Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-10 / 19. szám
V. évfolyam. Nagykároly, 1913. május 10. 19-ik szám. Északkeleti újság. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre ....................................... 8 korona. NEMESTÓTH1 SZABÓ ALBERT dr. NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Félévre .................... .. 4 „ Szerkesztők : („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Negyedévre .............................. • 2 „ Dr. Suták István Csáky Gusztáv. j Hirdetések ugyanott vétetnek fel. lanitóknak egész évre.................... .. 5 „ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Nyilttér sora 40 fillér. Az élet nagy titok. Voltak merész gondolkodók, akik az élet eredetét s az élőlények fejlődését külső hatásokból akarták megmagyarázni. Egész seregét hordták össze az okoknak és együtthatóknak, hogy valószínűvé tegyék föltevésüket. Hasztalan, a valószínűséget sem sikerült megmenteni. A komoly emberek fejcsóválva mentek el a föltevés mellett, s tovább kutatták az életet szülő és szabályozó erőket. De amint az élet eredete, úgy annak szabályozó erői is titokzatos homályba burkolódznak. Annyit látunk, hogy a csirától a gyümölcsig fejlődő életet előre megállapított célok szerint szabályozzák bizonyos belső életelvek, melyek ezer akadályon keresztül is szükségszerű pontosággal szabják meg az élőlény külső alakját, belső elrendezését, korát és képességeit. Bizonyos határokig az életviszonyokhoz is hozzáalkalmazzák az élőlényt, bár az egyéni céloktól nagyobb eltéréseket nem engednek. Ezek a belső életelvek adják minden életnek azt a magyarázatát, amellyel egyelőre meg kell elégednünk. Pünkösdkor az élet ünnepel. Mintha csak kilépnének titokzatos mélységekből a belső ható erők s az ember szeme láttára szőnék azokat az rendeket, melyek nem győzünk eléggé megcsodálni. Nyári pompában fekszik előttünk a természet s az élet illatos lehellete áramlik felénk. Megértő lélekkel állunk a csodák tengerében s fölöttünk lebeg az Isten Lelke. Ugyanaz a lélek, amelyről a Írás első fejezetében olvassuk: az Isten Lelke lebeg vala a vizek fölött (Gén. 1, 2.) s ez a Lélek, az Isten Lelke, a Szentlélek minden titkot megmagyaráz. Ö lehelte bele aás élet szikráját a világba. Az ő elrendezett serege az a millió energia, mely mindegyik a maga helyén szorgalmasan és szabályszerűen végzi kiszabott munkáját. 0 az ur és az Elevenítő. Pazar kézzel szórta kincseit fokozatosan mind értékesebb ajándékokat adott. Az embernek szellemi életet juttatott s azt táplálja az igazságok kenyerével. Hatalmas lajtorjáját építette föl a megismerhető igazságoknak, melyeken vezeti az embert alulról fölfelé, egészen föl az Istenig, a mag<s.oágba, hol Ő lakik: „az igazság iéíke?4 Az igazság a legdrágább természetes ajándék, amit a Lélektől kapunk. De a „Szeretet Lelke“ még tovább ment. Természetfölötti életet is ad nekünk embereknek. A magasabb rendii az isteni életnek csiráit hinté el bennünk a megszentelő malasztban. S mint mindent a világon, úgy ezt a magasabb rendű életet is fokozatosan neveli es kifejleszti. Letette ennek a csodás életnek kincsét egy anyánál, akit mi helyesen nevezünk anyaszentegyháznak. S az anya ezt az életet mindig nagyobb bőségben adja a hét szentségben, az újjászületés kegyelmétől a kegyelem teljéig, a ke- resztségtől az Oltáriszentségig. A lelket, melyben vad ösztönök és viharzó szenvedélyek dúltak, a Szentlélek a megáldott vizek hullámaiban füröszti és szent tűzben égeti, az erősség olajával edzi és az örök élet kenyerével táplálja. Fölékesiti minden erényekkel, Isten templomává avatja lakást vesz benne. Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma vagytok s az Isten Lelke lakozik tibennetek ? Az emberi lélek, melyben az Isten Lelke lakozik, a legdicsőbb müve a mindeneket alakitó és elevenítő Szentiéleknek. S pünkösd ünnepén, mikor a nagy Elevenitőnek legkisebb alkotása is ünnepel, mikor szinte halljuk a pünkösdi szél zúgását: az életnek gyors mozgását és titokzatos morajlását, akkor a megszentelt lelkek fölött megállanak a tüzes nyelvek. Mint örök mécsek mutatják, hogy bennök lakik az örök Élet, a szent Lélek. Egy ilyen léleknek értéke nagyobb, mint a mechanikus erők által vonszolt nagy égi testek ezrei,. amelyeket ugyan a Lélek ereje állított oda a szédítő páFöldbirtokosok ◄§► figyelmébe! A Nagykárolyi „ÖNSEGÉLYZŐ NÉPBANK“ áruosztálya PiT a mai nehéz pénzviszonyok meiieti is HM folyósít előleget előnyös feltételek mellet 1913. évi termésű búzára és rozsra. A hamis vád. Irta : Howard-Burleigh. Hirtelen mozgás támadt a törvényszék publikuma körében, amikor egy magas, sápadt arcú leány nyugodtan vonult be a terembe az őrök között. A hideg magatartása meglepte az embereket és maga az öreg Willison George is előre hajolt székében, mikor meglátta őt. A fogoly meg sem moccant, mikor a vádat felolvasták előtte. Ebben a pillanatban egy elegánsan öltözött férfi nyitotta ki a terem csapó ajtaját, körülnézett, a neki szokatlan atmoszférától kissé elfintorította az orrát, azután az egyik terembiztoshoz fordult. — Mr. Barrymore még nem volt ma bent ? A törvényszéki terembiztos a legszomo- rubb, hogy ne mondjam, a legmorózusabb egyéniség és a megszólított talán még inkább magán viselte osztályának ezt a két jellemvonását. Az arca azonban felderült, amikor az elegáns idegen a vöröshaju ir ügyvéd nevét kiejtette. Egy különben felesleges korona pedig már mosolyt is varázsolt arcára. — Igen, uram — megnyerte a perét — igyekezett a magyarázattal. — Meghagyta, hogy mondjam meg önnek ... ön, ugy-e, bár, Hugh Windermere Öméltósága ? — szakította félbe szavát. A másik igenlően intett. — Meghagyta, mondjam meg méltóságodnak, hogy ő és Mr. Biggleswade Snackék- hez mentek és nagyon örülnének, ha felkeresné őket . . . Windermere bólintott fejével és már azon volt, hogy visszaforduljon, amikor a szeme a vádlottak padján ülő karcsú teremtésen megakadt. Hitetlenül bámult és amikor az illető női fej kissé elfordult, annyira nem, hogy meglássa őt, de annyira igen, hogy körvonalaiból kétségkívül ráismerjen . . . önkéntelenül az egyik ablak mélyedésébe húzódott és mintha valami látomány jelent volna meg előtte, hallgatózva ott maradt. A magánvádló magán viselte minden jellegét az „előkelő szabónő“-nek és a gyakorlott szem előtt nem volt kétséges, hogy a bíróság szimpátiája a vádlotté. A magánvádló hölgy előadta felvilágosításait. — Ez a hölgy azt mondta, hogy egy diplomata pályán levő ur menyasszonya és reméli, nemsokára meglesz az esküvő. Megrendelt egy látogató ruhát! — A saját állásáról és vagyoni viszonyairól nem beszélt ? — kérdezte nyugodtan Sir George. — Oh, igen. Azt mondta, hogy csak magántitkár volt, de az eljegyzés után természetesen — — Mutatott önnek bizonyítványt? — Igen. A Saburban és County banktól. — Egy bankszámlán volt ott a megtakarított pénzemről ... — szólt közbe a vádlott hűvös hangon. — Igen és azóta megtudtam — vágott szavába a másik nő — hogy ez az összeg tiz fontra emelkedett. Tiz fontra! — nevetett gúnyosan. És azon a délutánon harminc font ára számlát csinált ! — Kinek a hibája volt ez ? — kérdezte Sir George és pillantása tűrhetetlen volt. — Tessék? — kérdezte a magánvádló. — Értem — felelte az elnök szúró pillantását le nem véve róla — a vádlott ruhát ment rendelni önhöz, ami — mennyibe is került ? — Tiz fontba . . . — Éppen. És minthogy ön azt gondolta, hogy annak idején már a férje fog fizetni érte, ön a rendelkezésére álló kitűnő képességével rávette, rábeszélte, hogy háromszor akkora értékűt vásároljon, mint amennyire fedezete volt*
