Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1914-01-10 / 2. szám

2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 2-ik szám. ruan megbüntessék. Ez az intézkedés bevált. Vannak ugyan kik ebben az apai jog megsértését látják, realamációk azon­ban komolyan nem vehetők. Ha az atya oka annak, hogy gyermekei szerencsét­lenek, hogy gonosztevők, bűnös a gyer­mekkel. de az összérdek, a társadalom, az állammal szemben is. A „Katholikus Népszövetség“ debreczeni szervezetének térfoglalása. December 30-án folyt le a város V. ke­rületében a törvényhatósági bizottsági tagvá­lasztás. A küzdelembe a Népszövetség is bele ment és a függetlenségi párttal megegyezve a maga részéről Molnár Kálmán theresianumi igazgató, szentszéki ülnököt kandidálta, mig a a függetlenségi párt dr. Gábor Jenő ügyvédet kiáltotta ki jelöltjének. A városi párt jelöltje két szabadkómives korifeus: dr. Szilágyi Imre ügyvéd, munkapárti elnök, ki néhány nappal ezelőtt bukott ki a péterfiai kerületből és Szá- vay Gyula kereskedelmi és iparkamarai titkár, kit néhány nappal ezelőtt fosztottak meg jog­talanul használt virilis jogától. A városi munkapárt óriási megfeszítéssel dolgozott, minden eszközt és módot felhasznált, terrorizált és presszionált, hogy a maga neve­zetes és pártjukra életkérdést képező két em­berét behozza. A katholikusokat, mint mindenkor, úgy most is helyesen ignorálták, a választó polgá­rok vallási érzületével mit nem törődve két szabadkőmivest jelöltek. De a katholikusok pi- pogyaságában ez egyszer alaposan csalódtak, hiába való volt iniuden erőlködés, a Népszö­vetség alig három évi munkálkodásával ka­tholikus öntudatot teremtett, mely nemcsak az az egyesek lelkében él, hanem az élet minden fázisába igyekszik a krisztusi eszméket bele­vinni, a Népszövetség ma már nem mint fele- kezetieskedö szeretet ismeretes a polgárság előtt, hanem a felebaráti szeretet jegyében ön­zetlenül dolgozó szeretet és ez erőt és hatal­mat, tiszteletet és fölényt szerzett neki és elveit diadalra juttatta. A választás iránt oly nagy volt az érdek­lődés. hogy egy országgyűlési képviselőválasz­tással vetekszik. A népszövetség fényes diadalt aratott; a beadott 1897 szavazatból 485 esett jelöltjére, Molnár Kálmánra, a függetlenségi jelölt 454, mig a városi párt jelöltjei közül Szávay Gyula 433, Szilágyi Imre dr. pedig 378 szavazatot kapott. A győzelem fénvét emeli, hogy az V. ke­rület valóságos kincstári területe volt a városi­pártnak és mint két ellenjelölt sokkal szorosabb nestusban állott. Este fényes társasvacsora volt, melyen több felköszöntő hangzott el. Végre megértettük az együttmunkálkodás szükségességét és egy jobb, tisztultabb éra elkövetketkezését vár­hatjuk. A Heti Szemle szerkesztőYáltozása, irta: Katholikus. A személyi kultusznak nem vagyunk ba­rátai, sőt a katholikus restauráció munkájában kész veszedelemnek tartjuk ennek a mivelőit, mindazonáltal nem állhatunk meg egy bennün­ket, az egész szatmári egyházmegyét és igy in­direkte az egész magyar katholikusságot érdeklő szerkesztöváltozás előtt anélkül, hogy őszinte, senkitől sem sugalt véleményünket meg ne mondjuk. A Heti Szemle elől állott a harcok vona­lában. Körülötte fiatal, tetterős kis csapat szol­gált. A galvanizáló orgánuma volt ennek az egyházmegyének. Farizeusi szemforgatás nélkül elmondhatjuk, hogy önzetlenül szolgálták azok, akik körülötte voltak. Olvastuk szerkesztőjének irodalmi súlyos értékkel biró vezércikkeit, ame­lyek méltók voltak arra, hogy ne csak a Heti Szemle sárguló papirosára hulljanak viszhang nélkül, hanem, hogy meghallja azt a magyar katholicizmus egész nagy testvérülete. Varjas Endre a fejcsóválgatók nagy tömegének min­dig a hegyek felé mutatott. Csodáltuk, hogy volt deje reá, hogy nem fáradt már eddig bele. Hisz tudjuk, hogy gyűlölte őt a másik tábor. És nem szeretik őt sókan a mi táborunkban. Ez a mi szégyenünk. Igen. Mert a Heti Szemle buzdított, dol­gozott és ütött vágott, ahol kellett. Ki veszi el tőle ezt a jogot ? Köfiyörgött, terveket hozott, apellált észhez, szívhez, de mikor minden nem használt, akkor volt még egy jogos fegyver a kezében azokkal szemben, akik dolgozni két­ségbeejtő állapotokkal szemben sem akarnak, ez a fegyver volt: terrorizálni a dolgozni nem akarókat. Lehet, hogy egyes dolgokban nem értet­tünk vele egyet. A politikában nem lehet min­denki egy nézeten s e sorok írója is igy volt vele. Túlzott n politikában, sokszor személyes­kedett. Nem akarta azt belátni, hogy a Heti Szemle, hogy az ő hangja gyenge ahhoz, hogy az országos politika koncertjébén prim szere­peket kapjon. Régóta gondoltuk, hogy segiteni kellene ezen a bajon és lehetett is volna. Hisz tudjuk, hogy a Heti Szemle politikai rovatát nem Varjas Endre vezette. Miért kellett tehát mennie ? Ha valaki ke­mény igazságokat mond a szemünkbe, amelyek­től fázunk, vagy amelyektől gondoljuk, hogy fáznak mások (a műkedvelők szegények) akkor egyszerűen eltávolítjuk őt az útból ? Szerettük a Heti Szemlét, mert őszinte volt, megmond­hatta mindenki a véleményét hasábjain, még azok is, akik minden nagyobb nekilendülést elsekélyesiteni szeretnek, szerettük, mert fodrai­ról száműzve volt a bizantizmus, mert ettől már undorodunk, szerettük, mert áldást hozó terveket pattantott ki egyházmegyei könyvnyom­dáról, napilapról, kongregációkról, belmissióról, tudtuk, hogy rmég sok terv megvalósításán fog­nak izzadni Ólomország szerecsen katonái az ő vezénylete mellett, bíztunk az erejében. Sok volt nekünk ez a sok terv. Illetve de­hogy nekünk Azoknak, akik irányváltozást akar­tak. Mert most mondjuk meg igazán azt, amit akarunk: A Heti Szemle szerkesztőváltozását irányváltozásnak lehet csak tekintenünk s cáfo­latot nem is fogadhatunk el erre nézve. Az ellentáborban örülnek, a szatmári egy­házmegye katholicizmusára pedig veszteség. S mert kétségbevonhatatlan az irányváltozás, tud­juk anélkül, hogy ráakarnók beszéln i őket, hogy az a kis csapat, mely eddig a szive vérével táp­lálta a Heti Szemlét, nem fogja tollát odaad­hatni az irányváltozás végrehajtóinak. Tiszteletünk kifejezése mellett is csodál­kozunk, hogy akadt valaki, aki egy kicsavart tollat a kezébe vett. Ha egy negativ képpel akarván megrögziteni, azt mondanám, hogy megtörte a sztrájkot, amely életszükséglet volt. — Igyunk, — mondta a költő és a zse­béből előhúzott két bronzpalack vörösbort, a külvárosi korcsmából és a király elé tette. A király megkóstolta és össze borzadt. — Ciprusi ? kérdezte aztán. — Karcos! — felelte a költő és nagyot húzott a palackból és élvezettel csettintett a nyelvével. A király összeverte serlegét a költő­ével, az ajkához emelte a bort, de nem ivott, hanem lassan az asztal alá öntötte az egészet és amikor mind a két palack üres volt, oda­szólt a költőnek: — No, most folytasd ! A költő fogta az egyiptomi papirost és lassan az asztal alá tolta, a zsebéből elővette rongyos papirosát, öreg pennáját és gyorsan leírta a világ legcsapoagóbb versét. így kezdődött. Ujjong a szivem, az élet oly szép . . . A király haragra lobbant és szerződéssze­géssel vádolta meg a költőt, aki azonban ka­cagva magyarázta : — Nézd pajtás, te nem szereted a kar- cost, én meg a ciprusit nem szívelhetem. Min­denki amihez hozzászokot. Mit szólnál, ha én akarnék a helyedben király lenni ? Ugy-e, hogy leüttetnéd a fejem ? Mért akarsz te költő lenni ? Azt hiszed, mert koronád van . . . ? — De unatkozom, unatkozom — felelte a király csaknem sirva és könyörögve nézett a költőre, aki most komolyan felelte: — Gondolj a népre és légy király! Ak­kor nem fogsz unatkozni. Azután nevetve intett: Szervusz, pajtás! És magára hagyta az elbámuló fejedelmet, aki a fáklyák fényében sápadtan nézett a tá­vozó után. * Ez a mese egy pillanat alatt cikkázott el a fáradt ember agyán. Maga sem tudja hogyan, miért jutott az eszébe. Felnézett a plafonra, ahol kusza ábrákkal kúszott végiga fényfolyon­dár, melynek gyökere valahol lent volt az utca kivilágított forgatagában, a szára törötten haj­lott be a homályos ablakon, a virága pedig a ruheszekrény teteje mögött tűnt el a falon. A fáradt ember most lehunyta a szemét, és azon törte a fejét, hogyan lehet semmire sem gon­dolni. Fütyörészni kezdet össze, vissza, abba­hagyva, újrakezdve keringőket, polkákat, me- neüttet, tangót, mi a hogyan az eszébe jutott. Milyen könnyű lenne zeneszerzőnek lenni, gon­dolta magában gőgösen és most már szöveget is kezdet komponálni futó, elillanó melódiái­hoz. Elérzékenyült a saját hangjától, saját sza­vai a fülében zsongtak és megelégedetten kons­tatálta : — Költő vagyok ! A legkülönb, aki valaha élt. Gyorsan kigondolt egy verset, egy meghatóan szép poémát az élet hajójának vizre- boc: áfásáról, a diadalmas, ünnepi nekiindulás- ról, a viharról és hajótörésről, de azután egy kis rim pici hullámán, két összecsendülő szó zátonyán, tönkre ment az egész poéma és a habokból mint Vénusz, egy uj vers született, melyben nem volt se tenger, se hajó, se élet, csak vénusz volt egy kissé öreg és puffadt. De a fáradt ember megvolt elégedve magával. Ki tudja miből lett a tenger és kitudja mivé lesz? A hajó elindul gőgösen, fellobogózva, de váj­jon partot ér-e ? Ilyen hajó a vers is ? Fenséges kéjjel nyújtózkodott ki ágyában és arra gondolt, hogy a földteke felén most bizonyára ő az egyetlen ember, aki ágyban fekszik, kivévén a betegeket. Ez az ágy a fél­világ középpontja most és minden, minden e körül forog. Hogy körülette is vannak házak, ezekben a házakban szobák, és ezekben a szo­bákban emberek, ez egy pillanatig sem ötlött az eszébe most, és hogy fölötte és alatta is laknak emberek arra a legkevésbbé gondolt most ez az ember, aki kompt nlativ magányá- nyában csendesen a félvilág királyává koronázta magát. A filozófusok excentrikus állapotnak mond ják azt, amelyben a faradt ember most már órák hosszat hevert Ő már úszott abban a hangulatban, amelybe egy átdorbézolt éjszaka ringatja az embereket. 0 szomorú volt, mert előtte való éjszaka mulatott és mert nem tudta, miért mulatott. Szomorú volt é ebben az ide­gen érzésben oly egyedül vélte magát, hogy egyedül van, mint egy király. Az első hópihék közben egymásra borul­tak a földön, mint a lekartácsolt emberek a harcmezőn és a föld melegen ölelte őket ma­gukhoz, lassan beszivía hideg, fehér vérüket. Fent sötét szobájában a heverő ember befogta a fülét és mertborzongott, magára rán­totta a takarót. Néhány percig visszafojtott lé­legzettel leste az élet ébredését. Az utca zsibon- gása már csaknem betörte a csendes szoba ablakát. Sápadtan, dideregve zuhant a barátai közé.— Sebaj — mondotta — valami mégis maradt ... — és ezzel elővette a verset. Ide hallgassatok — és elkezdte olvasni. Fennhan­gon teli torokkal, erőteljesen tagolva kezdte, de azután félénken, elfogódva, lopva felnézett az írásból és látta a kényszeredett hallgatást. A versiró néhány pillanatig ismét egyedül érezte magát. Lassan az asztal alá csúsztatta a verset, a pohara után nyúlt és hangosan felkacagott. Sírni szeretett volna, de mint egy mártír, mo­solyogva fogta fel a nekizuduló, felszabadult nyers kacagást. Kiin az utcán a hópihék patakja feketén rohant a hideg csatornába. Reggeliz és előtt félpohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosok­iak, szék szorulásban szenvedőknek gresgr Kapható helyben és környéken minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. eseriiviz Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt telje­sen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg 60 fillér. Irta: Relle Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents