Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-03 / 18. szám
I V. évfolyam. Nagykároly, 5913. május 3. 18-ik szám. Északkeleti újság POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ....................................... 8 korona. Félévre ........................................ •• 4 „ Negyedévre ...................................... 2 „ Tanítóknak egész évre ..................... •• 5 Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Dr. Suták István Csáky Gusztáv. == MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. _____________Nyilttér sora 40 fillér._______ Vá rmegyénk munkapárti sajtója. Levél a szerkesztőhöz! Engedje meg szerkesztő ur, hogy soraim lapjában lássanak napvilágot. Ön és a lapja néppárti politikát követ, én magam munkapárti vagyok s hogy őszintén megmondjam, a munkapártban is szívvel lélekkel Tisza István gróf irányát követem, mert őbenne és a magyar figyelő irányában látom azt az uj-kon- zervativ irányt, mely nyíltan szembehelyezkedik a radikalizmussal és a szociáldemokráciával s kész megvédeni pusztulásnak induló osztályharctól fenyegetett társadalmunknak nyugalmát. Ezt az irányt követi vármegyénk munkapártjának számottevő minden embere s vármegyénk önérzetesen csatlakozik azokhoz a vármegyékhez, melyek a Tisza gárdához tartozóknak vallják magukat. Itt azonban be is szüntethetjük a dicsekvést s valami keserű kacagás tör fel a lelkűnkből, ha végignézzük ennek a konzervatív munkapártnak sajtóját. Felteszem a kérdést: Mondják meg nekem uraim, a szatmárvármegyei munkapárt zömének elmeit képviseli-e ez a vármegyei munkapárti sajtó, avagy talán Tisza István grófnak konciliáus, konzervatív irányát, avagy a magyar Figyelő tónusát? Sőt tovább megyek. Vármegyénk munkapártjának gerincét a gentry alkotja s nem azt kérdezem most, hogy vájjon gentry elveit követik-e ezek a sajtó orgánumok, hanem igenis azt, hogy legalább konciliának-e ez iránt az osztály iránt az osztály gyűlölet mostani aranykorában. A nemzeti munkapártot a nemzet közi szociáldemokratapárttól mélységes határvonalak választják el. A két sajtóorgánumnak, a Szatmárvármegyei Közlönynek vagy a Szamosnak soha nincs egyetlen szava sem a szociáldemokrácia térfoglalása ellen, sem arra nem törekszik, hogy miként Németországban a polgári társadalmat szolidáritásra ébresz- sze a demagóg, uralmat akaró interna- cionálé ellen. Tessék megfigyelni. Arról talán fölösleges is szólani, hisz közismert dolog, hogy mindkét orgánum „antiklerikális“ nótákat igyekszik fújni, holott már Franciaországban Poin- caréék is belátták, hogy utóvégre is az „äntiklerikalizmus“ nem kultúrpolitika, no meg tetszik tudni, Magyarországon egyáltalán nem használ a munkapártnak. Ne tessék azután csodálkozni azon, hogy a sajtó-portyázók — kedvteléseire válaszul bizonyos körök, sőt mi több tömegek is, amelyek folyton szaporodnak, állandóan idegenkednek pártunk kereteitől csupán azért, mert egyik ur a tagadhatatlan szellemességét, másik valaki pedig a tagadhatatlanul durva tollát gyakoroltatja. Hogy csak a legközelebbi dologra célozzak Vass József dr. a pesti Szent Imre Kollégium igazgatója nemrégen konferencia beszédeket tartott Nagykároly keresztény intelligenciája számára. Valláskülönbség nélkül nagy intelligens közönség hallgatta. Nem talált azokban senki támadó vagy türelmetlen hangot. A Szatmármegyei Közlöny illetve melléklete a Nagykároly azonban nekiesett Vass Józsefnek s a Népszava köpködéseivel azonos komisz hangon ledorongolta a katholikus egyház egyik legjobb szónokát, közben oly kifejezéseket is produkálva, melyek csak bírósági utón honorálhatok eléggé. Kérdem vájjon ez-e a mi vármegyei munkapártunk tónussá. A dolognak a kluja azonban a Szatmármegyei Közlöny április 20-iki számában megjelent ,,A magyar gentry“ cimü vezércikk. A Vojnich és Spitzer, Koronghy és Hajnich esetről elmélkedik ez a cikk, melynek olvasásakor, elönt bennünket valami tehetetlen gyávaság öntudata. De lássuk az idézeteket. Azt mondja, hogy ez a kétszer két név emlékezetes lesz Magyarországon „mert ez a kétszer két név körülbelül pontot tesz a magyarországi gentry élete és működése mögé.“ Azt mondja, hogy a gentry ma jogtalanul tartja magát nemzetfen- tartó elemnek „A gentry ma már csak a társadalmi életben szerepel, mert néhol van még pénze, néhol meg igen uriasak Földbirtokosok figyelmébe! A Nagykároly! „ÖNSEGÉLYZŐ NÉPBANK“ áruosztálya flP^T a mai nehéz pénzviszonyok mellett is ""Ml folyósít előleget előnyös feltételek mellet 1913. évi termésű búzára és rozsra, X. Pius életrajza, (Vége.) A velencei patrircha. Agostini Dominico, a velencei bíboros patriacrha 1891. januárjának utolsó napján elhunyt s XIII. Leo pápának nagy gondot okozott a megüresedett trón betöltése. Mielőtt még a kinevezésnek a biborosgyülésen való híradása megtörtént volna, a pápa az 1893. junius 12- iki konzisztoriumon kinevezte Sarto püspököt bíborossá három nappal utóbb, junius 15-én amikor átadta neki a bíboros kalapot, nyilvánosan is kinevezte patriarchává. A kinevezés után első dolga az volt, hogy a vállára boruló bibor ragyogását elvigye a kis fehér riesei meszelt házba, ahol hatvan év előtt megszületett s ahol édesanyja büszke szerénységben töltötte életének áldozóban lévő napjait. Kötelességei csakhamar visszaszólították a bíborost Mantuába, amelynek ügyeit az uj püspök kinevezéséig továbbra is ő intézte. 1894. november 24-én végre Sarto patriarcha bevonult Velencébe, hol elképzelhetetlenül szép fogadtatás várta. Az uj olasz éra ugyancsak szűkén mérte ki a velencei patriarchák javadalmazását. Az uj patriarchának annyi fölös jövedelme sem volt, hogy szakácsot tarthatott volna. De vele maradt Velencében is két hűséges testvérhuga, ők viseltek gondot a főpap asztalára. Reggelenkint elmentek a piacra s mint a többi veneziának, kendövei a fejükön, kosárral a kezükben végezték szerény bevásárlásaikat. Sarto Giuseppe bíboros korában is úgy élt, mintha a kis Salzona népének lelki életét igazgatta volna. Uj korszak következett ezzel Velencére. A város élére erőshitü, igaz emberek jutottak. Amint egész pálya futása folyamán, Velencébe is csak egy volt a célja, egy volt a törekvése : istápolni a szegény népet, tanácsadója lenni a tanácstalannak, védője a védtelennek. Neve egyre nőtt s egyre fokozott mértékben ébredt a csodálat nemes személye iránt. XIII. Leo pápa irta hozzá egyszer egyik levslében: — Tudom, hogy Velencében sokan imádkoznak értem. És nyugodt is vagyok. Valami különös érzésem azt súgja, hogy Szent-Péter trónján kitűnő utód fog felváltani. Miért tagadnám ? azt hiszem, hogy ez az utód ön lesz. És ezt a jóslat 1903. júniusában be is teljesedett, amikor Sarto József velencei patri- archát bíborossá választották. A pápa napi elfoglaltsága. Még a legmegátalkodottabb egyházgyülölő sem állíthatja azt, hogy az anyaszentegyház feje valami nagyon nyugodt, kényelmes életet él, mely csupa nyugalomból és szórakozásból áll. A világon talán kevés olyan elfoglalt em- ember van, mint a római pápa. Élete folytonos reprezentálás és meglehetősen kimerítő szellemi munka és hacsak egy kissé is eltért megszokott életmódjától, mindig ott van a komoly ok: olyan betegség vagy gyengeség, melynél az orvosok parancsszava akadályozza meg, napi beosztott teendőinek végzésében. X. Pius például az 1912. év folyamán nyilvános és magánkihallgatáson összesen 49,597 személyt fogadott és ebben a számban nincsen- nek benne a tömeges zarándoklatok, kik százezrével jelentek meg a Vatikán valamelyik nagyobb termében. X. Pius az év minden napján, ha csak egészségi állapota ezt nem akadályozta, tanácskozást folytatott délelőtt 9 és 10 óra között a biborosállamtitkárral, aki a lefolyt 24 óra legfontosabb eseményeiről referált a Szentatyának. Minden pénteken De Lai bíboros, a konzisz- teriális kongregáció titkára számol be a pápának, különösen szükségessé vált püspöki kinevezésekről. Minden szombaton a bíboros-vikárius tesz jelentést római egyházmegye ügyeiről. Ez a kihallgatás rendesen naplemente után van és két óra hosszat tart. Minden reggel megje-
