Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-05-30 / 22. szám
4-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 22-ik szám. idegen férfiak rabulejtése, akiket többé meg nem öltek, hanem hazaszálliottak s őket örökös, rosszultartott, de erejük fenntartására mégis elegendően táplált foglyok gyanánt őriztek s a győzők hasznára való munkálkodásra kénysze- ritettek. De egyben belterjes tenyésztését is megindítják az örökös és ingyenes szolgafajnak azáltal, hogy a győztes faj magát, mint magasabbrendüt különválaszlja a legyőzőitektől s ezeknek ivadékait született és örökös szolgának, rabnak, alsóbbrendünek minősiti. line, a rabszolgaság intézménye keletkezésének vázlata! Tagadhatatlan, hogy a rabszolgaság intézményének gazdasági rendje önmagábanvéve ?s higgadt tárgyilagosággel mérlegelve, nem cáfolja meg a társadalom előrehaladó evolúciójának fölállított elméletét. Az oktalan vérengzéssel szemben, melyet előbb minden összeütközés elkerülhetetlen következményének látunk, a legyözőttek foglyulejtése s életük és testi épségük kiemelése határozott haladást jelent. A rabszolgák fejlesztette ipari munka szét- tagolásának logikus következése az életigenyek hatalmas megnövekedése. Minél több kényelmet kínálnak uj találmányok, annál többnek élvezésére ébred vágy az emberek minél nagyobb számában. Az ipari s magasabb fokon a technikai talátmányok szaporodása, valamint azok tömeges előállításának könnyebb lehetősége egy-egy újabb fokozatot jelent az átlagember átlagéletmódjának emelkedő szintjére nézve. Ebben áll épen a technikai találmányok óriási szerepe az emberi társadalom evolúciójára. Az ipari fellendülés nyomán ébredő kereskedelem s az evvel kölcsönhatásban fejlődő gyorsabb közlekedés egy uj értékmérői hivott világra, helyesebben szólva, világosságra hozta, hogy a kenyeret termő és állatohat nevelő föld- tulajdonnal egyenrangú értékmérő lépett fel: a munka. Távol attól, hogy ez a belátás a termelt javaknak uj, igazságos felosztását eredményezte volna, a földtulajdon uj eszközöket keresett régi azaz eddigi uralmának konzerválására. Támogatva attól a kürülménytől, hogy az emberi szükségletek legelseje a táplálkozás, teljes erővel ráveti magát a tápszereket termelő föld tulajdonjogának erősebb ki építésére, azzal a jólbevált számítással, hogy a tápszerekre okvetlenül reászorult ember kénytelen lesz azokért eszközöket, lakhelyeket, ruhát, védelmet s a mindezek és egyéb dolgok elállítására szükséges munkát is cserébe adni. Ez a kihasználási hatalmi törekvés az eredője a rabszolgaság középkori változata — a hübérrendszer-kialakulásának. Az objektiv tudomány, Hölgyeim és Uraim, semmiféfe emberbaráti föllendülést nem ismer. Nem az a célja, hogy agitációt indítson, hanem hogy tényeket állapítson meg s azok törvényszerűségét bizonyítsa. Ezokból nem szabad a szociológusnak zajos tirádákba kitörnie egyetlen ismertetett társadalmi rendszer ellen se, a rabszolgaságtól a kapitalizmusig. Az ő szemében ami egyszer volt, az mind szükségképen, ellenállhatatlan vastörvény kényszerűsége alatt lett s ennélfogva: jogosult. Ebből a szempontból kell megítélni azt a sokszor hol kedvező, hol gáncsoló irányban megcsodált társadalmi helyzetképet, amelyhez most értünk: a renaissance-ot. Alapelve az egyén érvényesülése, föjellem- vonása az élvezet kergetése. Ez a kor, melyben a tehetségek úgy teremnek, mint nyári eső után a gomba, ez a kor a szociológus számára a társadalmi visszaesés kora éppen az egyén tultengésénél fogva, melyből annyi tragikus bukás eredt és fog eredni mindaddig, mig általános nem lesz a belátás, hogy semmiféle emberi nagyság nem volt és nem lesz képes soha egy vonást is változtatni a társadalom arculatján, nemhogy azt a maga egész mivoltában, szervezetének minémüségébea bírná megváltoztatni, átalakítani, kijavítani, megreformálni. Ez az igazság áll azután nemcsak egyes világjavitásról álmodozó emberekre, hanem az emberiség amaz óriási tévedéseire is, midőn erőszakos politikai kitörésekkel akartak megváltoztatni, oly fennálló társadalmi rendet, melynek gazdasági fundamentuma még az egyensúly helyzetében állva, külső erőszakkal megdönthető nem volt. Ilyen külső, politikai kényszerrel akarták a társadalom szervezetét megváltoztatni megannyi fölkelés, lázadás, államcsíny, összeesküvés és forradalom. A mi célunkra nagyjában elegendő lehet a nagy francia forradalom, amely mindannyinak tipikus példája. A nagy francia forradalom eredete tény- teg nem politikai, hanem társadalmi eszmecsirából indul ki, ami természetesen csak képlegesen értendő, lépén a társadalom evolúciójának mozgató ereje nem az egyén és nem az eszme, hanem egyedül a termelésnek gazdasági rendje. Mikor a nagybeteg — a társadalom — érezte, hogy minden tagja fáj s szenvedésének mind jajjongóbb panaszokkal adott hangot, sűrűn jelentkeztek a jóakaratu, bár kevéstudásu ku- ruzslók, akik a bajon segíteni igyekeztek volna. A szociális föllendülés, igaz, politikai összecsapás zajába fűlt. A társadalom és állam fogalmának végzetszerűen hagyományos összezavarásából máskor is ilyen hamis vágányra siklás származott. Mégis: a törvényelőtti jog- egyenlőségnek az eddig dívott külön osztályigazságszolgáltatás ellenében való proklamálása, a nagybirtokok lefoglalása s nemzeti vagyonná nyilvánítása, már mind szocializáló törekvések. Az eszme tisztaságét erősen megrontotta a kivitel sok bűne. Nem értek meg még a nagy változásra a népek, melyek azidőben még képzelni se tudták a gazdasági rendnek más alapját, mint a földtulajdont. A hübérrendszer huilámgyürüi a legszélesebb körökig terjednek, sehol gátat nem találva. A földtulajdon s utóbb a belőle vont földjáradék is, mint egy ledönthetetlen istenség áll a népek gondolkozásában. És senkinek se jut eszébe, hogy nem örökéletü istenség az, csak egy korhadozó bálvány, melynek neve: Demiboron = Népetfaló Bálvány. Ha talán derengett is efféle belátás egy proskribált nép körében, amely minden földtulajdon birtokából, minden hűbéri viszony kötelékéből kizárva, mégis élt, gyarapodott s egy leendő gazdasági rendnek uj alapját sejti meg a tökében, — az ilyen, föltehető előrelátása egy uj rendnek, belevész a ghettó sötét homályába. Mint mondom, a forradalmak se hozták meg az epedve kívánt változást. A dolgok bár nevet cseréltek, az állapotok fájdalmas nyomása megmaradt. A triviális közmondás keserű kiszólása szerint: Ugyanaz a kutya más nyakra- valóval. (Folyt, köv.) A csanálosi ipartestület zászlószentelése. A cscnálosi iparosság életében kimagasló fényes ünnepély folyt le f. hó 25-én. Egyesületi zászlóját szentelte fel a csanálosi iparosság. Az ünnepnap regeién az egész iparosság és a község lakosságának nagy része az elemi iskolánál gyűlt össze. Innen öttagú küldöttség ment a zászlóanyáért, Rhein Istvánná úrnőért. A zászlóanya ünnepélyes fogadása után a fuvó- zenekar hangjai mellett a templomba ment a diszmenet, hol a beteg Rónai István plébános helyett egy kaplonyi szerzetes végezte a felszentelést. Zeneszó mellett vonult vissza ezután a menet az iskolába, hol az ünnepély második része folyt. A fuvózenekar a himnuszt játszotta, majd Szepacher Ferenc tanító alkalmi ünnepi beszéd keretében az eszme megvalósulását ismertette. Lini Etuska üdvözölte ezután a zászlóanyát, majd a zászlóanya átvette és átadta a zászlót a diszelnöknek: Tempfli Józsefnek. Brandt Dezső aljegyző záróbeszéde következett ezután. A nagyhatású, értékes beszédet alább egész terjedelmében közöljük. A fuvózenekar a szózatot játszotta befejezésül, mely után a zászlószegek beverése következett. Este 8 órakor Czier Károly uj tánctermében befejező ünnepség volt a következő műsorral : Kimer József mondott lelkes beszédet, utána Tempfli Ilonka szavalta el a Celli búcsút, Rokk Giziké „Óh azok a nagyságák“ címen monológot mondott, Fástánc Pál pedig „Ha férfi vagy, légy férfi“ kezdetű költeményt adta elő Mindhárman osztatlan sikert arattak. Végezetül Csanálos József „Rákóci lobogója“ cimü verset szavalta frenetikus hatást keltve. A nagykárolyi ipartestületet Marián Ferenc ipartestületi elnök képviselte, ki az ünnepség folyamán hatásos szavakban köszöntötte a csanálosi iparosságot, melyre Szepacher Ferenc válaszolt. Brandt Dezső aljegyző tartalmas záróbeszédét itt közöljük: Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Megszentelte e zászlót az Isten szolgája és az a lefolyt ünnepi formák között immár átadatott hivatásának. Mikor a rendezőség szerény egyéniségemet szemelte ki, hogy szavaimmal ezt az ünnepélyt bezárjam, amilyen igazán megtisztelő, ép oly nehéz feladatot rovott rám, mert a hivatott szónokok szavai után mit tudjak én még mondani ? Kényszerítő kötelességnek érzem, hogy gondolatokat és eszméket segítsek hordani e zászló alá, mert hisz ez a hivatása e nap szellemi munkásainak, eszméket és gondolatokat, melyek a lelkek ünnepi hangulatát neveljék és amelyekből talán érdemes legyen eltenni egy-egy röpke gondolatot, egy-egy kis jótanácsot a munkás hétköznapokra is. De hát mit tudnék én tanácsolni e zászló népének mire tudnám én őket tanítani, inteni? Vallásosságra talán én, ki mindennap meghatva látom, hogy napjuknak minden percét, összes életviszonyaikat a vallásosság hatja át, hogy ez tartja őket példásan a becsület, a tisztességtudás utján és ez viszi előbbre művelődésüket. Vagy munkára intsem ezt a népet, melyet pihenni csak akkor látok, mikor ünnepnapját megszenteli ? Nem! Ez az iparosság megszerezte már a jogot ahhoz, hogy egy szebb jövő reménységével sorakozzék e felszentelt zászló alá és boldogságot várjon a jövőtől! Boldogság e földön, ugye ez nem lehet, mert hisz keserűségek nélkül meg sem tudnók a jót becsülni, de ma ünnepi hangulatban vagyunk, ma reménykedünk, tekintsünk el hát a földi élet ezer bajától. A boldogságnak földi értelemben szegényre, gazdagra egy törvénye van, boldog az, ki elmondhatja magáról, hogy meg van elégedve sorsával. Ezt pedig mindenki megszerezheti magának, ennek a módja nagyon egyszerű; akarat, erős akarat kell hozzá csupán. Mert megelégedettséget nem adhat nekem sem rang, sem vagyon, sem egy rajtam kívül álló második személy, megelégedettséget csak én magam adhatok magamnak 1 Megelégedett csak az az ember lehet, munkálkodjék bár az emberi munka bármely terén, aki tudja azt magáról, hogy becsületesen megtette emberi kötelességét ott, ahova sorsa állította, aki olyan sokat és olyan jól dolgozott, amennyi csak tőle kiteliett. Ez az, a kötelesség teljesítés, amelyre reá akartam mutatni. Tisztességes ember lelkét csak POLEUI CTÓfiYfIZ Természetes égvényes savanyuviz-íorrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, ezen víznek ffonhofÁ minrlnniilt T egy asztalnál sem szabad hiányoznia. ftcipilclIO 011006111111!
