Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-12-24 / 53. szám
53- szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 3-ik oldal. telességbő! vállalom a polgármegeri állást. Köszönöm bizalmukat és jóindulatukat! Ezután az I. részben jelzett sorrendben megválasztották a városi tisztikart. Az újonnan megválasztottak letevén az esküt, nevükben Borody György főügyész a következő tartalmas beszédet mondta: Mélyen tisztelt Képviselőtestület! A polgármester ur a maga részéről már kifejezte köszönetét megválasztásáért. Kötelességem, hogy úgy tiszttársaim, mint a saját nevemben én is köszönetemeí tolmácsoljam. Indíttatva érzem magam erre azon oknál fogva, hogy rám nézve legjelentőségesebb ez a mai nap, mert most 8-ik esetben kerültem a közgyűlés itélőszéke elé. Hétszer már érdemesnek tartott a képviselőtestület ezen állásra s most újból felvetődött a jogos kérdés: Alkalmas vagyok-e a képviselőtestület bizalmára? Nem követtem-e el olyan dolgot, amelyért jogosan megvonhatják tőlem bizalmukat ? Az ügyvédnek sokkal nehezebb a munkája, mint a haza bármely más munkásának, hogy a közönség szimpátiáját megszerezze és ugyanazon a fokon föntartsa. Az orvos, aki a beteget meg akarja gyógyítani, minden tudását ezen munkájára összpontosítja, s a megmentett ember hozzátartozóival együtt mindig hálás szívvel gondol jótevőjére. Ez a hála és elismerés év- ről-évre csak nő. A lelkész, aki hívei lelki életét odaadóan gondozza, mindig nagyobb és nagyobb elismeréssel találkozik, s hívei igy imádkoznak: istenünk! Tartsd meg továbbra is, sokáig jó egészségben és szeretetben áldott lelkit pásztorunkat ! Az ügyvéd sorsa más. Az ügyvéd élete küzdés a jogért és az igazságért. A jog tulajdonosa valamely polgártársunk s amikor igazát védjük, egyszersmind úgy tűnik föl, mintha egy más ember ellen dolgoznánk. Az Isten örök törvénye szerint győzelemre vivén az igazságot, egyúttal a másik részről ellenszenvet is keltünk önmagunk iránt. Azért is j nagy kitüntetés e megválasztásom, mert úgy vagyunk vele mindnyájan, hogy a régi dolgokat megszoktuk s újakat kívánunk. Nem szívesebben üdvözöljük a felkelő napot, mint a lenyugvót? Pedig a lenyugvó nap meleget, áldást adott, életet lehelt az egész természetbe, mig a felkelő nap pályája, munkája ismeretlen ? Kérdés, nem hoz-e zivatart, nem teszi-e tönkre viruló vetésünket, s nem visz-e kétségbeesésbe, romlásba? Ilyen gyarló és csalékony az emberi vélekedés ! Felvetettem a kérdést: 40 év óta taposom az ügyvédi pályát, a közgyűlés bizalmát 38 évvel ezelőtt először kaptam s azóta legszentebb kincs gyanánt megőriztem, meg van-e még most is? Ma megkaptam a választ. Köszönöm — legőszintébb szavaim ezek — úgy a magam, mint tiszttársaim neve- ben a t. képviselőtestület bizalmát. ígérem, hogy eskünkhöz híven minden körülmények között a haza és a város; érdekeit fogjuk szolgálni. Lelkes szavai után az alispán bezárta a közgyűlést. III. Epizódok. Amikor a polgármester nem polgármester. Ez az „interregnum“, amikor a városnak nem volt feje, csak két percig tartott. Ugyanis a polgármester leköszönvén állásáról, eivonult a teremből. Ez volt az egyik perc, amikor a városnak nem volt polgármestere. A közgyűlés ezután egyhangúlag újból polgármesterré választotta s az örömhirt dr. Jékel és N. Szabó Antal adták tudomására a leköszönt polgár- mesternek. Ez volt a másik perc, amikor a városnak már újból volt polgármestere. Hogy a küldöttség melyik tagja üdvözölte és mily szavakkal, nem tudom. Azt hiszem, hogy az idősebb N. Szabó Antal s igy: „Kedves Barátom 1 Örömhírrel jövünk. A közgyűlés nagy lelkesedéssel újból polgármesterré választott. Foglald el a neked legjobban megfelelő díszes helyet. Büszke vagyok, hogy elsőnek üdvözölhetlek ezen felelősségteljes állásban! A bizalom, amelynek nincs hangja. Ezt megrovásképen írom. Említettük, hogy Borody György úrral szemben dr. Merts László ügyvéd lépett fel. A képviselőtestület két egyenlőtlen részre oszlott. Amikor az alispán jelentette, hogy a főügyészi állásra két pályázat érkezett s az egyiket Borody György adta be, akkor 81 torokból hangos éljen szállt fel, de amikor az elnök Merts László nevét említette egy hang, egy éljen sem hallatszott. Ha a 21 képviselőtestületi tag| Mens ügyvéd urat akarta főügyésznek, miért nem tartott ki mellette nyíltan? Miért hozták esetleg zavarba? Hiszen mindenkinek szabad akarata van s oda szavaz, ahová lelkiismerete szerint legjobbnak látja. Ez férfias dolog, de az megróni való hogy jelöltjüket nyíltan teljesen cserben hagyták, akik később reá szavaztak, mert ez már — titkos volt. Szórakozott szavazó. Nevezzük csak igy. Tudjuk, hogy az üresedésben lévő állásokra, s igy a főügyészi állásra is bizonyos határideig folyamodványt kellett beadni. Az alispán kihirdetvén, hogy a főügyészi állásra Borody György és Merts László adott be pályázatot, a szavazatok ezen két ur között oszlottak szét. Az egyik városatya mindezek dacára ilyen felirásu cédulát adott be: K. L. a varga. Több komolyságot. Furcsa szavazó-cédula. Nézzük az egyik oldalát — üres, a másik oldalán pedig ez állott: Jegyzék: • 2'40 loden á 560 = 13‘44 • 5 °/° le —-67 12-77 1-20 vatta á 76 = —71 80 cm. flanell á 70 = —56 K 1424 Ez csak tévedésből kerülhetett az urnába. Br. I. mozgalmakban, nehéz előre megmondani, az azonban bizonyos, hogy semmiféle nvomort, de különösen a háborús nyomort nem lehet csak pénzzel és csak kenyérrel enyhíteni, hanem a lélek legnemesebb értékeit is erősíteni kell: a hitet, a bizalmat, a kereszt szeretetét, az Isten akaratában való megnyugvást. Le kell vinni a telkekhez Krisztust. Ezt cselekszi a katholikus Karitász. Súlyos megjegyzéseket olvastam valamelyik lapban arról, hogy a „jó, egyszerű apácanénikék“ mennyi szentképpel és imádsággal „forgolódnak“ e beteg katonák között. Igaz. Azok az ágyu- tüzön, szuronyrohamon keresztülment katonák megható áhítattal végzik az imádságokat, nyugodtan és deriiiten tűrik sebeik fájdalmait. S amerre a katholikus Karitász jár, felemelkednek a hervadt fejek, megnyugvás simul az arcokra, s újra és újra megszületik az elhatározás: Krisztusért akarjuk szenvedni azt, amit kell szenvednünk. S mindazon tényezőknek, amelyek pénz, kenyér, ebéd s vizenyős intelmeken kívül egyébbel nem rendelkeznek a szegények számára, azt mondjuk, vigyázzanak, nehogy a lelkek elhanyagolásából nagy bajok keletkezzenek. Nagy idők nagy terheinek viseléséhez fegyelmezettség szükséges. Ezt a fegyelmezettséget bizonyos mértékig az értés, az intelligencia is kölcsönözheti a lelkeknek, a legalsó rétegekben azonban intelligencia hijjan egyedül a vallás természetfölötti erői tudnak fegyelmezni, következőleg a lelkiségek ápolása legalább is annyira fontos, mint a testi nyomor enyhítése. A tul- korán megkezdett segélyakció nyomán máris aggodalmat keltő tünetek mutatkoznak azon rétegek körében, amelyeknél a jótékonykodó hölgyek és urak nem „forgolódtak“ szentképekkel és imádsággal. Ilyen tünet a cinikus követelés! Nem azt a követelést értem, amely a nehéz időkben tud és akar nélkülözni, csak az élet legegyszerűbb feltételeire tart igényt s nagy erőfeszítéssel maga is próbál önmagán segíteni, hanem azt, amely egészen a segély-akciókra hagyatkozik s egyenesen kitartatni akarja magát. S ha hosszú háború esetén kora tavasszal, a legnagyobb nyomor idején a segély-akciók forrásai megapadnak s nem tudnak olyan bő segítséget nyújtani, mint nyújtottak augusztusban és szeptemberben, amikor nem volt olyan nagy a szükség, nem fejlődik-e félelmes tömegmozgalommá a követelés, amelyet nem fegyelmez az Istenbe vetett hit, bizalom és a kereszt el- hordozására való lelki készség ? Az Egyház Karitászának második jellege az anyagi erők legszélső teherbírásáig vitt hallgatag áldozatkészség. Nehezünkre esik erről a pontról beszélni, de meg kell tennünk, mert hónapok óta koncentrált támadások tárgyai vagyunk olyan lapok részéről, amelyek, összegyülemlett és más módon nem alkalmazható felekezeti ellenszenveiket ezen a biztonsági szelepen keresztül eregetik ki a szabadba. Az úgynevezett alsópapság hangtalan áldozatait csak a jó Isten tudja számontartani. A jövedelem lecsökkent. Párbér, stoláris jövedelem alig van, a szegények száma ellenben szaporodik. S kihez fordul legelőször a szegény? Papjához. Szerényjövedelmü plébánosok, egyszerű káplánok sokszor heroikus példáit adják az áldozatkész önmegtagadásnak. Magas állásit, de nem javadalmas egyházi férfiú megható egyszerűséggel vallotta be e sorok írójának, hogy „most nem tud senkin segíteni, mert hónap vége van s a segélykérők mindenét elvitték“. — Majd elseje után újra kezdhetjük — mondotta mosolyogva. A javadalmas főpapság a háború kitörésétől kezdve nagyarányú és rendszeres karitativ működést folytat. Kórházakat, üdülőhelyeket állít, a szegények tízezreit táplálja, a gazdaságaiban alkalmazott és a háború által bármi módon érintett személyzetről intézményesen gondoskodik s mindezeken felül tekintélyes összegekkel járul az országos, megyei, és városi segélyező központok jövedelmeihez. És amit külön-külön mindegyik megtett, megtették úgyis, mint testület, amikor a történelmi időkhöz és a magyar főpapság hazafias tradícióihoz méltó gesztussal három millió koronát ajánlottak fel legutóbb a háboruokozta nyomor enyhítésére. Az a vagyon, mely ilyen óriási áldozatokat hozott és hoz, kegyúri terhekkel, kongruával, kuítur-kiadásokkal és az állandó szegénysegélyezéssel úgyis igen meg van terhelve, a milliós adomány tehát már meghaladja a jövedelem teherbírását és a törzsvagyon értékét csökkenti. így jár körül az országban az Egyház komolyarcu karitásza, sebeket ápol, éhezőket táplál, mezíteleneket ruház és a csüggedt lelkeket felegyenesiti; nyugodtan tűri, hogy fejedelmi alakját sárral is dobálják; tűr és cselekszik, mert ez Krisztus stílusa. Gyötör azonban a kíváncsiság, mikor hagyja el majd a főváros leggazdagabb kerületének valamelyik milliomosa palotáját a sebesültek kedvéért és költözik kétszobás lakásba, mint megtette Glattfelder püspök; — mikor mozdulnak meg a nagy, sokmilliós vagyonok annyira hogy nemcsak a dús jövedelemből morzsákat, hanem magából a vagyonból milliókat juttatnak a haza oltárára ? Mikor, oh mikor ? A magyar főpapság hamarosan a háború kitörése után kész segélyezési tervvel lépett akcióba, — hárommilliós adomány a tervnek egyik, mindenesetre legkimagaslóbb részlete, — a magyar egyház stílusán tehát a háború, a zord maestro, nem talált kiigazítani valót; de tartok tőle, hogy vaskeztyüs ökle csikorogva forgó Wertheim-szekrények nyitogatásával egészen más nótát zenél majd a milliomosoknak, mint aminőt eddig azok zenéltek neki. % n
