Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1914-01-24 / 4. szám

4-ik szám. 3-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. társadalom mindennapi problémáiról tartott szellemes és a Kölcsey irodalmi kör céljához méltó: komoly és tartalmas előadást. A prob­lémák: a haza, a vallás és a társadalom, il­letve a szocializmus voltak. E három fogalom­ról oly szépen, szellemesen és mély tudással beszélt több mint fél órán át az előadó, hogy a kis közönség valóban egy kellemes és tanul­ságos Kölcsey-estéllyel lett gazdagabb. A nagykárolyi st.-quo hitközség f. hó 11-én tartotta évi közgyűlését, mely alkalommal a képviselőtestület tudomásul vette elnöki évi jelentést. A számvizsgáló-bizottság jelentése és javaslata alapján az 1913-ik évi zárszámadá­sokat helyeseknek és elfogadottaknak jelentette ki. Elfogadta továbbá az 1914. évi költségve­tést, mely 25,362 K 34 f. bevétellel szemben 39,447 K 74 f kiadást tüntet fel, tehát a hiányt 14,085 K 40 fillért kultuszadókivetés utján fogja a képviselőtestület fedezni. Ez a mai szűkös viszonyok között horribilis összeg volna, hanem találkozott volna néhány hitközségi tag, kik a hitközségnek 5 év alatt visszafizetendő 6000 koronás kamatnélküli kölcsönt nyújtanának. Így a kultuszadó múlt évi fog maradni. — A tiszt- ujitást Kaufmann Jenő választási elnök vezette. Megválasztatott elnökké: Berger Ármin; fő­gondnokká : Weisz Lajos ; iskolaszéki elnökké — miután Peiszner Lajos iskolaszéki elnök ezen állást többé elfoglalni hajlandó nem volt — Rooz Elemér dr.; pénztárossá: Bródy Mihály; algondnokká: Han Ignátz és Rosenthal Jakab. A választmány tagjaivá lettek: Dr. Adler Adolf, Cukor Márton, Grünfeld Miksa, Kaufmann Ja­kab, Kaufmann Jenő, Kaufmann Adolf, Kaufmann Izidor, Lang Samu, Rosenberg Bernát, Stern­berg Mór, ifj. Sternberg Sándor és Weisz Ja­kab. — Áz 1914. évi adót kifogja vetni : Dr. Adler Adolf, dr. Antal István, Bing Mór, id. Blau Ignátz, Grünfeld Miksa, Kaufmann Jenő, Policer Ignátz, Sternberg Mór, ifj. Sternberg Sándor és Weisz Jakab. Hegyközségi közgyűlés volt f. hó 18-án, mely alkalommal a közgyűlés: 1. Az 1913. évi zárszámadást elfogadta. 2. Fiók Albert, Lévay Béla, Csőkör Ferenc és Dürschinger Károly birtokosokat a választmányba beválasztotta. 3. A földmivelésügyi miniszter rendelete folytán a rendtartás 26. §-ának utolsó bekezdését és a 30. §. teljes szövegét, melynek alapján ezideig a hegyközségi bérlőkre hegyközségi járulék lett kiróva, törölni rendelte. 4. Szolomájer Gusz­táv és érdektársai kérelmére a nyulháti járás­ban még egy közkút építését elrendelte és an­nak egyketted részbeni költségeit a hegyközségi pénztár terhére kiutalni rendele. 5. Róth István Lajos azon indítványát, hogy jövőben a vá­lasztmányi tagokat és hegyőröket a hegyközség egyes járásbeli birtokosai a hegyközségi köz­gyűléstől függetlenül, önállóan választhassák, a közgyűlés elvetette. 6. Választmány által a hegybíró és pénztáros részére évi tiszteletdijat 30—30 koronában megállapította. 7. Állásáról lemondott Fiók Albert hegybírói működéséért köszönetét szavazott és hegybíróul Oláh Józsefet, pénztárnokul Szolomájer Gusztávot, jegyzőül Balázs Mártont megválasztotta és a hegyőrséget a jelenleg alkalmazásban levő hegyőrökkel meg­alakította. A nagykárolyi máv. tiszti és altiszti kara Aczél Ferenc főellenőr, állomás-főnök ur védnöksége alatt 1914. évi február hó 7-én az állomás 1. és II. osztályú váró és éttermében koszorualapjuk javára tombolával és tánccal egybekötött tea-estélyt rendez, melyre kivül- cimzett urat és b. családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Kezdete este 72 9 órakor. Rész- vételi-dij személyenkint 2 korona. FelülfizetéseK tekintettel a jótékonycélra köszönettel fogadtat­nak. A zenét Fátyol József zenekara szolgálja. Kéretnek az estélyen résztvevő hölgyek minél egyszerűbben megjelenni. Ezen meghívó kívá­natra előmutatandó. Felolvasó-estély. A „Nagykárolyi Pro­testáns Társaskör“ f. hó 25-én este 6 órakor felolvasó-estélyt tart 30 filléres belépődíjak mel­lett. Műsor: 1. Felolvasás. Tartja: Rédei Ká­roly. 2. Monolog. Előadja: Bartha;{Erzsiké. 3. Szabad előadást tart Pálur István. 4. Féltékeny szerelmesek. Előadják : Hadadi Sándor, Sarkadi Gábor és Huszti Sándor. 5. Egyházi éneket énekel harmónium kiséret mellett Kürthy Károly. Előljárósági gyűlés. A helybeli ipar­testület elöljárósága f. hó 14-én tartott ülésé­ben bemutattatott a múlt évi zárszámadás, mely szerint az 1912. évi 467 K 61 f. pénzmarad­vány hozzászámitásával a bevétel 4497 K 44 f, a kiadás pedig 4294 K 55 i volt s igy egyen­leg marad 203 K 44 f. a vagyonmérleg 30007 K 64 f vagyont és 33 K 34 f terhet tüntet fel s igy a tiszta vagyon 30874 K 30 f. Postás-bál. A helybeli m. kir. posta- és távirda-hivatal tisztviselői és altisztjei Schnébli János postafőnök védnöksége alatt február hó 14-én táncmulatságot fognak rendezni. Meghí­vók a napokban küldetnek széjjel. Kamatláb változás. Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsülése f. hó 20-án a kamatlábat 7-2 százalékkal leszállított^, njinek következtében a mai naptól kezdve a bankkamatláb: váltóle­számítolásnál 6°/o, kézizálogkölcsönnél és pe­dig : államjáradékokra és bankzáloglevelekre 5 72 %, a többi értékpapíroknál 6 °/'o. A Nagykárolyi Hitelbank Részvény- társaság hetedik évi rendes közgyűlését ma, saját helyiségében tartja meg. A közgyűlés tárgyai: ’ 1. Hitelesítő küldöttség megválasztása. 2. Az igazgatóság jelentése az 1913. üzletévről. 3. Az 1913. évi vagyonmérleg és eredmény­számla. ezekre vonatkozó > felügyelőbizottsági jelentés bemutatása. Ezen jelentések tárgyalása s az igazgatóság és felügyelőbizottság részére a felmentvény megadása. 4, Az 1913. évi tiszta nyeremény felosztása és az osztalékkifizetés időpontjának megállapítása. 5. Az alapszabályok 87. és 90. §-ainak módosítása, a jelentésben foglalt : zöveg szerint. 6. Az igazgatóság javas­lata az igazgatósági elnök tiszteletdijának meg­állapítása tárgyában. 7. Az igazgatóság 1 tag­jának megválasztása az 1614—1915. évekre. 8. A felügyelőbizottság három rendes és egy póttagjának megválasztása az 1914—1916 évekre. 9. Esetleges indítványok. Az igazgatóság jelen­tése szerint az egész évi nyereség 70.798 ko­rona 31 fillér, melynek felosztására nézve ja­vasolja, hogy az igazgatósági 12% alapszabály- szerű és tisztviselői 3% szerződésszerű juta­lé ra 70.651 korona 35 fillér folyó évi nyere­mény után 10.599 K 20 f. 1500 dr. részvény osztalékára részvényenként 6%=24, összesen 36.000 K. Rendes tartalékalapra 18.000 K. Termény- és áruraktár értékcsökkenési tartalék- alapra 4.000 K. Veszteségi tartalékalapra 1.000 K. Nyereség átvitel a jövő évre 1.199 K. 11 f. Összesen 70.798 K 31 f. Az osztalék kifizeté­sének időpontja január hó 26. A Nagvkáro’yi Takarékpénztár Egve- sület rendes közgyűlését 1914. évi január hó 31-ik napján délután 5 órakor saját hivatalos helyiségében fogja megtartani. A közgyűlés tárgyai: 1. Jegyzőkönyv hitelesítő biz ttság választása. 2. Az igazgatóság, felügyelőbizott­ság jelentése, a zárszámadás és mérleg elfoga­dása, ennek kapcsán a tiszta nyeremény fel­osztása iránt az igazgatóság által előterjesztett javaslat feletti határozat s egyben az igazgató­ság és felügyelőbizottság részére a felmentvény megadása. 3. Az alapszabályok 3. és 23. §-ai- nak módosítása. 4. Vezérigazgató, helyettes vezérigazgató, igazgatóság és felügyelőbizottság fizetésének az alapszabályok 68. §-a értelmé­ben 1914—1915—1916. évekre leendő meg­állapítása. 5. A közgyűlést megelőzőleg 8 nap­pal előbb beadható indítványok tárgyalása. 6. 3 igazgatósági és 1 felügyelőbizottsági tag­nak 1 évi időtartamra leendő megválasztása. Az 1913. üzletév nyereménye 93.082 korona 91 fillér, amely összeg felosztására javasolja az igazgatóság, hogy a tartalékapra 54,290. K 43 f., osztalékra részvényenként 60, öszesen 36.000 K. Elnöki és tisztviselői jutalék 3% 2.792 K 48 fillér. A szelvények beváltásának határideje február 4-ike. Figyelmeztetés. A hegyközség 1913. évi zárszámadása és az azt elfogadó 1 —1914. sz. közgyűlési határozat 1914. évi január hó 21-től bezárólag február hó 5-ig a városi számvevő­ség hivatalos helyiségében közszemlére kitétet­vén, az érdeklődő birtokosság által hivatalos órák időközében betekinthető és az elleni feleb- bezés Írásban benyújtható. Hegybiróság. Ipari tanfolyamok városunkban. A bu­dapesti m. kir. Technológiai Iparmuzeum igaz­gatósága az 1913—14. év folyamán egy to­vábbképző ipari tanfolyamot rendezett váro­sunkban. A tanfolyam még jelenleg is tart s a legszebb eredmények reménységével néz a be­fejezés elé. Az ipartestület vezetősége a szép eredményektől bátorítva jövőre is kieszkö­zölte uj szaktanfolyamok tartását. Az uj Prog­ramm olyan gazdag és sokoldalú, hogy csak a legnagyobb elismeréssel lehet az iparosság az ipartestületi és a tanfolyami' vezetőség iránt, melyek nekik e szép és előnyös alkalmakat a továbbképzésre megszerezték. A vezetőség a következő nyomtatott felszólításokat küldte szét az iparosságnak: Mélyen tisztelt iparos ur! A m. kir. Technológiai Iparmuzeum Igazgatósága a városunkban lakó képesítéséhez kötött kézmü iparágon levő iparosok részére 1913. év folya­mán és pedig : 1) ipari levelezés és közigaz­gatási és jogi ismeretek, 2) ipari számtan, mér­tan, 3) ipari könyvvezetés és 4) cipészipari szakrajzból továbbképző ingyenes tanfolyamo­kat rendezeti. Ezen tanfolyamoknak a jelen al­kalommal, vagyis : ipari levelezés stb. 35, ipari számtan, mértan, 41, könyvitelten 35, cipész­ipari szakrajznak 24 hallgatója van. A jövőt illetőleg 1914—15. év november, december és jan. hó folyamán a most említett tanfolyamo­kon kívül még a következő tanfolyamok enge­délyeztettek : 1) építőipari szaktanfolyam szak­rajz alapján, 2) tanfolyam festők és mázolók ré­szére, 3) szabó szabászati és 4) egészségügyi — vagyis összesen 8 tanfolyam. Amidőn ezen örvendetes körülményről t. c. iparos urat érte­síteni szerencsém van, egyidejűleg felkérem, hogy ezen tanfolyamokra, vagy azok bármelyi­kére is a saját jól felfogott érdekében beirat­kozni s azon résztvenni szíveskedjék. A tanfo­lyam ingyenes, csupán a beiratási dij 1 (egy) korona, mely összeg minden tanfolyamért kü­lön fizetendő. Az előadások este 7 órától 9-ig, a cipész- szabószaktanfolyamok 5 héten át dél­után 2 órától 5-ig tartatnak. A tanfolyamokra a beiratások a mai alantirt naptól kezdve 1914. szeptember hó 1-ig (ünnep és vasárnap kivé­telével) mindennap délután 2—3-ig az ipartes­tület jegyzőjénél, azontúl Darabánt András pol­gári fiúiskolái canár ur, mint a tanfolyam igaz­gatójának Kaszinó-utca 5. szám alatt levő la­kásán is eszközölhető. Nagykároly, 1914. évi január hó 15-én. Az ipartestület nevében : Já- ray József jegyző, Marián Ferencz elnök. Dr. Koszorús István felmentése. Isme­retes az a bűnvádi feljelentés, amelyet Szabó Gézáné adott be dr. Koszorús István csanálosi orvos ellen, azzal vádolván meg, hogy méh­magzatát beleegyezése nélkül elhajtotta s amely feljelentés folytán a kir. ügyészség úgy Szabó Gézáné, mint nevezett orvos ellen vádiratot adott be. Dr. Koszorús István a vádirat ellen kifogással élt, amelyet a kir. törvényszék vád­tanácsa kedden vett tárgyalás alá. Dr. Fejes Ist­ván szatmári ügyvéd védelme alapján a vád­iratot elutasította és ellene a további eljárást megszüntette. Szabó Gézáné kifogással nem él­vén, ellene az eljárás tovább folyik. Gázolt a vicinális. A nagysomkuti vo­nalon levő Sóspuszta állomás közelében az egyik átjárónál elütötte a vicinális Roppa Jó­zsef szatinárhegyi lakos terhes szekerét. Sze­rencsére idejekorán leugrott, igy kisebb sérü­lések árán menekült a biztos haláltól, de sze­kerét és két lovát összetörte a robogó vonat. PILEUIOTÓ Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, ezen víznek *!• Ranhath minriannttf egy asztalnál sem szabad hiányoznia. : mé9 ÄaJJIialU UllllUcIlUU l

Next

/
Thumbnails
Contents