Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-29 / 13. szám
V. évfolyam. 13-ik szám. » Nagykároly, 1913. márczius 29. _______________________ ÉS ZAKKELETI ÚJSÁG. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre ....................................... 8 korona' NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. Félévre .................................... •• 4 „ Szerkesztők : („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Negyedévre .............................. 2 „ Dr. Suták István Csáky Gusztáv. j Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Tanítóknak egész évre.................... •• 5 „ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. -...... || Nyil ttér sora 40 fillér. Hátrálás a Balkánon, A héten már azt hittük, hogy a monarchia inába szállott bátorságot életre kelti a kis Montenegró szemtelenkedése. Már ábrándoztunk flottatüntetésről, nyomatékos fellépésről, szóval olyan eszközök alkalmazásáról, melyek alkalmasak egy nagy hatalom sértett tekintélyét helyreállítani, mely végre is megsokalta holmi apró államocskák molesztálását. Sajnos, hamar meggyőződtünk, hogy ezen „erőteljes rendszabályok“ csak a trónörökös lapjának jámbor óhajtásai voltak, mig a külügy- és hadügyminisztériumban most is csak azon törték a fejüket a vezetők, hogy miként lehetne a bajból a tisztesség látszatával kimászni. Még a magyar közvélemény is, mely pedig egy percre sem mutatta be a magyar nemzetet Európa előtt, mint a török leszármazóit megsokalta azt a gyalázatot, melyet egy magyar hajóval elkövettek, mikor erőszakkal ellenséges csapatszállitásra használták fel. A magyar közvélemény egészen természetesnek tartotta volna, ha hadihajóink azqn- nal a tett helyére vitorláznak és ott formális és nyilvános elégtételt erőszakolnak ki, mint a hogy Európa minden más országa hasonló esetben cselekszik. Elvégre miért építettünk 60 millió költséggel Dreadnoughtokat, ha arra sem használhatjuk őket, hogy kereskedelmünket legalább a szomszédban megvédjék. Flotta helyett jegyzék ment, melyre egy egész arcátlan válasz jött, mely nem akart tudni semmit sem az egész dologról. A mi diplomácziánk türelme azonban sohasem fogy ki s igy el lehetünk készülve, hogy mint a Prohászka esetnél, majd egy félév múlva fog történni valami eredményeként az időközben elfogyasztott nehány mázsa papirosnak, a mit ugyanannyi puskaporral egész másként lehetne megcsinálni. Skutariban engedett Montenegró, a mit a Ballplatzon sietnek nagy diadallal kikürtölni, de pechjükre ugyanakkor Londonból jö a hir egy olyan szégyenteljes árról, amit a monarchia Skutariért fizet, hogy nemcsak nem kapott sem engedményt, de még több ellenértéket adott. Arról szól a hir, hogy Djakovát a katholikus albán vidék főhelyét és a körülötte levő katholikus albán vidéket átengedtük Montenegrónak. Hogy ez mit jelent a szegény albánoknak, arról a Polics szerzetes meggyilkolása és a megindult erőszakos térítések és ezzel kapcsolatos mészárlások tanúságot tehetnek. Ha most mikor még nem is az övék, igy bánnak el az albánok a katholikus néppel, akkor mit várhatnak akkor, mikor a montenegrói uralmat, mint törvényest elismeri az albán katholikusok protektora az osztrákmagyar monarchia. Mit jelent azonban reánk nézve?Jelenti, hogy egy hatalom, melyet protek- torául választott, egy maroknyi nép nem volt képes ezekkel szemben kötelezettségét teljesíteni. Az egész világ, főleg a kis Balkán népek joggal vethetnek meg bennünket és gúnyolhatják az albánokat, hogy miért nem fordultak Angliához, mely ugyan messze van és azok annyi százezer katonával bírnak, mint a hány millióval mi, de van bátorsága és tudja, hogy mivel tartozik az angol név prestigének. Ha Djakova és a körülötte lakó katholikusok elszakittatnak Albániától, csináltunk ugyan Albániát, de nem magunknak, mert az az Albánia, melytől éppen a mi protegaltjainkat engedtük elszakítani s a melyben alig marad a hozzánk szító katholikus elemből, nem lesz és nem lehet a mi barátunk, mert nem feledheti el azt az árulást, mely rajta elkövettünk. A magyar katholikus közvéleménynek kellene követelőleg fellépni a gyámoltalan diplomációval szemben. Nagy nemzeti érdeknek tekintettük a gör. kath. magyar püspökség felállítását, mert a katholicismus révén akarják a nemzetiségi orthodoxia ellen a magyarságot erősíteni. Albániában ugyanerről van szó. Orthodox szlávok ellen kell a katholikus albánokhoz segítőt, szövetségest, ellensuAlkonyatkor. Látod-e jól, okos galambom, A párától szürkés ablakon, Hogyan sandít be ránk ez este ? A kedvünk most beljebb eresze ? Almosszemü est békeszárnya, Libegj be hát csendes szobánkba. Ragaszkodunk ilyenkor hozzád, Mert kályhatüz pirítja orcád. Örvendezget mindnyájunk lelke S elidőzünk énekelgetve; Sohsem vágyik nagy társaságba, Itthon legjobb a mulatsága. Károlyi Tóth Lajos. Az uj nevelési rendszer. Irt^.: Rédl Jenő. Keserű ember, megcsontosodott pesszimista volt. Poór Bálint. Az élet, a komisz, kíméletlen élet már élte delén ősz hajszálakat lopott szénfekete hajába. Sokat tűrt, szenvedett, szenvedett. Minden lépésért, mely előre vitte, háromszorosan kellett megküzdenie, mert a sors, ez az ördögpofáju szatir, sokszor egy merész lépéséért kettővel vissza. Öröme is nagyon kevés volt s ha mégis jutott neki is egy-egy morzsácskája, azt is megróntotta a baljóslatú jövő előrevetett árnyéka. S közben féltve őrizgette már minden érzéstől simára csiszolt szivében egy nem ismert, de várt s előre imádott lény képét, akiben imádta a család egész költészetét s akinek elkellett jönnie, hogy tartalmassá tegye rideg, szomorú életét El is jött. Ezt már kiküzdte, kicsikarta az élettől, hogy az nem tagadhatta meg tőle. De ha már meg nem tagadhatta, legalább hamar el is vette. Rövid boldogság után kön Aden, égő szemekkel nézte, mint teszik a földbe minden reményét, álmát, négy éves kis fia édesanyját. Ez a csöpp emberke most a mindene, erre pazarolja minden szeretetét, ennek a jövőjéért telik minden perce aggodalomban. Most is, midőn a napi igát letudva, kis fiacskájával sétálgat, — ezen töpreng. Önmagát látja a kis emberkében újra születni, saját gyermekkorát éli az övében, s megretten a gondolatra: talán a jövője is olyan lesz, mint az övé. De nem lesz olyan! Nem szabad olyannak lenni, mert az a megtestesült modor, a visszarettentő élet volt a maga nesztelenségé- ben. Ő tudja csak, hogy mennyit szenvedett kifinomult, érzékeny leikével. S ez az! — Nem szabad a lelket érzékennyé nevelni. Már gyermekkorában hozzá kell szoktatni a csalódásokhoz, fájdalmakhoz, hogy mire kilép az életbe, az kemény, edzett szívre találjon, melyről az élet Mérgezett nyilai sebzés nélkül pattanjanak vissza. Mialatt igy töpreng, érzi, hogy kis fia huzza vissza kezénél fogva s /önkénytelenül engedve az erőszaknak megáll, de tovább foglalkozik gondolataival. Észre sem veszi, hogy egy játékos bolt fényes kirakata előtt állottak meg, csak mikor a kis emberke megszólítja egy vörösorru paprika-jancsira mutatva: — Nézd apukám, én szeretem ezt. — Igen ? — feleli szórakozottan az apa. — Apukám ! Vedd meg nekem, mert én ezt nagyon szeretném. Az apa közelebb lép a kirakat üvegéhez, szemügyre veendő, hogy mit is vegyen meg kis fiának, de közben eszébe jut a nevelési rendszer. Kézen fogja kis fiát s határozottan válaszol: . — Nem fiacskám, nem veszem meg! — Miért? — kérdi a fiúcska iágranyilt szemekkel. — Mert nem akarom. — De amikor én azt nagyon szeretném ... — Elhiszem. A kis fiúcskának elgörbül a szája széle, nagy, fekete szemeit esdően emelte atyjára s úgy könyörgött: — Apukám! Édes apukám! Csak most az egyszer vedd meg ezt nekem, mert én ezt nagyon szeretném! Inkább máskor sohse végy semmit, csak most az egyszer . . . De már akkor Poór Bálint s ellépett a kirakattól, fiát is magával vonszolva. A fiúcska /
