Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-03 / 14. szám
2-ik oldal. északkeleti újság Nagykároly es ermellek. Fetser Antal beiktatása. Mintegy három hónappal ezelőtt jelent meg a hivatalos lapban a legfelsőbb királyi kézirat, mely Fetser Antal nagyváradi címzetes püspöknek — Nagykároly város nagynevű szülöttének — győri megyés püspökké való kinevezését jelentette. A kinevezés hire az egész magyar társadalomban, különösen pedig Fetser szükebb hazájában: Nagykárolyban osztatlan örömet s lelkesedést keltett, mert ezúttal a királyi kegy egy olyan főpásztort ért, akit vasakarat, határozottság, éles elme mellett áldott jó szív s nemes egyszerűség jellemez. Fetser Antal ünnepélyes installációja március hó 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján ment végbe fényes külsőségek s igazi benső melegség mellett a győri székesegyházban. Nem a szokott sablonos ünnepség volt ez, hanem egy egyházmegye lelkes öröme s a fölött érzett boldogsága, hogy a mai nehéz időkben oly meleg szivü, nagy tudásu s végtelenül jóságos főpásztor ül be az egyházmegye püspöki székébe. A közönségnek a főpásztor iránti meleg szeretete élénken visszatükröződik a győri hírlapokból, akik az installációról bő részletességgel emlékezvén meg, hódoló lelkesedéssel Írnak Fetser kiváló egyéniségérői. Ez a meleg szeretet, ez a lelkes ünneplés különösen jól esik nekünk nagykárolyiaknak, hiszen Fetser Antal e város szülötte, itt töltötte el gyermekkorának s fiatalságának boldog napjait s hogy szive ma is Nagykárolyhoz húz, élénken bizonyítják ama meleg szavai/amelyet Nagykároly küldötteinek mondott: Szive egész melegével húz szülőföldjéhez. Hiszen, aki szülőföldjét nem szereti, hazáját sem rzeretheti. Szülővárosához köti minden emlék s ha semmi más kötelék nem volna, ott van édes anyja sírja ... S itt a meleg szivü főpásztor szavai sírásba fulladtak. A beiktatáson Nagykároly város róni. kath. hitközsége küldöttséggel képviseltette magát. A küldöttség tagjai: Récsey Ede házfőnök, egyházi elnök, dr. Vetzák Ede hitközségi ügyész és dr. Serly Jenő kir. járásbiró voltak. Ezek utján küldötte el Fetser Antal üdvözletét szeretett szülőföldjének: Nagykárolynak, amelyhez „szive egész melegével húz.“ * A beiktatásról részletes tudósításunk itt következik : A beiktatás d. e. háromnegyed 10 óra-or kezdődött a székesegyházban a hívők ezreinek részvétele mellett, úgy hogy az egész ünneplő közönség be sem fért az óriási székesegyházba s a templom előtti téren is ezrek tolongtak, hogy ha a főpásztort beszélni már nem is hallhatják, legalább megnyerő alakját láthassák a püspökvárba való távozásakor. Gyönyörű napfényes időben vonult Fetser Antal díszes papi kíséretével a püspökvárból a székesegyházba. Mikor a templomba lépett, felhangzott a kóruson az üdvözlő ének, amelynek hangjánál tartotta bevonulását a szorongásig zsúfolt ternp ómba. A püspökvártól a főkapuig szintén a közönség ezrei alkották a sorfalat. A templom főutján két oldalt a 11. vadászzászlóalj diszbeöltözött katonái állottak. 14-ik szám. Az egyházmegye papsága a főoltár előtt gyülekezett s beléptekor hódolattal fogadta az uj püspököt. A királyi s a pápai kinevező okiratok felolvasása után Mohi Antal dr. c. püspök üdvözölte az uj főpásztoit, mire Fetser Antal az egyházmegye papságához latin nyelven intézte üdvözlő szavait, amely után első püspöki miséje következett. A mise után a fényes gyülekezet a templomból a püspöki várba ment, ahol Győr vármegye főispánja: Szodtfridt József a következő szép szavakat intézte az uj püspökhöz: Méltóságos Megyés Püspök Úr! A győri egyházmegyével szoros kapcsolatban álló vármegyék és városok, úgy ezek területén hivatali működésben álló testületek képviseletében siettünk ma ez ősi várba, hogy Méltóságodat azon ünnepélyes alkalommal, amikor Isten rendeléséből Fölséges Királyunk és a római Szent Szék által kijelölt egyházfői, törvényhozói és társadalmi magasztos hivatásának szentélyébe a mi földünkre lép, őszinte magyaros „Isten hozott“-tal fogadjuk, igaz örömmel és mély tisztelettel üdvözöljük. Ez órában úgy egyénenkint, mint testületünkben teljesen ismeretlenek vagyunk még Méltóságod előtt, de várva-vártuk a mai napot, hogy mihamarabb kinyilatkoztassuk — és ez legyen a mi bemutatkozásunk —, hogy a mi leikeinkben is ugyanaz a hithüség él, a mi kebleinkben is ugyanaz a magyar szív dobog, aminőket Méltóságod régebbi otthonában ismert, felkarolt és szeretett; nemes munkájában Méltó;ágod mellett ugyanolyan lelkes munkatársak akarunk állam majd itt is, aminőkkel nemes szive szándékait régebbi otthonában közölte és megszámlálhatatlan sikerre vezette. Bensőnkben érezzük ezt mindnyájan, de azért nem azt kérjük most, hogy felejtse a régieket, hanem azt, hogy fogadja szívesen a mi kéznyujtásunkaí is és helyezze egyházmegyéje társadalmát is szivében azok mellé, akikben régi otthonában megbízott, akiket szeretett. Méltóságod azonban nem ismeretlen előttünk. Mi tudjuk már, hogy Méltóságodnak egész lényét a mély vallásosság, tiszta hazafiság és meleg emberszeretet töltvén be, ezen erényei, úgy áldott szivnemesége, igazságszeretete, jón Őrködés. Az őszi szél künn sir keservesen, Verdesi ablakunk’ ólmos-esö; Fütött szobában elzenélgetö Szúnyog dalánál újra pengetem Tört lantomat, mert két virágom Orcáit kipirulva látom Elhárítod lelkűktől a tövist S leánykáimnak, ugy-e, Istenem, Kegyelmedből mindig rózsa terem ?! Amazt a homlokom fölé köritsd! Panaszra sohse nyitom űz ajkam, Helyettük inkább én a bajban. Sokáig nézegetnék boldogan, — Zord élet. így nekem _ micsoda más! — De elhamvadozóban a parázs S a pisla lángja csak ritkán lobban. Mosolygós-arcú angyalok ! Aludjatok, álmodjatok . . . Károlyi Tóth Lajos. Kei anya. Husvét napján fájdalomról írók. A föltámadás ünnepén szemem könnybe fábad. Alle- luját énekel az egyház és szivem még mindig a Nagyhét komorságát érzi. Szeretnék felkiáltani: Krisztus győzött az enyészeten, a halálon, választott népének is kell győznie az ádáz ellenségen ... de mily nagy áldozatok árán! Ne Ítéljetek el, ha Hiisvét napján fájdalomról írok.' Két anya képe van lelkem előtt. Az egyik a Mater Dolorosa. Szomorú menet indul Pilátus házából a Kálvária felé. Legeiül lovagol a kapitány, utána jönnek a hóhérlegények kivégzési eszközeikkel. Ezek mögött vezetik a sápadt, véres Megváltót, töviskoronával a fején, súlyos kereszttel a vállán. Vele együtt két gonosztevőt is vezetnek, hogy ezek társaságával még jobban meggyalázzák. Elül, hátul, széltében a kiváncsiak ezrei tolonganak. A durva -csőcselék szakadatlan gunyja vegyül a hóhérok káromló megjegyzéseibe. Az Üdvözítő testét-lelkét kimerítették a szenvedések: a halálfélelem, a megostorozás, a tövissel való megkoronázás A nagy vérveszteségtől, az égető szomjúságtól annyira kimerült, hogy összeroskadt a néhéz kereszt terhe alatt Újabb szitok és ütlegelés . . . Mily fájdalom kelt a legjobb Anya, Mária szivében, látván szentséges Fiának keserves szenvedését! Égyszülött Fiának segítségére sem lehetett, hogy felemelje a nehéz kereszt alól, hogy az iitlegek egy részét gyenge testével ki, védje, mert a rettenetes látvány, a bekövetkező vég szornoru gondolata kimerítették testi erejét. Lelki ereje nagyobb volt, panaszszó nélkül követte Fiát a Kálváriára, pedig fájdalma megmérhetetlen ... Ott függ az emberiség legnagyobb jótevője á keresztfán. Egy pontot sem talál, hogy meggyötört fejét megnyugtathatná. Szent, kezein a sebek tovább repednek a test súlya alatt, majd gyulladásba mennek át. Az Üdvözítő arcszine megváltozik, a test minden izét éles fájdalom járja át, s emellett égő szomjúság is gVötri. Nagy fájdalmábán felkiált: „Én Uram, én Istenem, miért hagytál el engem ?“ Mindezt látja és hallja a Mater Dolorosa és fájdalma ép oly nagy, mint Fiáé. Szeméből kiapadtak már a könnyek, de a fájdalom tőre újabb sebeket tit szentséges szivén! Van-e itt a földön fájdalom, amely a Mater Dolorosa fájdalmához hasonló ? . . . A másik anya képe. Március 25-én történt. Vitéz hadseregünk diadallal szorította az oroszt visszafelé. Az ut- baeső falvak népe részben elmenekült az oroszok elől, részben otthon maradt, hogy őrizze kis hajlékát. Grabovec nevű falu mögött azonban az orosz fedezékre talált és lőni kezdte a falut, meg az ele nyomuló hadseregünket Katonáink ekkor oldalról fogták tüzbe az. oroszt és sikereden ki is verték a fedezékekből, de az egész falu már tűzben állott. Az oroszok gránátjai gyújtottak fel.. A lakásokba szorult nép remegve várta a küzdelem végét. Az egyik viskóban félénken húzódnak anyjukhoz a két éves István és á tizenkétéves Gergely. Édes apjuk Varsónál küzd s.a két gyermek nevelése, gondozása anyjukra maradt. Nagy szegénységben és nélkülözésben élnek, de a remény, hogy apjuk nemsokára visszatér és akkor sorsuk jobbra fordul, napról-nápra erőt .önt a hitves elgyengült tagjaiba. A remény a szerencsétlenségben egyetlen vigaszunk, a kétségbeesésben biztos menedékünk. Az ágyudörgés hallatára közelebb húzódik a két gyermek anyjához, akinek lelkét sötét gondok borítják el. Fájdalmas eloérzet gyötri. Görcsösen öleli magához két kis gyermekét, csókkal árasztja el azok árcát, amikor egy orosz gránát épen kis házukba csap le. Széjjelszedi a ház tetejét, letépi a két gyermeket anyjuk kebléről, széthar
