Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-01 / 9. szám
2-ik oldal. 9-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. tulás. Szivünkben nyilalik a panaszos kiáltás, lelkűnkbe vág sajgó, mély sebet az ijedelem a gazdasági Ínség fenyegetődzésein, az uzsorások elhatalmasodásán. A földön fekszünk. Fel van vágva ütőerünk, amelyen patakokban ömlik ki az életünk. Bizony nagy a vihar a fejünk fölött. Szélzu- gása, rohanása az életet korbácsolja s hosszú esztendők romlása lesz még a siratója . . . Vértelen harcokban nagyszerű példa van a népek romlására, földjük okkupálására. Az angolok Amerikára vetették magukat. Mert föld kellett; sok kincs, világhatalom. Pénzt és vért áldoztak érte. Milliárdjaikat a háborúk Molochja ette, fiaik életét az indiánok halál- esküvése. Meddő küzdelem. A benszülöttek ősereje állta a betolakodó idegen áram hullámverését, mint a százados tölgy az elemek küz- ködését. A népgyilkolásnak más faját kellett hát kitalálni. A pálinkához folyamodtak. És a hatás leírhatatlan volt. — Fegyver nélkül az angoloké lett Amerika. Magyaroiszág lassú okkupálását is evvel kezdték. A pálinkával. A földnélküliek; a ha- zátkereső idegenek. A jövevény leüti sátorszögét; végrehajtja tervét. — Olcsó pénzért, nyájas szóért hordójából mérget mér. Lassan, de biztosan öl. Jelei vannak: Vérszegénység, összetörött munkabírás, agylágyulás, kora vénség. De aztán jön a többi baj is. A családi perpatvar, a meddő házasság, az elválás, a rossz példaadás. A kis vagyon elapad, az adósság nő, a ház dobra kerül. A lélek világa elborul, a szellem ereje csődöt mond s lesz belőle futóbolond. így aztán a tömlöcök hamar megtelnek; kórházak és tébolydák népesednek. S a pálinkátmérö idegen csak mosolyog. Jól megy a dolog! — A magyar Iépésről-lé- pésre veszíti a talajt s az idegen nyomában halad. Hisz ő hazát szerezni jött! Földet okku- pálni! Ördög és pokol! Hát ez is honfoglalás! Óh, ha azok a kacagányos ősök, világverő félistenek feltörnék a mohát sírjaik fölül, megtagadnák ezt a honátveszto, gyáva ivadékot, a mely ezt a nagy áron vett hazát jött-ment idegennek pálinkáért adja át! Ám az idegennek van még fegyvere, hogy a romlás biztosabb legyen. Izgatni kezd. Azt a pálinkával rontott tömeget uszítja. A jobbabra. A kik még nem adták el magukat; a hol az apai örökségben még a gazda maga ül. Forradalmi gondolkodásra neveli, vagyon felosztásra utalja. Lapokat küld; füzetet osztogat. Bennük mérget nyújt. Ha kell, ingyen ád; sokszor névleges áron. Jól tudja, hogy haszna ebből is csak neki lesz. Az osztott földet pá14. Hét éves szerelem története. 15. Két hamis váltó párbeszéde. 16. Egy jukker-fogat bakjának panaszai egy verőfényes szálkái agarászat után. 17. Nagykárolyi Népkonyhán ellesett szemelvények. 18. A dobosi uj csillagról. 19. Nagybányai dinamit robbanásról. 20. Fiaink szökdösése a háború elől. 21. Melyik hát az erdődi Vénusz ? 22. Mégis muszka a muszka ! 23. Újság a méntelepről. 24. Mi jobb lovaregyleti titkárság, vagy a megye vejének lenni ? 25. Egyet-mást Fehérgyarmatról. 26. Ügyelj Árpád, mert megbánod. 27. A tavaszi vetésekről. 28. A mungók végküzdelmei. 29 Vármegye nénénk aggodalmai. 30. Egy bilikomos agár gazdájáról. 31. Kilátások az idei lóversenyre. 32. A negyvenes bizottság munkálkodása. 33. Jövendő és jelenlegi ügyvédeinkről. 34. Avagy egy vár rejtelmeiről parancsol-e inkább. Mint láthatja témám az miként polyva, de pénzem mentői kevesebb s ezért tekintettel a hónap végére, pláne a mai szűkös világban, válaszát a lehető leggyorsabban kérve, baráti jobbom nyújtva maradtam az Ön Collegája. Unkáért majd ő veszi meg. Lelketlen ámító, a ki az erkölcsi egyensúlyát vesztett tömeget félrevezeti. Gyűlöletet szit a szivében s lázadásra viszi. Nem színezünk sötéten. A valóságot beszéljük. A társadalmi feszültségek ma itt, holnap ott törnek ki. Veszályeztetve van vagyoni, családi, társadalmi életünk. S a baj egyre nő. Mint a lavina. Megrendül alattunk a föld s nem tudjuk, mit hoz a holnap? Nem-e öntözi meg a felzaklatott, rossz útra vezetett szenvedély vérrózsákkal az ősi anyaföldet ? S ki hozta fejünkre a vészt? Az idegen. A földet foglaló. Á lázitó. A ki kitúr a magunkéból. Szomorú tény. Népsorvadás. Élő temetkezés ... p. i. Színház, Ostrom. Henry Bernstein irodalmi portékái manapság a magyar közönség előtt igen keresettek. Azonban az áruk jósága semmi tekintetben nincs arányban azzal a hírnévvel, amelyre nagy kelendőségük révén szert tettek. Bernstein müveiben félrerug minden logikát, a drámairás törvényei előtte semmi tekintéllyel nem bírnak; azonban ahhoz a mai drámaírók között talán senkisem ért úgy, mint ő, hogy miként kell hazug igazságokat tetszetős drámai fordulatokkal, raffinált mesterkedéssel a nézőközönség előtt elfogadhatókká tenni. A jelen darabjának megírásában jókora szubjektivitás vezérelte Bern- steint. A társadalomnak azt az igazságtalan elbánását akarja aposztrofálni, amidőn kérlelhetetlenül ítélkezik legderekabb, legtiszteltebb nagy emberei fölött is, ha azok múltjában valami eltévelyedésnek jön nyomára. Meritál, a dráma hőse, a pártvezérségig, a miniszteri bársonyszékig küzdi fel magát harminc évi becsületes, eredményekben gazdag munka után. Ekkor azonban Frepeau barátja nyomára jön annak, hogy Merital ügyvédbojtár korában 4000 francot sikkasztott principálisától és ezért egy zugfirkászí jól megfizet, aki hajszát indít lapjában Merital ellen. Mérital azonban megsejti, hogy honnan fuj a szél; az első pillanattól kezdve barátjára gyanakszik és sikerül is neki bizonyítékokat szerezni, amelyektől kitűnik, hogy Frépeau egy nagystiliü panamából gazdagodott meg. Hasonlót hasonlóval! Frépeau-t megfenyegeti, hogy ha nem szünteti be ellene a vádakat és nem igazolja őt a közvélemény előtt, akkor a bukásba őt is magával ragadja. Frépeau beadja derekát; Mérital ismét az az ünnepelt politikus lesz, — mint előbb volt. Berstein ezzel a drámával egy nagy védőbeszédet mondott maga mellett, szóval pro domo beszélt. Őt is megtámadták irigy honfitársai, hogy katonaszökevény volt. A közönség ismeri is ezt a dolgot a hírlapokból. Egy másik főgondolata az Ostromnak az, hogy a leg- töbk embernek a múltjában van valami szeny- nyes, ezért jól kell vigyáznunk akkor, amidőn valakit romlásba akarunk dönteni, mert nagyon könnyen magunk esünk ebbe a kelepcébe. Kedden ismét gyönyörködhettünk a „ Tatárjárás“ kitűnő előadásában. Szigethy Irén bá- rónéja, Füzes Lenke huszárönkéntese, Csáky fess főhadnagya úgy énekben, mint játékban elsőrangú művészi produkciók. Kun Dezső tartalékos hadnagya egyik legjobb alakítása ennek az izig-vérig komikusnak, akitől rossz alakítást talán el sem képzelhetünk. Az Ostrom Boros távolléte miatt lekerült e hét műsoráról, helyette a Primerose kisasz- szonyt adták; ennek a cserének csak örülhettünk, mert bár az előadás menete itt-ott döcögős volt, a Horváth József bíborosa, Füzes Anna Primerose-a és a Csáky Pierre-je gondosan átgondolt, minden konvencionális dicséreten felülálló művészi alakítások voltak. Csütörtökön A lengyel menyecske ment jó előadásban. Pénteken volt a szezon első zóna-előadása, amikor is az örökbecsű Boccacio operettet a vidéki niveaut jóval meghaladó előadásban láttuk derék szinészgárdánktól. Épen ezért igazán eléggé nem csodálkozhatunk a közönségnek a színháztól való majdnem tüntető távolmaradásán, amikor a jó műsor és kitűnő előadások után zsúfolt házakat várhatnánk. * Heti műsor: Hétfőn: „Ostrom“. Kedden: „Mexikói lány“, Szigethy Irén jutalomjátéka. Szerdán: „Nincs tovább“, Stella Gyula a Vígszínház tagja felléptével. Csütörtökön : „Farkas“. Pénteken: „Luxemburg“, Gáspár Jenő jutalomjátéka. Szombaton: „Elnökné“. Vasárnap: „János vitéz“. HÍREK. Tavasz felé száll az ember lelke, akárhogyan is huzza-vonja őt vissza a zord télnek még mindig erős, érezhető lehellete. A gazda eszében tervek, remények zson- ganak. Mint mikor a méhköpüben megmozdulnak az alvó méhecskék. A munkás szive — bár nem adott neki talán áz Élet egy talpalatnyi földet sem — vágyódással van eltelve, hogy hát mikor jó már a tavasz, mikor kezd már a föld ébredni, dolgozni, hogy ő is — ébredhessen, dolgozhasson. Úgy vagyunk itt a földön, hogy gonddal élünk. Akinek van — az ad gondot, ami van. És akinek nincs — annak meg gondja szálait a nincstelenség húzogatja. De mind a kettőnek érdeke, hogy akkurátusán, okosan, jól húzogassa. Akkor mégis csak kiegyenlítődik a gond kinek-kinek számára. A gazda és munkás sorsa úgy össze van nőve, mint folyó a forrásával. Egyik ad, táplál, — a másik viszi, hordja a forrás vizét, különben a forrás a maga-maga vizébe marad és önmagát teszi tönkre. A gazda munkát ad, munkával táplálja a munkást, akinek két keze, izma és belátó lelke minden vagyona, egész élete. A gazda egyedül tehetetlen, a munkás munkát adó gazda nélkül elpusztul. A gondolat igen szép és mindenben födi a humánus érzést, azonban ott hibázta el az iró, amidőn Mérital jellemének nemes vonásait nem tudta előttünk elfogadhatóan megrajzolni. Azaz jobban mondva sehogysem rajzolta meg, mert mindenütt csak egy vergődő embernek tülekedését, keserves rugkapálódzását látjuk; az ilyen ember pedig legkevésbbé lehet ideálja bárkinek is. A drámában az a legfőbb követelmény, hogy a személyek jellemét cselekvésükből ismerjük meg; itt pedig, hogy Mérital oly kiváló, nemes gondolkozásu férfiú, ezt csak a többi személyeknek róla való ítéleteiből tudjuk meg. A regényírónál ez értheő, de a drámaírónál meg nem bocsátható hiba. Színészeink játékán meglátszott, hogy a dráma vérszegény alakjait elfogadhatókká igyekeztek tenni, azonban hogy ez a buzgalmuk hiábavaló volt, ennek Bernstein az oka, akin nagyon meglátszik, hogy őt nem a művészet elvei irányítják müvei megírásában, mert ezeket minden alkalommal xész félrerugni az olcsó hatás kedvéért. — A dráma főbb szerepeit Boros (Mérital), Ernyei (Frépeau), Radó Rózsi (Renée) és Füzes Anna (Georgette) játszották. Ez a kölcsönös egymásra való hatás a titka egész társadalmi életünk alapjának, itt különösen Magyarországon, a hol még mindig a föld táplálja az országot, a nemzetet és haladását. A kultúrát. A kereskedelmet éppen úgy, mint az ipart. Még a tudományt is. Hiszen Magyarország adójának, tehát iskola fen- tartójának és szervezőjének még mindig a földadó a legbőségesebb forrása. Csudálkozhatunk-e, hogy itt nálunk oly nagy jelentősége, van a tavasz ébredésének. Hiszen a tavaszt minden emberfia várja lényének természeténél fogva, de a nemzet zömére, sokkal több mint lakosságának felére — a tavasz az élet, az uj forrás. A kenyér, a munka, a család, a gyermekek, a jövő nemzedék, az uj tűzhely. Tavasz felé közeledünk és ezzel uj remények, uj aggódások felé is. Vájjon mit rejt mé- hében az ébredő természet? — Vájjon békét, egyetértést-e gazdák és munkások közt, vagy vihart, elégedetlenséget és visszavonást. Soha nem volt ez a népre, a nemzetre nézve égetőbb kérdés, mint most.
