Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-18 / 3. szám

2-ik oldal.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG

3-ik szám.

Tagadhatatlan, hogy a jelenben és egyszerre nagy pénzáldozatot jelent bármelyik városra, ha a hajdudorogi püspökség székhelyét magáénak akarja megszerezni, de ezzel szemben vita tárgyát sem képezheti, hogy a befektetett tőke, ha nem is máról-holnapra, de idővel busásan meghozza kamatját. Mert hiszen tudott dolog, hogy egy püspöki székhely nemcsak püspöki palotát, de szemináriumot, k.-ta- nitóképezdét is jelent, mely mintegy kiegészítő része és szerve az egésznek. Ezenkívül spéciéi a gk. magyar püspökség hozza a papárvafi, papárvaleány, a k.-tanítói árvák internátusát is, mert nem felejtendő el, hogy a gk. egyházmegyékben a papság 90°/o-a nős s így az árvákról való gondoskodás eminens érdeke a köznek, létfeltétele az egyházmegye életbeléptetésének. És még hoz az idegen forgalmat is: a kiterjedt egyházmegye papságát, k.-tanitóit, sőt jelent bentlakó iskolás növendékeket, papözvegyeket.

Mert ez a képe a többi gk. püspöki székhelynek is és ez csak pénzt jelent, — erőt és fejlődést egy városban.

Lehetne ellenvetés, hogy a befektetett tőke első éveiben alig hozza meg a haszon V2°/o-át, de tekintve, hogy egy város életében az idő soha sem számítható az ember életéveinek aráj nyában és hogy évek múltával — mikor a püspökség, úgy mondjam megerősödik és intézeteket teremt, — jelentékeny anyagi hasznot hoz, — ez az ellenvetés is elveszti tényleges erejét.

Ez az érem egyik oldala. Ha nézzük a másik oldalát: ez már bizonyosan lelkesedést, az erkölcsi erő becsülését kívánja. Nem mondhatja senki, ha igazságos akar lenni, hogy nem képvisel erkölcsi erőt, egy püspökség fogalma és ténye, — hogy nem áll a kulturális célok szolgálatában a hatalom viselője, — hogy nem hatékony tényező a nevelés, a nemzeti eszme szolgálatában.

Ha pedig ez egyáltalában igy van, miért ne lehetne előlegesen elmondani épen az uj gk. magyar püspökségről, mely áldatlan nemzetiségi viszonyainknál fogva kizárólagos képviselője és őrzője lesz a magyar érdekeknek és nemcsak az iskolákban, hanem terjesztője és erősítője ott, ahol ma még bizony szükség is van reá.

tem ezt az embert és nem kérdezősködtem róla tovább. Lelkem mélyén azonban határozottan büszke voltam arra, hogy én nem vagyok olyan, mint ő.

2.

Egy este Budán vacsoráztunk Gusztival,

Tavsz volt. A fejes-saláta üdén zöldéit a tányérunkon és az idei liba szemérmesen pirult mellette. Kellemes tiltott-viszony-hangulat áradt szét a korcsmába némelynek vendégei magunkfajta párocskából kerültek ki. Olyanokból, akik csak szakaszjegyet váltanak az örök hűség vonalaira.

— Azt szeretem benned — mondta Guszti elérzékenyülve, — hogy nem vagy olyan, mint a Bórax Rudi.

Én hallgattam.

— Miért nem szólsz? — kérdeszte Guszti.

— Mit mondjak neked ?

— Akármit. Te különös ember vagy.

— Miért?

— Már annyiszor emlegettem neked a Bórax Rudit és te sohasem érdeklődtél iránta.

Én vállat vontam. Guszti folytatta:

— Én a te helyedben mégis kiváncsi lennék arra, hogy ki az az ember, akit a kedvesem folyton a fejemhez vág.

— Nézd lelkem, — mondtam nyugodtan — én fásult lélek vagyok. Mit kérdezősködjem ? Előbb-utóbb úgyis elmondod majd a Bórax Rudit. Ha meg nem mondod el, akkor az érdeklődésem úgyis fölösleges . . .

— Igazad van, — mondta Guszti hódolattal. — Te különös ember vagy, reked mindig igazad van.

Ez az elismerés jól esett. Nyájasan néztem Gusztira, aki most már lelkesen ismételte :

— Én mondom és nekem elhiheted . . . nem vagy olyan, mint a Bórax Rudi! . . .

3.

Nem tagadom, hogy az eszmecsere után mégis érdeklődni kezdtem Bórax Rudi iránt.

Ne kutassuk, hogy mindezek tudatában és mindezek dacára Nyíregyháza és Debrecen városában mi okból alakult ki az ellenvélemény, csupán most csak azt kell leszögeznünk, hogy Nagykároly város az érték teljes tudatában lelkesedéssel ajánlotta fel jelentékeny segítségét és feliratban kérte a gk. magyar püspöki székhely odaítélését

Ebből az alkalomból, mi, magyar görög- katholikusok csakis üdvözölni tudjuk Nagykároly városát és közönségét. Látjuk, hogy Nagykároly városában van szeretet a nemes ügy iránt és érette áldozatot is tud hozni. Nagykároly városa látja a püspökségben azt a termékeny erőt, mely jövőjében csákis elősegitője lehet.

De más tekintetből is indokolt e város törekvése. Nagykároly a román egymásmegyékből kikapcsolt hitközségek gócpontjában van s nem kisebb feladatra volt hivatva a múltban sem, mint a magyarság érdekeinek védbástyája lenni: a püspökség székhelyének megnyerésével pedig állandó őrszemet nyerne, mely gk. magyar mivoltával az eddigi itt-ott mutatkozó nyughatatlan munka ellensúlyozója lenne.

És még egyet!

Birtokosa e város annak a felemelő tudatnak, hogy nemcsak a mi, gk. magyarok, de általában a magyarság érdekében hozza áldozatát, ezt pedig megköszönni nemcsak illő, de kötelesség is.

Kívánjuk, hogy a nemes szándék jutalmaztassák a teljes sikerrel!

Színészetünk.

Talán a külső időjárás is jobbra változott s illőbb lett ahhoz a saisonhoz, amit téli sai- sonnak szoktak nevezni minden különösebb jog és cim nélkül az emberek.

De bárhogy nevezzék is és bármi alapon, annak a fogalomnak az elmúlt hét is sokkal jobban megfelelt, mint megelőzői, amit alatta értünk. A színházat is csaknem nap-nap után telt ház látogatta élénk bizonyságául annak, hogy nem városunk közönségének elhidegülése volt az első hetekben oka az üres házaknak, hanem talán a nem saisonszerü idő, mert ma már úgy vagyunk az ilyen dolgokkal, hogy

Nem vagyok olyan, mint ő? Hát milyen ő? És miért nem vagyok olyan, mint ő? Eré- nyem-e az, vagy bűnöm, hogy nem vagyok olyan, mint ő ? Az bizonyos, hogy Guszti azért szeret engem, mert nem vagyok olyan, mint a Bórax Rudi. Tehát Bórax Rudit alkalmasint azért szerette, mert nem votl olyan, mint én. Hát milyen vagyok én?

Ezek és ezekhez hasonló problémák most már sűrűn kezdték gyötörni a lelkemet. Alig vártam, hogy Guszti újra szóba hozza a Bórax Rudit. De nem hozta szóba. Talán szándékosan mellőzte, kerülte. Én pedig nem mertem a beszélgetést rája terelni. Nekem most már nem volt szabad a titokzatos fiúról kérdezősködnöm. Kimondom, hogy én fásult lélek vagyok, hát viselnem kellett a kijelentést következményeit. Bele kellett törődnöm abba. hogy Guszti magától elmondja az esetet. Vagy pedig soha meg nem tudok semmit.

Éjszakáim most már gyugtalanok voltak. Álmaimban megjelent nekem Bórax Rudi. Szép bécsi fiakeres arca volt. finom „es ist erreicht,, bajusza, kék kabátja és laposra vasalt fehér tennisz-nadrága. Álpanamájához igazi piros nyakkendőt viselt.

Ráült a mellemre és kollega urnák nevetett.

Undorító volt.

4.

Azontúl borzalmas életet éltem,

Bórax Rudi üldözött.

Mindennap szászor is az ajkamra tolult a neve. Néha be kellet fognom a szájamat, hogy el ne ordítsam magam:

— Bórax! Bórax!

Guszti semmit sem vett észre Mondtam már, hogy buta volt. Egyre gyöngédebben nézett rám és szerelmesen mosolygott olyankor, : amikor én szerettem volna nekiugrani, megkap- I ni a torkát és a fülébe üvölteni:

hozzájuk nemcsak mód kell, hanem gusztus is. Az idő pedig ebben nagy mester.

Így a héten megjött a „Farkas“ is. Nemcsak hozzátenni va'ónk van ehhez a szellemes darabhoz, de annyi bizonyos, hogy a kritika, amely nyomában járt, sokkal inkább értéklendő irodalmilag, mint maga a darab. Nem irodalmit várás ez, hanem vágyakozás Molnár után, ahogy az „Ördög“-ből ismerjük.

Az előadás jó volt s igyekező buzgalommal szűrődött le minden egyén játékával. Ez az ő érdemük s nekünk is lényegesebb, mint a darab értéke, mert elvégre is nem olvasunk, hanem nézünk s magunkban is alakítunk.

„Boccáccio“ és „Csitri“ mind a régi jó esték darabjai. Soha ki nem fognak menni a saisonból, a divatb l, mert értékes alkotások. S ahol nagy az előadás, úgy darab értéke leköti az ember figyelmét, ott már a cél el van érve, mint ahogy el volt e darabok előadása alatt is.

Igazán a régi kritizált jók, csak jót nyújtóitok e héten is s nem lehet rájuk fogni, hogy

kell nekik a dicséret.

* *

*

Heti műsor: Hétfőn, 20-án: „Erős láncok.“ (Páratlan.) Kedden, 21-én : „Piktorok.“ (Páros.) Szerdán, 22-én : „Boccaccio.“ (Páratlan.) Csütörtökön, 23-án: „Éva boszorkány." (Páros.) Pénteken, 2,4-én : „Berkövits és társa.“ (Páratlan.) Szombaton, 25-én : „Kedves Augusz- tin.“ (Páros.) Vasárnap, 26-án : „Obsitos.“ Bérletszünet.

HÍREK.

Lelkészi kinevezés. A Matlaszkovszky Miklós elhunytéval megüresedett válláji plébánia lelkészévé gróf Károlyi Lajos kegyur bemutatása alapján a megyéspüspök Láng Gyula szatmári segédlelkészt nevezte ki.

Iskolalátogatás. Géressy Kálmán tankerületi főigazgató hétfőtől máig városunkban időzött s megvizsgálta főgimnáziumunk tanulmányi állapotát.

— Most aztán kivele! Hadd hallom, hogy milyen volt a Bórax Rudi ? És miért nem vagyok én olyan, mint ő ?

Fogyni kezdtem. Néha mereven bámultam magam elé. Máskor azzal mulattam, hogy legyeket fogtam. Minden jel arra vallott, hogy legközelebb meg fog őrülni.

Guszti pedig a világért ki nem ejtette volna a Bórax Rudi nevét. Talán gyöngédségből? Talán azt hitte, hogy féltékeny vagyok erre a névre? Vagy talán ravaszságból ? Számításból? Talán észrevette, hogy a Bórax név alattomosan rágja a lelkemet, mint féreg a rózsatőt?

Ki tudná ezt eldönteni ? Egyáltalán ki meri azt mondani, hogy buta nők is vannak a világon ? íme, ez a Guszti! Én azt hittem, hogy ez egy három négy hétig tartó ártatlan, egyszerű, minden bonyadalomtól ment idill lesz és tessék, most itt állok a téboly küszöbén egy név miatt, amelyet ez a nő minden célzatosság nélkül beleröpített a világba.

Valami megdöbbentő dolog, hogy mi férfiak milyen ügyesen tudunk magunknak kellemetlen és kinos helyzeteket teremteni! Hát nem sokkal egyszerűbb, természetesebb, logikusabb lett volna, ha mindjárt az első alkalommal megkérdezem :

— Ki az a Bórax Rudi ?

Persze, akkor nem mondhadtad volna azt, hogy én fásult lélek vagyok. Egyáltalában, miért mondtam ezt, amikor én nem is vagyok fásult lélek?

5.

Egy este megint Budán vacsoráztunk.

— Azt szeretem benned, — mondta Guszti érzékenyülve — hogy egészen olyan vagy, mint a Bórax Rudi.

Én leejtettem a villát és elsápadtam.

— Mit mondtál? — kérdeztem megdöbbenve.

Guszti hűségesen ismételte: