Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-06-06 / 23. szám
23-ik szám. 3-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK mélyes hozzájárulás nélkül is bőséges jövedel met biztosítanak a boldog birtokosoknak. Gondolom, senkise olyan naiv föltenni, hogy a nagy gyárak, bányák, malmok s egyéb iparvállalatok merő ideális célból alakulnak, hogy az emberiség szükségleteit kielégítsék. Az óriási föllendülés csak növeli az ember szükségleteinek számát és mérvét, sok esetben még mesterséges eszközökkel is, minő pl. a reklám, a hitelnyújtás. Ha tehát egy szép napon a tőke a természetével ellenkező ideális szerepre látná magát utalva, azonnal megszünfiék az áruk termelésében közreműködni és minden forradalmi rázkódás nélkül, automatikusan következnék be a mai társadalmi rend végfelbomlása. Sietek megjegyezni, hogy ez a kifejezés egyáltalában nem foglal magában valami apokaliptikus szörnyűséget, kataszrofális világfelfordulást. A végfelbomlása csak egy uj társadalom-gazdasági rendnek hajnalodását jelenti s az uj rend lehet a mainál jobb is. Nemcsak azért, mert valóban nem nehéz ennél jobbat is gondolni: de főképen azért, mert a társadalom-biologiai törvény, melynek fonalán idáig értünk, az evolúció azaz a haladás, a fejlődés, az emelkedés törvénye, tehát minden változatában „jobb“ valami. Magam részéről azt is tartom, hogy az eddigi változások csakugyan javításai az előző állapotoknak. Természetesen nem a patríciusok és hübéfurak szempontjából, akiknek bizonynyal jobbnak tetszett a rabszolgákkal és jobbágyokkal való szabad rendelkezés állapota, — de, igenis, az egyetemes társadalombölcsészeti álláspontról, mely azt vallja, hogy minél nagyobb boldogságnak, minél több emberre való kiterjesztése a jobb állapot. Ezért jobb a hűbériség, mint a rabszolgaság, jobb a kapitalizmus, mint a feudalizmus s ezért remélhető, hogy jobb lesz az eljövendő társadalmi rend, mert a mélyen szántó angol bölcsész tanítása szerint: „Nem lehet senki addig teljesen boldog, mig mindenki nem boldog; nem lehet senki addig teljesen erkölcsös, mig mindenki nem erkölcsös : nem lehet senki addig teljesen szabad, mig mindenki nem szabad“. Tudom, a közgazdasági hypokrizis nagyra van vele, hogy felszabadításról beszélni már ma non sens: mert szerinte a munkás épen olyan szabad, mint a tőkés; szabadon adja el munkaerejét, melynek ára ismét szakad alku * * tálán, nincs szive, nem tud szeretni, el van hibázva az egész élete. * Márta már tiz éves asszony. És Márta kifogástalan, hü feleség, olyan hü, hogy szinte bámulatos. Száz és száz nő csalja az urát, kihez szerelemből ment férjhez, vagy legalább is annyira fitogtatták a nagy észbontó szerelmüket, hogy szinte bosszantó volt látni és ez az asszony, ki már tiz hosszú esztendő óta járja a szenvedések iskoláját és hü ahoz a vad emberhez, kit férjének nevez, pedig versenyre kelnek a férfiak egy mosolyáért. De ő szobor! Hideg szobor volt mindig s ha valaki szerelemről kezdett beszélni neki, azt rendreutasitotta : ő tisztességes asszony ! Az én életem is el van hibázva. Mindig reméltem, hogy talán, valamikor még az enyém lehet. Minden reménynek vége, már nem lesz többé senkié. Vasárnap reggel templomban volt. Akkor láttam utoljára. Szép volt, nagyon szép és nagyon szomorú. Mikor üdvözöltem, mintha könnyes lett volna a szeme, de azért mosolygott. Haza ment, mennyasszonyi ruhába öltözött s szivén lőtte magát. — Nem akarta, hogy tovább dobogjon az a szív, mely csak fájni és szenvedni tudott, de szeretni soha! Márta most boldog, most a halálban lett olyan mennyasszony, ahogyan kívánta — nem volt vőlegénye . . . Bónis Manyi. tárgya. Ez annyit tesz, mint szavakat állítani a fogalmak helyébe. Hazugság az, hogy a munkás és tőkés, mint önálló, szabadon rendelkező felek állanak egymással szemben. Mondható-e valóban szabadnak a munkás, kit a minden kényszernél, minden pallosjognál keményebb kényszer szőrit munkaerejének árubabocsátására ? Ez a minden kilendülést ietipró kényszer: a megélhetés. A munkás szabadságáról szóló minden szép szólamot üres frázissá tesz az a tény, hogy a munkás, hogy megélhessen, kénytelen egyetlen értékét — mukaerejét — árubabocsátani. Ha nem teszi, bízvást éhen halhat, mert az ő saját részére a munkaerő azért nem képez használati értéket, mert nincs módjában azt öszerejéből áruértéküvé tenni. Nincs módjában azért, mert az összes termelési eszközök, a föld, a szerszámok (gépek), a töke birtokában vannak. Ezek hiányában pedig nem lehet árut termelni s a kézmives-ipar módjára a munkaerő helyett annak termékét bocsátani áruba. A tőke mindig alacsonyabb áron szerzi meg a munkaerőt, mint amennyit az neki jövedelmez. A tőke javára eső értéktöbblet tehát folyton nő és pedig annál fokozottabb arányban, minél több munkaerőt foglalkoztat a tőkés. Ebből következik, hogy a nagyüzem alkalmasabb a tőkehalmozódás előmozdítására, mint a kisüzem s igy az egyes kisebb vállalatoknak is érdeke összeolvadni egy tőkeerősebb vállalkozássá. A legnagyobb üzemek pedig azáltal igyekeznek a munkabér leszorítását s az érték- többlet fokozását elérni, hogy trustökbe, kartellekbe s más érdekszövetségbe állva küszöbölik ki az árhullámzást irányitó versenyt. E törekvés odavezet, hogy a termelés eszközei mind kevesebb kézben összpontosulnak. Végső konzekvenciája pedig az volna, hogy utoljára minden termelés egyetlen kézre jutva, egy-egy ország összes többi lakosságát a maga adófizetőjévé tenné. A dolgok ilyen, ad abszurdum vitele azután elkerülhetetlenül meghozná az ellennyomás eredményét: a társadalmi összeomlást. A hirdedt összeomlási elmélet, a Marx-féle „Umsturztheorie“ nem is tartózkodik kiáltó színekkel megfesteni e nagy összeomlást, utána Ígérve, vagy sejtetve, mint ideális végcélt: a szociális államalakulást. Vannak azonban a mai rendet komolyan kárhoztató gondolkodók között is olyanok, akik sem ideálisnak, sem végcélnak nem fogadják el a szociális államot. A természettudományos felfogás ezeknek ád igazat, mert az evolúció törvénye katasztrofális átalakulást nem ismer Ellenkezőleg, divatba hozza a skolasztikus tanítást: „nincsen ugrás c természetben“. A termelési eszközöknek egy társadalmi osztály által magához ragadott kizárólagos tulajdonjoga ép oly hatalmat biztosit a többiek felett, mint a régi földbirtok és születési előfog. Az uralkodó osztály épugy él és visszaél e hatalommal, mint a múltban amazok. Politikai szervezetében az államban katonai rendet tart ki, látszólag az az államszerkezet s áz egyes országok területének megvédelmezése, tényleg azonban a tőkeuralom fentartása céljából. A kikényszeríthető jog érdekében törvényes rendelkezéseket tesz s a törvényhozók az ő kebeléből származván, az érdekhozta törvények is az ő érdekeit képviselik. A kikényszeríthető jog mellett nagy gondja van az uralkodó osztálynak a ki nem kényszeríthető erkölcsre is, amely a külső fegyelem vasmarkát a belső megadás bársonykeztyüjévef borítja. Ehhez járul még az irodalom és művészet, melyeknek igen kiváló művelői dicsőítik meggyőződésből vagy érdekből a kapitalista társadalom jelenrendjét. Csoda-e, ha e rend örökre megdönthetetlennek véli a maga uralmát, mikor az eröszemléje ilyen tömött hadsort mutat támogatására késznek? Ekkora s ily sokirányú erőkészlettel áll szemben a tőkésosztály ellenlábasa : vagyontalan munkaerő, melynek mint osztálynak, nemzetközileg forgalomba vett elnevezése : a proletárok. Nem szívesen használom ezt a kifejezést, amelynek az uralkodó ideológiai bizonyos vörös színárnyalatot, bizonyos forradalmi meliékizt tulajdonit. Külön is kijelentem, hogy részemről semmi efféle utógondolattal nem súlyosbítom e kifejezést, hanem csak általában a nincstelen munkásosztályt értem alatta. E néposztály helyezetét a tőkésosztály felsorolt hadsorával szemben majdnem kétség- beejtőnek, jövőjét szinte reménytelennek lehetne Ítélni. Látjuk is, hogy minden elméleti ajánlat meddőnek, minden gyakorlati kísérlet hiúnak bizonyult állapotának följavitására. Mégis . . . hinnünk kell e följavitás lehetőségében, mi több annak apodiktikus bizonysággal való eljövetelében. Hinnünk keli nem egy rajongó álomlátás ködös fanatizmusával, hanem a tudományos meggyőződés higgadt megfontolásával. Nem szükséges azért az összeomlási elmélet ingatag talajára menekülni. Áz idő nem adott igazat ez elméletnek. A forradalmak kora lejárt. Gazdasági katasztrófák csak a szenvedést és nyomort növelik, de sohase voltak sohase lesznek egy uj társadalmi rend kialakulásának indító oka. Az evolúciós elmélet helyessége mellett bizonyít ellenben az a feltűnő körülmény, hogy a legtöbb állam törvényhozása igyekszik már bizonyos u. n. szociális törvényekkel szelídíteni vagyis inkább leplezgetni a túlságosan élesen szembeszökő osztályérdek-ellentéteket. Ki volna olyan naiv elhinni, hogy a törvény- vényhozósok és kormányok csupa merő rózsavizes humanizmusból alkalmazzák ezeket a különben csak apró-cseprő enyhítéseket? A történelmi materializmus elutasít minden ilyen feltevést. Szerinte a törvényhozásilag megszabott normál-munkanap, az éjjeli munka s a gyermekek és fiatalkorúak munkaidejének korlátozása, a kötelező vasárnapi munkaszünet, az egézségügyi és egyéb népjóléti intézmények, a munkás-betegsegélyző-pénztárnak, a baleset és aggkori munkaképtelenség esetére szóló biztosítások s más hasonló törvényes intézkedések nem egyebek, mint palliativ szerek, melyekkel a jelenkori társadalom elhárítani szeretné azt, ami elháríthatatlan. A munkás szervezetek sok helyütt maguk is tiltakoztak az ilyen humánus színezetű kuruzslások ellen ; nem bíznak többé az állami beavatkozások eredményes voltában: Engelsnek is meglehetősen rossznéven vették a konciliáns nyilatkozatot, hogy: „A szocialisták részletfizetéseket is elfogadnak“. Mindezt egybevetve be kell látni, hogy az a bizonyos „egy csöpp szociális olaj“ amellyel a kapitalista társadalom törvényhozói oly nagy mübuzgalommal kenegetik a társadalom állami gépezetének kerekét, csakugyan nem való egyébre, mint hogy az a nagy lenditőkerék ne nyikorogjon olyan csúnyán. De mert az egy csöpp olaj olyan igen kevés, a 'kerék, sőt az egész szerkezet tovább csikorog: ragója Is tágul, lánca lazul, recseg-ropog mindenegy Ízületében, széthull minden eresztéke. Látják is a veszedelemét tisztafejü gondolkodók : elég régen látják. Írásba is hagyták, mit szemléltek. S némelyikük meg se elégedett csak azt irni le, amit talált, hanem hozzácsatolta a maga véleményét is. Hogyan lehetne a korhadozó épületet restaurálni ? Kutatja az egyik, mig a másik, vérbeli radikális létére, tudni se akar semmmi toldozó-foltozó javítgatásról, hanem alapjáig kívánja rombolni azt, ami már magától is romlásnak indult. Fejszét a fa gyökerére,, tüzet a ház tetejébe ! A világirodalom legérdekeseéb, az emberiség életének legfontosabb dokumentumai ezek az írások. Megcáfolhatatlan bizonyítékai a ténynek, hogy az evolúció nemcsak a változás, de a minden változáson keresztül diadalmasan haladó fejlődés fogalmát is magába zárja. Ha nem a legközelebbi alakulásában, majd egy második vagy harmadik vagy tizedik alakulásában éri el, de eléri! az emberi társadalom valódi célját: mindenegy tagjának már e földön elérhető, igaz boldogságát. Az lesz az igazi aranykor! A mai társadalom bántóan zavaros diszharmóniája magasabb összhangba olvad. A tudomány által felszabadított, a kultúrától inegnemesitett emberi társadalom öntudatos együttműködése megállítja a félrevert tűzjelző harangot, megszünteti' minf Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, esen viznek •?« Ranhatn minHaniilt T egy asztalnál sem szabad hiányoznia. HaJHIaUI UllliUCliUlt í
