Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-10 / 19. szám

V. évfolyam. Nagykároly, 1913. május 10. 19-ik szám. Északkeleti újság. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre ....................................... 8 korona. NEMESTÓTH1 SZABÓ ALBERT dr. NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Félévre .................... .. 4 „ Szerkesztők : („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Negyedévre .............................. • 2 „ Dr. Suták István Csáky Gusztáv. j Hirdetések ugyanott vétetnek fel. lanitóknak egész évre.................... .. 5 „ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Nyilttér sora 40 fillér. Az élet nagy titok. Voltak merész gondolkodók, akik az élet eredetét s az élőlények fejlődé­sét külső hatásokból akarták megma­gyarázni. Egész seregét hordták össze az okoknak és együtthatóknak, hogy va­lószínűvé tegyék föltevésüket. Hasztalan, a valószínűséget sem sikerült megmen­teni. A komoly emberek fejcsóválva men­tek el a föltevés mellett, s tovább kutat­ták az életet szülő és szabályozó erőket. De amint az élet eredete, úgy annak szabályozó erői is titokzatos homályba burkolódznak. Annyit látunk, hogy a csirától a gyümölcsig fejlődő életet előre megálla­pított célok szerint szabályozzák bizo­nyos belső életelvek, melyek ezer aka­dályon keresztül is szükségszerű ponto­sággal szabják meg az élőlény külső alakját, belső elrendezését, korát és ké­pességeit. Bizonyos határokig az életvi­szonyokhoz is hozzáalkalmazzák az élő­lényt, bár az egyéni céloktól nagyobb eltéréseket nem engednek. Ezek a belső életelvek adják minden életnek azt a magyarázatát, amellyel egyelőre meg kell elégednünk. Pünkösdkor az élet ünnepel. Mintha csak kilépnének titokzatos mélységekből a belső ható erők s az ember szeme láttára szőnék azokat az rendeket, me­lyek nem győzünk eléggé megcsodálni. Nyári pompában fekszik előttünk a ter­mészet s az élet illatos lehellete áram­lik felénk. Megértő lélekkel állunk a csodák tengerében s fölöttünk lebeg az Isten Lelke. Ugyanaz a lélek, amelyről a Írás első fejezetében olvassuk: az Isten Lelke lebeg vala a vizek fölött (Gén. 1, 2.) s ez a Lélek, az Isten Lelke, a Szentlélek minden titkot megmagyaráz. Ö lehelte bele aás élet szikráját a világba. Az ő elrendezett serege az a millió energia, mely mindegyik a maga helyén szorgalmasan és szabályszerűen végzi kiszabott munkáját. 0 az ur és az Elevenítő. Pazar kézzel szórta kincseit foko­zatosan mind értékesebb ajándékokat adott. Az embernek szellemi életet jut­tatott s azt táplálja az igazságok kenye­rével. Hatalmas lajtorjáját építette föl a megismerhető igazságoknak, melyeken vezeti az embert alulról fölfelé, egészen föl az Istenig, a mag<s.oágba, hol Ő la­kik: „az igazság iéíke?4 Az igazság a legdrágább természetes ajándék, amit a Lélektől kapunk. De a „Szeretet Lelke“ még tovább ment. Természetfölötti életet is ad nekünk embereknek. A magasabb rendii az is­teni életnek csiráit hinté el bennünk a megszentelő malasztban. S mint min­dent a világon, úgy ezt a magasabb rendű életet is fokozatosan neveli es ki­fejleszti. Letette ennek a csodás életnek kincsét egy anyánál, akit mi helyesen nevezünk anyaszentegyháznak. S az anya ezt az életet mindig nagyobb bőségben adja a hét szentségben, az újjászületés kegyelmétől a kegyelem teljéig, a ke- resztségtől az Oltáriszentségig. A lelket, melyben vad ösztönök és viharzó szenvedélyek dúltak, a Szentlé­lek a megáldott vizek hullámaiban fü­röszti és szent tűzben égeti, az erősség olajával edzi és az örök élet kenyerével táplálja. Fölékesiti minden erényekkel, Isten templomává avatja lakást vesz benne. Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma vagytok s az Isten Lelke la­kozik tibennetek ? Az emberi lélek, melyben az Isten Lelke lakozik, a legdicsőbb müve a mindeneket alakitó és elevenítő Szent­iéleknek. S pünkösd ünnepén, mikor a nagy Elevenitőnek legkisebb alkotása is ünne­pel, mikor szinte halljuk a pünkösdi szél zúgását: az életnek gyors mozgását és titokzatos morajlását, akkor a megszen­telt lelkek fölött megállanak a tüzes nyelvek. Mint örök mécsek mutatják, hogy bennök lakik az örök Élet, a szent Lélek. Egy ilyen léleknek értéke nagyobb, mint a mechanikus erők által vonszolt nagy égi testek ezrei,. amelyeket ugyan a Lélek ereje állított oda a szédítő pá­Földbirtokosok ◄§► figyelmébe! A Nagykárolyi „ÖNSEGÉLYZŐ NÉPBANK“ áruosztálya PiT a mai nehéz pénzviszonyok meiieti is HM folyósít előleget előnyös feltételek mellet 1913. évi termésű búzára és rozsra. A hamis vád. Irta : Howard-Burleigh. Hirtelen mozgás támadt a törvényszék pub­likuma körében, amikor egy magas, sápadt arcú leány nyugodtan vonult be a terembe az őrök között. A hideg magatartása meglepte az embere­ket és maga az öreg Willison George is előre hajolt székében, mikor meglátta őt. A fogoly meg sem moccant, mikor a vá­dat felolvasták előtte. Ebben a pillanatban egy elegánsan öltö­zött férfi nyitotta ki a terem csapó ajtaját, kö­rülnézett, a neki szokatlan atmoszférától kissé elfintorította az orrát, azután az egyik terem­biztoshoz fordult. — Mr. Barrymore még nem volt ma bent ? A törvényszéki terembiztos a legszomo- rubb, hogy ne mondjam, a legmorózusabb egyéniség és a megszólított talán még inkább magán viselte osztályának ezt a két jellem­vonását. Az arca azonban felderült, amikor az elegáns idegen a vöröshaju ir ügyvéd nevét kiejtette. Egy különben felesleges korona pedig már mosolyt is varázsolt arcára. — Igen, uram — megnyerte a perét — igyekezett a magyarázattal. — Meghagyta, hogy mondjam meg önnek ... ön, ugy-e, bár, Hugh Windermere Öméltósága ? — szakította félbe szavát. A másik igenlően intett. — Meghagyta, mondjam meg méltósá­godnak, hogy ő és Mr. Biggleswade Snackék- hez mentek és nagyon örülnének, ha felkeresné őket . . . Windermere bólintott fejével és már azon volt, hogy visszaforduljon, amikor a szeme a vádlottak padján ülő karcsú teremtésen megakadt. Hitetlenül bámult és amikor az illető női fej kissé elfordult, annyira nem, hogy meg­lássa őt, de annyira igen, hogy körvonalaiból kétségkívül ráismerjen . . . önkéntelenül az egyik ablak mélyedésébe húzódott és mintha valami látomány jelent volna meg előtte, hallgatózva ott maradt. A magánvádló magán viselte minden jel­legét az „előkelő szabónő“-nek és a gyakorlott szem előtt nem volt kétséges, hogy a bíróság szimpátiája a vádlotté. A magánvádló hölgy előadta felvilágo­sításait. — Ez a hölgy azt mondta, hogy egy dip­lomata pályán levő ur menyasszonya és reméli, nemsokára meglesz az esküvő. Megrendelt egy látogató ruhát! — A saját állásáról és vagyoni viszo­nyairól nem beszélt ? — kérdezte nyugodtan Sir George. — Oh, igen. Azt mondta, hogy csak ma­gántitkár volt, de az eljegyzés után termé­szetesen — — Mutatott önnek bizonyítványt? — Igen. A Saburban és County banktól. — Egy bankszámlán volt ott a megtaka­rított pénzemről ... — szólt közbe a vádlott hűvös hangon. — Igen és azóta megtudtam — vágott szavába a másik nő — hogy ez az összeg tiz fontra emelkedett. Tiz fontra! — nevetett gú­nyosan. És azon a délutánon harminc font ára számlát csinált ! — Kinek a hibája volt ez ? — kérdezte Sir George és pillantása tűrhetetlen volt. — Tessék? — kérdezte a magánvádló. — Értem — felelte az elnök szúró pillan­tását le nem véve róla — a vádlott ruhát ment rendelni önhöz, ami — mennyibe is került ? — Tiz fontba . . . — Éppen. És minthogy ön azt gondolta, hogy annak idején már a férje fog fizetni érte, ön a rendelkezésére álló kitűnő képességével rávette, rábeszélte, hogy háromszor akkora ér­tékűt vásároljon, mint amennyire fedezete volt*

Next

/
Thumbnails
Contents