Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-27 / 13. szám

3-ik oldal. 13-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. rekviráláskor, vagy a lisztkészletek összeírásakor eltitkolt valamely készletet, de most negyven- nyolc óra alatt önként bejelenti, nem indítják meg a kiliágási eljárást; de ha negyvennyolc óra alatt be nem jelenti az elrejtett készletet, nemcsak büntetés alá esik, hanem készletét minden térítés nélkül elkobozzák. Hirdetmény a hernyó, vértetii, cserebo­gár, darazsak és marokkói sáska irtása tárgyá­ban. Felhivatik a város közönsége, hogy a vá­rosnak úgy a bel, mint külterületén a tulajdo­nukat képező, vagy felügyeletük alatt álló föl­deken, szőlőkben, kertekben és udvarokon lévő fákról a hernyókat, hernyófészkeket, lepketojá­sokat, gyűrűs hernyókat, továbbá leginkább az almafákon található vértetveket legkésőbb már­cius hó végéig, de mindenesetre még a rügyek fakadása előtt teljesen pusztítsák el, még pedig úgy, hogy a fákról leszedett hernyókat, hernyó- fészkeket, lepke-tojásokat, gyürüshernyókat, va­lamint a vértetüvel fertőzött almafagalvakat égessék el. Figyelmeztetem végül a város kö­zönségét, hogy az ezen felhívásban jelzett és a legnagyobb mértékben veszedelmes rovarok kötelező irtásának elmulasztása az 1894. évi t.-c. 95. §. k. pontja értelmében kihágást ké­pez és 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. A hernyó, vértetü, darazsak és cse­rebogár irtás mikénti foganatosításának ellenőr­zésével a városi kertész bízatott meg. Nagyká­roly, 1915. március 22. Deinidor rendőrkapitány. Tyuktolvajok szaporodtak el a városon. A rendőrség több esetben nyomoz. Nevetséges volt egy tolvaj védekezése, aki azt vallotta, hogy a nála levő szép, kövér tyúkot 3 K-ért vette a piacon. Ezzel a' naivsággal, azt sem tudva, hogy mennyiért adnak most egy kövér, tyuköt, még inkább maga ellen vallott: El is marasztalták. Kerékpárosok figyelmébe ! Itt a tavasz. A fecskék még nem mutatkoznak, de annál csaliiatatlanabbul jelentik be a tavaszt a nagy számban megjelent kerékpározó , kik sokszor csoportosan száguldoznak végig a napos utakon. A rendőrkapitánynak reájuk vonatkozó üdvös rendeletét itt közöljük: „A városi közönség ré­széről többször tétetett panas'. a rendőrkapi­tányságnál aziránt, hogy a kerékpározók nem­csak a gyalogjárók melletti területre, de a gya­logjárdákra is felmerészkednek menni kerék­párjaikkal, miáltal az ott közlekedő közönség testi épségét nagyban veszélyeztetik. Már az elöbbeni években is figyelmeztettem a kerék­pározókat azon szigorú rendeletre, mely a ke­rékpározásra vonatkozik s egyben felhívtam a város közönségét is arra, hogy a kihágást el­követő egyéneket a rendőrségnél jelentsék. Nehogy az ily kihágásért felelősségre vont egyén azzal védekezhessék, hogy a kerékpározásra vonatkozó szabályokat nem ismerte, ezúttal szigorú betartás céljából közlöm a kerékpárok­kal való közlekedés szabályozása tárgyában 1898. évi junius hó 3-án 42159. sz. alatt kia­dott belügyminiszteri rendelet azon §-ait, me­lyek a kerékpározásra vonatkoznak. 2. §. A kerékpárral való közlekedés csakis a kocsiuta- kon engedtetik meg. 3. §. Minden kerékpárnak legalább 30 méternyi távolságra hallható csengő­készülékkel, valamint lámpással kell ellátva lenni, mely lámpás a sötétség beálltával meggyuj- landó. 4. §. Minden kerékpáros köteles gépét kellő elővigyázattal kezelni és vezetni. A város belterületén kerékpárral túlságos gyorrasággal haladni, versenyt futni, közlekedési eszközöket, embereket, állatokat kürülkeringeni s általában bárhol olyasmit elkövetni, mi a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztethetné, a közle­kedést akadályoztathatná, vagy a lovakat vagy egyébb állatokat megriaszthatná, szigorúan til- tatik. Ahol a kocsi, lovas gyalogközlekedés a rendesnél fokozottabb mérvű, csakis lassan, vagyis a gyalogos rendes sebességével szabad kerékpározni, sőt köteles a kerékpáros a szük­séghez képest, vagy a rendőrközeg figyelmez­tetésére gépéről leszálini s azt mindaddig ké­zen vezetni, mig az úttest ismét szabaddá nem lesz. 5. §. A haladás irányában járó-kelő kö­zönség a kerékpár közlekedésére hangos csen­getéssel kellő időben és jól hallhatóan figyel­meztetendő. 6. §. A kerékpáros gépén mindig az útpálya baloldalán haladjon. Szembejövő kocsiknak lovasoknak vagy nagyobb csoportok­nak a kerékpáros kellő időben balra térjen. 8. §. Ha a kerékpáros észreveszi, hogy a ló a kerékpár láttára megbokrosodik, vagy ha egyéb­ként a kerékpárral való haladás az emberek testi biztonságát veszélyeztethetné, tartozik a gépről leszállani. 9. §. Zárt sorokban menetelő katonaságnak, tűzoltóságnak és mentőknek a szembejövő kerékpáros gépével kitérni köteles. 10. §. Több kerékpárral egymás mellett haladni tilus. 12. Tilos a kerékpárhoz ebeket vagy bár­mely más állatot odakötvc futtatni. 16. §. A rendőri közeg felszólításának vagy rendelke­zésének a kerékpározók engedelmeskedni tar­toznak, úgyszintén kötelesek a rendőrközeg fel­szólítására megállani s ezek kívánságára ma­gukat igazolni. 18. §. Jelen rendelet ellenvétők vagy cselekvők rendőri kihágást követnek el s 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, visz- szaesés esetén 8 napig terjedhető elzárással és 200 koronáig lerj .dhető pénzbüntetéssel bün- • tetendők. Figyelmeztetem végül a kerékpározó­kat különösen arra, hogy a kerékpározás csa­kis és kizárólag kocsiutakon van megengedve. Nagykároly, .1915. március 22. Demidor, ren­dőrkapitány.“ ügyvédi irodám részére április hó elején leendő belépésre gépírásban ^ jártas ÍRNOKOT. Fizetés megegyezés szerint. Dr. Vetsák Ede, ügyvéd. Tolvaj kis leány. A pénteki vásáron egy 10 éves kisleány 13 K-t lopott ki Weiszblück Cili (menekült) zsebéből. Mikor észre vették, több utcán át futott a rendőr elől. Végül egy idegen lakásba futva, ott egy tál vízbe dobta a tárcát. Vallatásnál azt mondta, hogy csak a tyuk farkát húzogatta, nem az asszony zsebében kotorászott. Tűzvész ellen minden évben megteszi a rendőrhatóság a kellő megelőző intézkedéseket. Különösen pontos betartását kívánja a köz ér­deke az alábbi hirdetménynek, mert a rendőr- Jegénység, tűzoltóság megapasztott létszámára tekintettel kétszeres gonddal meg kell előznünk minden esetleges veszedelmet. A hirdetmény Így hangzik: A minden évben megtartani szo- kot tavaszi tüzrendészeti és közegészségügyi vizsgálat a rendőrségi és tűzoltósági közegek által f. évi április havában megkezdetik. Fel­hívom ennélfogva a város lakosságát, miszerint az érvényben levő tüzrendészeti szabályrendelet 11. §-ának rendelkezésének megfelelőleg, ud­varukon egy legalább 4 hektoliteres ürtartalmu edényben vizet, továbbá egy létrát, 3 vizhordó- vedret nyílt helyen állandóan készenlétben tart­sanak, hogy igy a keletkezhető tüzet azonnal elfojthassák. Felhívom a közönséget továbbá arra is, hogy oly házaknál hol a kutban csekély viz van és igy a tűzoltó gépekkel való oltás meg van nehezítve, a tűzoltás végett a hely­színén megjelenők nemcsak vizhordó edénnyel, hanem fedélbontó eszközökkel (csáklya, fejsze, vasvilla) jelenjenek meg, hogy a tiiz tovább terjedése ezen eszközökkel megakadálvozhaló legyen ; úgyszintén figyelmeztetem a város la­kosságát azon fontos körülményre is, hogy amennyiben a tüzek többnyire a gyermekekre való hiányos felügyeletből keletkeznek, gyer­mekeikre a legnagyobb felügyelettel legyenek, hogy azok gyűjtőeszközhöz ne jussanak, vagy­is előlök a gyufát záros helyre helyezzék el. Végül értesitem a város lakosságát arról is, hogy jelen rendelkezésem pontos betartásáról úgy személyesen, valamint a rendőrségi közegek által meggyőződést fogok szerezni és ahol a fentebbi intézkedésemet foganatosítva nem ta­lálnám, az illető háztulajdonos vagy lakók ellen a kihágási eljárást megindítom, s a tüzrendészeti szabályrendeletbe ütköző kihágás miatt 40 ko­ronáig terjedhető pénzbüntetést fogok alkal­mazni. Nagykároly, 1915. március 22. Demidor rendőrkapitány. Élelmiszer uzsorások hurkon. Rendőr­ségünk erélyes eljárást indított azok ellen, akik élelmiszereket a maximális áron felül adtak Jel. Eddig már több ítéletet hozott, súlyos pénz­bírsággal sulytva a tetteseket. A targoncázók megrendszabályozá- sára örömmel adjuk közre a városi rendőrka­pitányság alábbi hirdetményét: Úgy a rendőri őrjáratok által, valamint a közönség köréből is többször tétetett jelentés, illetve panasz, aziránt, hogy a kereskedő és iparos tanoncok, valamint a szállodákban és magán házaknál alkalmazott cselédek bolti árukat, utazóládákat és különö­sen hétfőn az iparos tanoncok a piacra szállí­tott iparcikkeket targoncára és négykerekű szekérre rakva az aszfaltjárdán tolják, illetve szállítják, Minthogy nevezettek ezen tényök ál­tal, mig egyrészt az amúgy is nagy költséggel a háztulajdonosok terhére megépített aszfalt gyalogjárdát nagyban rongálják, másrés d pedig a nagyközönséget a szabad közlekedésben gá­tolják, sőt testi épségét is veszélyeztetik, a kézijármüvekkel való szállítást az 18 0. évi városi szabályrendelet X. fejezetének 1. §-a alapján az aszfaltjárdáról eltiltom s az ily kézi jármüvekkel való szállítást jövőben csakis a rendes szekér-uton engedem meg. Ebből fo- lyólag felhívom és komolyan figyelmeztetem a tanonctartó kereskedő és iparosokat, szállodá­sokat, cselédtartó gazdákat és a város közön­ségét, miszerint tanoncaikat, illetve cselédjeiket ezen rendelet betartására szigorúan utasítsák és ezen kihágások elkövetésétől tiltsák el. mert újból előforduló hasonló kihágások esetén, a kihágást elkövető egyénen kívül a gazdája el­len is megindittatik a kihágási eljárás s a fen- tebk idézett szabályrendelet 4. §-a alapján a kihágás mérvéhez képest 1—3 napi elzárás és 2—40 koronáig terjedhető büntetéssel fognak sujtatni. Nagykároly, 1915. évi március hó 22. Demidor, repdőrkapitány. Felelős szerkesztő távollétében a szerkesztésért felelős Dr. Vetzák Ede főszerkesztő. HIRDETÉSEK jutányos áron felvétetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents