Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-24 / 17. szám
VII. évfolyam. Nagykároly. 1915. április 24. 17-Ik száfn. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK $it s r? &i Á POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ........................................... 8 korona. Félévre ..........................................................4 Negyedévre .......................................... 2 Ta nítóknak egész évre...................... . 5 Fő szerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)-- Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Nvilttér sora 60 fillér. Aktuális dolgok. Krumpli a parkban. Krumpli lesz a parkokba vetve. — Nagykároly két uj parkocskájában, melyek egyike az Iparbank, másika a Szent László konviktus előtt van, ebben az évben, a frissen felásott földjében krumpli fog nőni az illatos virágok helyett. Emlékezetes parkok lesznek ezek valaha, melyek a fölavatásuk évében krumpli- föld gyanánt szerepeltek. Ez lesz az ő háborús múltjuk. Megértjük ezen rendkívüli intézkedés intencióját a maga tisztaságában. Nem arról van szó, hogy Nagykároly városa nem engedhetné meg magának még háborús évben is azt a fényűzést, hogy virágokat ültethessen e két kis területére. Az ott termő pár véka krumpli nem fog szerepet vinni a költségvetésben. De szükséges volt így intézkedni az elv megtartásáért. Ma megalkuvást nem ismerőén teszi kötelességünkké hazánk érdeke, hogy minden lehető módon növeljük készleteinket. A félvilág népei fogtak össze ellenünk, hogy leverjenek. Harcokban legyőzni nem tudnak, hát ki akarnak éheztetni. Példákat láttunk rá, hogy erős várakat vesz be az éhség. Ez a legellenállhatatlanabb fegyver. S az a harc, melyet ezzel vívnak, itthon dől el. Meg kell mutatni az itthon maradt nemzedéknek, hogy találékonyságával, mindent legyőző akaratával élelmet tud előteremteni minden kis rögéből a hazai földnek. Valahányszor eljárunk e krumplis parkok mellett, fogja meg lelkünket valami magunkbaszállás féle, hogy odahaza megtettiik-e mi is azt a legfőbb kötelességünket, hogy növeljük a haza terménykészletét, ezt a legfőbb muníciót. Fogjunk be minden kis talpalatnyi helyet és csikarjuk ki tőle mind azt, amit teremni tud. Mikor lekerültek rólunk az ékszerek, hogy pénzévé legyenek a Hazának, essenek áldozatul a virágok is, teremjenek a parkok krumplit! Háború és haladás. Országok fegyverbe állítják népeiket s mikor eljön rá az alkalom, egymásra küldik hadseregeiket. A béke alkotásai elvesznek ebben a dúló mérkőzésben. Kulturjavakban vészit minden háborús ország. Érthető tehát, ha sietve ragadja meg az alkalmat mindenik, hogy a pusztulást teremtéssel ellensúlyozza épen azon ország erejéből, melytől a károkat szenvedte. így történik, hogy a katona, kit ellenséges ország pusztítására visznek, azon ország munkása lesz, — mint hadifogoly. A hadifoglyokat minden országban a nagyarányú vállalkozásoknál használják fel, mint olcsó munkaerőket. Oroszország egyes helyeken őserdők irtására használja fel hadi foglyait. A foglyokat nálunk is felhasználják munkák végzésére. Elismeréssel vagyunk Debreczeni István polgármester azon nagyon üdvös tervével szemben, hogy közmunkák végeztetésére hadi foglyokat kért. Nagy feladatok várnak itt megoldásra, mikhez tömegek kellenek. Legelőbb való feladatok az útvonalak kijavítása. A város egyetemességének érdeke pl., hogy a szőlőbeli kövesut kiépüljön. Nem tudunk hozzáférni szőlőinkhez kivált őszi, esős napokon, épen azon időben, mikor az uj borok értékesítésével fellendülhetne borkereskedelmünk. Nagy hátrányát érezzük mi is, de különösen szenvednek miatta azok a szomszéd községek, melyek sokszor hónapokon át nem tudnak még gyalog sem közlekedni, holott teljesen ránk vannak utalva. Hallatlan utakkal vannak sulytva Fény, Csomaköz, Szentmiklós községek. Az év legnagyobb részén át nem tudnak közlekedni, ami nekik meg- térithetetlen károsodás. Nagy haladást jelentene tehát e fontos útvonalak kiépítése. Hisszük, hogy a háború, mely oly sok áldozatot kivan tőlünk, viszont hozzájuttat bennünket ezekhez a kultur- javakhoz. Dal és ima. Rég találkoztunk ugye ? Oly rég’ nem daloltam nektek . . . A sors elvette kardom, S most én vetem el lantom, Dalolnom mostan nem lehet: — Nem halljátok a morajt, Mi a szellőn remegve száll? Egy átkos fergetegben Milliók állnak szemben S tobzódik köztük a halál . . . Magamvigasztalásro Nem irhatok most nektek Édes-bus, merengő dalt . . . — Nem halljátok a sóhajt, Mit hörögnek átlőtt keblek? . . . Én meghallom s jaj nekem, Lantomban visszhangra talál, S a tavasz víg dalába A szív édes bujába Csontkézzel nyúl a halál . . . Dalom gyászdailá válik . . . Fájnak, — leírni nem merem. S ki törődik a vészben, Hogy lent a tengermélyben Beteg kagyló gyöngyöt terem ? így nem irom le nektek, Hisz’ csak fájna mindenkinek . . . Az Istenhez irok hát, Könnyből, vérből szőtt imát A sok megzaklatott szívnek . . . Rastinai R. Jenő. Együtt. Irta: Erflősi Dezső. Mire Sámsoni István negyven éves lett, éppen megérett a halálra. A születése napján járt a neves professzorral, aki nem csak a tudományáról volt hires, de a szókimondásáról is. Volt a tanárnak egy gyönyörű leánya, aki menyasszony korában borzalmas halállal pusztult el, meggyuladt a ruhája és odaégett. Azóta a tudós rosszmájú ember lett, gyűlölte az embereket, kivált betegeit, akiknek kéjjel leplezte le a rettentő igazságokat. Sámsonit is alaposan megvizsgálta. Mikor a gégéjébe nézeti a villamos tükörrel, ezt mondta: Fuccs! A tüdőről igy adta ie a véleményét: — Ez is fújtató ? A beteg idegrendszerérői az volt a nézete, hogy csodálja, hogy még nem tört ki a paralizis. — Némely szervezet olyan, — magyarázta aztán Sámsoninak, — mint az agyonostromolt vár, amely még mindig tartja magát. A falak, a bástyák csupa rom, az őrség fele elhalt, aki él, az is sebesült, nyavalyás, a lőpor, az élelmiszer fogytán és a vár mégis tartja magát, lyukas falakkal, szétlőtt bástyákkal, agyongyötrött katonákkal. Az ellenségnek biztos tudomása van róla, milyen nyomorúságos helyzetben van a vár és nem érti, hogy még mindig nincs a hatalmában és dühöng. Ön ugyancsak próbára teszi a halállal türelmét, amely teljes felszereléssel vonult ki ön ellen. Sámsoni gorombaságokat mondott a professzornak és elment. Elment egy másikhoz. Ez szívélyes, kedves ember volt és vicceket mesélt el neki, mialatt vetkőzött. Hanem amikor végignézte, megtapogatta, a műszereivel vizsgálta Sámsoni testét, fokozatosan eltűnt ajkáról a mosoly. És igy volt Sámsoni a többi orvossal is. Mindegyiknek arcáról leolvasta: veszve vagy. És megrohanta az élet vágya. Soha sem látta oly szépnek az életet, mint most, amikor napjai meg voltak számlálva. Naphosszat az ablaknál ült és sirt, amikor a meleg és fényes napsugár mégragyogtatta az utcákat, amiken emberek nyüzsögtek. Átellenben ifjú házaspár lakott s a férj, valahányszor délben hazajött a hivatalból, az ablakhoz vonta nejét, kinéztek és gyakran csókolóztak. Sámsoni utálatosnak tartotta ezt a párt, de csak azért, mert irigyelte. Hogy szeretett
