Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-08-01 / 31. szám
31-ik szám. 5-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK katonákat. Közben Fátyol Károly a Rákóci- indulót húzta a bandával. Mikor a megindító bucsuzkodáson átesett a tömeg, az ellágyulás alól felszabadulva, mit a bucsuzás előidézett, kitörő lelkesedéssel, harci kedvvel vonult be az áradat a városba. A menet megtöltötte az egész Arany János-utcát. Előkerültek a fáklyák, lámpionok s a Fátyol bandájának hangjai mellett vonult a tömeg a városháza elé, hol Kovács Aladár lelkes hangon rövid beszédet intézett a tüntetőkhöz. Innen a megyeháza elé vonultak. A lelkes ovációnak engedve megjelent a főispán és általános figyelem közepette beszédet intézett a néphez. Ismertette a múltat, Szerbia ellenséges viselkedését, egészen a borzasztó gyilkosság elkövetéséig. A monarchia békeszeretetét, türelmét már kezdték bátortalanságnak minősíteni, holott ez csak az erősebb nyugodt viselkedése volt. Most már azonban vége a béketürésnek s azt a szemtelen szúnyogot, amelyik folyton csipkedett, maceráit, most agyon fogjuk csapni. Ebben a nagyjelentőségű időben legyünk bizalommal az iránt a nagyakaratu, nagyeszű hazánkfia iránt, aki már régen előre látta a jövőt s arra készítette az országot és most pedig teljes öntudattal, vasmarokkal irányítja az eseményeket. A haza és a király éltetésével végezte szavait. A közönség gyakran szakította meg a szép beszédet tetszésének nyilvánításával s mikor a nagyakaratu és nagyeszű hazánkfiáról szólt, a közönség nyomban elértve a célzást lelkesen és hosszan éltette Tiszát. A főispán beszéde után llosvay alispánt kívánta hallani a nép. Kívánsága teljesedett is. Az alispán elismeréssel adózott a város hazafias közönségének nemes lelkesedése előtt, kiemelve, hogy épen azoknál van meg a szép lelkesedés, akiknek szolgálatait, önfeláldozását esetleg a haza már a közel jövőben is kívánhatja. Kéri, hogy akkor is, minden veszély közepette is legyen a nép ilyen lelkes és önfeláldozó A magyar haza, király és az ifjúság éltetésével végezte szavait. A közönség mámoros lelkesedéssel, nagy éljenzésekkel vonult innen a Kossuth-szoborhoz, a hazafiui erények legméltóbb forrásához, ahol Kovács Aladár frenetikus hatás mellett szavalta el a Talpra magyart. Mikor innnen a közönség szép rendben eloszlott, már tiz óra után lehetett. Előfizetőinkhez ! Minthogy a nyomdai személyzetünk túlnyomó részének katonai szolgálatra kellett bevonulnia s igy redukált számú munkásokkal dolgozhatunk, hogy mégis a nyomdai rendeléseknek eleget tehessünk, lapunk ezentúl kisebbített terjedelemben fog megjelenni. Kérjük előfizetőink elnézését, aszal az ígérettel, hogy majd utána fogjuk pótolni! Bírói kinevezés Dr. Székely Eduárd a szatmári kir. „törvényszék kiváló albirójáí, váro- rosunk fiát. Őfelsége kir. törvényszéki bíróvá kinevezte. — Gratulálunk! Mitrovich Elek utóda. Méltóságos és főíisztelendő Miklóssy István magyar gkaíh. megyéspüspök a kanonokká kinevezett Mitrovich Elek közszeretetnek örvendő nagykárolyi volt lelkész és esperes helyébe Szócska János nyír- karászi kerületi esperest és révaranyosi lelkészt kinevezte. Az uj papot rendkívül előnyös hírek előzik meg. Nőegyleti közgyűlés. A Jótékony Nőegylet vasárnap (2-án) d. e. 3A 12 órakor gyűlést tart, hogy a háború alkalmából elébe rótt kötelességeiről tanácskozzék. A Vörös-Kereszt Egylet nagv- károiyi fiókjának tisztikara juiius hó 31-én d. u. . 3 órakor a polgármester hivatalos helyiségében Péchy István elnöklete mellett ülést tartott. A gyűlés tárgyát az képezte, hogy a Vörös-Kereszt Egylet már régebben elhatározta, hogy október hó folyamán ápolónői tanfolyamot rendez; a háború kitörvén, az egyesület elhatározta, hogy nyomban megkezdi a tanfolyam szervezését. Aug. hó 6-áig lehet a résztvenni kívánkozó hölgyeknek jelentkezni, a tanfolyam pedig már 8-án kezdődik. Előadók valószínűleg a kórházi orvosok lesznek. Kimondta továbbá az egyesület, hogy átír a jótékony Nőegylethez, hogy az ápolónői tanfolyamnak propagandát csináljon. Felkéri továbbá a Nőegylet tagjait, hogy a kórházból kikerülő, lábadozó betegeknek ellátásáról gondoskodjanak. Eddig is már 18—20-an jelentkeztek. Elhatározta továbbá a Vörös-Kereszt Egylet, hogy a gazdasági ismétiő iskolában 40 ágyat fog felállítani a sebesültek részére. A költségeket amennyire teheti saját kasz- szájából, részben a közönség adakozásából fogja teljesíteni. A jó tett önmagát dicséri. Fölhívunk mindenkit a nemes mozgalom legodaadóbb támogatására! Elérkezett az idő, hogy cselekedjünk! Előítélet, kicsinyes indokok ne tartsanak vissza senkit. Jelentkezzék mindenki, aki képességet érez magában. Megrendelőinkhez ! B. tudomására hozzuk t. vevőinknek, hogy a forgalmi akadály nálunk fennakadást nem képez, mert nagy raktárkészlettel és megfelelő munkaerővel rendelkezünk s igy mindenféle megrendelésnek eleget tudunk tenni. Munkában a katonai ügyosztály. Nagykároly város katonai ügyosztályához nagy tömegekben érkeznek a behívók, miket a hivatal éjjel nappal a legnagyobb pontossággal kézbesít. A darabok lebonyolítása körül semmi zavar nem állt elő. A behivottak pedig lelkesen, örömmel mennek a legfőbb parancsra. Az eddig (jul. 31.) behivottak névsorát itt közöljük. Nagykároly városi illetőségű behivottak: Lauter György, Gábor Ferenc, Nemes Béla, Szirti Sándor, Jász Jó-.séf, Babotán József, Bányai Lajos, Grosz II. Kálmán, Fejes István, Vida Alajos, Serly Ferenc tszéki gyak. Szatmár, Negeie Lajos, Keller János, Schuller György, Gerzánics János, Sirokai Jenő, Bodon Mihály, Báni Gusztáv, Veinöerger Viktor, Gonda Jenő, Szabó György, Komódi Sándor, Zsurzsa Ferenc, Kertész Károly, Tusán Demeter, Bay Béla, Vénig Ignác, Vajda István, Vojnagi Miklós, Böszörményi (Blum) Emil, Keszler Herman, Major István, Antal István, Balogh István, Résziéi' islván, Török Miklós, Arányi János, Kakas István, Kinczli Ferenc, Kerekes István Sándor, Vásárhelyi Lajos, Prógii Ignác, Héb György, Ernyi József, Véber György, Földvári József, Győrffy János, Vojtovics István, Ruprecht Károly, Tempfli József, Riskó József, Papp János, Scherk János, Kaufmann Ignác, Szántó Lajos, Kaufmann Sámuel, Kaplony Mór.Heletya György, Zsófiiba István, Reitter Márton, Blum Imre, Dapsy László, Krammer János, Csepreghy Ernő, Hevele József, Pap Bel ügyvédjelölt. Bállá (Jakabovics) Antal, Wcisz Márton, Szentgyörgyi Lajos, Lcihier Mihályi Puíovics László, Vida Károly, Czipa Alajos, Ackermann Antal. (76) Nagykárolyi tartózkodása idegen illetőségűek: Németi Károly pü. végrehajtó, Ferenc ik József, Szakáll János g. k. lelkész, Sebestyén Antal, Marosán György, Kern Antal pü. dijnok, Nyikora Ambrus gk. tanító, Kondor László, Klepner Márton, Német András, Pap János, Tóth Sándor postás, K resates Ferenc, Kele Ferenc, Barát György, Grosz Jakab könyvelő, Kun András, lile György Nagy János, Szabó János, Fried András, Zámbál Antal kutmester, Juhász Pál, Kövendy Péter, Czine Mihály, Czeller Ferenc kertész, Varhanyovszky József, Biberie Ferenc íak. pénztárnak, Szombati Lajos kerékgyártó, Priinon György kéményseprő, Muszte György napszámos. Gazdag János, Sebők János, Forián Benjámin, Budaházy József virág- kereskedő, Fried András, Rácz János, Vörös Tibor m. kir. pü. ig. irattári tiszt, Weisz Jenő ügynök, Weisz Dezső kárpitos, Szóbei Kain, Holp Mihály, Klepner Lázár, Verba András, Bikfalvy Gyula, Bacsy János pü. szemlész, Blau Sámuel, Katz Lázár, Schvartz Áron kereskedő, Tremba Márton pü. számtiszt, Vadász József, Kern János kir. adótiszt, Kardos Miklós, Herman Béla kenyérgyári alkalmazott, Csernus András rk. tanító, Brüll Mátyás. (58.) A rendőrség éjjeli szolgálata. A városi rendőrségi hivatal hétfő óta éjjeli szolgálatot tart. Egy tisztviselő mindig bent van a hivatalban. A posta rendszabályai. A postahivatalban már igen erélyes intézkedéseket léptettek életbe. Az intézkedések különösen a táviratok feladását neheziti.c meg. Táviratot csak olyan egyénektől vesznek fel, aki igazolni tudja személyazonosságát. Rendőrségi igazolvány vagy két, a postahivatal előtt ösmerős azonossági tanú keil e célra. Olyan táviratokat, amelyek titkos vagy értelmetlen szavakat vagy jelzéseket tartalmaznak, nem vesznek fel. Minthogy a táviratok forgalma a hivatalos sürgönyök nagyszáma miatt óriási módon megnövekedett, a táviratok állandó késedelemmel érkeznek. Mindenki gyanús, aki szerb. Egyremásra olvassuk, hogy a délvidéki városokban csoportosan tartóztatja le a rendőrség a kémkedés gyanúja alá kerülő szerbeket, kik többnyire kereskedők, iparosok volnának civilben, de a háborús hangalat hatása alatt fölcsaptak kémeknek. Az eféle esetek arra indították a mi rendőrségünket is, hogy a nem régen ideköltözött szerbeket megfigyelés alá vegye. Átnézték irataikat, melyek szerb nyelven lévén kiállítva, lefordítás végett Budapestre küldettek. Addig is, mig ügyük tisztázódik, gyöngéd felügyeletben részesülnek a rendőrség részéről. Háborús élet a városházán. A városházán a katonai ügyosztályban hétfő óta állan- állandóan éjjeli Szolgálat van. Éjjelenként ügyeletesek : 1 tisztviselő, egy hajdú és egy szolga. A hivatali szolgálat egész éjjel a rendes. Az esteli postát még azon éjjel kikézbesitik, az idegeneket rögtön továbbítják. Gyakori eset az is, hogy éjjelenként jönnek, kik tudakozódnak. Főképen olyanok, akik nem tudják, hogy hova vonuljanak be. Az ügyosztály minden esetben rögtön megadja a felvilágosítást bárkinek és a behívókat a legpontosabban kézbesíti. Mindnyájunknak el kell menni! A háború iránti lelkesedés feltűnően mutatkozik az egész városon. Érdekes esetek történnek meg nap-nap után. A katonai ügyosztálynál mind- egyre jelentkeznek azok, akiknek a társait már behívták s ők még nem kaptak meg behívójukat. Valósaggal türelmetlenkednek és méltatlankodnak, hogy őket miért felejtették ki. Előttünk állított be egy mezitlábos cigány is az ügyosztályba. Alázattal érdeklődött, hogy miért nem hívták be öt is, holott a vele szolgált katonákat mind behívták. Megnyugtatták, hogy legyen nyugodtan, megkapja ő- is. Nagy sóhajtással ment ki „Bisonyisíen szeretnék már menni!“ Álíatvásárok vármegyénkben. Aaug. 4-én Aranyosmeggyesen, Krasznabélteken és Nagyecseden ; 6-án Királydarócon; 10-én Avas- újvároson ; 12-én Nagysomkuton; 14-én Eidő- szádán ; 21-cn Csengeren ; 24-én Nagybányán. Jó testvér. Drágus Jánosáé juiius 27-én panaszt íeíít, hogy öccsével, Magdás Györggyel egy betét könyv miatt, mely az anyjáé, összekaptak és nagy felindulásában elővette a kését és a bal lapockája alatt őt a testvére megszórta Könnye testi sértésért tett ellene feljelentést. Négy testvér egy ezredben Kern Antal és Kern János helybeli hivatalnokokról érdekes, feljegyzésre méltó körülmény, hogy a családjukból négyen szolgálják a hazát egy ezrednél. Egyik testvérük tényleges főhadnagy és három testvér katona ugyanazon ezredben.