Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-13 / 15. szám
V. évfolyam. Nagykároly, 1913. április 13. 15-ik szám. ÉSZAKKELETI UJSÁö. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre ....................................... 8 koronaNEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Félévre .....................- 4 „ Szerkesztők : („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)/ Negyedévre .............................. • 2 , Dr. Suták István Csáky Gusztáv. Hirdetések ugyanott vétetnek feK Nyilttér sora 40 fillér. Tanítóknak egész évre.................... •• 5 „ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. .... Meghívó Vass József dr. a Szent Imre Kollégium igazgatója által Nagykároly város közönsége számára tartandó konferencia beszédekre. Összes előadások a plébániatemplomban lesznek: I. április 17-én csütörtökön este 6 órakor II. április 18-án pénteken este 6 órakor III. április 19-én szombaton este 6 órakor IV. április 20-án vasárnap a 11 órás szentmise után. Szombat este és vasárnap reggel Vass József dr. a férfiak gyónását fogja hallgatni a plebánia-templomban, vasárnap reggel az Vi8 órás szentmisén lesz a férfiak közös áldozása, mely előtt szintén beszél. Az előadásokat bárki meghallgathatja. A pontosan érkezőknek az első padsorok: föl lesznek tartva. Az előadásokra mint értesülünk, Szatmárról és Debrecenből is jönnek. Legyünk rajta, hogy az illusztris szónokot, kitől lapunk mai száma cikket is hoz, minél többen hallgathassák! Üdvözöljük őt városunkban! A vallásos öntudat ébredése. Irta: Vass József dr. A szentek, kik az Urban bíznak, erőre tesznek szert, szárnyat öltenek, miként a sasok; repülni fognak s nem lankadnak el . . . Ennek a szónak: öntudat, van egy sekélyes pszichológiai jelentése, amely tartalmazza a magamra vonatkozó ismeretek adatszerű halmazát; és van egy teljesebb jelentése,' amely már nem egyszerűen adat, hanem tényező, hajtóerő, amely meggyőződések formájában az én egész mivoitom, az életbe való beállásom és érvényesülésem az én elveimet tartalmazza. Az első jelentésben vett öntudat egyénekre vonatkozik, a teljes értelemben vett öntudat pedig egyéniségeket jelent és termel. Mi a különbség a kettő között? Egy egész világ. Ez a világ, amely egyénekből áll, amelyeket az állam mint adóalanyokat vagy katonaköteleseket nagy, komoly könyvekben el- rubrikáz és nyilvántart, amelyek meghunyászkodó rabszolgái és akarattalan adófizetői a sajtó kalózhajóinak, amelyek a kísérleti nyúl türelmével és gyávaságával engedik át mezítelen testüket és védtelen lelkűket minden romboló irányzat és erkölcstelen kikezdés apostolainak. Ennek a kulturvilágnak éppen az a baja, hogy nagy többsége nem egyéniségekből áll. Kultursablonokban élünk, jelszöuniformisokat viselünk, könnyen behódolunk és könnyen megszaladunk. Köny- nyen behódolunk. Két-három ember kinevez egy irányzatot nyugati iránynak, amely megveti és felforgatja egész eszmevilágunkat. És mi történik? Polgárjogot adunk annak az iránynak, mert nincs meggyőződésünk és világos pillantásunk. Egy csomó festő azon a címen, hogy emancipálnunk kell magunkat a régi stílusoktól, ecsettel és festékkel hihetetlen merényleteket követ el a festészet ellen. És az eredmény? Az eredmény az, hogy a mázolmányok előtt müértő arcokat iparkodunk vágni és drága pénzen megvásároljuk őket szalonjaink számára. Miért ? Mert nem vagyunk egyéniségek. Nincs bennünk erő és bátorság, nem merjük a dolgokat a maguk nevén nevezni. De könnyen meg is szaladunk. A szabadkőműves páholyok az ellenséges sajtó utján beledobnak a köztudatba egy jelszót, a klerikalizismus jelszavát. Gondolkozás nélkül elfogadjuk. Klerikális az, aki Egyházával tart, aki templomba jár, aki gyónik és áldozik, aki kongreganista, szóval aki katho/ikus. És az eredmény? Az eredmény az, hogy nagyon sokan ész nélkül szaladnak el az Egyháztól, el a templomtól, el a paptól, el a katholikus mozgalmaktól, el az Ur Jézus Krisztus dicsőséges zászlói alól. Miért? Mert nem vagyunk egyéniségek, Beismerés. Csendeshangu az én kobzom zenéje, Ujmódian nem harsog fel a légbe. Ömagyarság forráscseppje italom; Ereimben Kék vér nincsen, De tiszta Faj szittya: Pogánykodni húrjait mégsem ajzom. Soh’sem vágyik költészetem lyrája Dicsőséges koszorúkra, virágra; Visszazengi érzelmimet olyatén, Hogy a szavát Hallgathatják; Lelkibajt Nem kaphat Sem a gyermek, sem az ifjú, sem a vén. Szerencsétlenségem. A sors viharja letépnek Egyenkint a szivemről: Eszményekkől szőtt, régi képek! Akarva, nem akarva bánom, Hogy eltűnt észrevétlen Szép, délibábos ifjúságom. Nem fájlalná már azt se lelkem Egészen sohsem adták A jóból, mit megérdemeltem. S mivel mindent figyelve látok, Ráült érző szivemre Csalódás, mint a jelleg, átok. Bár arra van nem egy, de tiz ok, Ne higyjek embereknek: Bennük mégis remélve bízok. Jó világ. Az életnek göröngy télén terét Manapság nem lepik már el henyék; Hiába van jó összeköttetés, Elöbbhaladásukra az kevés; A koncnak elkeresztelt nagy falat Bögréjükben megfőni sem marad; Magán, vagy közhivatalon belül Léhán mind egy állapotában ül És rangosabb állások kapuján Kívül ácsoroghat valahány. Modern a társadalmunk is, igaz! Szükségtelen mostanság már mindaz, Mi főkellékül szolgált azelőtt: Kívánnak és követnek egyszerűt Ruházkodásban. S szinte az csodás, Milyen finom lett a szórakozás : Nincs pletykázás, sem csúf politika, Száműzve rég az ördögbiblia. A társaságban nem pénz, születés: Kedvelt csak az, kiben van jellem, ész. Művészeteknek árnyas berkiben Kapaszkodó akarnak nem pihen ; Tehetségesnek csöppet sem nehéz — Poéta, piktor, szobrász, vagy zenész Legyen — feljutni, hogy megérlelik... Hogy elkalandozom!... gyümölcseit Hol Hírnév őfensége osztogatja. írül sincsen, kiveszett ott a nagyja, Hogy bármi néven megnevezhető Érdek volna Olympia emelő. Tovább nem lenne csépelgetni jó, Mert engem is behálózgatna tán — Mi pusztulóban! — a protekció. Unaloműzés. Hajszoló élet! Rád nem hederitek, Mert szabadnapos ez a délutánom; Szebben süt be most hozzám a napsugár És álmélkodik festmény es szobámon. Körülcsókolgat és aranyfátyollal Hálóz sorra itt minden egyes tárgyat; Kotródik tőlem valamennyi emlék, Szivemnek amely titokban is fájhat. Zajongós élet! Fittyet hányok néked, S mig elmerengek kék füstkarikákon: Vers-iró toliam a kalamárisba Akaratlanul bele-belemártom. Károlyi Tóth Lajos.
