Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-15 / 11. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 11 -ik szám. nyaink megváltoztatására irányuló törekvéseink. Ezért nagyjelentőségű az a nap, mely a szabadság napja nevet viseli s melyet a magyarnép méltó kegyelettel és lobogó lelkesedéssel ünnepel meg évről évre. Március tizenötödike ez a nagy nap; eredetileg a márciusi események szereplőinek emléknapja. ma pedig már általánosabb értelembe vett szabadságnap. Órömünnep, ha csak 1848 március tizenötödikére gondolunk, de fogadalmi ünnep, ha a jelenben még mindig hiányos szabadságunkra, és a jövő nagy feladataira gondolunk. Csak természetes, hogy amikor e napon lelkes ünnepet ül az egész magyar nemzet, Nagykároly város közönsége és különösen a tanuló ifjúság hazafias érzülete méltó kifejezést talál azokban az ünnepélyekben, melyeken az egész társadalom részt vesz. Ilyen ünnepélyekről számolunk be az alá- biakban: 1. Az ünnepségek sorát tegnap, március 14-én nyitotta meg a főgimnázium ifjúságának gyönyörű ünnepélye a Katholikus Legényegylet dísztermében a következő műsorral: 1. Franke: Ünnepi nyitány. Előadta a főgimn. zenekara. 2. Ünnepi beszéd. Mondta Lichtschein Sándor Vili. o. t. 3. Petőfi—Nagy K.: Nemzeti dal. Előadta a főgimn. énekkara. 4. Krüger A.: Keserűi pap. Szavalta Csáky Sándor V. o. t. 5. Rákóczi induló. Előadta a zenekar. 6. Krüger A.: Hazatérés. Szavalta Tóth László Vili. o. t. 7. Petőfi —Lányi E.: Csatadal. Előadta az ének- és zenekar. 8. Kurucz dalok. Énekelte Bay László, a helybeli színtársulat baritonistája. 9. Erdélyi Z.: A hazaáruló. Alkalmi színjáték egy felvonásban. Személyek: Id. Kemény Gábor, földbirtokos Grossmann Ede, Vili. o. t., Ifj. Kemény Gábor, osztrák katonatiszt Batisz Zsigmond Vili. o. t., Feri, az öcscse Varga Alajos Vili. o. t., Klári, húga Neményi Liliké, Dr. Rostás Imre, orvos Marosán György Vili. o. t., Kálmán, Jóska, Feri tanulótársai Biaske László László VI. o. t., Jenser Dezső V. o. t. Történik egy kisebb dunamenti városban, id. Kemény G. lakásán. Idő: 1848. 10. Kuruc dalok. Előadta a zenekar. A tárogató-szólót Rényi Árpád VI. o. t. játszotta. * 2. Március 15.-én d. e. 9 órakor a róni. kath. templomban ünnepi zenés-mise. A főgimnázium ének- és zenekara Langer F-dur miséjét adja elő Braneczky József tanár vezetése mellett. 3. D. e. 10 órakor a református templomban Kürthy Károly s.-lelkész ünnepi beszédet mond. 4. D. u. 4 órakor Nagykároly város közönségének ünnepélye a Kossuth-szobor előtt (kedvezőtlen idő esetén a városháza nagytermében). Az ünnepi beszédet Rhédei Károly ev. lelkész tartja. 5. D. u. 6 órakor a Protestáns Társaskör ünnepélye. Műsor: 1. Himnusz. 2. Emlékbeszéd, tartja Papp József gehcsi ref. lelkész. 3. 184& március 15-ike. Irta Tábori Róbert. Személyek: Tanár: Hadady Sándor. Diákok: Jenő: Turóczy Kálmán. Imre: Sikolya Ferenc. Béla: Fogarassv György. Dezső: Balázsy Béla. Árpád: Papp Zoltán. Stropke Jánó, pedellus: Tóth Elek. Piroska, leánya: Poroszlay Ilonka. 4. Ének. 5. Felolvasás, tartja: Sarkady Sándor, polg. isk. tanár. 6. Hazaáruló. Alkalmi színjáték 1 felvonásban, irta Erdélyi Zoltán. Személyek: Id. Kemény Gábor, földbirtokos: Huszthy Sándor. Ifj. Kemény Gábor: Luczay Béla. Feri, öcscse: Kovács István. Klárika, húga: Fitos Blanka. Rostás Imre, orvos: Fogarassy István. Kálmán, Jóska, Feri tanulótársai: Andó István, Keszi Jenő. 7. Szózat. v 6. Este ünnepi lakoma a Polgári Kaszinó helyiségeiben. Ünnepi beszédet mond a Kossuth-serleggel kezében Mitrovich Elek g. kath. főesperes. * 7. Március 16.-án, vasárnap, a Katholikus Legényegyesület ünnepélye saját dísztermében. Műsor: 1. Himnusz. Énekli a városi Dalegyesület. 2. Ünnepi beszéd. Tartja Szolomájer István. 3. Magyar ábránd. Zongorán előadja Sarkady Birike k. a. 4. Mi a haza? Pósa Lajostól. Szavalja Hermann Annuska k. a. 5. A vén cigány, melodráma. Szavalja Csanálossy József, zongorán kiséri Sarkady Birike. 6. Szentelt hantok. Énekli a Dalegyesület. Színház, Thália csarnoka árván maradt. Kiköltözött belőle a histriok bohém csapata. Kedves ismerőseink, jó barátaink voltak, akik az unalmas téli estéken sokszor odaloptak a gondoktól sötét arcunkra egy-egy vidám mosolyt, méltányos ezért tőlük a szokottnál kissé melegebb búcsút ve nünk és kifejeznünk óhajtásunkat, hogy a kedves müvészcsapat tagjait a jövő szezonban örömest ízeretnők viszontlátni. A színház művészeiről már sokszor elmondottuk véleményünket és most utólag jól esik megállapítanunk, hogy kritikánkért »oha nem volt oka színészeinknek neheztelniük, mert művészi törekvéseikkel mindig sikerült a közönség megelégedését megnyerniük. A bucsuskodás alkalmával módját ejtettük annak is, hogy a színészeknek a közönségről való véleményét megtudakoljuk és a hallott dolgokat tudomására is hozzuk a közönségnek. Gáspár Jenőt kérdeztem meg először, hogy mily érzéssel búcsúzik közönségünktől. „Nem a legjobb emlékkel megyek el innen, mert a közönség mostohán viselkedett nemcsak velem, de a színházzal szemben is. Csak az a remény vigasztal, hogyha a sors jövőre visszahoz, a közönség majd jobban fog pártolni, mint most.“ A művésznek az a szemrehányó szava érthető, mert ő, aki mint rendező és komikus elsőrangú művészi munkát végzett, megérdemelte volna, hogy a közönség jutalomjátéka alkalmából legalább egy csokorral emlékezzék meg róla. Még többen vannak művészeink közül az elégedetlenek táborában, hisz’ a publikum kiszámíthatatlan szeszélye épen azokat tüntette ki leginkább szeretetével színészeink közül, akik erre a legkevesebb érdemet szerezték. Azonban elismeréséből jutott bőven azoknak is, akik művészi ambíciójukkal, színészi rátermettségükkel ezt legjobban kiérdemelték. így Füzes Lenke, a társulat par exellence soubrett-je, a sok zajos siker után hálás szívvel mondhatta: „Szerettek engem és én is csak szeretettel gondolhatok vissza mindenkor erre az aranyos közönségre“. Juhos Margit fájó szívvel hagyja itt Nagykárolyt, amely jutalomjátékán oly zajosan tüntetett iránta való szeretetével. Boros Emil búcsúzóul csak ennyit mondhat: „Az ambíciómat kielégítő ember hálájával és szeretetével vágyom ide vissza“. Ernyei, a drámai rendező azt szeretné, ha a dráma hetenkint legalább öt estét foglalna le magának, ezzel nem veszítene sem a direktor, sem a közönség. A többi derék művész barátunktól, akiknek nyilatkozatait nem közöltük le, engedelmet kérünk és Ígérjük, hogy mulasztásunkat a jövőben örömest pótoljuk. HÍREK. Vifágvasárnap. Bimbófákádíssal, napfényes rózsás illatozással köszönt felénk a Virágvasárnap. A termékenység az élet és a szaporodás ünnepe. A templomokból kiáradó zsolozsma mintha erőteljes himnusza lenne annak a nagyszerűségnek, amellyel a teremtés az emberi ész és akarat, „Csak három nap előtt fogták el a Duna mellett. A legveszedelmesebb forradalmárokhoz tartozik, ügy hiszem, valami lappang a dologban ; de hát senki sem tudja, honnan való.“ „Vájjon felakasztják-e ?“ „Hogyne, ha a törvény ítélete meglesz. De ki is lehet ez az ember ?“ . . . Elhallgattak. Ez nem alkalmas téma a társalgásra. A gonosztettekről inkább csak elgondolkozni szokás, mintsem sokat beszélni. A hallgatást megint megtörte a láncok csörrenése. „No várj holnapig, gazember“ — mormogta a felügyelő. „No várj csak“ . . . A segéd fölállt, jóéjszakát köszönt és kiment. A börtönben újra csend lett, csak néha- néha hangzott fel a borzadalmat keltő : klirr... Megvirradott. Elérkezett az óra, mikor a foglyoknak a reggelit szokták kiosztani. „No most örökre elaluszol, kutya“ — mormogta a felügyelő, aki egy csészével épen a nyugtalan börtönajtó felé tartott. Kinyitotta az ajót, belépett és a földre tette a zavaros folyadékkal telt csészét. A fogoly még aludt s azért óvatosan kiment. Újra bezárta az ajtót, de nem távozott el, illetve — nem birt eltávozni. Határozatlanul tekintett le egy helyre. Szemét a kis ajtórésre tette és mereven bámult be, anélkül, hogy szemét el tudta volna venni. A fogoly megjelenése szép és fenséges volt. Széles nyílt homloka tiszta volt és nemes, mint az abban rejtőző gondolatok; az egész alak bizonyos tekintetben lebilincselte a felügyelőt. Mintegy vallásos, szent félelem fogta el szivét. Igyekezett érzelmét visz- szatartani. Nem, nem . . nem sajnálta őt. Most lassan felkel, majd közeledik az ételhez, egy két kanállal . . . s a méreg megteszi hatását. Ezentúl majd nyugton alhatik — gondolá a felügyelő. De hát miért is vesztegel ő még itt, miért nem távozik ? Azt ő maga sem tudta és nem is akart felette gondolkozni. Sőt azzal áltatta magát, hogy nem másért marad itt, minthogy lesse a halál pillanatát és gyönyörködjék a haldokló sóhajaiban és végtusáiban . . . Csalatkozott. Most megmozdult a fogoly, kidörzsölte szeméből az álmot. Felegyenesedve körültekintett. Csodálatos ! A felügyelő remegni kezd, térdei megrogyva összeverődnek. Hát ez az a bátorság, mellyel a gyilkosságon gyönyörködni akar ? Hazugság! De hát nem mérgezett ő már meg másokat ? A fogoly megmozdult és újra hallatta a régi csörrenést, de a felügyelő ezúttal nem haragudott. Iszonyodni kezdett. Miért ? Talán mert ma mérgezi meg tulajdon kezével az első áldozatot ? Csak azért! A többieket eddig csak az ő parancsára némitották el. A fogoly közeledett a csészéhez. A felügyelő követte minden mozdulatát. Lábai inogtak és az ajtóhoz düleszkedett, hogy el ne essék. Most az áldozat a kanalat teljes nyugalommal a kezébe vette. A felügyelő nem birta tovább a pillanatot elviselni. Vissza akart húzódni, de nem birt. Torka kiszáradt . . . Ugyan mit ártott valaha életében ez a derék, tisztességes ember? Ez a fönséges jelenség, azok a csodásán lángoló szemek ? Ez az ifjú élet az ő keze által hervadjon el ? Mivel érdemelte az meg ezt, hogy alávaló, undok módon, méreggel némitsa el egy szabadságharcos szive dobbanását ? ! A fogoly mintegy sejtette a küzdelmet, amely a felügyelő keblében most végbe ment. De okát nem tudta. Vette a kanalat, bele mártotta folyadékba, ajkához emelte ... de ebben a pillanatban felpattant az ajtó és a felügyelő acél karjával kapta el kezét és hajsányan kiáltá: Megállj, megállj! Arckifejezése rettenetes volt. A fogoly csodálkozva nézett az erős férfiúra. „Megállj!“ kiáltá újra a felügyelő. Lélek- zete akadozott, mintha fulladoznék. „Nem bánom, csörgesd csak láncaidat tovább, amint tetszik, de várj csak, ezt az ételt meg ne edd... Nem tehetem . . .“ És kiragadta a fogoly kezéből az edényt és a kanalat, kirohant és becsapta maga után az ajtót. A fogoly megérté őt. Arcán csendes mosoly lebbent el, mint az esti pir szomorú csillogása. Örült. — Itt e rideg boltivek alatt, rozsdás bilincseiben ma győztes lett . . . A tény pedig az: hogy a felügyelő vérbeli osztrák volt, a segédje pedig, ki a gyilkosságot ajánlotta, renegát magyar, annak a szabadsághősnek egykori jóbarátja. Mert hát ilyen idők jártak akkoron. Reggelizés előtt félpohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosoknak, székszorulásban szenvedőknek eserilnz B. Az elrontott gyomroj 2—3 óra alatt teljesen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg 60 fillér. (fi^T Kapható helyben és környéken minden gyógyszertárban és jobb füszeriizletben. '“3KI|
