Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-03 / 14. szám
VII. évfolyam. Nagykároly. 1915. április 3. 14-ik szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLY! KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLC3EY-NYQMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)- Hirdetések ugyanott vétetnek fei. --------Nvilttér sora 6J fillér. ülőfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 korona. Fél évre .........................................................4 „ Ne gyedévre .......................................... 2 ,, Ta nítóknak egész évre....................................5 „ Fő szerkesztő: DR. VETZÁÍÍ EDE. / Felelős szerkesztő : NEMESTÓTH1 SZABÓ ALBERT dr. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. :-------FE LTÁMADUNK! Irta: Szentiványi Béla. Fekete márványtáblára aranyos betűkkel bevésve sokszor olvastam egy temető bejárója fölött e szóé feltámadunk. A halál, elmúlás, enyészet siri hazájára keresve sem találhattak volna szebb mottót. Azt mondja a temető birodalmába belépőnek: Egy uj élet, erős és örökké tartó, természetfölötti és örvendező várja a földi élet nyűgös korlátái közül felszabadult lelket. — Ez a kereszténység tanítása s az evangéliumból fakadó szent meggyőződésünket minden évben megpecsételi a kereszténység alleíujás husvétja, Krisztus feltámadása! Romok között állva, felperzselt faluk lángjánál, vérebül ló magyar testvéreink utolsó sóhajánál keresem a mi uj életünk szimbólumát, az élet e márványtábláját. Fülünkbe zug Európa minden nyomora, hallik a kishitűség és kétség- beesés félős nyöszörgése s az erős lélek mégis egyre keresi, szinte ösztönösen az uj élet szimbólumát. Megtaláljuk! Harctereken küzdő hőseink szemében megcsillan a feltámadásba vetett hit egy-egy aranyos betűje. - Izmos,, kemény és haláltosztó karok vésik-vágják e táblát. Ott van az uj élet vágya kórházaink gondos szeretettől sugárzó millieujében, beteg harcosaink bizó beszédében, uj tettekre türelmetlenül gyógyuló lelkesedésében. Tavaszi párás magyar rónák méhéből az eke vasa fordítja napfényre, ásó-kapa ütközik beléje. Ott van a mi Paradicsomunk- és Kánaánunkban való nagy bizodaimunkban. Ott vibrál virrasztó anyák remegésében, özvegysorsa jutott hitvesek zokogó sírásában, az apáknak immár nyolchónapos hazavárasában. Abban az uton-utfélen megnyilatkozó s hitvallássá magasztosult uj életfelfogásban, amely bénán, nyomorékon is többet lát a szegény visszakerült fiúban, apában, hitvesben pénznél, kincsnél, kényelemnél. Ott van az itthon maradottak áldozatos munkájában s hőseinkért hozott lemondásában. Abban a páratlanul álló józan gondolkodásban, amely elesett várunk romjai között is a tovább küzdésnek, a kitartásnak s biztos győzelemnek feltételeit mérlegeli s meleg érzéssel bár, de könnytelen szemmel járdái felrobbantott milliók hamvain . . . Meg van az uj élet minden feltétele annak a kérges kezű, de romlatlan lelkű s tiszta erkölcsii magyar fajnak okosságában, mely a Duna-Tisza táján, a szorongatott Kárpátoknak erdőkoszoruzta rónáin — ezeréves múltúnk a bizonyságunk — egyedüli államfentartó elem. Több mint ezer évvel ezelőtt, mikor a kilencedik század végén beköszöntött a magyar uralom, kelta, római, hun, germán, avar és szláv korszak előzött meg minket. S azon az istenáldott földön, amelyen eladdig egyetlen nép sem tudott állandó gyökeret verni, vagy tartósabb életű országot alkotni, a magyarság eiős és maradandó nemzeti államot szervezett. Uj életre kel a nemzet még poraiból is, amely a második ezeréves élet csiráit hordja keblében, amely kihevert tatárjárást és török rabigát; élni kell a népnek, amely megszelídült erkölcseivel és szokásaival belekapcsolódott Nyugat világába s öntestével védte Kelet barbarizmusa ellen Európa közös kincsét, a kultúrát. Az élet lehelete rezdül meg a magyar paraszt földszomjában s nemzeti fennállásunk egyik legerősebb támasza e faji szenvedély. Azok a mi valódi nemzeti törekvéseink, melyek véres küzdelmünk megindulta e ott ennek az osztálynak életkedvét, vagyonát, kultúráját fokozták. Ezek a törekvések a feltámadás jegyében állanak. Egy uj honfoglalásnak szele csapta meg lelkünket, mikor a megmozdult nemzeti erkölcsi érzés megindította purifikáló hadjáratát csalás és panama ellen. Valami vampirszellem ült meg bennünket, amely megrontott erkölcseinkben, kiszívta élelnedveinket, amelynek a mienkkel homlokegyenest ellenkező világfelfogása s internacionalismusa Európa beteg emberévé akart bennünket tenni. A keresztény és nemzett erkölcs ez erős feljajduiása a mi uj életünknek biztos záloga. Közéletünk tisztulásával párhuzamosan haladva uj vonásokkal rójja teli a feltámadásban való hitünk családi és egyéni lelkületűnket. Mióta idehaza megfogyatkoztunk s milliók búcsúztak el hosszú, talán örök időkre, az alatt megteltek te i plomaink. Akiknek elnémította ajkát gúny, közöny vagy hitatlenség, azok ma imádkoznak. Akik életcélt láttak Isten,, hit, lélek fogalmainak a köztudatból való kiküszöbölésében, azok bűnbánóan mea kulpáznak. Heroikus hitvallókat teremt ez az uj élet kaszárnyáinkban, hol a dévajkodó léhaságot munkás gondok, az elfajtalanodott káromkodást istenimádás váltotta fel. Feltámadás van a mi reményünkben, mely nem annyira pénzbe, munícióba vagy tömegekbe, hanem első sorban Istenbe helyezi bizalmát . . . Feltámadunk! De megelőzőleg egy uj nemzeti paedagógián kell átesnünk. Sok tudást, energiát pazaroltunk sportunk, iskolánk, művészetünk paedagógiájára. Csak felényit e sok nevelői eljárásból az akarat nevelésére, akkor uj élet kapui nyilnak meg előttünk. Feltámadunk, csak akarjunk erősen! A Golgotha kínjai elmúltak. Az Ur harmadnapja immár a sirban. A harmadik nap reggelén vakitó ruházatú angyal hirdeti a szomorú jeruzsálemi asszonyoknak, hogy nincs ott, akit keresnek, a véresre vert, sáppadt, elkinzott Isten-ember. Non est hic, surrexit! Talán közel járunk már Golgothánk csúcsaihoz. A legutóbb is összeestünk egy pillanatra Keresztünk súlyos terhe alatt. De kiegyenesedett a testünk, lelkünk. Elmúlnak kínjaink, ha elül a harag és gyülölség vészes viharja. Azután mikor a siró lelkek szomorú gyászmenetben majd átalhaladnak, egy dicsőséges sir mellett Hunnia géniusza áll majd vakitó fehérségben s ajkán e szózat: Nincs itt, akit kerestek, a megkinzott, vérszegény, megpróbált Nemzet, mert már feltámadt uj életre! Ilyen lesz a mi feltámadásunk, csak akarjunk erősen!
