Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-05-23 / 21. szám
21-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. a bozótból. Akkor aztán az lesz, aminek tervezve volt és amiért olyan rengeteg pénzt belefektettek, t. i. a városnak igazi dísze, a közönségnek üdülő helye. . Betegápolónöi tanfolyam Nagykárolyban. A Vörös Kereszt Egylet felhívása. Hatezer ápolónőre van szükség. A magyar szent korona országainak Vörös Kereszt Egylete nagy aparátussal fogott most hozzá a háború esetén szükségelt ápolónői személyzet leképezéséhez. A balkáni háború rémségei és egy lehetséges nemzetközi bonyodalom kilátásai leginkább bennünket, magyarokat ejtenek gondolkozóba. Tagadhatatlanul van a levegőben valami és jó mindenre el- Készülni. Épen ezért a Vörös Kereszt egylete felhívást bocsátott ki minden megyei, vidéki és városi fiók egylethez, hogy azok betegápolónői tanfolyamokat rendezzenek. Az első tanfolyamot már be is fejezték az egész országban, mely tartott március és április hónapokban hat hétiig. Az egész országban ezen idő alatt 1043 hölgy jelentkezett ezen tanfolyamokra és nyert ápolónői kiképzést. Ezen örvendetes eredmény további munkálkodásra buzdítja a Vörös Kereszt egyletet, mely a f. évi október hó 1-én az ország minden nagyobb városában uj ápolónői tanfolyamot nyit. Az eziránti felszólítást megkapta a helybeli Vörös Kereszt egylet is, és igy itt az ideje, hogy tájékoztassuk a közönséget eme tanfolyamok körülményeiről, egyben szeretettel kérve a hölgyközönséget, hogy fogadja e mozgalmat lelkes szimpátiával. A magyar szent korona országainak Vörös Kereszt egylete által rendszeresített önkéntes betegápolónői tanfolyam célja önkéntesen jelentkező hölgyeket a betegápolásban annyira kiképezni, hogy háború esetén a hadsereg sebesültjeit, vagy a háborúban megbetegedett katonáit ápolásba vehessék. A tanfolyamok 6 hétig tartanak és díjtalanok. Egy tanfolyamra 20—30 jelentkező vétetik fel. A tanítás a helybeli kórházban történik csütörtök és vasárnap kivételével mindennap. Délelőtt 1—2 óráig gyakorlati útmutatásokat kapnak a hallgatók a betegápolásban. Délután szintén 1—2 óráig elméleti tanítást hallgatnak a bonctanból, élettanból, a leggyakoribb betegségekről, sebfertőzésekről, a betegápolás szabályairól és életmentésből. Éjjeli inspekcióra csak önként vállalkozók alkalmaztatnak. Háború esetén, ha családi viszonyai engedik mindenki olyan szolgálatot teljesít, amilyenre vállalkozik; kötelezni senkit sem lehet semmire. Tanfolyam végeztével a hallgatók bizonyítványt és vörös keresztes karszalagot kapnak, melyekkel beosztatnak a magyar Vörös Kereszt egylet önkéntes betegápolónői közé. Röviden ennyiben lehet ismertetni a Vörös Kereszt egylet ápolónői tanfolyamának célját és kereteit. Ez olyan kényelmes szolgálatot enged meg és olyan kevés terhet és kényszert ró a lelkes önként jelentkezőkre, hogy e kevés áldozatot majdnem minden urinö meghozhatja. Ha tényleg arra kerülne a dolog, hogy Nagykárolyban is megindítanák a tanfolyamot, hisz- szük, hogy nőink közül nagyon sokan vállalkoznának azon nemes honleányi és emberbaráti kötelesség teljesítésére, hogy a hazáért szenvedő megsebesült és megbetegedett katonákat ápolják. A kórházak orvosai is mindenütt hazafiui kötelességérzetből tanítják az ápolónői tanfolyam hallgatóit, igy az ápolónői sereg kiképzése nagyobb pénzbeli terhet nem ró az államra. Egész ápolónői seregre van szüksége a hazának, mert el lehetnek rá készülve, hogy egy nagy háború esetén a monarkiának mintegy 100,000 sebesültje ‘és vagy 250,000 beteg katonája lesz, amennyiből Magyarországra körülbelül 140,000 sebesült és beteg katona esik. Ezt azonban nem lehet a monarkia két országa között a kvóta arányában elosztani. A harctér helyétől függ, hogy hány jut Magyarországra. Mindenesetre olyan sok, hogy ellátásukhoz a legnagyobb erőkifejtéssel kell berendezkednünk. Hozávetőlegesen mintegy 7000 képzett betegápolónőre iesz szükségünk. Ez az óriási szám nem kerülhet ki a hivatásos betegápolónők közül, azért a hiányt hazafias, önkéntes jelentkezés alapján kell kiegészíteni. Németországban minden városban már évek óta folynak ilyen előkészítő tanfolyamok, melyek az ápolónőket fontos hivatásukra előkészítik. A háborúba induló férfiak mögött a vörös kereszt jelvényével rögtön felvonulnak a nők az egész német birodalomban, úgy, hogy a német katona biztosan számíthat, hogy megsebesülése esetén ápolás hiánya miatt nem fog nyomorultul kínlódni és elveszni. Hasonlóan kell berendezkednünk háború esetére nekünk is. Éhez pedig nem hisszük, hogy ne adná meg a kellő lelkesedést az a tudat, hogy a mi véreink, fiaink, testvéreink vonulnak fel egy esetleges háborúban, kiknek ott szerzett sebeiknek és betegségeiknek gyógyítására el kell követnünk minden tőlünk telhetőt. Polgári leányés fiuinternátus. Ismét egy olyan intézmény, melynek a helye már megvan. A nagykárolyi intézményeknek közös sorsuk, hogy a helyük nagyon előre megvan, ahol aztán a tervezett intézmény sehogy sem akar létesülni. Hogy nagyobbat ne említsünk, ott van a drága pénzen megvett piacterület — a püspökség szániára. tartás a finom és kedves asszonyi gőg inkarnációja maga. Nagyon hasonlítottak egymáshoz és az nem tett különbséget, hogy a lánynak a haja fekete, az anyáé meg szőke. Mindkettőjüknek egyformán sötétkék szeme volt és oly finom, kicsiny, mégis merész orra, hogy ez az orr már maga félbizonyiték. A szájjá mindkettőnek nagy és kemény, de olyan friss és gusztusos, amilyen kis száj nem lehet soha. Meglehetősen rövidlátó mind a kettő, épp azért az anya köszönt mindenkinek, a lány pedig senkinek. Hihetetlenül trenírozott mind a kettő, a lány különösen majdnem minden idejét testének nevelésével töltötte el. Edzett volt, mint egy huszártiszt. — Mint egy szobor. Másnak a keze nem olyan, mint az ő lába! — mondta róla az anyja bizalmas asszony-ismerőseinek, néhanap férfinak is, de csak az előkelőbb rendből. Igy el-elszólta magát és habár lánya kitünően nevelte, ki-kiütött rajta a hollandus eredet. Ám neki mindent megbocsátott a hercegkisasszony. Szerette nagy szépségéért, külön barátkozott vele, fésülte a haját és egy bizalmas órán, tiroli hotelben, harmadnapos eső esett akkor, sarokba szorította: — Anyuska, tizenkilencéves vagyok, most már mondj nekem mindent, akarom tudni az egész igazságot, minden részletet, mindent. Az anya elhalványodott, készült e pillanatra, várta, félt tőle, mégis meglepődött. Elfogyott a lélegzete, kapkodott: — Mit mondjak . . . Ostoba pletykák . . . Nincs mit mondani! A leány megállott előtte, szinte falfehéren, mereven, mélyen a szemébe nézett: — Az intézetben beszélték kis lányok. Az I apácák is. Azok többet tudjanak, mint én ! ? Ha élne, fölkeresném, audienciát kérnék tőle és neki kellene megmondania. így te mondod meg, most mindjárt. Követelés, sok parancs volt a hangjában. — Én becsületes asszony vagyok, a voltam mindig! — mondá az anya ijedten, csakhogy- nem sirva fakadt. A hercegkisasszony vörös lett a türelmetlen izgatottságtól: — Ugyan, — szólt kedvetlenül — Szamár voltam, belátom. Érdem ez? Mi minden lehettem volna, milyet érhettem volna el és mit csinálhattam volna a szegény apádból, csakhogy én, az akkori eszemmel, nem tudtam, nem tudtam és szerettem volna felesége lenni a hercegn:k. Mert én is tudok akarni; fő az akarat. Azt mondtam a hercegnek : fenség, vagy — vagy. Az én családomban ezt soha senki .nem tette, és én szeretem és tisztelem fenségedet, de én a férjemhez hü maradok, valameddig az férjem. Akár meg is gyilkoltathat. — És nem voltál a felesége, nem lettél titkosan sem ? — Nem, nem. — Morganatikusan elvehetett volna, vagy. — Elment, amikor én a „vagy“-ot mondtam. Mindennap nálunk volt, nyilvános helyen mutatkozott velünk hónapokig is egyszerre elment. Hitt bennem tudta, hogy én komoly nő vagyok. Olyan volt a fenség, mint a többi férfi, nagyon gyorsan bízott és nagyon hamarosan elvesztette a bizalmát. Egyszer-kétszer még érintkezett az urammal, inkább vele. — Meg se csókolt, soha ? — Egyszer, itt! — Az asszony hajának egy pontjára mutatott. A leány erősen megnézte a helyet. — És a kezedet? — Oh, azt sokszor. A leány anyjának mindkét kezét tüzes arcához vonta, odaszoritotta. Sirt csendesen és alig hallható hangon szólt: — Akkor én nem vagyok, nem vagyok a leánya. Nem vagyok senkije. Nem vagyok senki. Az anya is könnyezett, de most mosolygott is mellé: — Már te akkor kétéves voltál, amikor vele megismerkedtem. Játszott veled, a fenséges fején lovagoltatott . . . Beszélni tudtál, a szakállát húztad . . . Csendesen, de sűrűn sirdogáltak, összhangban az esővel. A leány föl és alá járkált a szobában. — Mit beszéltek akkor össze-vissza ? — Az emberek beszélnek, szeretnek beszélni. Összekonfundálták a dolgot, az időt, a dátumot. Én tudtam, hogy becsületes asszony vagyok és az apád is tudta. Kezdetben haragudtam. Ha legalább igaz lett volna! Később hagytam, nevettem rajta. Aztán tetszett, nem bántam. Láttam, hogy nem árt, sőt! Néha magam is hittem. — Előttem is ejtettél el szavakat, olyanokat. — Amikor magam is hittem. Én aztán nagyon is szerelmes lettem a hercegbe, sokat sírtam, de csak nem mehettem hozzá? Nem, sokára meghalt, itthagyott engem. Gyászoltam- te is akkor jártál mindig feketébe. A hercegkisasszony bólintott a fejéve^ POLENAI GYÓGYVÍZ Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üditő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, ezen víznek egy asztalnál sem szabad hiányoznia. Kapható mindenütt!
