipróbált csattanóval, a házassággal végződik. Valóban szerencsés vég, mely Kesszenheimer álmainak beteljesülését hozta. Mint 19 éves legény azért állott be, hogy kiszolgálván a katonaságot, elvehesse szive választottját. Szolgálatban érte a háború. Orosz földön táborozott az őszön, mikor egy zord éjjel kimászva a lövészárokoól, a közeli faluba lopódzott, hogy egy kis szalmát szerezzen. Egy csűrbe mászva, a sötétben való ta- pogatódzás közben emberfej került a kezébe. Rajta muszka sapka. Feltalálva magát rögtön volna csókolni, ölelni ő is! Álmatlan éjszakáin párnáit harapdálta és fenyegetően emelte ökleit az ég felé. Pedig senki, csak mega volt az oka korai pusztulásának Dorbézolásban telt el ifjúsága és férfikora. Nem nősült, önzésből. Szilaj vágva minden szép nőt átöl.It. Az élet nemes céljait nem kívánta megismerni és féktelen energiáját csak a ma kihasználására pazarolta el. így múlt el tőle erő, egészség és benső jóság. Egyszer az újságban egy reklám orvos hirdetését oivasta, aki játszi könnyűséggel még levélileg is kikurálja a legsúlyosabb betegségeket is. Sámsoni elhivatta a'sarhtánt, aki heteken át itatta vele kotyvalékait, villanyozta és pumpolta. Végre is a reklám doktor is megunta a komédiát s hogy szabaduljon tőle, ajánlotta neki, hogy tengeri fürdőt használjon. így került Sámsoni István a sziklás dalmát tengerpartra, egy eldugott, kedves fürdőhelyre. Úgy érezte az első napokban, hogy a levegő változás, a sós tenger viz párája valóban jót tesz neki. Esténként kivitette roskatag testét a tengerpartra s lassú, óvatos léptekkel sétálgatott. Áhítattal nézte, mint bukik a nap nagyszerű, tüzes korongja a tengerbe és szemeivel kisérte a fürge vitorlásokat, amig el nem tűntek a messzeségben. Tenger partján kellett volna születnem. A nagy vizen nem ronthatja magát úgy el az ember, mint a városban. Álmodott. Flogy, mint lett volna, ha tengerésznek ment volna. Most künn járna az Óceánon és nem tudna semmit mindama szörnyű nyomorúságokról, amik most kínozzák. Erős lenne, egészséges, hosszú szakállal, napbarnított arccal. Valaki megérintette a vállát. — Hát mégis maga az! Suttogó hang intézte hozzá a szavakat. Sámsoni megfordult. Hófehérarcu, elszáradt asszony állott előtte. Az arca, fülei, a kezei szinte átlátszóak voltak. A bánat és bágyadtság ülte meg az egész testét. Csak a szemei égtek lázasan, epedőn. Az asszony mosolygott és fehér ruhájában olyan volt, mint egy mosolygó kísértet. Sámsoni csodálkozva nézett reá. Nem emlékezett, hogy látta volna. — Hát nem ismer, igazán nem ismer? — kérdezte bánatos arccal az asszony. — Nézzen meg jól. En vagyok az Ilona. Ilona! Ilyen nevű nő egyetlen egy szerepelt Sámsoni viharos életében. Huszonnégy éves szivének minden tüzévei lángolt érte, any- nyira szerette, hogy meg sem érintette. Később sok szemrehányást tett magának, italos állapotban gyakran mesélte el cimboráinak, hogy egyszer volt életében hülye, mikor egy szép, tiszta leány oda akarta adni magát neki és ö kitért a pokoli mulatság elől. Azóta sem esett meg vele ilyen. Leszakított minden virágot, ami az útjába került. — Maga az? Óh soha meg nem ismertem volna ! — Nem csoda. Nagyon megváltoztam. — Én is. A két roncsember figyelmesen vizsgálta egymást. Két haldoklónak pillantása egybe folyt, mint mikor hamvadó füzekből fáradt sziklák pattannak ki. Mind a ketten ugyanazt gondolták: Te is a végét járod. Sámsoni egy kis kárörömet érzett a fölött, hogy ime, előtte áll egy ember, aki nem remélhet többet az élettől, mint ő. Hanem az asszony busán, csendesen mosolygott most. — Hát ide jutottunk. Mi a baja? — Sokat éltem. Nem takarékoskodtam az éjszakáimmal, az erőmmel. Hiányzott a nő, aki visszatartson, gondozzon. Maga hiányzott, Ilona. Sámsoni hazudott. Soha nem hiányzott neki Ilona. Az igazság az volt, hogy dühöngött, átkozódott amiért cimborái, akik ugyanazt a duhaj életet folytatták, bírják még most is, eszük ágában sincs meghalni, mert jó szervezetük van. Az ő szervezete nem birta ki azt, amit a másoké kibírt, ez volt az igazság s erre gondolt szüntelenül, leírhatatlan keserűséggel. S most hazudott, bár nem tudta, miért nem volt semmi értelme. Talán megszállta az emlékezés egvetlen szűzi szerelméről, mit most, ebben a pillanatban kezdett megbecsülni. Talán — öntudatlanul — jót akart tenni valakivel s ezért hazudott. Az asszony arcára tévedt a bukó nap egy aranyos sugara s a kísértetiesen fehér, átlátszó bőr magasztosuitan ragyogott. A szivére tette a kezét. — Óh, milyen szép lett volna ! — Bizonv, ha magát elveszem, egészen másként lett volna. Az asszony rátétté a kezét a férfi vállára. — Én tüdőbajos vagyok. Tudom, nem érem meg az őszt. Meghalni jöttem ide. Oly szép itt! — Én nem akarok meghalni — szólt sötéten Sámsoni. — Hálátlan ember. Maga kivette a részét az életből. Minden örömét, minden lázát végigélvezte. Én ? Az én életem csupa üresség, csupa meddő vágyódás, semmi ölöm. Semmi! Maga meghal, miután élt. Én azelőtt halok meg. Sovány, remegő karját a férfi karjába fűzte. — Lássa, nincs már mit várnunk az életből, hisz inig egészséges voltam, magára gondoltam, mindig, mindig. És még csak az utamba sem került. Csak most, amikor már vége. De én azért is hálás vagyok a sorsnak. Itt, ezen a szép tájon, a maga közelében úgy fogadom a halált, mint az ég kegyes ajándékát. Az asszonynak könny perdült a szeméből, de mosolygott és rajongva nézett Sámsonira. A férfi csodálkozott, meghatódott. — Szeretett, mindig szeretett, — gondolta magában. — Sohse hittem volna. Nem is értem.
