Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-03 / 18. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 18-ik szám. az allűrjei. Csak még a vármegyeházak bolthajtásos szobáiban, szűk folyosóin uralkodik a gentry. De hogy uralkodásának milyenek az eredményei, azt a vidéki lapok közigazgatási panaszai elég élénken tárják fel.“ ... ,,A gentrynek dolgozni kellene“. . . „De úgy látszik nem akarja. A gentry ma már nem tölti be azt a hivatást, melyet neki származása, pozíciója kijelölt volna. Elszakadt a napi élettől, nem törődik a munkával és haladással, egy szűk gondolatkörben és látókörben mozog, mely apró kicsinyességekkel foglalkozik és nem látja meg a nagy feladatokat. így nem is lehet egy ország közéletét vezetni és a gentry le is tűnt a vezető helyekről. Mindenütt uj elemek, uj generációk, uj osztályok állanak az előtérben és ezek dolgoznak, mig a gentry csak nézi őket“. ,,A gentry teljes és végleges dege- nerálódását mutatja az a kettős öngyilkosság . . .“ „Unatkozom ... Ez az egy szó ez a szomorúan és végzetesen hangzó egy szó bevilágít a gentry egész lélektanába és ha valamikor a gentry mint néposztály sirkövet fog kapni, arra a sírkőre ezt kell íratni: Unatkozom . . .“ így ir jóuraim vezércikkben a szat- márvármegyei munkapárt hivatalos orgánuma a magyar gentryről, melynek köszönheti, — hogy hivatalos orgánum. Apellálok a szatmármegyei gentrykhez és a munkapárt vezetőségéhez! Vájjon ez-é a felfogása Csaba Adorjánnak, Doma- hidy Istvánnak, Nagy Bélának, Kende Zsigmondnak, Domahidy Viktornak, Szu- hányi Ferencnek, lsaák Elemérnek, Jékey Lászlónak, Nemestóthi Szabó Antalnak, Szentiványi Gyulának, Damokos Andornak, Helmeczy Józsefnek és még egy hosszú névsornak, akikről tudjuk vármegyei életünkben, hogy tevékeny egyéniségek, egyszers .ind azonban konzerva- tivek is? Okos dolog-e tűrni némán pártunk irányának dezavuálást? Szeretném mindenkivel pártkülönbség nélkül elolvastatni Réz Mihálynak a Magyar Figyelő április 16-iki számában Osztály-öntudat cimü vezércikkét. Gyönyörű szép cikk, valóságos politikai evangélium. Ha a mi vármegyei helyzetünket akarnám ecsetelni, idéznem kellene talán az egész cikket. Csupán a következő sorokat ajánlom megfontolásra : , „Aki az uralkodó osztály segélyével kapott mandátumot, aki társadalmilag vagy gazdaságilag annak támogatására számit: álljon oda, ahol a helye s az ellenfelekkel ne cimboráljon. Aki socia- lista, legyen szocialista, de becsületes nyíltsággal s ne spekuláljon a mi támogatásunkra semmiben. „Kapitalista“ támogatás segélyével cimborálni a szocialistákkal: ez nem becsületes politika. És kiélvezni a gentry vagy a főnemesség társadalmi támogatását s mellékesen de- mokratáskodni ellenük: ez sem tisztességes dolog.“ Hát ez az, amit én is mondani akartam. El kell döntenünk már egyszer, hogy vármegyei pártunk orgánumai a párt tagjainak s nagy tömegének elveit, gondolkodását képviselik-e vagy sem. S ha rájöttünk arra, hogy nem, akkor annak a felébredő öntudatnak rendet kell teremteni valahol. Tiszapárti. Megjegyzés. Leadjuk ezt a hozzánk beküldött cikket, bár több pontja nem fedi politikai álláspontunkat.. Szerkesztő. Yégre harcolunk, Hónapokon át tartó megszégyenítő megalázkodás és hátrálás után végre a monarchia kormányzata — most sem saját jószántából, de az események kényszere alatt — elhatározta, hogy fegyverrel szerez érvényt álláspontjának. Az elhatározást Bécsben a lelkesedésnek nyilvános megnyilatkozása kiséri és nállunk is helyesléssel találkozik, habár nálunk a lelkesedés kitörését elnyomja a nyomasztó pénzügyi helyzet előidézte aggodalom és deprimáltság. Kétségtelenül tűrhetetlenné vált a helyzet. A kis balkáni népek kihívó magatartását a monarchia csak a legnagyobb önmegtagadással eszelhette el. Vésztjóslóan kezdett már mutatkozni e gyengeség visszahatása a monarchia szláv alattvalói között. A pénzügyi helyzet volt az egyetlen, mely a háború ellen horgolt, de itt is tisztában voltak a gazdálkodó emberek, hogy a bizonytalan helyzet magában annyira rosszá tette a pénzügyi helyzetet, hogy egy háború azon már vajmi keveset ronthat, sőt az első győzelem hirtelen javulást kell, hogy előidézzen. Győzelemben pedig nem lehet kételkedni. Nem csak akkor, ha kizárólag Montenegróval vagy Szerbiával kerül harcra a dolog, de Oroszország és Franciaország beavatkozása esetén sem, mert a Monarchiának Németországgal, Olaszországgal és Romániával egyesült hadereje, ha számban csak egyenlő, de katonai értékben magasan felette áll ellenfeleinek, bármilyen pes- simistikusan vélekednek is egyes korlátolt bus- magyar elmék az „osztrák ármádia“ képességeiről. Már régen a fegyverhez kellett volna nyúlni. Kirkilissze és Kumonoró után be kellett volna masírozni Sandzsákba és Albániába és utat törni Saloniki-ig. Ez lett volna méltó Hu- nyady János és Sávolyai Eugén büszkén őrzött emlékéhez. A világháború talán kitört volna, de hiszen ez csak most lett meggátolva, ellenben el lett vetve jövőbeni biztos kitörésének magva a nagyra nőni engedett nagy szláv ábrándokban. Szerencsére Montenegró makacssága és Skutarinak elárulása reá kényszeritett bennünket, hogy ne maradjunk tétlenek. Kezünkbe szoritotta a fegyvert, a melyet kormányunk sehogy sem akart megragadni. Megadta a relén a pápa előtt Ranuzzi di Bianchi érsek, a főkamarásmester, aki megbeszéli az aznapi kihallgatások sorrendjét, a hivatalos funkciókat, a kamarási és egyéb udvari méltóságok kinevezéseit stb. Akárhányszor azonban hetenként többször is megjelent valamely fontos ügyben egyik-másik funkcionárius. A vándor ebédje. Már a salzanói plébános volt Sarto Giuseppe, de azért megesett a házában, hogy nem akadt ebéd. Egy napon csengős kocsin beállít a parochiájára valamely szomszéd községbeli pap, messziről jött jóbarát. Nosza támadt öröm, ölelkezés jobbról-balról S jó dón Giuseppe mit cselekszik? Leveszi a jövevény fejéről a kalapot, elszedi a kezéből a pálcát s aztán vissza nem utasító módon meginvitálja — ebédre. A két signoria, a pápa két nővére, Anna meg Róza elsápad a félelemtől s a szégyenkezéstől. — Mi lesz most ? Ebéd nincs. Semmivel jólakni nem lehet, az bizonyos. A szegény signoriák egyike valamely észrevétlen pilianatban odsettenkedik a vendég füléhez s őszinte gyónást tesz. Önmaguknak sincs — ebédjük. Giuseppe tegnap odaadta az utolsó félkiló húst egy beteg föld- mi vésnék. Egy fazék étel. A csodás szépségű velencei pariarchai palazzónak volt lakója Sarto Giuseppe, mikor eljött hozzá egyszer egy szegény ember. Nem is jól mondjuk, mert szegény ember nem egyszer jött hozzá, hanem napjában tömérdek. De egy napon valaki épp olyankor jött hozzá, mikor a patriarchának egyetlen garasa sem volt. A szegény ember panaszkodik, hogy éhezik s vele egvütt éhezik családja is. Hátha éheznek, enniök ; ell. A bíboros levezeti a szerencsétlent a konyhába. A konyhában nincs senki. A tűzhelyen lassú lánggal forrdogál egy fazék étel, a patriarchának meg egész környezetének aznapi ebédje. Sarto bíboros leemeli a fazekat s átadja az éhezőnek: — Fogd, jó ember! Siess vele a famíliádhoz. A pápa otthona. A pápa a Vatikánban a harmadik emeleten lakott. Mindössze három szobát foglalt le magának. A boldog emlékű XIII. Leo korában az egyik titkos kamarás otthona volt ez a szerény lakosztály. Amint terjedelmében, azonkép- pen a berendezésében is végtelenül szerény és egyszerű volt a pápa lakása. Amikor X. Pius kijelölte magának ezeket a szobákat, csupán két követelése volt, azt is egy mondatban foglalta össze: — Bútorozzák be a lakást, ahogy akarják; de fényesnek, még csak nagyon szépnek sem szabad lennie, díszeknek, tükröknek ne adjanak benne helyet. Úgy- is volt. A pápát elhalmazzák értékes műtárgyakkal, képpekkei, kincseket érő antik szőnyegekkel. Arany és ezüst, drágakő és igazgyöngy oly gyakori a Vatikán falai belül, mint eminnen a vas meg a rész, meg a gránit. De mindannak a fénynek drágaságnak és pompának egy ajtónál megszakadt a szabad útja. Egy küszöbön nem volt szabad átlépnie : a pápa lakásának a küszöbén. Itália és Amerika. Egy nagy amerikai zarándokcsapat tisztelgett a Szentatyánál. A pápa nagyon örült a zarándokok látogatásának s az audencia után Amerikáról és lakóiról kezdet beszélgetni titkárával. Szó esett arról, hogy nemcsak Rómába, hanem itália többi városába is évről-évre sok amerikai jő, sőt sokan éveken át laknak a művészet ez élő nagy múzeumában. Ekkor jegyezte meg a pápa. — Valamikor mi olaszok fedeztük fel Amerikát, most meg Amerika fedezi fel Itiliát. A magyarok és Sarto patriarcha. A katholikus egyház elhunyt fejedelme minden alkalommal jelédt adta annak, hogy igaz, őszinte magyar barát. Lelkesen nyiiványi- totta érzelmeit 1900-ban, amikor Dessewffy Sándor családi püspök vezetése alatt háromszáz magyar zarándokolt el Velencébe Szent Gellért hamvaihoz. Akkor Sarto bíboros patriarcha jelenlétében ünnepélyesen vitték át Szent Gellért hamvait a Merano szigeten lévő San Donato-templomból a Sancta Giorgio-templom- ba, amelynek Sent Gellért egykor apátja volt. Ez alkalomból Szent Gellért ereklyéit a Des- sev/ffi püspök által adományozott gyönyörű ki- istelü, értékes ereklyetartóba helyezték. Az ereklye tartó ünnepies átadásánál Sarto bíboros beszédet intézett a magyar zarándokokhoz és többek közt ezeket mondotta : — Régi meleg barátság fűzte össze eddig is Velencét Magyarországgal, de meg vagyok győződve, hogy a csanádegyházmegyei zarándoklat még szorosabbra fogja fűzni Magyarország és Velence baráti köteléket és Szent Gellért ereklyéinek tisztelete ezentúl még sűrűbben a tengeri városra fogja vonni a magyarokat, akire a Mindenható áldását kérem. Az egyház központi vezetésére vonatkozó reformok második csoportját azok alkotják, melyekben a X. Pius püspökségekkel foglalkozott. : Gallérok gözmosása:||á |f á íam 1Bá1 Kézimunkák, glassé keztyiik, tükörfénnyel hófehérre Cl * M Bútorok, szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
