Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-17 / 29. szám

2-ik oldal.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK.

29-ik szám.

őrzési dijat számíthat fel továbbá az eladó a vevőnek akkor, ha a vevő a megállapított időben nem veszi át az általa lekötött terményt. Az őrzési dij nagyságát is a kereskedelemügyi miniszter fogja rendeletileg megállapítani. A vasúti vagy hajóállomáshoz való szállítást nem lehet felszámítani, mert az benne van a hatósági árban.

A termelő a rendelet értelmében csak saját megyéje területén adhatja el fölöslegeit. Nem fuvarozhatja tehát el se vasúton se tengelyen neki tetsző piacra. Ahol mégis előfordul az az eset, hogy a szokásos gabonapiac, amelyre a rendes körülmények között be szokták szállítani az eladni való!, kívül esik a megye területén. ott a földmivelésügyi miniszter, ha kérelmezik, megengedheti, hogy a fölös termés ezután is a szokásos szomszéd megyebeli piacra legyen átvihető.

Hogy bűnhődnek, akik a rendelet ellen vétenek ? Két hónapi elzárással és 600 korona pénzbírsággal lesznek sújtva azok;

1. aki az 1915. évi termésből búzát, rozsot, kétszerest, árpát, zabot, olyannak ad el, ajándékoz el, leköt, akiről tudja, hogy nincs vásárlási jogosultsága, vagy túllépi a jogosultságát, valamint aki magának többet tart vissza, mint amennyi engedélyezve van;

2. aki vásárlási jogosultság nélkül, vagy annak túllépésével vásárol;

3. aki olyan üzleteket közvetít, amelyek ebbe a rendeletbe ütköznek;

4. aki búzáért, rozsért, kétszeresért, árpáért, zabért a rendelet által megállapított legmagasabb árnál többet követel és az is, aki többet ad ;

5. aki a legmagasabb áron felül olyasmit számit fel, ami tilos, végül;

6. aki közreműködik abban, hogy az árusítással megbízott alkalmazottja, vagy az eladást közvetítő más személy a legmagasabb árakat bármi módon kijátsza, a kijátszást elősegíti vagy eltitkolja.

Bizonyára lesznek olyan esetek, amikor a helyes eljárás nem lesz könnyen megállapítható. Ilyen esetekben legjobb lesz, ha tagjaink azonnal a Katholikus Népszövetséghez (Budapest, IV. Ferenciek-tere 7.) folyamodnak felvilágosításért, amelyet úgy mint más ügyekben, gyorsan és lelkiismeretesen és díjtalanul meg fogunk adni. Minden polgár tartsa lelkiismeretbeii kötelességének a rendelet betartását, mert az ország és polgártársaink érdeke megköveteli, hogy az itthonvalók okos beosztással, önmegtagadással, megértéssel szolgálják szülőhazánkat és bajban osztályosainkat.

ROEKáMT-UOY.

— A Rokkant Katonákat Gyámolitó és Elhelyező Hivatal Szatmármegyei Választmányának hírei. —

Milyen legyen?

Városszerte nagy feltűnést keltett lapunk múlt heti számában megjelent felhívásunk, mellyel közönségünk figyelmét az állam s a társadalom immár égetően sürgős, megoldandó kérdésére fölhívtuk. A háborúban megrokkant magyar hősöknek nem• lehet koldustarisznya a jutalma! — Ez a pár szó volt mindössze az, amit kiáltani, harsogni szerettünk volna; a betű, a szó minden erejével szerettük volna megmarkolni mindenki szivét: segítsünk rokkantainkon! Hisszük s reméljük, hogy átérző ielkekre talált szózatunk. Mindenki meggyőződött a rokkant-ügy szervezésének szükségességéről csak e szervezet képe nem alakult ki

még teljesen. Hosszú idők komoly és higgadt meggondolására van szükségünk a legrövidebb idő alatt e lázas korszakban: hiszen amit gyorsan megalkotunk, a szervezet, melyet sebtében fel kell építenünk, évtizedek számára készül!

Milyen is legyen tehát ez a szervezet ?

Hogy e kérdés felől tökéletesen tájékozódhassunk, nézzük, hogy mi a teendője az államnak, a társadalomnak a rokkant-ügyben s mit tehet maga a rokkant?

Az állam. A háborúban megrokkant katonákról az 1875. évi LI. t.-c. intézkedései „gondoskodnak.“ E törvényeik szerint egy-egy háborúban megrokkant közlegény évi segélye 72 korona. Ezzel szemben Németországban egy megrokkant 648 kor. évi járadékot húz. Világos, hogy sem a magyarországi 72 K, de még a német 648 K sem elégíti ki a mai viszonyok mellett a legszerényebb igényeket sem. A mi segélyünknél majdnem tízszer nagyobb német segély emelésére máris nagy akció indult meg Németországban; mennyivel inkább kell a háború után majd a magyar államnak emelnie a jelenleg megállapított összeget, amelyről maga a miniszterelnök is kijelentette egy leiratában, hogy „a mai viszonyoknak egyáltalában nem megfelelő.“ A háború után államunkra előreláthatólag egyéb nagy pénzügyi problémák megoldása is fog várni (hadikölcsönök törlesztése, özvegy-nyugdij, árvák nevelési járuléka, hadi kiadások, építkezések) s igy nem remélhetjük, hogy óriási megterhelése mellett az állam teljesen gondoskodhasson rokkantjairól. Gondoskodása — mondjuk — csak a rokkant eddigi jövedelme és újonnan elért, talán lecsökkent kiegyenlítését fogja célozni.

Mi lesz tehát az állam szerepe a rokkant ügyben? Segély nyújtása, a rokkantbiztositás kiépítése (a rokkantbiztositás okvetlenül gyors megoldásra vár) és ami a legfontosabb: a vezetés. Az államnak kell egybefognia a társadalmi erőket, hogy a kitűzött cél egységesen, szilárdan megvalósulhasson. A német elv ez: egy beteget sem szabad az államnak gyógyulás nélkül elbocsátania és egyet sem szubad kereset nélkül hagynia f Ausztriában az osztrák kormány a hadvezetőséggel együtt létesített országos és helyi szervezeteket. Mi azonban, noha az államot védett rokkantak ügye par excellence állami feladat, az állam kezében csupán az egységes vezetést szeretnők látni: a többit végezze az a közület, ahonnan annyi életrevaló, gyors újítás kerül felszínre, amelynek szervezőképessége épen e hábot Nan oly nagy lehetőségeket mutatott: a társadalom. A Vörös Kereszt Egyesület kebelében alakult Rokkant Katonákat Gyámolitó és Elhelyező Hivatal is elsősorban társadalmi szervezet akar lenni, melynek épen ezernyi sejtje fogja a tökéletes működést kialakítani.

A társadalom. Mi legyen az iránya a társadalmi erőknek? Évtizedekig tartó munkásságról van itt szó: periódikus, lankadatlan és szabályos jótékonyságról és adakozásról nem beszélhetünk, mert nem ilyen a jótékonyság pszikológiája. Alamizsnát pedig nem is szabad adnunk rokkant hőseinknek, hanem kenyérkeresethez, foglalkozáshoz kell juttatnunk őket! Schönfeld Lázár főrabbi ur lapunk junius 12,-i számába irt okos cikkében nagyon elevenen világit rá e kérdésre. Nem oszthatjuk azonban aggályát a tekintetben, hogy a rokkant ember nehezebb mozgékonyságánál fogva a mai lüktető ritmusú gazdasági világban nehezebben fog boldogulni. Ezer meg ezer pálya fog kialakulni, mely teljesen alkalmas lesz a rokkantak számára és hozzátesszük: ezerféle gép, eszköz fogja a rokkantak csökkent mozgékonyságát pótolni. A Hadegészségügyi Kiállításon

Budapesten már is egész légiója volt látható az ilyen, a rokkantak számára készült szerszámoknak. A könyökben levágott karú ember villámgyorsan fűrészelhet, kalapálhat stb., — csonka karját egy különleges szerszámba kapcsolva. Az ilyen eszközökkel való ellátás lesz talán csupán a társadalom pénzbeli jótékonyságának feladata. A többi teendő már elsősorban teljes odaadást, hatalmas szociálpolitikai tudást, nagy szervező erőt kíván orgánumaitól. A rokkantakat mindenekelőtt tanítani kell, ki kell képeznünk a legtökéletesebben uj mesterségükre, hogy régi standard of life-jiiket minél előob elérhessék. A rokkant-ügy nem lehet egyszerű közvetítés munkaadó és munkás közt, előbb a munkás értékét kell kitanitással emelnünk. Az oktató műhelyek eszméjét igen megfontolásra méltóan veti föl az említett cikk.

Az egyén: a rokkant. Végeredményében a rokkant fog gondoskodni magáról. Az állam segélye, a társadalom támogatása csak támaszok, csak az uj elhelyezkedést biztositó tényezők. A rokkantot jóindulatú, végtelenül gyöngéd társadalmi segitségünkkei be kell vezetnünk az uj szférába, támogatva őt, amig szükséges. Mihelyt a régi stindard-jét eléri, szűnjék meg az érezhető támogatás. Igy jut el háború előtti léte teljes renaissance-ához, igy lesz ismét a kenyerét a maga erejével kereső, független polgár.

Hoss. u és szinte beláthatatlan még az az ut, melyre a társadalomnak lépnie kell. Bizzunk a magyar társadalom, immár hagyományosnak mondhaló lelkes áldozatkészségében, mely ismét csodákkal határosat fog művelni: emberroncsokat emberként fog visszaadni a dolgozó államnak és munkájával megelégedettséget, a sorssal való kibékülést fog varázsolni a lemondások és a bánat helyébe!

K. Király Ferenc.

*

* *

Itt adjuk ismételten első rokkantaink munkára való ajánlkozását. Megkeresések a helybeli Vöröskereszt Irodához, mely egyszersmind a Rokkant Katonákat Gyámolitó és Elhelyező Hivatal Szatmárvármegyei Választmányának irodája is, intézendők.

1. Preisz István, nyomdász (betűszedő), 12. honvédgyalogezredbeli őrvezető, ki a harctéren kapott lábsebesülése következtében 1915. évi május 01-én tartott felülvizsgálaton lett elbo- csájtva, irodai alkalmazást keres. Lakik Nagykárolyban, Gróf Károlyi István-u. 49.

2. lagdás György, 1906. évfolyambeli huszár (lakik: Verbőczi-utca 21 sz.) száján megsebesült, irodai szolgai alkalmazást keres.

3. Bartha Gusztáv, kéményseprő segéd, 12. honvédgyalogezredbeli rokkant póttartalékos, aki 1915. ápr. 17-én szabadságoltatott, ülő foglalkozást keres.

á VÖRÖS üjfi HÍREI.

Személyi hir. Harasztosi Király Ferenc, a Vörös Kereszt Egylet megbízott-helyettese, aki eddig az Igazgatóságnál teljesített önkéntes szolgálatot, az Igazgatóság engedélye alapján ismét átvette Fiókegyletünk irodájának vezetését. H. Király Ferenc jelentékeny részt vett a háború kezdetén is irodánk működésének megszervezésében.

Ujrendszerü tudakozódások. Fiókegyesületünk irodája eddig is készséggel közvetítette városunk és környékének mindennemű, úgy a hadbavonultak, valamint a hadifoglyok után való tudakozódásait, jelenleg pedig, a központi tudósitó iroda szervezetébe közvetle-